Heves Megyei Hírlap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
2019-05-22 / 117. szám
4 PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 2019. MÁJUS 22., SZERDA Elismerés HÍREK a városvezetőnek PÉTERVÁSÁRA Emlékplakettet kapott Eged István, az észak-hevesi város polgármestere a mezőgazdasági szakképző iskola által szervezett ballagási ünnepségen. A helység életében kiemelkedőjelentőségű oktatási intézmény alapértéknek tekinti az emberek és a munka tiszteletét, az igényességet és a szakszerűséget. Az elismerés azt is jelképezi, hogy az agrárszakképzéssel foglalkozó tanintézmény és a városvezetés kapcsolatának alapja a támogató együttműködés, amely hosszú távon jelent biztos támpontot a környék fiatalságának - adta hírül a Kekesonline.hu. B. K. Falugyűlésen tájékozódtak MÁTRADERECSKE A napok ban falugyűlésre hívta a lakosságot a község önkormányzata. Az eseményen Forgó Gábor polgármester először beszámolt az elmúlt esztendőben megvalósult főbb beruházásokról, s beszélt az idei tervekről is. Kiemelte a hamarosan induló csapadékvíz-elvezető rendszer megépítését, illetve bejelentette, hogy napokon belül benyújtják pályázatukat a Nemzeti Turisztikai Ügynökséghez a Kincses fürdő újjáépítésére. B. K. Egyre fogynak a közmunkások TARNALELESZ A közmunkaprogram bevezetésekor a községben több mint kétszáz munkanélkülit vontak be a közfoglalkoztatásba. Az elmúlt években közülük sokan helyezkedtek el a versenyszférában, a környékbeli ipari üzemekben, így mára a számuk ötvenre csökkent. Ez jó hír azoknak a helyi családoknak, akik magasabb jövedelemből tudnak gondoskodni gyermekeikről. B. K. A program nyitóünnepségén zsúfolásig megtelt Tarnaleleszen a művelődési ház Fotó: Márkus Attila Az idén enyhítenek a szegénységen, s ú] esélyt teremtenek Hamarosan hozzákezdhetnek a községben azon házak felújításához, amelyek a szegregátumban élők életkörülményeinek javítását szolgálják majd. Tizennyolc család jut új otthonhoz. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu TARNALELESZ Miután néhány hónapja rendkívüli képviselőtestületi ülésen döntöttek arról, hogy mely ingatlanokat veszik számításba a községben a szegregátumban élők életkörülményeinek javítása érdekében, a kiválasztott házakat is megvásárolták már. Mint azt Kovács Béla polgármestertől megtudtuk, hamarosan a felújításhoz is hozzáláthatnak, s a remények szerint még idén ősszel beköltözhetnek a kiválasztott családok. A településen négy évig tartó projekt keretében nyolc, különböző komfortfokozatú ingatlant vettek meg a pályázati keretből, az önkormányzat pedig saját erőből öt másik lakóházat vont be a programba. Mivel a vételre a Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal nevű projektben 18 millió 300 ezer forintot fordíthatnak, így az egyes házak becsült értéke eltérő, 850 ezertől négymillió forintig terjed. Ezek rekonstrukciójára is külön összeg áll rendelkezésre. A cél, hogy komfortos, fürdőszoba-konyhás ingatlanokat alakítsanak ki. Azt is mérlegelte a testület, mely családok kaphatják bérletbe a felújított lakásokat, ahol szerény díjat és a rezsit kell majd fizetniük a kiválasztottaknak. Életvitelükben, gazdálkodásukban szociális munkások segítik őket. A projektben megvett ingatlanok öt év elteltével az önkormányzat tulajdonába kerülnek. Akkor döntenek: továbbra is szociális bérlakásként hasznosítsák-e, vagy értékesítsék azokat. Hasonló komplex program zajlik Kömlőn, Tiszanánán, Átányban, Mezőtárkányban, hogy a hátrányos helyzetben élő famíliákat felzárkóztassák, integrációjukat elősegítésék. E célra falvanként 400 millió forintot fordíthatnak. A program konzorciumi partnerek bevonásával valósul meg Tarnalelesz életében mérföldkőnek számít a két ütemben megvalósuló pályázat - közölte a község vezetője. A program konzorciumi partnerek bevonásával valósul meg, ami arra is garancia, hogy minden létező szakmai és módszertani segítséget megkap az a száznyolc érintett személy, akik részesei lehetnek a többéves folyamatnak. Az érintett családok egészségi helyzetén is szeretnének javítani. Ennek érdekében már eddig is szerveztek, s a továbbiakban is tartanak ingyenes szűrőnapokat, ahol szakemberek végeznek díjmentes vizsgálatokat, állapotfelmérést, és segítik a lakosságot az egészségesebb életmód elsajátításában. Fontos cél a felnőttoktatás, azaz a nyolc osztályhoz jutás segítése, az OKJ-s képzések megszervezése, a gyermekeknek tanoda működtetése. A projektbe bevont személyek állandó segítséget kapnak öt szociális munkástól, akik folyamatosan jelen vannak a rászorulók életében. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Egy nap, ami csak a gyerekekről szól hétvégén ÉSZAK-HEVES A térség számos településén e hét végére, szombatra egész napos gyermeknapi rendezvényeket szerveznek, változatos, színes programokkal. Pétervásárán délelőtt 10 órakor a Bocsi Attila Sporttelepen kezdődik a mulatság. A gyermekeket és a családokat Eged István polgármester köszönti, majd délután négy óráig ezernyi vidám verseny, foglalkozás, akció várja a kicsiket. A felnőttek főzőversenyen vehetnek részt, a kisebbek pedig családi vetélkedőkön szórakozhatnak, ráadásul különböző sportágakkal ismerkedhetnek, de lesz ugrálóvár, óriáscsúszda, arcfestés és sok-sok érdekes bemutató. Recsken két helyszínen is szórakozhatnak a gyermekek és szüleik. A községi parkban a katasztrófavédelem szakemberei rendeznek játékos bemutatókat, ahol a gyerkőcök kipróbálhatják azokat az eszközöket is, amelyekkel a hétköznapokon életet és értéket mentenek a tűzoltók, a rendvédők. A festői szépségű Búzás völgyi horgásztónál, az előző évek hagyományaihoz híven, az idén is megrendezik a gyermeknapi horgászversenyt. A játékos versengés kilenc órától kezdődik, és délután kettőig lehet csatlakozni a programhoz. Családokat, nagyobb gyermekeket várnak, akik szeretnek pecázni, szép környezetben pihenni. A végén a szervezők értékes nyereményeket adnak a legügyesebbeknek. B. K. Az arcfestés sem maradhat el vasárnap Fotó: Berán Dániel Kórustalálkozó SZÉCSENY, RECSK Nagy tapsot aratott a napokban Szécsényben megrendezett nemzetközi kórustalálkozón a recski Mátrai Visszhangok Vegyeskar. A térségben jól ismerik a dalosokat, hiszen nevükhöz fűződik a minden évben megrendezett Fúj, süvölt a Mátra szele című nemzetközi kórustalálkozó, s szinte minden jeles ünnepre hívják őket a különböző településekről. B. K. Fotó: beküldött Erdély nevezetességeivel ismerkedhettek a diákok Ösztöndíj a kiránduláshoz MÁTRADERECSKE Három esztendővel ezelőtt hozták létre az önkormányzat képviselőinek egyetértésével, egymillió forinttal a Kis Angéla Alapítvány t. A névadó 1922-től 1959- ig tanított a faluban, nemzedékeket nevelt, s az emlékét ma is őrzik a derecskeiek. A kezdeményezés célja a volt, hogy ösztöndíjjal segítsék a helyben tanuló tehetséges, szorgalmas diákokat. A jutalmakat rendszerint a tanévzáró rendezvényen kapják meg a tantestület által javasolt tanulók, az összeg egy részét pedig a nyolcadikosok osztálykirándulására fordítják. A na-Emlékezetes kiránduláson vettek részt a diákok Fotó: beküldött pókban emlékezetes, többnapos erdélyi utazáson vehettek részt a végzősök, akik rengeteg élménnyel gazdagodva értek haza. Az úti cél ezúttal a Békásszoros, a Gyilkos-tó, a Kis- Cohárd és Gyergyószárhegy volt. Utóbbi település már jó ideje testvérkapcsolatot ápol Mátraderecskével, így baráti fogadtatásban részesültek a gyerekek és kísérőik. Az iskola szorgalmas diákjait - az előző évekhez hasonlóan - a tanévzáró ünnepségen jutalmazzák majd az év során nyújtott kiváló teljesítményükért. B. K. a t 1 *