Heves Megyei Hírlap, 2019. június (30. évfolyam, 126-149. szám)
2019-06-01 / 126. szám
4 Erdei G. Zoltán novellája 2019. júniusi. III. évfolyam 22. szám 5 Szőcs Géza és Szilágyi Domokos versei 6-IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET FF velünk száll minden, ami a szívünkhöz, Vendégünk a Magyar Művészeti Akadémia az álmainkhoz tud igazodni FF Barna Bettina: Zóna - az ember utáni világ tereinek víziója interiu Peszeki Zoltán alezredessel, egykori vadászpilótával a repülésről beszélgettünk Valami a szabadságról Farkas Wellmann Endre Ikarosz mítosza - ha nem is a legelső irodalmi ősképe a szabadságvágynak, de mindenképpen az egyik legismertebb - a repülésről sok mindent elmond: többek között emberi határaink végességére figyelmeztet. A szabadságról szóló bármilyen megnyilatkozásban leggyakrabban ott találjuk a repülés toposzát, amely vagy eszköze, vagy feltétele a szabadságnak, vagy éppen vele azonos értékminőség. Az extrém sebesség megtapasztalása is ugyancsak kapcsolható e képzetkörhöz; ki ne próbálta volna ki, mit tud az autója, ki ne tapasztalta volna meg valami módon a száguldás okozta adrenalinlöketet, és ki ne vágyna rá, hogy újból megtapasztalja? Peszeki Zoltán alezredessel, egykori vadászpilótával a fenti irodalmi toposzokat próbáljuk körüljárni, felvázolva közben egy olyan életutat, amely épp a szabadság hajszolására épült.- Milyen morális tanulságai vannak egy vadászpilóta-karriernek?- Mi az, hogy morális? A tanulság részemről az, hogy ez nagyon szép szakma, még akkor is, ha tudjuk, hogy fegyverrel bánunk és katonák vagyunk, de maga a repülés az emberi lélek mindenkori titkos vágya.- Megérte?- Mindenképpen. Rengeteg rossz is van mögötte, de a jó elfeledteti. Ha megkérdeznék, hogy újrakezdeném-e, azt mondanám, igen, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem mindig volt annyira vidám dolog. Egy vadászgép repülésének a szépsége mellett számolni kell azzal, hogy bizonyos jogokról lemond a pilóta, aki katona is. Mint ember, lehet véleményünk, de mint beosztásban szolgáló katona, parancsokat hajtunk végre, amit az eszünkkel megkérdőjelezhetünk, de a tetteinkkel leginkább nem. Mindenki azt mondja: vadászpilóta - atyaúristen, mik ezek az emberek! Az én ifjúkoromban is egyfajta misztikum lengte körbe ezt a hivatást, nyilván ez vonzza ma is a fiatalokat. Nálam a szülői indíttatás is elég erős, édesapám ejtőernyős volt a honvédségnél. Nekem viszont már akkor jobban tetszett a repülés. Gyerekkoromban is álmodozó voltam. Eldöntöttem, hogy a világűrben, űrhajókon fogok utazni. Rengeteg fantasztikus könyvet olvastam, és ez megfertőzi az embert.- Mit jelentett ekkor a repülés?- A repülés nekem mindig is misztikum volt, amit az ember megpróbál megélni. Azután, hogy kipróbáltuk, milyen a beteljesült repülési vágy, majd rendszeresen repültünk, láttuk, hogy igazából miről van szó. Szépen, folyamatosan átalakult a gyermekkori álom. Az ember az utolsó felszállás után nem a szenvedélyre gondol, hanem a kötelességre. Arra, hogy tudod, ebben az országban neked dolgod van. vezervers Radnóti Miklós Második ecloga REPÜLŐ Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem, méhrajként zümmögött a sok vadász felettem, a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom, míg végül új rajunk feltűnt a láthatáron. Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek, de visszajöttem nézd! és holnap újra retteg s pincébe bú előlem a gyáva Európa... no hagyjuk már, elég! írtál-e tegnap óta? KÖLTŐ írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én, akár neked, hogy fönn is tudd hogy’ élek én, mikor a robbanó és beomló házsorok között a véreres hold fénye támolyog és feltüremlenek mind, rémülten a terek, a lélekzet megáll, az ég is émelyeg s a gépek egyre jönnek, eltűnnek s újra mint a hörgő őrület lecsapnak újra mind! írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes, mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska miákol és az eb vonít s a kis halacska -s a többi... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod; ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled. Miről gondolkodok míg szállsz fejünk felett? REPÜLŐ Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon. Vagy csak dúdolni róla, fogam közt szűrve, halkan, a kantinmélyi vad és gőzös zűrzavarban. Ha fönn vagyok, lejönnék! s lenn újra szállni vágyom, nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon. S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem, igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten... De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok, emberként éltem én is, ki most csak pusztítok, ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg... írsz rólam? KÖLTŐ Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek. 1941. április 27. folytatás □ 3. oldalon |
