Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-19 / 67. szám
Az SBS-Eger vezetése is elengedte a játékosait KÉZILABDA - Minden olyan létesítmény bezárta kapuit, ahol folytathatnák a tréningeket, részben ezért is született az a döntés, hogy a játékosoknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy hazatérjenek családjukhoz és egyéni edzésekkel igyekezzenek formában tartani magukat - fogalmazott az NB I.-ben kilencedik helyen álló SBS-Eger férficsapatának szakmai igazgatója, Szabó Péter. - A közös edzéseket határozatlan időre felfüggesztettük, a magyar kormány és a sportági szövetség útmutatásaitól tesszük függővé a későbbi folytatást. A válságos " időszakban eltörpül a sport Arról, hogy a veszélyhelyzet idejére pontosan milyen feladatokkal látták el a kézilabdázókat, Szabó Péter így válaszolt. - A mezőnyjátékosoknak erőnléti edzőnk, Halmay Csaba, míg a kapusoknak Pereverzia Mihály határozott meg edzéstervet - folytatta a szakmai igazgató. - Ilyen válsághelyzetben a sport eltörpül, sokkal fontosabb az, hogy megőrizzük saját magunk és szeretteink egészségét. Kitartást és türelmet mindenkinek a nehéz időkben. S. K. HIRDETÉS A versenyzéshez szokott játékosok már most unják magukat A legkorrektebb döntés A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége lezártnak tekinti a 2019/2020- as versenyszezont. Az NB l./B Zöld csoportjában szereplő EKE-Eger-KOK is egyike azon kluboknak, amelyek üdvözlik a döntést. Sike Károly karoly.sike@gmail.com KOSÁRLABDA - Mi is amellett tettük le a voksunkat, amit a többség megszavazott - fogalmazott az NB I./B Zöld csoportjában sereghajtó EKE-Eger- KOK férficsapatának edzője, Váczi Péter. - A pontvadászat háromnegyedénél járva nem lett volna igazságos sem bajnokot sem kiesőt hirdetni. A legkorrektebb megoldásnak azt tartottuk, hogy ez a szezon így érjen véget. A jövővel kapcsolatban rnég így is rengeteg kérdés vetődik fel A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) a koronavírus-járvány terjedése miatt március 13-án előbb valamennyi korosztályban felfüggesztette a versenysorozatát, majd kedden az első- és másodosztályú klubok ajánlá-Váczi Péter (középen) tanítványai a pályán szerették volna befejezni az idényt Fotó: Lénárt Márton A Zöld-csoport végeredménye 1. Cegled 2419 5 1993-1722 0.90 2. Pécs 2419 5 1956-1651 0.90 3. Újpest 2418 6 1889-1664 0.88 4. Pápa 241410 1823-1760 0.79 5. Győr 261511 2163-2071 0.79 6. H.m.v.hely 231310 1825-1846 0.78 7. Kecskemét 251411 1874-1792 0.78 8. DEACU23 251213 1678-1860 0.74 9. Óbudai K. 231112 1662-1687 0.74 10. Szolnok U23 251114 1776-1808 0.72 11. Sopron 25 916 1833-1939 0.68 12. Bonyhád 25 916 1965-2061 0.68 13. Békés 24 816 1994-2077 0.67 14. Tiszaújváros 24 717 1776-1922 0.65 15. EKE-Eger 25 421 1684-2031 0.58 lógatott programot május 31-ig felfüggesztették. Arra a kérdésre, hogy a játékosok hogyan fogadták a döntést, Váczi Péter így válaszolt.- Már most unják magukat! - fogalmazott a tréner. - Természetesen mindannyian a pályán szerettük volna befejezni a küzdelmeket, de sajnos egyértelművé vált, hogy jelen helyzetben ez nem fog menni. A fiatalok sok tapasztalattal gazdagodtak az elmúlt fél évben, amit reményeink szerint később kamatoztathatnak. Ám a jövővel kapcsolatban még így is rengeteg kérdés vetődik fel. Lehet-e stabilabb háttér a jelen gazdasági körülmények között az új idényben?! A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: 1 HEOL.hu FORMULA-1 2 0 2 0 I mt 70 ÉVES A SZÁGULDÓ CIRKUSZ - A LEGENDA FOLYTATÓD» AZ F1 TÖRTÉNETÉNEK TOP 70 FUTAMA A KIRÁLY ÉS KIHÍVÓI - KI ÁLLÍTJA MEG HAMÍLT0NT? VETTEL? LECLERC7VERSTAPPEN? 10 CSAPAT, 20 PILÓTA, 22 HELYSZÍN - MINDEN, AMIT A 2020-AS IDÉNYRŐL TUDNI KELL KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! 70 ÉV TOP 70 FUTAMA ^ I — * y ■ Red Bull A KIRÁLY ES KIHÍVÓI FUTÁS ÜNNEPNAPJAI FUTÓVERSENYEK TÖBB SZÁZ REMEK RENDEZVÉNY KÖZÜL VÁLASZTHATNAK EBBEN AZ ÉVBEN IS A FUTÓK, KIADVÁNYUNKA KISEBB ÉS NAGYOBB VERSENYEK KÖZÜL SZÁMOSAT HOSSZABBAN IS BEMUTAT. • Mi kerül a rajtcsomagba? • Miért veszélyes a versenymánia? • Mit kell tudni az idei futócipőtrendről? • Mire figyelmezteti az orvos a hosszútávfutókat? * Miért a félmaratoni a legnépszerűbb? 100 0LDM-790Ft KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! sát figyelembe véve az elnökség úgy határozott, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezik be. Bajnokot nem hirdetnek, mint ahogy kieső sem lesz az idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban később születik határozat. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le. A férfi Magyar Kupát idén nem rendezik meg, emellett valamenynyi szövetségi szakmai és vá-