Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-18 / 15. szám
helyőrség vers Polgár Kristóf Randevú egy kelet-európai bárban Kacér női suttogás, guillotine. Azok a végtelen konyaktengerek, nemzetközi vizek. Néha más gálya is céltalanul erre téved. Olyankor félvállról üdvözöljük egymást. Biztos találkoztunk már valahol. Formák vagyunk egy halvány, piros masszában, ahol hang csak lustán terjed, romlásnak indult a légellenállás és a gravitáció. Esélye sincs tudatnak. Alkatra karcsú, mint lázmérő. Egyébként könnyed, teltajkú szépség. Nyála higany, nyelve félig buzogány. Szemét közben végig nyitva tartja. Januárra a csinos cipókról lekopik a vaníliás cukor. Sinkó Adrienn Mandarinok 5 Via-dal I. (száraz pasztell, 500 * 650 mm, 1993) Mandarint pucolok. A nagy gerezdeket ketté szabom. Türelmetlen, pufók kezek nyúlnak érte. Kimagozom. Egyiket másikra tömi, szájcsücsökben csurran a lé, lábával ritmust kalimpál, fejével is táncol mellé. Mintha a mandarin volna az egész nagy, kerek világ, s nem várhat, be kell habzsolni azonnal, felét legalább! Mandarint pucolok. A nagy gerezdeket ketté szabom. Bizonytalan, csontos kezek nyúlnak érte. Kimagozom. Komótosan, bólogatva rágja, törli zsebkendővel szája csücskét. Közben mesél. Úgyis elfogy majd idővel. Mintha minden kis gerezddel az életét venné számba. Megette már javát. Jó lenne hinni, hogy nem hiába. Ami maradt, nem kívánja. Vajon mennyi van még hátra? Bele-belenéz a tálba. De holnapra nem hagy. Hátha... Naptárfordításra Illúzió csak az idő. Hógömbjében sikkantunk nyakunkba hulló, új pilléknek, pedig üvegbörtönünk kavargásában öröktől fogva köröttünk pilinkélnek. Ilyés Krisztinka családi fotó nem értettem, miért csak te homályosodsz egyre jobban azon a szétfaricskált színes képen (én ragasztottam össze, egy darabja hiányzik) melletted állok, mosolygok rád, te végig előre nézel, bele a kamerába, komoly az arcod, tudod, ez az utolsó, amit nekem hagysz magadból feleslegesen kérdezem, miért nem maradsz rajta,- talpad nyoma is ott maradt - az emberről mindig leszaggatják a kérdezés alakzatjait, csak az marad meg, amit nem mersz kimondani. együtt m-al kedveljük-e mi egymást annyira, hogy ne legyen teher lemondani a külvilágról tüdőnyi hazugságokat lopunk a virágosedényekbe, tölcsért formáló kezünkbe ordítjuk szerelmünket nincs menekülés, bezárt ajtók mögött sebes érintések roppanásaiban összegyűl vérünk bora, fejvesztve isszuk, isszuk magunkat Álomban halottal van-e közünk egymáshoz, ha fenyegetéseink összeborulnak a vadalmafa alatt? ordít a százéves rádió, és százéves embereket bomlaszt a reszkető kéz. kórós szenvedélyeket ürít a robbanás, eltűntek a pirosruhás nők, rúzsfoltjaikkal keveredik a felejtés nyoma dörög az ég az istenektől, és én csak egyre gondolok: megújulást jelent álmomban halottal hálni? Szilágyi V. Zoltán: 2001 tavaszán az indulásának 75. évfordulóját ünneplő kolozsvári Korunk folyóirat körkérdést intézett több mint száz költőhöz, irodalomtörténészhez, irodalomkritikushoz. Nevezzék meg a XX. század tíz legszebb magyar versét. A szavazatok alapján kialakult sorrend tíz első versét illusztrációk kíséretében egy külön lapszám közölte. A szerkesztőség az illusztrációk elkészítésére a Korunk Galériában valamikor is kiállító művészek közül válogatott és kérte fel őket. Ily módon kaptam én is a felkérést. A helyezett versek közül József Attila Eszmélet című költeményét választottam. Úgy döntöttem: nem engedek a kísértésnek, hogy a vers kétségkívül megkapó világából műfordítsak a képzőművészet nyelvére, hanem megfogalmazom az eszmélésem utáni, bennem kialakult víziót József Attiláról. Attila, amint madárkaként gubbaszt egy véges vasúti sínen. Ideemelem az illusztrációk kiállítása után megjelent kritikából a rajzomra vonatkozó részt: „Szilágyi V. Zoltán Kecskeméten élő grafikus, rajzfilmrendező Eszmélet című bámulatos pontosságú technikával készült rajza e kiállítás emblémája is lehetne. A kozmoszba taszító sín akár a semmi ága József Attila gondolatvilágában. Egyik legkifejezőbb mű, amely a vizuális művésznek a költői életműre való maximális ráhangolódását jeleníti meg. A költői mondandók áthangolása a vonalakkal kifejezhető érzékenység és képzelet jelrendszerére olyan próbálkozás, amely egyfajta gondolati azonosulást feltételez." (Lőrincz Ildikó, Korunk, 2005. VI. évfolyam, 2. szám, 20.) József Attila emlékére (színes ceruzarajz, 570 * 515 mm, 2002) 2020. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
