Heves Megyei Hírlap, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-03 / 179. szám
2019. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT SPORT 15 Fegyelmi tárgyalás és térdszalagműtét vár az úszóra Rettenetesen maga alatt van Kenderesi Tamás A Magyar Úszó Szövetség elnöke felkérte Fábry Györgyöt, a MÚSZ fegyelmi bizottságának elnökét, hogy hívja össze a testület tagjait, és tartsák meg Kenderesi Tamás fegyelmi tárgyalását. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ÚSZÁS Mint ismeretes, a 200 méteres pillangóúszás riói olimpiai bronzérmese vasárnapra virradóra egy kvangdzsui éjszakai szórakozóhelyen - állítólag - megérintette/megfogta egy táncoslány/pincérlány/hölgyvendég tomporát, emiatt a délkoreai rendőrség letartóztatta a világbajnokságon a 200 méter pillangó döntőjében nyolcadikként célba érő úszót, és csak csütörtökön engedte el az országból. Az üggyel kapcsolatban rengeteg a kérdőjel, sőt, csak azok vannak, ahogy az a sok alternatív változat jelöléséből is kitűnik. Ahány hírügynökségi jelentés, anynyi verzió. Már a fizikai kontaktus - amelynek szándékos voltát Kenderesi sem tagadta - milyenségeim világos, a megérintett hölgy státusa még kevésbé. Táncoslány volt? Pincér? Vagy maga is vendég? Aztán arra vonatkozóan is egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot, hogy Kenderesi egyébként már pécsi otthonában tartózkodik, s ismerősei állítják, rettenetesen maga alatt van. A 22 éves olimpiai bronzérmesnek különben sem szerencsés éve a 2019. Oldalsó szalagszakadást szenvedett a térdében, amit július 31-én operáltak volna meg, csakhogy akkor még koreai kényszertartózkodáson volt. Aztán Milák Kristóf feltűnése is rosszkor jött Kenderesnek, aki a riói olimpiai idején váratlan, bravúros bronzérmével, kedves egyéniségével és sajtbureszes kiszólásával egy csapásra a szurkolók kedvence lett. Igen ám, de felbukkant a még nála is tehetségesebb pillangózó, Milák Kristóf, aki már 2017-ben ezüstérmes lett a budapesti vb-n, majd Kvangdzsuban szédületes, 1:50.73 perces világcsúccsal letörölte a legendás Michael Phelpst a szám rekordlistájának éléről. A szövetség mindenesetre elejét akarja venni hasonló esetek előfordulásának a jövőben, s mostantól a világversenyeken tilos lesz az úszóknak a viadal befejezéséig szórakozóhelyekre járni és alkoholt fogyasztani. A Kenderesi-eset pikantéria ája egyébként az, hogy az úszó krónikus térdszalag-sérülését 2015-ben szerezte, amikor kissé kapatos állapotban a liftben meghúzódott a lába... Kenderesi áz incidenst követően hazament a szállására, s csak ott találta meg a rendőrség, vagy már a lokálban letartóztatták. Végtére mindegy is. Ami biztos: Kenderesinek ki kellett fizetnie az átszámítva mintegy 730 000 forintos bírságot, méghozzá a saját pénzéből, mint ahogy a prolongált kvangdzsui tartózkodás, valamint az átírt repülőjegy költségét is áthárította a versenyzőre a magyar szövetség. Kenderesit csütörtökön elengedte a dél-koreai rendőrség, most pécsi otthonában van Fotó: MÚSZ Szoboszlai Dominik már várja a Szlovákia elleni Európa-bajnoki-selejtezőt Remek leckét kaptak a Chelsea-től Megdolgozott azért, hogy a Salzburgban játsszon Fotó: Koncz György LABDARÚGÁS Tanulságos volt a Chelsea elleni mérkőzés a 18 esztendős középpályás, Szoboszlai Dominik szerint, aki a magyarországi megítéléséről, a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőről, valamint Marek Hamsíkról is beszélt.- Mit mondott a vezetőedzőjük, Jesse Marsch a lefújás után?- Inkább a félidőben beszélt többet - mondta Szoboszlai Dóminik, az RB Salzburg 18 éves középpályása, a Chelsea elleni, londoni csapat 5-3-as győzelmét hozó felkészülési meccs másnapján. Kiemelte, ilyen minőséget képviselő ellenfelekre számítsunk a Bajnokok Ligája csoportkörében. Jó leckét kaptunk az angoloktól, remélem, tanultunk belőle.- Az első félidőben a Chelsea félelmetesen kontrázott, szétzilálta a magasan feltolt osztrák védelmet. Meglepte önöket a londoni csapat?- Mivel a mérkőzésre a BL- csoportkör felkészüléseként tekintettünk, ugyanolyan alaposan elemeztük az ellenfelet, mint ha tétmeccset játszottunk volna. Más kérdés, hogy olyan széles a Chelsea taktikai repertoárja, hogy lehetetlen kitalálni, melyik fegyveréhez nyúl az adott pillanatban. Mindegyik játékosa pontosan passzol, senkitől sem pattan el a labda, a kapu előtt pedig nem hibáznak. Hátrányban is próbáltunk higgadtak maradni, éreztük, ha elkezdünk kapkodni, percek alatt kitömnek minket. Megtettük, ami tőlünk tellett, de ha gyors és a párharcokban erős játékosok kontráznak, nehéz hatékonyan védekezni.- Mikor érezte leginkább a minőségbeli különbséget?- Mondjuk a letámadásnál. Az osztrák bajnokságban nem számítanak arra, hogy odaérek, és belelépek a passzba. Az angolok viszont az esélyt sem adták meg, egyérintővel játszottak ki minket, így nem tudtam lefülelni az átadásokat. Kiderült, mit jelent a rutin az osztrák bajnokságban, és mit a Chelsea-ben.- Az osztrák bajnokságban a Salzburg irányítja az összecsapásait. A nemzetközi porondon is megpróbálják ezt?- Ez a tervünk. Igyekszünk hűek maradni a stílusunkhoz, gyors passzokkal akarunk építkezni, nem szeretnénk, ha arról beszélnének, hogy az osztrák bajnok céltalanul rugdossa előre a labdát. Nem szabad félni, mert nincs vesztenivalónk. Ha elveszítjük a labdát, akkor legalább a saját játékunkat nyújtva veszítsük el, és ne azért, mert nekiállunk ívelgetni.- Olvasta, hogy júliusban a Transfermarkt.de oldalon bekerült a tíz legértékesebb tizennyolc éves vagy annál fiatalabb labdarúgó közé?- Az egyik ismerősöm küldte át a listát, láttam, hogy jó nevű játékosok között szerepelek, de hát ezért dolgozom mindennap. Remélem, hogy ez még csak az út eleje.- Mennyit érzékel a magyarországi megítéléséből?- Mivel keveset vagyok otthon, a rólam szóló cikkeket elolvasom, de nem tudom, hogy a szurkolók többsége mit gondol rólam. Talán nagyképűnek tartanak, talán arra gondolnak, megdolgoztam azért, hogy a Salzburg első csapatában szerepeljek. Hallottam olyan véleményeket is, miszerint a szerencsének köszönhetem az eddigi pályafutásomat, miközben nagyon kevesen tudják, min mentem keresztül gyerekkorom óta. Ám erről nem is kell tudniuk, aki ismer, tisztában van vele.- Mire céloz?- Aki azt akarja hinni, hogy a szerencsének köszönhetően jutottam idáig, az nyugodtan gondolja így. Akit érdekel, milyen akadályokon kellett keresztülmennem, az sok mindent megtalál az interneten. Azt viszont csak édesapámmal ketten tudjuk, hogy ő milyen elvek szerint nevelt engem, és mennyi különmunkát végeztünk.- Ezekben a napokban nyilván a klubjára koncentrál, de olykor azért eszébe jut a Szlovákia elleni szeptemberi Eb-selejtező?- Persze, és már alig várom a kezdősípszót. Néhány válogatottbeli társammal már beszéltünk arról, hogy igazi katlan várja a szlovákokat a Groupama Arénában. Azért is várom, mert amikor Marek Hamsíkot korábban rólam kérdezték, azt felelte, nem ismer. Remélem, a szeptemberi meccs után ez változni fog. A csoportunkban eddig egyedül a Szlovákia elleni mécsesét rontottuk el, itt a lehetőség, hogy javítsunk. Babják Bence/NS JEGYZET Segélykiáltás Ch. Gáli András jegyzet@mediaworks.hu Két hír a közelmúltból. A kazah Bolat Nijazimbetov lett a magyar amatőr ökölvívó-válogatott vezetőedzője. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség kitárja a hazai válogatóversenyek kapuit az ország legjobb profi versenyzői előtt. Jómagam, aki éveken keresztül dolgoztam nemzetközi igazgatóként a MÖSZ-ben, ambivalens érzésekkel fogadtam a korszakos híreket. Egyfelől örültem, hogy végre meghozta az Erdei Zsolt irányította grémium ezeket az intézkedéseket, de rögtön a második gondolatom ez volt: miért csak most?! Már évekkel ezelőtt - amikor 2011-től hat éven keresztül minden januárban a Havanna melletti Cojimarban edzőtáborozott a válogatott keret - rágtam Csötönyi Sándor akkori elnök fülét, hogy szerződtessünk már végre egy kubai edzőt a válogatott mellé. Ugyan mit kockáztatunk? - érveltem Csötönyinek. - Annál rosszabb már nem lehet a sportág helyzete, mint ahol most van. De nem szerződtettünk sem kubai, sem orosz, sem kazah, sem üzbég edzőt - a szakma összezárt, a Facebookon keresztül azt harsogták büszke edzőink, nem kell ide külföldi mágus, majd a magyar hagyományokra alapozva ők megoldják miközben az eredmények évről évre egyre siralmasabbak lettek, az utóbbi időben már egy-egy bronzérem sem esett be az Eb-kről. A legutolsó csapás Minszkben érte a mieinket: az Európa-bajnoksággal kombinált Európai Játékokról is medália nélkül tértek haza Harcsa Zoltánék. Az utolsó utáni órában vagyaink. Kevesebb, mint egy év múlva kezdődik a tokiói olimpia, s lehet, hogy - először a történelemben - magyar ökölvívók nélkül rendezik meg a versenyeket. A MÖSZ-nek létkérdés, hogy legalább egy versenyzőnk kijusson Tokióba, s ennek érdekében semmi sem drága. Még a korábbi axiómákkal is szakítanak, nevezetesen, hogy csak magyar lehet a szakmai főnök (mindegy, hogy minek nevezzük, szövetségi kapitánynak vagy vezetőedzőnek), és hogy profikat nem engednek indulni amatőr versenyen. A tét óriási. Ugyan „felülről” még nem érkezett jelzés arra vonatkozóan, hogy kipöckölnék az ökölvívást a kiváltságos kiemelt sportágak köréből, ám sajnos ennek a lehetősége benne van a levegőben. Ha először rendeznének olimpiát magyar bokszolok nélkül, akkor vajon mi indokolná a kiemelt státust és az ezzel járó százmilliókat? Úgy tudjuk, Nijazimbetov sporttárs óriási elánnal dolgozik a kerettel, a versenyzők imádják az igényes kazah szakembert, még ha meg is hajtja őket, mint Singer a legendás varrógépét. Az öntudatos magyar edzőktől már kevesebb dicséretet olvasok a közösségi oldalakon...