Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-28 / 300. szám
imm. helyőrség 5 novella ÚJÉVI FÁMA Magyardellő leggazdagabb hadiözvegye, Zelma asszony férfi szolgálatra kérte őt minden óesztendő végén. így nevezték azt a cselekedetet, amikor újév hajnalán elsőként kellett bekopognia a hadiözvegy csipkefiiggönyös ajtaján, a keringő fáma szerint ugyanis, ha „az egyedül való nő” küszöbét új esztendő hajnalán férfi lépi át elsőként, a ház lakóját szerencse éri. A fehérnépvendég pedig szerencsétlenséget hoz magával - őrizzen tőle az Isten. A babonás Zelma asszony tehát minden szilveszter estéjén átjött hozzájuk, fekete, súlyos nagykabátján finomliszttel tisztított, tömjénillatú, sárgásfehér óprém díszlett; válltöméses sötétbarna, bő ruháján hószínű, szép, almáriumszagú csipke - és öt lejt előlegezve többször is a lelkére kötötte a „kicsi Téglás fiúcskának”, hogy másnap, amint pitymallik, jöjjön. És a kicsi Téglás Botond hűségesen ment. Még meg se virradt, a szülei már felébresztették, és ő serényen lábított, hogy a másik öt lejt is bezsebelhesse; de nemcsak ezért, hanem hogy Zelma asszonyt több sorscsapás ne érhesse. Nyugodjék békében! A falu még aludt, horkolt, moccanatlan volt a temető fölötti erdő, csak a sűrűsödő hó pitymallott az ég tisztásán, szűziesen, olyan szépen, hogy valósággal világítottak a pelyhek. Egyedül volt a Nagy utcán, nyom még sehol, s ahogy a saját lábnyomait fürkészve hátra-hátranézett, úgy érezte, hogy valaki valahonnan figyeli őt. És amikor erre gondolt, tűnt fel az Alszeg felől az a hosszú, fekete kabátos, délceg, idegen férfi, akit sose tudott kiverni a fejéből - nyakán keskeny, hosszú, lengő, fehér selyemsál. Csillogó fürtös éjhaját jócskán belepte a hó. Lassan, kimérten jött és énekelt, azt énekelte mély bariton hangján, hogy hulldogál a szép fehér hó, belepi a tájat, és be is lepte, mert úgy hullt a hó, mint ahogy ő énekelte, olyan szépen, olyan csodálatosan lepett be mindent, de mindent. A rezzenetlen, terebélyes akácfákon kékes zúzmara virágzott, és ahogy egyre csak rakódott rájuk a hó, a habfehér égi teher, a kicsi Téglás Botondnak úgy tűnt, hogy ez az oly szépen daloló férfi egyenesen a mennyből ereszkedett-sétáit végig azon a havas, félmeredek égi úton, amely összenőtt e csöndes földdel. A fekete kabátos, idegen férfi szóba elegyedett vele; cukorkát adott, és úti céljáról, küldetéséről töviről he-Demeter József gyire kifaggatta. Miután mindent elmondott neki, a göndör hajú, daliás férfi a Téglás fiú előtt nyitott be Zelma asszony rézveretes ajtaján. Örömében a hadiözvegy, amiért ezúttal egy igazi férfi lépte át elsőként a küszöbét, kicsi Téglás Botondnak most nem öt lejt adott, hanem tízet, és ezzel rögvest ki is tessékelte, nem tartotta ott, mint máskor, illatos, forró teával sem kínálta, pedig a gyerek jól látta, hogy a tea ott gőzölög illatfelhősen a fényesre sikált érckályhán. Nem sietett haza, be-bekukucskált az ablakon, de a vastag, súlyos, hosszú bársonyfüggönytől semmit sem látott. Rövid ideig tartó búsulás után összevissza trappolt a hóban. Kipirult arccal fújtatott. A havazást nézegette, és hallgatta a szöszmötölő fehér csöndet. Aztán kiment a falu szélére, gyönyörködött a télben. Fejét az ég felé emelve tátogatta száját, nyeldeste a pelyheket, s közben azt várta, hogy mikor jön ki az a fekete kabátos, szép hangú, idegen ember. Sokáig várt. Nagyon sokáig. Közben már a Nagy utcát keresztül-kasul taposták az újesztendőt köszöntők, s a tisztelgő cigányok muzsikája szebbítette a telet a hóhullás égi meredekén át. Dél felé egy kicsit szünetelt a havazás, de utána még jobban eleredt, mint reggel, és a hó újból befödte a lábnyomokat, úgy fedte be, ahogy az a fekete kabátos idegen énekelte pitymallatkor. Távozóban pedig, késő délután, mosolygósán dudorászva ő is tíz lejt adott a még mindig szánkózó Téglásnak, s egy barackot a fejére. Ezt a tíz lejt első szeretőjének, a szép cigány Cukának ajándékozta a Téglás fiú. Cuka szőke volt és fázós, nem olyan, mint a testvérei. Nagyon örvendett a pénznek, és hosszú hallgatás után azt mondta, hogy ezért most bármit tehet vele Téglás, mindent megenged neki. Közben hullt a hó, egyre csak hullt, hullt. A pelyhek zizzenéseiben egy ideig moccanatlanul nézték egymást, aztán mint egy égi jelre, elindultak a barmok leheletével fűtött istálló felé, észre se vették, hogy megállt a havazás. A hosszú hajú, szép cigány Cuka ment be hamarabb a pajtába, s várta, hogy szerencsét hozzon neki az újév. Lassan alkonyodott. Apró lábnyomaikat már nem takarta be a hó, és ez lett a vesztük, ezek a nyomok hívták fel a figyelmét a Téglás gyerek hazatérő édesapjának, aki tetten érte őket. A két ártatlant. Hisz ártatlanok voltak, semmi rosszat nem csináltak, csak térdig trottyantott gúnyával álltak, és bámulták, mustrálták egymást. így találta őket a megdöbbent, felbőszült apa, aki mind-Niccolö Paganini kettőjük csóré fenekére a kukoricazsuppot kötöző vesszővel, jól látható urmokat paskolt, s - úgy félig-meddig meztelenül - kilökte őket a hóba, pellengérre, hogy elvegye a kedvüket az ilyesmitől. Újból havazni kezdett, akkora pelyhekben, olyan szaporán, mintha nemcsak a nyomdokukat, hanem őket is, a szégyenüket is el akarta volna takarni a világ elől, csakhogy ezek a hópelyhek már nem világítottak olyan szépen, szűziesen, mint a mennyből hulló reggeliek. Sötétség szakadt a télre, Cuka életére, mert - egy esztendő múltán- gyászos szilveszter napján, az új év első órájában a tüzes láz a földbe vitte, hódunyha alá. Gyermekkori árva szeretője pedig azóta is, minden újesztendő hajnalán - a régi jó szokás szerint - elsőként kopogott be a hadiözvegy, Zelma asszony rézveretű ajtaján, hogy kérését teljesítve szerencsét vigyen neki. E szokása a katonaság miatt szakadt meg - ami Zelma asszonyt vitte a sírba, hódunyha alá, hiszen, akit újfent kért e férfiteendőre, nem ment el a babonás hadiözvegyhez. A Téglás gyerek - leszerelése után- érdekből nősült, „ment férjhez”. Egy gazdagabb családba. Édesapja akaratát szentesítvén. Isten törvénye szerinti nejével már a második szilveszterkor is összekülönbözött, ezúttal olyannyira, hogy teketóriázás nélkül hagyta ott az asszonyt. És az egész szilveszteri társaságot. Gondolataiba merülten vágott neki a hosszú útnak, amikor mintegy ezüstlő égi jelre, hirtelen eleredt a hó, és nagy pufók-bolyhos pelyhekben egyre szaporábban hullt, egyre csak hullt, hullt - mennyei tisztán, szűziesen a hallgatag szülőföldre. Egyedül volt gyermekkora Nagy utcáján, nyom még sehol, s ahogy saját lábnyomait figyelve hátra-hátra nézett, úgy érezte, hogy valaki valahonnan figyeli őt, kitartóan figyeli, és ekkor jutott eszébe az a fekete kabátos, fekete göndör hajú, jóképű, idegen férfi, kinek nyakán - sosem felejti el - keskeny, hoszszú, lengő, fehér selyemsál volt, és aki mély bariton hangján olyan szépen énekelt, hogy a hangja annyi tél távlatából is felerősödve csengett a fülében. És ekkor az új fekete nagykabátját komótosan kigombolta, hosszú, fehér, selyem sálját letekerte a nyakáról, hadd lengesse a lépte. Fürtös fekete hajáról nem rázta le a habkönnyű égi terhet, visszhangzóan olyan szépen énekelte, hogy hulldogál a szép fehér hó, belepi a tájat, hogy nyomban be is lepte, mert úgy hullt a hó, mint ahogy ő énekelte, olyan csodálatosan, mégis kesergőn lepett be mindent, de mindent. Még akkor is, amikor szülőfalujában, Magyardellőn, gyermekkori szeretőjére gondolva, újév hajnalán, elsőként lépett be a temetőbe. A szép szőke, angyalhajú cigánylány Cuka jeltelen sírját kereste. Giuseppe Verdi Lapszámunk képzőművészeti anyagát GAÁL TIBOR (T-BOY) portrékarikaturista, grafikus, illusztrátor munkáiból válogattuk. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett művész hét éve kezdte el a száznál is több darabot számláló, folyamatosan bővülő Nagy magyarok sorozatát, híres elődeink portrékarikatúráit. „Főleg a fiatalságnak készítem a rajzaimat, hogy méltán legyenek büszkék a magyarságukra. Nem tudhatjuk előre, kikből lesznek ismét nagy tudósok, művészek, költők, írók, festők, sportolók. Szeretném minél nagyobb körben megismertetni ezt a sorozatot a felnövekvő generációval, a határon túli gyermekekhez is szeretném eljuttatni, akár kiállítás, akár könyv formájában, ügy érzem, ez a kultúrmisszióm ebben az identitászavaros világban" - mondta a művész. A karikaturista külön sorozatot szentel az európai kultúra nagyjainak is, most főként e portrék közül válogattunk. Minden kép külön játékba invitál; az ismert vonások mellett mindig felsejlik egy-egy történet is, az apró vagy hangsúlyos részletek, kiegészítők, tárgyak szempontot kínálnak az elmeséléshez. Nem kontextust teremt, hanem világot. Gaál Tibor karikatúrái nem a gúny eszközei, nem torz alakokat rajzol, nem tesz nevetségessé: azt mutatja meg, hogy a szelíd irónia és a játékos humor a tisztelet kifejeződése is lehet, ebben gyökerezik az érdeklődő odafordulás, ez van a vizsla tekintet mögött, amely azt kutatja, melyek egy-egy arc legsajátosabb vonalai, melyek egy-egy életmű legcéltudatosabb irányai, melyek az élet legkülönösebbjegyei. 2019. december IRODALMI-KULTUBALIS MELLÉKLET 1 4
