Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-20 / 68. szám

I EGY PERCBEN Fogyóban a türelem Nem könnyű alkalmaz­kodni a megváltozott körülmények­hez. Tény, hogy időre van szükség. Addig is próbáljuk meg követni a sza­bályokat. Segítsünk magunknak, egy­másnak! A nehéz hetek idején figyel­meztessük embertársainkat, az idő­seket, a gyermekeket, hogy több elő­vigyázatosságra van szükség. ► 6 Házhoz viszik a gyógyszert HEVES MEGYE Önként vállalt szol­gálatuk során a járványhelyzet mi­att újabb komoly feladat hárult a ci­vil bűnmegelőző egyesületek tag­jaira. Pétervásárán úgy próbálják a polgárőrök csökkenteni a fertő­zés esélyét, hogy az ajánlott egymé­teres biztonsági távolságban igye­keznek tartani egymástól az orvosi rendelőnél, a gyógyszertárnái vára­kozókat. Az egyesület elnöke, Szán­tó Árpád felhívta polgárőrtársai fi­gyelmét, vegyék fel a kapcsolatot a közelükben egyedül élő idős, beteg emberekkel. ► 3 Beruházás a sarudi parton SARU: - Pár hete még arról beszél­tünk, hogy minden eddiginél több és komolyabb beruházással ké­szül Sarud és az Élményfalu az idei idegenforgalmi szezonra. Bár ma már kicsit másképpen fogalmaz­nánk, de a beruházások azért zaj­lanak, igyekszünk minden elkez­dett feladatot befejezni - jelentette ki Kücsön Gyula, az Élményfalu lét­rehozója. ► 4 Jó reggelt! elence főleg azzal szerepelt a hírekben, hogy a lakók számára mennyire ellehe­tetleníti a mindennapi életet a tu­risták áradata, és hogy ezért fize­tőkapukat telepítettek a város ha­tárába, és korlátoznák a turista­­forgalmat. Meg persze előbb az ár­víz, később az apály, aztán pedig az egész Olaszországot ledöntő ko­ronavírus okozott gondot. Mióta vi­szont a járvány miatt nem lepik el az emberek Velencét, nemcsak a csatornák vize tűnik tisztábbnak, de ezzel összefüggésben az állatok is bemerészkedtek a városba. Haty­­tyú, delfin, vadkacsa, vaddisznók, s halak figyelhetők meg a népte­­len városban. A természet így „húz hasznot” a járványból. M. H. Sötét fellegek úsznak a megyei turizmus egén HEVES MEGYE A turizmusból élők is megsínylik a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet. A szállásfoglalók sorra mondják vissza foglalásaikat, a hotelek pe­dig a bezárás szélére sodródtak. Egerben tegnap már a Hotel Korona (képünkön) ki sem nyitott, mindemellett viszont dolgozóikról gondoskodnak. Az ügyvezető igaz­gató szerint akár éveket is igénybe vehet, míg a turizmus kiheveri ezt az időszakot, sok munkával jár majd a felépülés. Fotó: Berán Dániel ► 2, 6, 9 A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: a HEOL.hu Egyszerűbb lett az eRecept kiváltása Gyorsabb a patikaszerek beszerzése, ha több betegnek vált ki egy személy Fotó: Berán Dániel Hamisan vádolta volt élettársát autólopással HÁL, FÜZESABONY Két bűn­­cselekmény miatt is felel­nie kellett a bíróság előtt an­nak a férfinak, aki a vádin­dítvány szerint közbizalom elleni bűntényt követett el a volt élettársával fennálló rossz viszonya okán, ráadá­sul az ellene emiatt indult nyomozás során még a ha­mis vád bűntettét is megva­lósította. A különleges bűnügyről a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta csütörtökön a Hírlapot. Dr. Konkoly Thege László közölte, a vádirat arról szól, hogy a 45 éves terhelt még tavaly január 6-án meglátta, hogy a korábbi élettársának az autója egy káli vendéglá­tóhely előtt parkol. A jármű utasai a büfében tartózkod­tak. Ezt figyelve a vádlott úgy döntött, leszereli a rendszám­­táblákat a kocsiról, amelyet egykor közösen használtak a nővel. Csavarhúzót vett ma­gához, az autó jelzéseit haza­vitte. Ezzel elkövette az egye­di azonosító jellel visszaélés bűntettét. ► 6 HEVES MEGYE Az Emberi Erő­források Minisztériuma ál­tal március 13-án életbe lép­tetett, s az eRecept kiváltá­sáról szóló rendelet előírá­sa szerint múlt hét péntektől már bárki kiválthatja hozzá­tartozója, barátja, ismerőse gyógyszereit. A kormány által kihirde­tett veszélyhelyzetben a pa­tikák az orvosság kiadását felírási igazolás és megha­talmazás nélkül is teljesítik annak, aki közli a beteg TAJ- számát és a saját személyazo­nosító adatait is hitelt érdem­lően igazolja. A gyógyszertá­rak csupán a gyógyszert át­vevő személy adatait rögzí­tik. Az új szabályok nem­csak az időseknek jelente­nek könnyebbséget, hanem a mozgáskorlátozottaknak és a veszélyeztetett, alapbeteg­séggel rendelkezők csoport­jának is sokat segítenek. ► 3 Nem kell fizetni a hitelt MAGYARORSZÁG A bankrend­szer felkészült a különleges intézkedésekre, mint a hitel­fizetési moratórium - mond­ta a Magyar Bankszövetség képviselőivel folytatott egyez­tetést követően Varga Mihály pénzügyminiszter. ► 9 Tíz embert figyelnek meg Egerben HEVES MEGYE Az Eger Hírek közölte, hogy tíz embert tar­tanak koronavírus gyanú­ja miatt megfigyelés alatt a Markhot Ferenc Kórházban. Tőlük mintát vettek, amit elküldték a budapesti labo­ratóriumba. Egyikük teszt­je már megérkezett, negatív lett. Szegedi Erzsébet sajtó­­referens megerősítette az in­formációt. HMH 9 '770865 910059 20068 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.fia OLVASÓSZOLGÁLAT - 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 15 Ma folytatódik a szép márciusi idő napsütéssel, csapadék nélkül. A délnyugati szél néha élénkül meg. Marad a 15-20 fokos tavaszi meleg. ► 13 % * » Boldog névnapot T és Alexa nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom