Heves Megyei Hírlap, 2019. július (30. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-27 / 173. szám

14 SPORT 2019. JÚLIUS 27., SZOMBAT A szakmai A megyeszékhelyi klub elnöke kiaknázná az egylet lehetőségeit SEs Egri VK: lépés az elit felé Szécsi Zoltán díjátadóként is aktív. A klub szervezte tornán örültek neki az ifjak Fotó: Lénárt Márton LABDARÚGÁS Tavaly bajnok­ként szerzett jogot a Berg System-Eger SE II. csapata ar­ra, hogy induljon a megyei I. osztályban. Noha a 2018/19-es idényben a gárda a 16., utolsó helyen végzett, a mezőny fel­töltésének köszönhetően a kö­vetkező kiírásban is tagja a mezőnynek az ESEII. A felkészülést július 22- én kezdett társaság kerete Jacsmanik Attila (Marshall- ASE) és Rabi László (Egri Sportcentrum SE) személyé­ben két középpályással gya­rapodott, és jó esély mutatko­zik arra, hogy az Eger SE után­pótlásért felelős szakmai igaz­gatója, Vitányi László is „be­száll” futballozni. A vezető immár edzőként jegyzi a csa­patot, amelytől a nyáron egy játékos távozott, mégpedig a kapus, Molnár Róbert. Tekintve, hogy a névadó tá­mogató bizalmát továbbra is élvezik az egriek, így nem lesz változás a csapat nevében, ar­ra azonban mindenképpen tö­rekszik a gárda, hogy idén eredményesebb legyen a sze­replés. Az újonc időszakban szerzett tapasztalatokat fel­használva az előbbre lépés feltétlenül célkitűzés, noha a 2019/2020-as szezon a 14 csa­patos létszám miatt a korábbi­aknál nagyobb kihívás elé ál­lítja a Berg System-Eger SE II. alakulatát is. B. Cs. hirdetés Saját nevelésű f-jj játékosokra épít-Í I" ve, hazai és pern­'ll '"y zetközi szinten is újra az elithez szeretnénk tartozni - tekin­tett előre az Egri Vízilabda Klub elnöke. Szécsi Zoltán a nyárról, a feladatokról és a régi társakról is beszélt. Hírlap-információ___________ VÍZILABDA - Amikor a váloga­tott pályafutásom véget ért, akkor a nyár kimondottan a vakációról szólt - fogalma­zott a klub honlapján meg­jelent interjúban Szécsi Zol­tán Sütő Gergő kérdéseire. - Most ahogy véget ért az is­kola, rengeteg gyerkőccel el­indultunk a HaBaWaBa ne­vű nagy vízilabda-vakációra. Elképesztő élményt kaptunk Olaszországban. Mindenki nagyon élvezte, annak ellené­re, hogy rengeteg munkánk volt vele. A legnagyobb fel­adatot azonban a tao jelentet­te.* Amit mi kilenc hónap alatt a csapatommal elvégeztünk, azt egy profi könyvvizsgáló cég rengeteg pénzért, több hó­nap alatt tette volna meg. Most fordultunk a hajrára, zajlik a finomhangolás, bízom benne, hogy minden rendben lesz. Az egyletnél majd nagysza­bású sajtótájékoztatón jelen­tenek be minden fontos kér­dést, ha a játékosok közül va­lamennyi megérkezik Egerbe. Szó lesz az új igazolásokról, a beérett arculatváltásról, illet­ve a klub jövőképéről. A „vízre váltva” elhangzott, hogy a háromszoros olimpi­ai bajnok kapus életében ke­vés idő jut a medencére, pedig minden lehetőség adott len­ne rá. A klub körüli teendők azonban annyira lefoglalják, hogy ezzel nem tud foglalkoz­ni. A régi társakkal azonban augusztus végén újra összeáll­nak pólózni.- Számunkra is nagyon iz­galmas minden ilyen mérkőzés - folytatta Szécsi. - Jó érzést je­lent találkozni a többiekkel, új­ra játszani, motiválni egymást. Persze, ez nem annyira egy­szerű már, mint régen, de any­­nyi edzés volt bennünk pálya­futásunk során, hogy egy alap­szintet képesek vagyunk hoz­ni. Picit jobban fáradunk, ám azt gondolom, hogy egész jól el fogunk majd játszani. Az Eszterházy Károly Egye­tem csapatában igazolással rendelkező hálóőrnek ameny­­nyiben ideje engedi, elkezd majd edzeni, és ha szükség van rá, akkor áll az OB I/B-s feladat elébe. Ezzel együtt Jászberényi Gábor hazatéré­sével bővülnek a lehetőségek az egyetemi csapatban, vagy­is akár „Jasu” is beszállhat a Tóth Péter edzette gárdába. Szécsi Zoltánnak meglehe­tősen dolgos az idei nyár, így hosszú pihenés most nem fért bele az idejébe.- Természetesen keres­sük azokat az egy-két napo­kat, amikor egy picit ki tu­dunk kapcsolni. Januárban az Európa-bajnokság miatt lesz egy hosszabb pihenő, akkorra tervezzük, hogy családosán el­utazunk pihenni - említette. A jövőt illetően azt mondta, hogy remek a klub utánpótlá­sa, és a szakmai stáb is kiváló munkát végez, eközben az inf­rastruktúra páratlan és egye­dülálló az országban, minden feltétel adott ahhoz, hogy fo­lyamatosan fejlődjön az EVK.- Ha kiaknázzuk a lehető­ségeinket, akkor saját nevelé­sű játékosokra építhetjük a jö­vő csapatait. Rövid távon az a cél, hogy azt a lépést tegyük meg, amivel mind hazánkban, mind nemzetközi szinten újra az elithez tartozhatunk - zár­ta szavait Szécsi Zoltán. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Két gyöngyösi versenyző az egyiptomi vb-n 4 j Eperjesi bemutatkozik BÚVÁRSPORT Eperjesi Mirtill és Deme Dorka személyében a Mátrai Erőmű BK két kivá­lósága is utazik Egyiptom­ba. Július 28. és augusztus 4. között Sarm es-Sejkben ren­dezik a junior uszonyosúszó­világbajnokságot, ahol a ma­gyar válogatott tagjaként bi­zonyíthatnak a gyöngyösiek.- Eperjesi Mirtill utolsó éves juniorként verekedte be magát a nemzeti csapatba, ez lesz az első válogatott fellépé­se - fogalmazott a Mátrai Erő­mű BK vezetőedzője, Veress András. - Fő versenyszáma a 400 méteres búvárúszás, ame-Eperjesi Mirtill Beküldött fotó lyen az első hat közé kerülés a cél. Tagja lesz a 4x200 méte­res váltónak, amely akár ére­mért is küzdhet. Deme Dor­ka zsenge kora ellenére már rendelkezik nemzetközi ver­senytapasztalattal. Rajtkőre áll 200 és 400 méter felszíni úszásban, valamint oszlopos tagja a 4x100 és 4x200 méte­res váltónak. Egyéniben első­sorban a jó időkért ugrik víz­be, amelyekkel akár egy-egy döntős szereplést is kiharcol­hat. Bízom benne, hogy a ver­senyek után mindketten nagy mosollyal az arcukon jönnek majd ki a medencéből. S. K. Négy településről érkeztek gyerekek a táborba Egy hét múlva 3D ob lesz Felsőtárkányban Derekasan kell küzdeni ÍJÁSZAT - Mondanám, hogy nem izgulunk, de akkor ha­zudnék. Bár az izgalom olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, ugyanis sok hibának a bölcsője, ezért in­kább úgy mondom, már na­gyon várjuk a harmadikát - árulta el a Magyar íjász Szö­vetség 3D szakágának orszá­gos bajnoksága előtt egy hét­tel Román Péter. A házigazda „Unicornis” Egri íjász Sport­egyesület megbízott elnöke a felsőtárkányi viadal kap­csán elmondta, az Uni SE 12 éve szervez íjászversenyeket. Tíz éve rendezték az első 3D GP-nket, azóta minden tárgy­évben a klub versenyei a leg­népesebbek. Két versenynapon lehet majd bizonyítani Fotó: Lénárt Márton Csiszolódtak az ifjak KÜZDŐSPORT Tizennégy ifjú harcos adott számot a tudásá­ról és tett sikeres vizsgát az egri Thai Works Team szer­vezte első napközis rendszerű sporttábor zárásaként. Nagy Ádám és Boros Márk edzők vezetésével három na­pon keresztül napi két tréning és számtalan kiegészítő prog­ram mellett csiszolódtak a 6 és 12 év közötti thaibokszos sportolópalánták.- Jár a gratuláció a gyere­keknek, akik hősiesen teljesí­tették a feladatokat, ezért oly­kor egy kis lazítás is belefért - mondta Nagy Ádám. S. K. Nagy Ádám és Boros Márk vezette a foglalkozásokat Beküldött fotó Az jelenti a célt, hogy mindenki bizonyíthassa a lőtudását- Sokan - talán túl sokan - kérdezik minduntalan: mi­lyen lesz a pálya? - vetette fel a vezető. - Mindenkinek annyit mondtam, nem fognak csalód­ni. A tervek szerint olyan ver­senyt kap a mezőny, ahol de­rekasan meg kell küzdeni a bajnoki címért - fölösleges nehezítések nélkül. Nem lesz cél az, hogy az íjászokat „tesz­teljük” extrém helyzetekkel, „mászós” vonalvezetéssel - az lesz a cél, hogy mindenki bi­zonyíthassa lőtudását. Ellen­ben teszünk arról, hogy a biz­tosnak vélt helyzetekről az ér­tékelésnél kiderüljön, nem is volt az olyan biztos... Magya­rán: egy országos bajnokságot fogunk szervezni, a megfelelő szakmai színvonallal. A tavalyi terepíjász ob-n bi­zonyította az Uni SE, hogy az adott szakág legnagyobb or­szágos versenyét is le tudja bonyolítani különösebb gond nélkül. A bajnokság két verseny­napból áll, a végén az ebben érintett kategóriáknak plusz külön döntővel. Mindeköz­ben - a szombati „etap” után - kerül sor a 3D szakág évzá­ró bankettjére az egri Hotel Unicornisban.- A Magyar íjász Szövetség­től mindenféle szükséges tá­mogatást megkaptunk, a gond­talan működést pedig igazán professzionális háttér biztosít­ja a versenyirodán - fűzte hoz­zá Román Péter. - Az ország legtapasztaltabb és legaprólé­kosabb munkát végző vezető­bírója fogja majd a piros tollat. A pályán mindenféle helyzetet ki tudunk alakítani, ami egy jó versenyhez szükséges. Fel­készültnek érzem a jelenlegi helyzetünket. A leendő versenyzők izga­tottan várják már a versenyt. Román naponta olvassa az e-maileket, számtalan telefon­­hívást kap, mindenféle infor­mációkérés fut be hozzá. Bár jelen pillanatban a többség­nek az a legfontosabb kérdé­se, milyen lesz az időjárás jö­vő hétvégén. Nos, ezt a szerve­zők sem tudják. B. Cs. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom