Heves Megyei Hírlap, 2019. december (30. évfolyam, 279-302. szám)
2019-12-28 / 300. szám
4 helyőrség szerkesztőséül tereoaszta TÖPRENGÉS- avagy mitől működnek Réti László apokaliptikus [vagy apokaliptikusnak ható) Európa-regényei, az Európa halála és az Európa, falak mögött című művek - Nagy Koppány Zsolt Réti Lászlónak két könyve is megjelent az elmúlt egy évben, amelyek nem csupán témájukban, de a címükben is Európa haláláról szólnak. Mindkettő a jövőben játszódik (az Európa, falak mögött 2033-ban, az Európa halála 2050-ben), és bár a témájukon kívül nincs köztük más kapcsolat, mindkettő igen bátran, szabadon, mindenféle erőltetett politikai korrektséget mellőzve nyúl a témához (sőt: mindkét kötet az európai demokráciák önként magára vett politikai korrektségből származó cselekvési gúzsbakötöttségét jelöli meg a kataklizmák forrásaként). Né'hány pontban szeretném megvizsgálni, mitől ennyire olvasmányosak és hatásosak ezek a könyvek, jóllehet nem szépirodalmi igénnyel íródtak - és bár nem is azokat célozzák, akik szépirodalmi élményeket várnak a művektől, mégis magukkal sodorják ezt az olvasói csoportot is. x. A választott téma megkerülhetetlensége napjainkban. Mindkét kötet alapkérdése, alapélménye, kiindulási pontja az öreg kontinensre való, elsősorban muszlim bevándorlás továbbgondolása. A kilátások nemhogy rémisztőek, de hála a jól felépített írói világ-képzésnek, a jelenleg mutatkozó folyamatok logikus továbbgondolásának és a következtetések könyörtelen levonásának és izgalmas történetbe ágyazásának, egyenesen hajmeresztőek, és magukon hordozzák az eleve elrendeltetés fátumának minden rettenetes terhét: úgy tűnik, nincs kiút, nincs menekvés a kötetek során megszeretett szereplők számára sem. 2. Hiteles, ez nyilván az előző pontból következik. Ezekben a kötetekben minden a helyén van, mindenki a saját motivációi szerint logikusan (sőt el nem ítélhetően - de erről később) cselekszik, az ábrázolt világ jól láthatóan magas fokú ismerete is ezt az érzést erősíti. 3. Az ábrázolt világ (a terror, a terroristák, a rendőrség, a közigazgatási apparátus, a hadsereg, az ügynökélet stb.) minden ágát-bogát ismeri a szerző (hiszen maga is rendőr volt). Ismeri nemcsak a történeteket, a bürokrácia repedéseiben megbúvó emberi tényezőt, hanem a nyelvezetet, a viszonyokat, a lehetőségeket és a múlt terheit is - néhol ugyan érzésem szerint kissé izgalmasabbnak, filmszerűbbnek írja meg mondjuk a közigazgatási döntéshozatal folyamatát, mint amilyen az a valóságban, de az vesse rá az első követ, aki nem így tenne regényírás közben. 4. A fenti állításból is látszik, hogy professzionális íróval van dolgunk. Munkamódszeréről ő maga is sokat mesélt, a patikamérlegen kimért feszültség helyes adagolása, az olvasói szokásokhoz való könnyed, de fegyelmezett és igényes igazodás nyomai mind ott vannak a lapokon. 5. Ugyanakkor laza, vagány a humora, megtalálja azokat a réseket az amúgy feszes és az ábrázolt világ meg az ábrázolt események szempontjából korántsem vicces történetben, ahol a humor megteremhet és aprókat robbanhat. 6. Közben nem fél a lélektani oldal megmutatásától sem. Bátran belemegy az emberi (elsősorban házastársi) kapcsolatok minden árnyoldalának pszichológiai szaktudással felfegyverzett bemutatásába, és nem fél használni mindazt, amit tud a témáról. Modellezi, a modellt elmagyarázza, majd a gyakorlatban is bemutatja, mint működnek ezek a többnyire szomorú dolgok. 7. Talán a pszichológiai igényességhez van köze annak is, hogy egyáltalán nem úgy jár el, mint nagyon sok regényíró, akiknél a rossz karakter mindig és minden körülmények között egyértelműen rossz, a jó pedig ragyogóan jó. Mindenki motivációval érkezik és van jelen a történetekben, és a szerzőnek sikerül olyan hiteles körítést kerítenie szereplői köré, hogy az olvasó azon veszi észre magát, hogy a legnegatívabb hősöknek is lélegzet-visszafojtva drukkol, hiszen a saját szempontjai, előző élete, története és motivációja alapján mindenképpen sikerülnie kell(ene) annak, amit tervez: ha nem sikerül, az tragédia, és az olvasó ezt mélységesen átérzi. És soha nem érezzük, hogy mit gondol a szerző: ő csak megmutatja ezeket a szereplőket és eseményeket, az ítélkezés - hála Istennek - az olvasó dolga. 8. Ennek ellenére nem fél feláldozni ezeket az embereket: a jók közül is jócskán. Bátorság elvenni az olvasótól azt, akit megszeret(het)ett. 9. A párbeszédek ragyogóak, pörgők, szellemesek, soha egyetlen pillanatra sem hamisak. Tanítani kéne. 10. Úgy amerikai, hogy közben minden ízében magyar. Ezt nemcsak a magyar valóságra néha kissé nehezen ráhúzható hollywoodi esztétika miatt írom, hanem az ott bevett reflexek itteni megmutatkozására is: amikor a könyv egyik-másik fordulatánál igazság van téve, akkor, kérem szépen, ott igazság van téve - az olvasó minden igazságtételi indulata, vágya és kívánsága pompásan kielégül, semmi nyafogós életben hagyás nem történik csak azért, mert az ember végül mégiscsak jó, meg egyéb ilyen filantróp marhaságok. 11. Sorolhatnánk még, de inkább idézek most, mégpedig azt a paszszust, amelyet a vidék megtartó erejéről ír, és amelyet nem lehet eleget hangsúlyozni. A főhősök menekülnek a nyomukba eredő, már fél Európát behálózó arab Herceg bérgyilkosai elől, ekkor hangzik el: „...úgy érzem, eljött az idő, vissza kell mennünk a gyökereinkhez. Vissza a vidéki Magyarországra. Vidékre, amelynek a csendes ereje már annyiszor megmentette az országot a történelem forgatagában. Vidékre, ahol még azt mondják, amit gondolnak. Vidékre, ahol a beszivárgás a mai napig elenyésző.” Kiváló köteteket tesz le sorban az asztalra Réti László, de a(z egyelőre) két Európa-regénye ezek közül is kimagaslik. És úgy néz ki, van még potenciál a témában. tarca NÁNDI BÁCSI OTT VAN A SZEREN Szilágyi-Nagy Ildikó Szép sorban üldögéltek az asszonyok a szögesdróton, mintha a vadvédelmi kerítésre gyöngyfüzért feszített volna az erdészet szögesdrót helyett, mert a kerítés alacsonynak bizonyult. Sokszor látták, ahogy egy-egy felajzott őz átívelt rajta, és ha már odaát volt, meg is rágcsálta a természetes újulatot. A nyúl meg amúgy is tett kárt, mert amíg kicsi, könnyedén átfér a gazdaságos vadvédelmi fonat négyszögei között. A szakmai baklövést három sor szögesdróttal orvosolták, amit alaposan megfeszítettek. Szerencse volt, mert így elbírta a termetes faiskolai asszonyokat, Anit, Bélát és Nándi bácsit. Az asszonyok rózsafüzéréből először könyörgő ima szállt, mert csak Istenben látták a kiutat a szorult helyzetből, de aztán határozottabban adtak hangot kívánságuknak, amikor a közvetlen megoldásra rátaláltak:- Nándi bácsi, dobja már le neki a malacot!- Dehogyis dobom, jó lesz az otthon - vágott vissza az öreg, hóna alatt a kismalaccal. Selymes, csíkos, cirógatni való szőrzete volt a cukorfalatnak, de az öreg nem a külsőségek, hanem a gyomra rabja volt. - Levágom - toldotta meg. A malac kétségbeesetten visított, a koca pedig elérte a kerítést, már legyezett a farkával és hörgött.- Mind meghalunk!- De előbb felöklel, és megrág minket.- Megrág?- A vaddisznó nem engedi el az áldozatát, amíg szét nem rágja! - hergelte magát és az asszonyfüzért Ani, mert erdész lánya volt, és jól tudta, hogy a magyar erdők medvéje a vaddisznó, főleg, ha malacai vannak.- Ha malacunk lesz, akkor odébbáll magától, és akkor malacom lesz, mert a pörkölthöz malacom lesz - fűzte az öreg az egyik rossz viccet a másik még rosszabbá. Imádta a szóviccet, de nem volt hozzá tehetsége. Késésben voltak a munkákkal, azért mentek ki ilyen sokan még májusban is. Ebédszünetben figyelt fel az öreg a vaddisznóra, amit elkóboroltnak vélt, rádobta a kabátját, és elindult vele az autó felé, de a koca előrontott. Nagydarab, vagy százötven kilós, öreg disznó volt, kemény sörtéiből harcias taraj képződött a hátán. Mindannyian felnéztek az eszegetésből, ledobták a bicskákat és felsorakoztak a kerítésnél. Nándi bácsi tovább szorongatta a kabátban visítozó és fuldokló malacot, az anya pedig végképp felhergelte magát.- El fog az menni - biztatta magát az öreg.- Dehogy. Itt lesz mindjárt az egész konda - mutatott Béla a sűrű felé, mert a legmagasabb kerítésoszlop hegyében fészkelt, és kárörvendően nyugtázta a felmentő sereg érkezését. Leplezetlenül a vaddisznók pártján állt. - Na, tegye csak le neki a kismalacot!- Én már nem adom föl, ha eddig kitartottam - makacskodott Nándi bácsi, de a malac kicsúszott a hóna alól, ahogy fél kézzel gesztikulált, a másik kezével meg kapaszkodott. Ösztönösen utánakapott a prédának, és egyenesen a koca lábai elé zuhant. A néhány pillanatnyi csöndet Béla törte meg:- Nézzétek már! Most is fogja a malac lábát! Lövés dördült, és a koca összeesett. Az egyik erdésznek épp arra volt dolga.- Megvagy, te kis csíkos - kajánkodott Nándi bácsi a malaccal, aki erre újabb visításba kezdett, mire a koca erőre kapott. Kiderült, hogy csak megsebesült. Berohant a sűrűbe, utána a malac, utána az erdész.- Menjen a vérén! - utasította Béla az oszlop tetejéről Nándi bácsit.- Nem vagyok én Zrínyi Miklós - szemtelenkedett az öreg, aki büszke volt rá, hogy neki érettségije van. Az erdész jó két óra múlva tért vissza, kezében a malaccal.- Akkor már legalább vigye haza - nyomta Nándi bácsi kezébe.- Nagyon szívesen - vigyorgott az öreg.- Nincs ezen még mit enni - vágott a dolgok elébe az erdész. Nándi bácsi diadalmasan hazaszállította a zsákmányt, és rögtön betette a saját malacai közé, szinte óránként leste gyarapodását. A vaddisznó azonban elbágyadt, és fél napig csak feküdt. Aztán csipegetett ugyan a darából, de leginkább csak szédelgett az ólban a többi, élénk malac között. Másnapra véres lett a füle és a hasa - „talán kidörzsölte magát a betonon, nem szokott hozzá”, gondolta az öreg -, harmadnapra az orrából véres hab folyt. Végül hányni kezdett, majd reggelre saját véres ürülékében, döglötten hevert. Nándi bácsi egy nejlonszatyorba kötötte és a kukába dobta. Ezt csinálta aztán a sorban elhullott, saját malacaival is, míg csak meg nem jelent a hatósági állatorvos, aki fülest kapott valamelyik szomszédtól, hogy Nándi bácsi a kukába dobálja a sertéseit. A hatósági állatorvos nem sokat beszélt. Mintát vett az ólban felhalmozódott ürülékből és váladékokból, táblázatokat töltögetett, elvitte a maradék két malacot. Az öreg alig mert bemenni a kocsmába, a vaddisznókaland óta tartóztatta magát, de végül nem tudott ellenállni a vigasztaló helyszín csábításának. A Gesztenyében, ahogy az öreg belépett, a vendégek röfögni kezdtek. Miután kiélvezték a röfögést és az öreg csúfolását, csak kifaggatták a kismalacról.- Meghótt - vallotta be kelletlenül Nándi bácsi.- Szegény árva! - érzékenyült el Béla, aki mindig szívesen átadta magát a sírás tisztító hatásának, ha lehetőséget látott rá.- Mi történt vele? - kérdezte Ani.- Nem tudom. Ezt a papírt adta a Peti. Azt írja rajt’ peracut ASP gyanúja. Nem tud ez a gyerek se semmit! Mi a fene nyavalya az, hogy peracut ASP? Az öreg nem várt választ, mert szerinte nyilvánvaló, hogy az állatorvos mindig mindent rosszul tud és túlbonyolít. Bezzeg az ő módszere, melynek fő elve a ,jó’ van az úgy”, évtizedek óta beválik. Ani azért kihasználta az alkalmat, hogy megcsillogtassa latintudását a kocsma közönsége előtt:- Gyors lefolyású afrikai sertéspestis. Vincent van Gogh - Fülig szerelmes IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. december i fi ( v
