Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-22 / 117. szám
2019. MÁJUS 22., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Több százezer kötetet helyeznek át hamarosan Nagy könyves költözés indul a Bródyban Több százezer kötetet kell megmozgatni a költözés miatt Fotó: Berán Dániel Közel két hónapja elindult a költözés előkészítése a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. Két gyűjteményt már áttelepítettek a központi könyvtárba, s a raktárakban is folyamatos a munka. Nem is csoda, néhány hét múlva két hónapra bezár a központi részleg, s szeptembertől már a korábbi tiszti klub épületében várják az olvasókat. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGER - Nagyon izgalmas időszak előtt állunk, örülünk, hogy a Nagypréposti Palota végre megújulhat, az épületre ráfér a felújítás. Július közepén zárunk be, ezt egy közel két hónapos költözés követi majd, nagyjából egy évig működik majd a könyvtár a HEMO-ban. Az új épületben minden gyűjtemény egy helyen lesz, szeretnénk, ha ez majd a jövőben is így maradna, úgy gondoljuk, kényelmesebb így az olvasóknak - kezdte a költözés részleteinek ismertetését Tőzsér Istvánná Géczi Andrea. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatója hozzátette, a bezárás ideje alatt a plázakönyvtárban várják minden héten péntektől vasárnapig az olvasókat, június 8-tól augusztus 31-ig lesz nyitva a strandkönyvtár, a parkkönyvtár pedig június 3. és augusztus 1. között fog működni. Kiemelte, arra biztatnak mindenkit, hogy mielőtt bezár a központi könyvtár, nyugodtan vegyenek ki több könyvet a szünet idejére - a kölcsönzési idő ezúttal egészen szeptember közepéig tart - hiszen minél több kötetet vesznek ki az olvasók, annál kevesebbet kell a következő hónapokban átköltöztetni. Komoly technikai és informatikai fejlesztés is lesz Tőzsér Istvánná arról is szólt, nemcsak a fizikai, hanem a informatikai költözés is megvalósul. A HEMO-ban már modernebb kölcsönzési rendszerrel várják majd az olvasókat, de egyéb újdonságokkal is készülnek.- Kialakítunk egy digitális labort, melyet a legmodernebb eszközökkel szerelnek fel, megújul az informatikai rendszerünk, és egy új kölcsönzési formát is bevezetünk. Utóbbinak köszönhetően, aki szeretné, az önmaga is el tudja majd intézni a kölcsönzést, illetve egy könyv visszaadását, könyvtáros segítsége nélkül. A digitális laborral elsősorban a fiataloknak szeretnénk kedvezni. Itt lehetőség lesz videó- és hangfelvétel készítésére, és ezek A könyvtár a napokban egy újabb komoly kitüntetésben részesült: az Informatikai és Könyvtári Szövetség az intézmény kiemelkedő munkájának elismeréseként A könyvtárügyért kitüntetést adományozta a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárnak. Tőzsér Istvánutómunkálatainak elvégzésére is. Úgy látjuk, a kamaszok részéről van igény erre, és szeretnénk segíteni abban, hogy zavartalanul tölthessék el szabadidejüket. Könyvautomatát állítanak, elindul a könyvtárbusz is Az igazgatónő arról is beszámolt, a költözésen felül két komoly újdonság is várható, az egyik Egerben, a másik azonban több megyei települést is érint.- A könyvhét nulladik napján átadunk egy könyvautomatát a Dobó téren, amelyből könyvet lehet majd vásárolni. Pesten már működik ez a rendszer, elismert művészek által ajánlott olvasniné ezzel kapcsolatban elmondta, megtisztelő számukra az elismerés, mivel ezzel azt a közösségi munkát is díjazták, amelyet önként, hivatás- és kötelességtudatból végeznek a könyvtár munkatársai, például akkor, amikor más könyvtárak kollektíváját fogadják, és bemutatvalók kerülnek ebbe, reméljük majd itt is sokak tetszését elnyeri. A másik komoly újítás pedig a könyvtárbusz elindítása lesz. Reményeink szerint ősszel már útnak tudjuk indítani, a megye huszonhárom olyan települését járja majd, ahol nincs könyvtár, vagy kevésbé széles a szolgáltatási kör. Innen könyveket, folyóiratokat lehet kölcsönözni, de kis létszámú programokat is szervezünk majd, például informatikai képzéseket és könyvtármozit is - részletezte Tőzsér Istvánná a bibliotéka terveit. Látogasson ei hírportálunkra! HEOL.hu ják nekik a Bródy Sándor Könyvtár működését. Hozzátette, a dolgos költözési időszakban kiemelten jól esett számukra a kitüntetés, és aláhúzta, nem torpannak meg, rengeteg tervük, új ötletük van még, amelyeket az új helyen minél előbb szeretnének megvalósítani. Közösségi munkájukat díjazták Mindenki jól jár Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu Töredelmesen bevallom, világéletemben könyvmoly voltam. Nemrég ezt egy középiskolai barátnőm is kedvesen a szememre vetette. Mint mondta, én azért nem vettem észre anno az osztályunkban kialakult konfliktusokat, mert folyton olvastam. A buszon az iskolába zötykölődve, a szünetekben, és az unalmasabb órák alatt is. Ez talán annak is volt köszönhető, hogy a gimnáziumomban a könyvtáros hölgyek végtelenül kedvesek voltak, ha nem találtam egy kötetet, volt, hogy fél órán át keresték, mosolyogva. Naná, hogy ezt követően minél előbb el akartam olvasni az adott művet, és az, hogy ennek köszönhetően még a kamasz vitákból is kimaradtam úgy érzem, csak hab a tortán. Ha a fiatalokat az olvasásra nevelik, mindenki jól jár Ha egy fiatal úgy érzi egy könyvtárban, hogy jó helyen van, az szerintem a legjobb, ami egy könyvtárral történhet. Mi iskola után rengeteget voltunk ott, mert lehetett olvasni, filmet nézni, beszélgetni, zenét hallgatni, vagy csak ülni egy kicsit a számítógép előtt, zavartalanul. A Bródy Sándor Könyvtárban tervezett fejlesztéseket hallgatva az jutott eszembe, mázlisták a mai kamaszok. És szerencsére egyre több könyvtárban hallok hasonló „tinizugról” mint ami az egriben van, mert felismerték, azzal, ha a fiatalokat az olvasás szeretetére nevelik, mindenki csak jól jár. A tinik hasznos időtöltést kapnak, a könyvtárak pedig úgymond kinevelnek maguknak egy újabb könyvtárba járó generációt. És akkor a mai fiatalok mihasznaságáról sápítozók megkönnyebbülését már ne is említsük... WlWE-okat kapott az egri kórház EGER A Magyar Kardiológusok Társasága Szívalapítványa által kiírt pályázaton a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet kardiológiai szakrendelése öt WIWE EKG-készüléket és egy táblagépet nyert. Az eszközöket május 20-án Budapesten dr. Hanis Béla kardiológus főorvos és dr. Szilágyi Attila kardiológus szakorvos vette át - tájékoztatta lapunkat Szegedi Erzsébet, az egri kórház sajtóreferense. A WIWE diagnosztikai eszköz legnagyobb haszna a szapora szívdobogásérzéssel járó szívritmuszavarok hátterének tisztázásában van. A pályázat célja az, hogy a szívritmuszavarokat időben felismerjék. Ennek kitűnő eszköze az egyébként Egerben fejlesztett és készülő WIWE. A Sanatmetal innovációja jó eszköze lehet a magyarországi szív- és érrendszeri betegségek visszaszorításának, amely egyébként a most zárult pályázat céljai között is szerepel. Javítani szeretnék továbbá a kardiológiai szakrendelők, valamint kórházi osztályok eszközellátottságát. A pályá-Egy beteg egy-két hétre kapja meg a mobil eszközt zat keretében összesen száz WIWE diagnosztikai berendezést huszonöt táblagépet osztottak ki az országszerte. Az Egerbe került készülékek rövid időn belül elérhetővé válnak a betegek számára a kardiológiai szakrendelésen. Alkalmanként átlagosan egy-két hét időtartamra kapják meg azok a páciensek, akiknél az eszköz használatának szükségességét az orvosok előírják. M. H. Kilencvenkilenc MÁTRADERECSKE A napokban köszöntötték születésnapján a település legidősebb lakóját, a 99 éves Kovács Józsefné Margit nénit. Ez alkalomból Forgó Gábor polgármester közvetítette a derecskeiek jókívánságait. Margit néni egyébként jó egészségnek örvend, unokái, dédunokái és menye szeretettel gondoskodnak róla. Beküldött fotó Egerben nem gyermeknap van, hanem gyermekhét KisEgér cirkuszi köntösben EGER A gyereknapot és az egy héten át tartó cirkuszművészeti fesztivált izgalmas műsorokkal, lélegzetelállító mutatványokkal, s felejthetetlen élményekkel ünnepelhetik kicsik és nagyok a KisEgér Fesztivál keretében május 26-tól június 2-ig. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezésében megvalósuló eseményről sajtótájékoztatón számolt be Kiss Renáta igazgató kedden a Forrásban.- A fesztivál tavaly indult útjára azzal az elhatározással, hogy gyerekekhez, családokhoz szóló rendezvényt hozunk létre a művészeti nevelés jegyében. Az előző évben a bábvolt, idén a cirkuszművészet lesz a kiemelt ága a programsorozatnak. Ebben lesz segítségünkre a Magyar Cirkusz és Varieté, valamint a Rippel testvérek is eljönnek hozzánk - mondta Kiss Renáta. Habis László polgármester úgy fogalmazott, több helyszínen zajlik majd a rendezvény. Hangsúlyozta, igyekeznek fejleszteni a gyermekintézményeket, s a családbarát város filozófiát követni. A programsorozat a Városi Gyereknappal indul vasárnap tíz órakor az Érsekkertben. Sz. K. Színes programokkal vár a második KisEgér Fesztivál Fotó: H. M.