Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-03 / 179. szám

14 SPORT 2019. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT Sípmesterek szakmai hétvégéje LABDARÚGÁS Fizikai teszt­tel kezdődött tegnap este me­gyénk játékvezetőinek egri edzőtábora. A Leányka úti Invest Sportcentrumban előbb a III. osztályban, majd a II. osztályban, végül az I. osztály­ban szereplő sípmesterek tet­tek kísérletet az előírtak telje­sítésére. A mai napon a megyei IB- elnökeként Kelemen Attila nyitja meg a programot, majd az MLSZ megyei igazgatója­ként Vojtekovszki Csaba és a megyei társadalmi elnök, lakab Gábor tart előadást a résztvevőknek. Később a ver­senybizottság vezetője, Tóth Zsolt nyújt tájékoztatást a kö­vetkező idényről. Kollégaként Ducsai József a szabályvál­tozásokra helyez nagy hang­súlyt, majd Nagy Petra és Szi­getvári Márk szolgál időszerű információkkal. Vasárnap a szellemi tesztet csoportos foglalkozás kereté­ben töltik ki a bírók, amit dél­után kiértékelés követ. Útra­­valóval Kelemen Attila szol­gál, aki egyben kihirdeti az aktuális kereteket. Hétfőn a Hotel Flóra ad ott­hont az előadásoknak. A szál­lodában a megyei I.-es edzők jelenlétében Farkas Ádám FIFA-játékvezető az új szabá­lyokról beszél a trénereknek, zárásként pedig az Edzőképző Központ igazgatóhelyettese, Sisa Tibor nyújt érdemi tudni­valókat. B. Cs. Kelemen Attila vasárnap hirdeti ki a kereteket Fotó: H. M. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu A búcsú sokszor fájdalmas, így van ez Bóta Enikő esetében is Nagy bajnoka távozott a hazai röplabdaéletnek Játékosként magyar bajno­ki címet szerzett Egerben, edzőként azonban más ki­hívásokkal kellett megküz­denie a megyeszékhelyen Bóta Enikőnek. A 129-sze­­res válogatott röplabdázót hosszan tartó betegség gyűrte maga alá. Ötvenegy évet élt. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu GYÁSZ „Én valójában hazajöt­tem Egerbe, ebbe a megyé­be. Anyukám itt érettségi­zett a Szilágyi Gimnázium­ban, a nagymamám Egerfar­­moson él most is. Mivel a ro­konaimat korábban is látták itt velem, sokan azt gondol­ták, egri vagyok, ezért azt mondták: gyere haza, Eni­kő”. Az 1998-ban lapunk­ban megjelent interjú mon­datai ezek attól az embertől, aki 1997-ben érkezett Eger­be, ahol 2000-ig szerepelt. Az edzősködést a Szabóker- Agria RC csapatánál kezd­te 2006-ban, ahonnan 2007- ben távozott. A megyeszék­helyhez egy ideig üzleti vál­lalkozás is kötötte, miköz­ben fiára, Valics Bencére a vízilabdacsapat kapusaként lehetett büszke. A halál Bu­dapesten érte, ott temetik a hónap végén. Isten veled, Enikő! Róla mondták KALOTAY RÓZSA, Volt egri csapattárs: - Kemény, hatá­rozott ember volt, aki a sike­rért mindent megtett. Irigyel­tem a keménységét, a kitartá­sát, a győzelembe vetett hitét. olasz Miklós, egri drukker: - Élmény volt nézni a játékát. Fantasztikus sportember volt. Mindig mosolygott, minden­kihez volt egy jó szava. gáspárdy györgy, az Agria RC elnöke: - Teljes szívvel játszott és edzősködött. Ne­héz felfogni, hogy ilyen ha­mar elment közülünk. A legendás ütőjátékos nagyon tudott röplabdázni, a pályán érezte magát igazán otthon Fotók: Majoros Tamás, Lénárt Márton Honi NB I.-es aranyérmesként hét alkalommal fogadhatta a gratulációkat Bóta Enikő eredményei. 129-szeres felnőtt válogatott (1984-1995 között). „B" világ­­bajnoki 4. (1986, Róma). Eu­­rópa-bajnoki 9. (1985, Hol­landia). KEK-bronzérmes (1986, Ankara). Savaria­­kupa-győztes (1986, Szom­bathely). Savaria-kupa­második (1987). Savaria­­kupa-harmadik (1985). 7-sze­­res magyar bajnok (1985/86, 1986/87,1989/90,1991/92, 1992/93,1997/98). 3-szoros magyar bajnoki ezüstér­mes (1983/84,1984/85, 1987/88) - 2-szeres magyar bajnoki bronzérmes (1982/83,1990/91). 2-szeres magyar bajnoki 4. (1988/89, 2000/2001). 7-szeres Magyar Kupa-győztes (a Magyar Nép­köztársasági Kupában, illetve a Magyar Kupában: 1983/84- ben, 1985/86-ban, 1986/87- ben, 1991/92-ben, 1992/93- ban, 1997/98-ban). 3-szoros Magyar Kupa ezüstérmes (1984/85-ben, 1987/88-ban, 1989/90-ben). Egyszer az Év női röplabdázója Magyaror­szágon (1988-ban). Strand­röplabda: 3-szoros Magyar bajnok. 2-szeres ezüstérmes. 3-szoros bronzérmes. 1-szeres egyéni bajnok. Huszonnégy csapat, tizenhárom szakember az utánpótlásban Herczeg helyére Hegedűs kerül Budakalászon selejtez a Hatvan KÉZILABDA Nem hosszabbí­totta meg Herczeg Béla júni­us 30-án lejárt szerződését az Eger SzSE vezetősége. A négy év után távozó utánpótlás­vezető helyét Hegedűs Tibor veszi át a megyeszékhelyi klubnál. Az új szakember feladata a korosztályos csapatok szak­mai munkájának összehan­golása és az együttesek ver­senyeztetésének koordinálá­sa. Az Eger SzSE a 2019/2020- as szezonban huszonnégy kor­­osztályos csapatot szerepeltet a különböző bajnokságokban. Az új edzői stábban tizenhá­rom szakember kapott helyet.- A korosztályos képzési követelményeknek megfelelő edzésmunka elvégzésén kí­vül arra is jelentős hang­súlyt. fektetünk, hogy tizen­két éves kortól minőségi mun­kát végezzenek és teljesít­senek a gyerekek - fogalma­zott Hegedűs Tibor, aki a Ma­gyar Kézilabda-szövetség al­kalmazásában Heves és Nóg­­rád megye szakmai felügye­­lőjeként, koordinátoraként is tevékenykedik. - Szeretnénk tovább szélesíteni a már meg­lévő utánpótlásbázist, és arra törekszünk, hogy minél több gyerekkel megismertessük a sportág alapjait. S. K. Hegedűs Tibor Fotó: L. M. iapatai Ifjúsági I. osztály, edző: Kocsis Csaba Ifjúsági Ili. osztály, edző: Szécsi Lantos Boldizsár Serdülő I. osztály, edző: Hevér Tibor U15-ÖS korosztály, edző: Benei Ákos U14-es korosztály, edző: Benei Ákos U13-as korosztály, edző: Lezák Áron U12-es korosztály, edző: Kocsis Csaba Ull, Hunyadi l„ edző: Nagy Roland Szabolcs Ull, Hunyadi II., edző: Nagy Roland Szabolcs Ull, Pásztorvölgyi csoport, edző: Hevér Tibor U10, Hunyadi I.-es csoport, edző: Jókai Nóra U10, Hunyadi ll.-es csoport, edző: Tóth Alexandra U10, Pásztorvölgyi csoport, edző: Balázs Katalin U10, F. tárkányi csoport, edző: Szécsi L. Boldizsár U9, Mátraderecskei csoport, edző: Molnár Máté U9, Hunyadi csoport, edző: Molnár Krisztina U9, Felsőtárkányi csoport, edző: Bonyár Zsolt U9, Pásztorvölgyi csoport, edző: Balázs Katalin U9, Szilvásváradi csoport, edző: Farkas Gusztáv U8, Hunyadi I.-es csoport, edző: Jókai Nóra U8, Hunyadi ll.-es csoport, edző: Tóth Alexandra U8, Mátraderecskei csoport, edző: Molnár Máté U8, Pásztorvölgyi csoport, edző: Kiss Gergő U8, Felsőtárkányi csoport, edző: Bonyár Zsolt KÉZILABDA A Hatvani KSzSE már a selejtezőben pályá­ra lép a férfi Magyar Kupa 2019/2020-as kiírásában - de­rült ki a Magyar Kézilabda­szövetség (MKSZ) hivatali he­lyiségében elvégzett sorsolá­son. Az NB I/B-s újonc Zagy­va-partiak az NB ll.-es Buda­kalászi SC vendégeként kez­dik a sorozatot, s amennyiben sikerrel veszik az akadályt, az első fordulóban a szintén má­sodosztályú Balassagyarma­ti Kábel SE jelenti az újabb el­lenfelet Vad Zsigmondék szá­mára. A selejtezők hivatalos játéknapja szeptember 1., az első fordulóra várhatóan szep­tember 18-án kerül sor. A nők­nél az NB I/B-s Eszterházy SC a harmadosztályú Hajdúbö­szörményi TE vendégeként lép pályára a Magyar Kupa el­ső fordulójában, amelynek a hivatalos játéknapja szintén szeptember 18. Mindkét nem küzdelmei­re érvényes, hogy az élvonal 2018/19-es szezonjának 7-12. helyezettjei, valamint az NB I/B-s bajnokok a 3. forduló­ban, az NB I. 2018/19-es sze­zonjának 3-6. helyezettjei a 4. fordulóban, 1-2. helyezettek az 5. fordulóban kapcsolód­nak be a Magyar Kupa-soro­zatba. S. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom