Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-07 / 208. szám
helyőrség vers Kosztolányi Dezső Vers- Csáth Gézának -Te sohase-jövő és sohase-beszélő, Várlak ma is, halott, e hosszú és a késő, Bús éjszakán. Mert mészfehéren ég távolban a hegyoldal, S befestve a falam a bandzsal, csorba holddal Oly halavány. Nem kell-e szólnod, mondd? Nincs semmi hír amonnan, Hol fejfa és kereszt elvész a sűrű lombban És sír a táj? Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben, De hogy ilyen soká tart, azt most meg nem értem És fájva fáj. Alvó, emeld lassan nehéz és hosszú pillád S a végtelen felé táguló nagy pupillád Szögezd felém. Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom És a beléndeken s a vad farkasbogyókon Alszik a fény. Ah jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán, Ha hosszan bolygasz a cyrillbetűs Szabadkán S nem értenek. 'ßjßabl ;l988?- L rg És űznek majd tovább idegen, bús hazádban, Zsákutcán és közön, ideges és hazátlan Kisértetet. Itt nyiss be csöndesen. Isméred a kilincsem, Tudod, hogy portámon és a szívembe nincsen Semmi gonosz. Mert nem feledtelek. A fülledt estbe úszó, Ablakból fölsíró, homályos hegedűszó Eszembe hoz. így látlak mindig én, édes, fiatal orvos, Fehér köpenyben, a kavicsos és porondos Kertudvaron. De jöjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek, Férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek, Eltagadom. Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem Kezedbe a kezem és a szívedre szívem, Ha nem merem. Igen, elédmegyek és régi orvosomnak ■ Csuklóm odanyújtom, hogy vizsgáld meg mint szoktad, Ütőerem. Oly jó az, aki ad s te élted odaadtad, Angyali gyilkosa nődnek s tennen-magadnak, Szelíd barát, Ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt, Majd összetörted a tébolyok és a lázak Szent poharát. Nő ezüsthátúval (olajtempera, vászon, 50 * 45,2009) Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal, Kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal S a múlt, a csend. Polgár Kristóf Féldrága Halkan beszélgetnénk. Elmondanám, mi történt, S fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt, A névtelent. lse t_____ aoc„ Iß Síró Hungáriánk ma porban fekszik árván, Fölötte az átok, mint fekete szivárvány. Gyászt bontogat. Büfékocsiban álmosító fröccsök. Pazaroltuk a libamájas pirítóst, féldrága golfingekben. Arról beszéltünk, hogy ez megvolt. Legalábbis olyan mintha, mert hasonlít a többire. m. Anyáink, húgaink járulnának elébed, Kik éhesen rágják, elfáradott cselédek, A csontokat. Jaj, megmutatnám én a szívem is, e szörnyet, Mely nappal céltalan halott vágyakra görnyed S éjszaka sír. Mert életem felén nem is vagyok, de látszom, S reggel, ha öltözöm, csak játszom, egyre játszom És vár a sír. Ó vad szerelmese az őrült morfiumnak Adj ágyat most nekem és az éjféli búmnak, Akár a pap Kérlek kiáltozván és íróasztalomra Fantasztikus lázban görbedek lehajolva, Hogy hívjalak. Hisz a semmit tudod, gazdag, végzett, hatalmas, Ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass Annak, ki él S álomtalan éjjel kétségbeesve vár rád, A múltnak koldusa és százszorosán árvább A semminél. Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak, Ki bátran indultál, kapudat megtaláltad Az éj felé. De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen Feledve önmagam, jajokba fúlva lettem Az életé. Azt magyaráztad, hogy annak csipke, a másik pedig nem hord és féldrága golfingekben pazaroltunk ételt és félig jó bort. Mesélted, hogy egy párhuzamos járaton még léteznek félistenek. Fröccsnek isszák az óbort és féldrága golfingekben azt mesélik, hogy ez itt megvolt. Prométheusz a Dionüszián A holdfogyatkozás alatt talán együtt voltunk. Nem emlékszem, mi volt részleges. Lenyűgöztek a mániáid. Minden svájci milliomos, tudsz jósolni zaccból, nem hiszel szellemekben. Lelketlen hangulatot fecskendeztünk bundánk repedéseibe. Arra sem emlékszem, milyen állatok voltunk. A dromedárok kígyót bűvöltek. Tigrisek verték a dobot. Antilopok celofánnal fojtogatták magukat. Azon röhögtek, milyen sötét. Nedves orrukból pára, szájukból szitok. Én tűzzel kínáltalak.
