Heves Megyei Hírlap, 2020. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-14 / 63. szám
2020. MÁRCIUS 14., SZOMBAT Fokozott orrfolyás és tüsszögés az allergia leggyakoribb tünetei Fotó: Shutterstock Nehéz hetek várnak az allergiásokra a tavasz beköszöntővel Az idei polienszezon monitorozása Heves megyében - a korábbi évekhez hasonlóan - január 31-én indult el és egészen október végéig, november közepéig tart majd. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu HEVES MEGYE Tél végén, kora tavasszal jellemzően a fák, bokrok pollenszórása veszi kezdetét. Ide tartoznak többek között az éger, nyír, mogyoró, tiszafafélék, kőris, juhar, szil, nyár - derül ki a Heves Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának tájékoztatásából. Az elsőként megjelenő éger és mogyoró virágpora már február elején megjelent az egri pollencsapdában, és az első napok alacsony értékei után a hónap végén már közepes mennyiségben volt jelen mindkét faj virágpora a levegőben. A dokumentum szerint márciusban továbbra is a korai virágzású fák, bokrok pollenszórása várható. Az elmúlt napokban az éger, illetve a tiszafafélék virágzása okozott magasabb pollenkoncentrációt. A legfrissebb adatsorok szerint e két növényfaj virágporának mennyisége volt számottevő a légkörben, pollenkoncentrációjuk egyes napokon már közepes, illetve magas mértékig emelkedett. Emellett a szil-, juhar-, kőris- és nyárfa első pollenszemei is felbukkantak a levegőben. Azonban a következő napokra előrejelzett tavaszias időjárás jelentősen megemelheti a virágzó növényfajok számát, így a levegő fokozottabb pollenterheltségére kell felkészülni. Ennek okán az allergiásoknak érdemes figyelniük a pollennaptárt, és a számukra allergiát okozó növény virágzása előtt legalább két héttel megkezdeni a terápiás megelőzést. Az allergiásoknak magas pollenszám esetén javasolt minél kevesebb időt tölteniük a szabadban, s mindennapi hajmosásra is buzdítanak a szakemberek, mivel pollenszemcsék ezrei tapadhatnak meg a hajszálakon. Javallott a lakás gyakori alapos porszívózása, s az ágyne-Továbbra is a korai virágzású fák, bokrok pollenszórása várható műk, de legalább a párnahuzatok sűrű cseréje is, illetve a cipők és a ruhák napi tisztítása. Ruhákat ebben az időszakban nem érdemes a szabadban szárítani, hiszen a száradás során pollenek telepedhetnek meg rajtuk. Gépkocsival való utazás esetén az allergiásoknak nem ajánlott letekerni az ablakot, emellett fontos az autóban lévő pollenszűrő gyakori cseréje is. Dr. Kristofori György siroki háziorvos elárulta, érdemes odafigyelni az allergia tüneteire, mert ha valaki nem veszi észre, hogy allergiás, és a betegsége hosszú ideig kezeletlen marad, az akár hörgőasztmát is okozhat. A leggyakoribb allergiára utaló tünetek az orrfolyás, szem-, fül-, szájpad-, garatviszketés, könnyezés, torokkaparás, tartós orrdugulás, sorozatos tüsszögés, esetleg nehéz légzés. Amenynyiben valaki hasonló tüneteket észlel magán, érdemes mielőbb felkeresnie háziorvosát, vagy bőrgyógyász esetleg allergológus szakember segítségét kérnie. A legelterjedtebb kezelési módszer az orvosság, de szem- és orrcseppet is gyakran rendelnek el a szakemberek. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu MEGYEI KÖRKÉP 3 Most fáj Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu atatér a nagyvilág. Ahány kéz, / Annyi fegyver, I O annyi katona. / Mik ezek itt lábaim alatt?... hah, Eltépett lánc s eltört korona.” A költő szavai fájnak. Fájnak az örömünnep általa akkor még nem látott kudarcától, ami nem is történhetett volna másként. Meg volt írva Rákóczitól Haynaun és Trianonon át a pesti srácokig, s mindig idegenek írták; kódolva volt lelkesítőnek szánt, mégis bús ódáinkban, hol balsorsként, hol sírgödörként. Fáj a költő igéje a korona súlyától is, ami szóképként ma egészen mást jelent, mint azokban a vérzivataros időkben. Mást jelent, egy egész világ baját, ami a lélegzeten átfúródva, rettegésben tartja az emberiséget. És így kapcsolódik a mi ünneplésünkhöz, amit látszatra legyőzött, hiszen a négy fal közé terelte szépen felöltözött seregeinket. Fáj, annyi minden fáj: a kézfogás mellőzése - pedig mily jelképes üzenete van ennek: fegyvertelenül jöttem! az üres stadionok, a kongó színház- és koncerttermek, mozik látványa, megannyi elvesztegetett pillanat. Fájnak a rémült tekintetek, fáj minden... Riadtan nézem a maszkos embereket, de nem engedem, hogy bármiféle kór elvegye az én ünnepemet. Szívem felett mindig lesz helye a kokárdának, az otthon karanténjában is. Felteszem, és kimegyek, ha úgy kell, egymagám, az udvarra, a szabadságba. Mert hogyan is folytatta Petőfi a költeményt...? „A kék eget vesszük boltozatnak,/ S oltárlámpa lészen benne a Nap!” A négyfal közé terelte ünneplőbe öltözött seregeinket A fia halálát okozta a gondatlan anya (Folytatás az 1. oldalról) APC, DEBRECEN A törvényszék első fokon a vádlottat két év fogházbüntetéssel sújtotta, ötesztendei próbaidőre felfüggesztette. Az indokolás szerint a három gyermekét egyedül nevelő terhelt Apcon bérelt lakást. Díjfizetés elmulasztása miatt az áramszolgáltató 2017 júniusában úgy szüntette meg az ingatlanban az áramvételezést, hogy az elektromos áram a villanyóráig még eljutott. Ám a vádlott a mérőegység megkerülésével, a fogyasztók energiáját sérült szigetelésű hoszszabbítókkal biztosította. A 14 éves fia 2017 júliusában zuhanyozás közben, a bojler zárlatossága miatt, halálos áramütést szenvedett. Az anya a családját életveszélyes helyzetbe hozta. Fia korai halálát az ő gondatlansága okozta. Az elsőfokú bíróság a Heves Megyei Főügyészség vádirata szerinti bűntény elkövetésében mondta ki bűnösnek az asszonyt, s döntött. A próbaidőre a pártfogó felügyeletét is elrendelte, mivel a vétséget két gyermeke sérelmére korábban elkövetett kiskorú veszélyeztetéséért kiszabott börtönbüntetés próbaideje alatt követte el. A nő a bűntény elkövetését tagadja A vádlott a bűntény elkövetését tagadta, a védőjével felmentésért fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint a korábban már többször büntetett terhelttel szemben a maximális tartamban felfüggesztett fogházbüntetés kiszabása a jogellenes és szabálytalan áramvételezés elszaporodottsága miatt is szükséges joghátrány. Az ügyben a Debreceni ítélőtábla határoz. Sz. Z. Megemlékezést tartottak az ünnepen Az úszásoktatás szünetel, de korlátozottan nyitva van az uszoda Sorszámot kapnak a fürdőben KÖMLŐ Az 1848/49-es szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak csütörtökön a faluban - adta hírül Pengő Roland alpolgármester. Ismertette, a Himnusz elhangzása után Túró Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte, hogy a településen fontos az összetartozás és az együttműködés.- Olyan országot kell teremtenünk, ahol érdemes élni, családot alapítani, gyermeket nevelni - fogalmazott a község első embere. Ezt követően Sipos Lajosné mondott verset, majd a Nefelejcs Kórus énekelt forradalmi dalokat. Mindezt a hetedik osztályos tanulók színvonalas előadása követte, a fiatalok színdarabbal készültek. Majd a műsorok után az önkormányzat falán elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg. Az emlékezés koszorúit Pengő Roland alpolgármester és Kállai Márk képviselő, az iskola részéről Sipos Gáborné tanár és képviselő, valamint Kállai Fanni tanuló, a Kömlő Népe Alapítvány képviseletében pedig Besenyei Jánosné, az alapítvány elnöke helyezte fel. Mindez a kormányrendelet szigorú betartása mellett zajlott. Sz. K. GYÖNGYÖS Sorszámmal lehet bejutni a Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrandra Gyöngyösön. Kévés Tamás alpolgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: már bevezetésre került néhány korlátozás. A KLIK által szervezett úszásoktatás szünetel, akárcsak az önkormányzat által finanszírozott óvodások vízhez szoktatása. Ugyanakkor az uszoda további korlátozás elrendeléséig üzemel, ám szigorítással: az egyszerre bent tartózkodók száma nem haladhatja meg a kormányhatározatban foglalt száz főt.- A létesítmény fennállása óta kiemelt figyelmet fordít Sorszámot kap, aki a fürdőbe vált jegyet Fotó: Czímer Tamás a higiéniai intézkedésekre. A jelenlegi helyzetben, a kormányrendeletet betartva és a városvezetéssel egyeztetve folyik a működés. Mivel az uszodánkban nem digitális a beléptetés, ezzel a kártyás rendszerrel tudjuk pontosan nyilvántartani, éppen hányán tartózkodnak benn, s ez a szám a személyzettel együtt nem haladhatja meg a legutóbbi rendeletbe foglaltakat, s közben folyamatosan fokozott fertőtlenítés folyik - árulta el lapunk kérdésére Juhász Péter, a Gyöngyösi Sportfólió Nonprofit Kft. ügyvezetője. Sz. M. L.