Heves Megyei Hírlap, 2020. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-18 / 15. szám
IRODALMI-KULTURALIS MELLEKLET 2020. január 18. 4 Hegyi Damján Domokos novellája 5 Polgár Kristóf, Sinkó Adrienn és llyés Krisztinka versei 8 Léna versesdobozát és Ácsai Roland új könyvét ajánljuk #/ kavarogtál-e már zilálton - áléivá felhőbefúró forgószél tetején? ff Agyament (színes ceruzarajz, 560 * 760 mm, 2012) vezervers Orbán János Dénes Kellett hozzá a nyelvtan is Egy régen lakatlan szobában: egy költeményben körbeültem önmagamat. Egy tükör is volt - hát sokan voltam. Ültem a bűnben, és zavartan varrtam a szárnyam, valami skandináv szövetből, mit kaptam épp az IKEAban. Már nem is tudom: keltazöld, vagy inkább kék volt, mint a holland kerámián a gyarmati idill, amíg csak föl nem robbant a türelem. Túlzó hasonlat, tudom, de ilyen most a lelkem, elvégre éppen verset varrók e szürreális anyanyelven. Egy régen lakatlan szobában megfésültem a kék szakállam. Bartók is ott volt, a félhomályban, s mellette száz pók, száz Kodály van. A Megkésett melódiákban barátnémnak levelet írtam, fél napon át Berzsenyi voltam, amig a hajdan erős magyar romlásnak indult a kortárs kínban. Majd Sándorral az étteremben megkóstoltunk többfajta rákot. Posztolt is erről néhány szélűt, ezerszámra gyűltek a lájkok. Mióta forradalom sincsen, unatkozik. Túl könnyű minden. Megjelenik az IKEÁban, és azt hiszik, hogy ő az Isten. „Nem erre vágytál?” - kérdem én. „Nem erre vágytam - mondja ő. - Ágyból, párnából van elég, ám szerelemre nincs idő. Ha minden vélem szelfiző olvasná bár egy versemet...” Sándor hát elhallgat, legyint, és Segesvárra visszamegy. * Egy régen lakatlan szobában végül csak megvarrtam a szárnyam. Kellett hozzá a nyelvtan is, meg minden, amit kitaláltam. Különös volt, hisz benne ültem, magam körül, és sokan voltam, mégsem tévedt el még az énem a változó személyragokban. Szilágyi Varga Zoltán: Világéletemben ámulattal viseltettem az ember alkotta tárgyak, eszközök iránt. Csodálattal nézem a mesterembereket, amint simogatják, tapintják az anyagot, amivel dolgoznak. Legfőképpen a népi kultúra „viseltes", patinás tárgyai, a gyakorlatiassághoz esztétikai értékek társításával alkotott eszközök izgatnak. Ilyenek a templomhívők, látogatók koptatta küszöbök, kilincsek, a számtalan megmunkált faeszköz stb. Ez a vonzódás mindenekelőtt mezőségi származásomból, életem első éveinek emlékeiből táplálkozik. Későbbi tanulmányaim pedig megerősítették bennem az emberi találékonyság, a gyakorlatiasság és az esztétikai igény összekapcsolódásának tiszteletét. Bár a mindennapi élet szükségletei keresztülhúzzák néha a terveimet, az Emberi találékonyság relikviái címen rajzsorozatot terveztem. Ennek eleddig egyetlen darabja az Agyament címet viselő munkám. Hogy miért választottam első tárgyként a kerékagyat? Talán mert szekérben születtem. Édesanyám, bár mindenórás várandós volt, az utolsó pillanatig tüsténkedett az aratáson. Amikor ütött az óra, egy lovas szekér indult el vele a 18 kilométer távolságban lévő Kékesre, ott volt elérhető orvosféle. A szekér zötykölődése kirázott a napvilágra, mielőtt megérkeztünk volna. A vénasszonyok azt suttogták, hogy dadogós leszek. Nem jött be a jóslatuk - mint később kiderült -, mert a kocsis volt dadogós, ezáltal levette rólam a rontást. De vissza a kerékagyhoz: azt vettem észre, hogy némely ősi tárgy formája a funkcióján túlmenően egészen másra is hasonlít, így szabad asszociációkra ad lehetőséget. Ez esetben a félig kész rajzot elforgatva olyannak láttam, mint egy romos indiai templomot. i
