Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-22 / 143. szám
6 3WWT helyőrség vers Oláh János Aki nem visel Amíg csak élsz Amit a mindenható elvesz tőled, az is ajándék, s amit meghagy, az is. Kezedből nem röppen föl az agyaggalamb, visszafojtva a röpülés láza ott lüktet, amíg csak élsz, az ujjhegyedben. Psalmus A bordó földeket, az égetett siena fényét és a zöldet, a csöndben sarjadó vetést, a hangokat, a lombszűrte fény öntelt illúzióját, a bomlott ifjúság zuhatag-nevetését ha elveszed, hát vedd csak el, hisz mindez nem enyém, s tán nem volt sohasem, csak kábult börtönöm ne nyisd ki! Most érzem, mit jelentett e zsákutca-sors, mi fájt, s hiába fájt, amikor nem kínzol már hazug reménnyel, a hamvába hűlő ébredést nem színezed ígéretekkel, sikert, pénzt, megnyugvást, lelki békét nem kínálsz cselből se többé, nem kínzol semmivel. Hátad mögött Hátad mögött a sápadt intrika útvesztők szőtte földje. Be kell ismerned, jól van így, hogy rögről rögre ezt kell fölfedezned. Most már nem érint annyira, ha átlátsz is a szögesdrót-szitán, ha megcsap is a bürök illata, ha átölel a ragtapasz-lián. A tenyeredet szögek ütik át, az oldaladat lándzsa. Hogyha keresztre feszítenek is, nem történik semmi se utána. Délután Rád csönget erőszakosan egy kétszínű barát. Nem engeded be. Elrohan. Fehérre harapod a szád. Várod a hideg délutánt, s egy bizonytalan találka ígéreteit rajzolod a félálom falára. Fölriadsz. Durván rád kiált, arcodba csattan ökle. Aki keresett, rád talált, hogy bosszúját betöltse. Ki az? Nem tudod. Válladat megrántod, nemtörődöm mosolyba fúrod arcodat, és elterülsz a földön. A kámoni arborétum Honnan hová? Honnan hallatszik, milyen indigó-papír éjből a puha macskanyávogás? A kertet járják, gombolyagként gurulnak a frissen nyírt füvön s felgöngyölik életünk fonalát, eltüntetik a vöröset, a cirmost, a feketét, a fehéret, s egyszer csak azt mondják, nem is mondják, mert nem beszélnek, csak sugallják, ahogy a bokor alá osonva kárörvendőn közömbös hajnali pofával visszanéznek, nincs tovább. Nem volna jó így vagy úgy, talán mindegy is, hogyan, valahogy, próbáld a roskadt eszmék lábnyomát keresni, próbáld, hiába bár, de mégis a tények hangörvény vonzása-taszítása nyugtán szétporló alkalom törvényeit kitudni, próbáld, ha mást nem sikerült, meglelni legalább önmagad. Szemét forog a szélben, az égből sár pereg, a sötét filozófiák mindent-vagy-semmit álszent uralma alatt a gubancos ösvényeket csukott szemmel próbálgatod. A pusztulás harapása mélyén átlátható a tegnap, az ősöktől lopott lét vibráló ráncai bőrödön ránganak. Most, amikor eltévedtél, tudni mi lesz, nem volna jó, bárhogy szeretted volna régen, nem volna érdemes. Aki nem visel dohánytól és húslevestől megsárgult bajuszt, amelyet a külvárosi délután csalóka csendjében rágcsálni lehet, sose lesz festő, ezzel azért én is tisztában voltam, ha a többi részlet, hiába próbáltam tanulással birtokba venni őket, rejtve is maradt előttem. Reménytelenül csupasz képemet apám borotvakésével kapartam véresre, remélve, hogy a tétova pihék ezáltal jobb belátásra térnek. Tudtam, az se mindegy, a tekintet, amelytől lángra lobban a tikkadt erdő, a pohár víz szökőárrá dagad, lepkeszárny mintázatokkal telik meg a sötét, milyen szemöldök bozótja alatt lapul. A szemöldökömmel pedig végképp nem tudtam mit kezdeni, s ez lehangolt. Közben a bütykös, kapához idomult ujjak között boszorkányosán táncolt az ecset, tévedhetetlenül csalta a papírra a cseresznye csillogó vörösét, az aratás vajsárga olvadását, a lidérc-hó derengő kékjét. A tükör előtt zokogtam, hiába vigasztalt anyám. Beláttam, amit megsejtettem, sose ismerhetem meg. A látványt, és ami mögötte van , semmilyen petrence-bajusz, semmilyen bozont-szemöldök nem békítheti össze úgyse. IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET ____________________________________________________________ ___ 2W> június
