Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-14 / 63. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2020. MÁRCIUS 14., SZOMBAT HÍREK Ülésezett a baráti kör EGER A Líceumban tartotta közgyűlését kedden az Egri Tanítóképzős Öregdiákok Ba­ráti Köre. A fórumon Hege­dűs Tibor, a baráti kör elnöke emlékezett meg a februári ülésüket követően elhunyt dr. Dobos Józsefről, aki tizen­hat évig volt elnöke a baráti körnek, s akit 2017-ben örö­kös, tiszteletbeli elnökké vá­lasztottak. A megemlékezést követően a jelenlévők néma főhajtással tisztelegtek Dobos József emléke előtt. A gyűlés nőnapi köszöntés­sel folytatódott, majd a bará­ti kör elnöke Zrínyi Miklósról tartott előadást. S. S. Kétszer lesz véradás HÍVES MEGYE A Magyar Vö­röskereszt Hatvan Területi Szervezete március 18-ára és 24-ére szervez véradást - közölte a területi szerve­zet vezetője, Sebők Krisz­tina. Jövő héten szerdán a Grassalkovich Művelődési Házba várják a donorokat délelőtt 10 órától este 6-ig. A második alkalommal a rendőrkapitányság épületé­ben lehet vért adni március 24-én, kedden, délelőtt 10- től déli 12 óráig. Áprilisban a tervek szerint négy alkalom­mal (Hatvanban kétszer, Hor­ton és Heréden) tarthatják tű alá karjukat a véradók. S. S. Oltják az ebeket a jövő héten SZILVÁSVÁRAD A jövő héten kedden lesz a kötelező, ve­szettség elleni eboltás a falu­ban. A kutyatulajdonosok dél­után 2 és 4 óra között vihetik el az állatokat a Szociális Köz­pont (régi községháza) előtti parkolóba, ahol az ebek meg­kapják az oltást. Az önkor­mányzat közlése szerint csak csippel ellátott kutyákat olta­nak. Akik ezen a napon nem tudják beoltatni kutyájukat, a március 24-i pótidőpontban tehetik meg. S. S. Mindenképpen negatívan hat a gazdálkodásra, ha meleg a tél Nem tudni meg, mit okoz az enyhe idő a földeken Hiába jó az embernek, ha meleg a tél, ha a növények­nek nem az. Nem pusztul­nak el ugyanis a talajban a kártevők és a kórokozók, amikkel a hidegnek kellene végeznie, emiatt a mező­­gazdaságban számos nega­tív hozadéka van annak, ha enyhe a tél. t Szabadi Martina Laura martina.szabadi@mediaworks.hu HEVES MEGYE Telente a tartó­san alacsony hőmérséklet és a rövidebb nappalok hatás­sal vannak az évelő növények ciklusaira. Ilyenkor a növé­nyek egyfajta téli álmot al­szanak. A növekedésük ilyen­kor megtorpan, az erre fordí­tott energiát a téli hónapok alatt elraktározzák. Emiatt té­len nem lesznek új hajtásaik, csak rügyfakadáskor.- Ha nincs tartós lehűlés, el­marad a raktározás folyamata és a gyümölcsfákon kevesebb rügy fog nőni, tehát ezzel a terméshozam is alacsonyabb lesz. A gazdák erre már a sze­zon kezdetén odafigyelnek. Az is veszélyes, ha a korai tél­ben a növények túl korán ki­rügyeznek, mert ha ilyenkor visszafagy a levegő, a termés is odaveszhet. A növényvilág­nak tehát szüksége van a hi­deg telekre - mondja egy po­roszlói gazda, aki azt is hoz­zátette, hogy ha nem lesz jó a hozam, várhatóan az egekbe emelik az árakat a hazai ter­melők. Lapunk kérdésére Jakab Ta­más, a Nemzeti Agrárgazdasá­gi Kamara Heves megyei igaz­gatója az enyhe tél szántóföl­di növénytermesztésre gyako­rolt hatásairól elmondta, hogy a mögöttünk álló enyhe tél nö­vénytermesztésre gyakorolt gazdasági hatását nehéz még egyértelműen meghatározni. - A gazdálkodási év elején já­runk és figyelembe véve az el­múlt évek változékony, szél­sőségeket produkáló időjárá­sát az elkövetkezendő hóna­A kora tavaszi vetésű növények talaj-előkészítése eltolódik Fotó: Shutterstock pok nagyban meghatározzák még a végeredményt. Az őszi vetések és talajmunkák elvég­zésére optimálisak voltak a feltételek előző év végén. Fa­gyok csak december elején je­lentkeztek, így a későn leke­rülő növények után is lehe­tett optimális magágyat készí­teni, a vetések elvégzésére is jutott idő. A tavaszi vetéseket meg lehetett alapozni a jó mi­nőségben elvégezhető szántá­sokkal vagy a talajok lazítá­sával - magyarázta a szak­ember, s hozzátette: mindezen munkálatokat még a nehezen művelhető kötött talajokon is el lehetett végezni.- Az enyhe tél azonban több tekintetben is hátrányos a gaz­dálkodásra, amely nem köz­vetlenül a kultúrára van ne­gatív hatással, hanem a meg­változott életkörülmények ne­hezítik a fejlődést - részletez­te Jakab Tamás, és megerősí­tette, hogy az állati károsítok a fagyos, hideg periódus hiá­nya miatt valóban felszapo­rodtak, melyet elősegít, hogy természetes ellenségeikből is kevesebb van jelen. - Különö­sen nagy kárt okoztak az éve­lő szálas takarmánytermő te­rületeken, ahol folyamatosan károsítják az áttelelő növény­zetet. A gyomnövények felsza­porodásának is kedvezett az enyhe tél. A gyommagok ki­keltek mind az őszi gabonafé­lékben, mind a tavasziak alá Az enyhe tél több tekintetben is hátrányos a gazdálkodásra előkészített talajokon. A csí­rák nem fagytak el, agresszí­ven terjeszkednek, így a kul­túrnövény elől elvonják a táp­anyagot, megnehezítik a tava­szi talaj-előkészítést, amely többletmunkák magasabb költséggel járnak. Várhatóan a növényvédelem is költsége­sebb lesz a megerősödött nagy borítást adó gyomnövények, valamint a felszaporodott kár­tevők és kórokozók miatt, hi­szen drágább, szélesebb ha­tásspektrumú szereket kell al­kalmazni. Az enyhe tél követ­keztében nagymértékű és el­húzódó kártételre, védekezés­re kell készülni. Több helyen szükség lehet talajfertőtlení­tésre is, mivel a taLajlakó kár­tevők korai felszaporodásá­ra igen kedvező ez az időjárás Tekintettel, hogy nem volt tar­tós hideg, így fagykárok nem voltak jellemzőek, nem önma­gában a hótakaró hiánya oko­zott problémát. A mostani csapadékos idő­járás sem kedvez a gazdál­kodásnak. Az ősztől a csapa­dék egyenletesen, jó eloszlás­ban érkezett, így a talaj még az erősen kötött részeken is egyenletesen elnyelte azt, és leszivárgott az alsó rétegek­be is. Az egyébként belvízre hajlamos területeken is mini­mális volt a vízfoltok aránya. - A márciusi eső már akadá­lyozza a kora tavaszi munkák végzését. Aktuálissá és sürge­tővé vált a műtrágyák kijutta­tása az őszi vetésekre, vala­mint a gyomnövények elleni védekezés. Őszi káposztarep­cékben pedig a rovarok kár­tételét kell megállítani. Sajnos a jelenlegi talajállapotok ezek elvégzését gyakorlatilag lehe­tetlenné teszi, így kockáztatja a sikeres termesztést és,nagy­ban veszélyezteti a jövedelme­zőséget. A kora tavaszi vetésű növények talaj-előkészítése el­tolódik, extrém esetben lehe­tetlenné is válhat, így kicsúsz­hat a növény az optimális ve­tésidőből - mondta Jakab Ta­más, s végül leszögezte, hogy a gazdasági következmények az eddig leírtak miatt min­denképpen negatívak lesznek egy optimális állapothoz ké­pest, de ennek mértékét most még nem lehet meghatározni. A gazdák felkészültek az előt­tük álló feladatokra, nehézsé­gekre és várják a szárazabb napokat. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Sorra hozzák a biztonsági intézkedéseket a hivatalokban SÍROK A koronavírus terjedésé­nek megelőzése érdekében me­gyénk számos önkormányzati intézményében a jegyző saját hatáskörében hozhat óvintéz­kedéseket. Sírokban például a hivatal be­járati ajtaján arról tájékoztat­ják a lakosságot, hogy aki lázas vagy köhög, válassza a telefonos vagy az elektronikus ügyintézé­si módot. Az ügyfeleket arra ké­rik, hogy az irodák ajtajában az erre kijelölt helyen várakozza­nak. A hivatalban mostantól öt ügyfélnél több egyszerre nem tartózkodhat. A várakozás so­rán a kihelyezett kézfertőtlení­tőt bárki használhatja. B. K. Az ügyfelet és az ügyintézőt is védik a hivatalban Fotó: Berán D. HEVES MEGYE Rendkívüli sajtó­­tájékoztatót tartott dr. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége ország­­gyűlési képviselője, miniszter­­elnöki megbízott a koronavírus ügyében pénteken. Az esemé­nyen - pártállástól függetlenül - részt vettek a térség polgár­­mesterei is, azt követően, hogy részletes tájékoztatást kaptak a témában egy a megyeházán tar­tott fórumon. A képviselő előbb ismertette azokat az intézkedé­seket, beleértve a vészhelyzet elrendelését is, amelyeket a kor­mány hozott a megelőzés és az emberek védelme érdekében. A miniszterelnöki megbízott közölte: a megbeszélést ő hívta össze, s ezen a települések ve­zetőin túl ott voltak a hatósá­gok, intézmények, különféle szervezetek vezetői. Ez így ter­mészetes, hiszen most a meg­előzésen mindenkinek együtt kell dolgozni. Szavai szerint a megbeszélésen elhangzottakat azonnal továbbítja az operatív törzsnek.- A mai egyeztetésünk kimerőtő és eredményes volt - tette hozzá. Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kor­mánymegbízottja bejelentette, hogy megyénkben nincs a ví­rustól megbetegedett ember. Eddig nyolc személyt vizsgál­tak, valamennyiük tesztje ne­gatív lett. Karanténban ketten voltak, az egyik már elhagy­hatta, másikuknak első tesztje negatív volt, hamarosan felold­hatják a rá vonatkozó karan­tént is. Dr. Vácity József, a Markhot Ferenc kórház főigazgatója kö­szönetét mondott a lakosság­nak azért, mert nagyon fegyel­mezetten fogadták a látogatási tilalmat. A betegellátás az intéz­ményben zavartalan, a szakmai anyagok és gyógyszerek megfe­lelő mennyiségben rendelke­zésre állnak, biztosított a védő­­felszerelés minden formája. S. S. Heves megyében jelenleg nincs koronavírusos beteg

Next

/
Oldalképek
Tartalom