Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-23 / 46. szám
sum helyőrség 5 vers Ily és Krisztinka alakváltás Azt már nélkülem Most ismét csak közhely szeretnék lenni, valakinek, lenni, szeretnék, közhely. Előtte. Kiskoromban hercegnő képmásban szaladgáltam az udvaron. Megbolondulva vigyorogtam, ha leesett az alma a fáról. Én voltam a kacagó gyászoló, én voltam a kislány, a növekvő, kissé lány. Én voltam az első kék folt az arcodon, és én voltam az első festékpötty a plafonon. Én akartam lenni az utolsó, és bár lehettél volna mellettem! Én voltam az első, aki a szürke hátteret mögötted színesre mosta ki. Én voltam a nyakadon megmaradt harapás nyoma, én voltam az első ölelés, az első szerelem, a figyelmed és féltésed, üvegburában varázsló, sérthetetlen. Az idő közted s az előttem levő végtelenség között. Én voltam a NEM egyetlen magánhangzója, hogy miért? miért ne? Én voltam a gép, ami az agyadban zörgött tovább. Voltam a reggeli cigid, amit még tegnap sodortál.Voltam a boldogság, csupán egy pillanatig léteztem, egy bezárt befőttesüvegben. Én voltam a negyvenötödik valamelyik kevésbé fontos tenger. Én voltam az illat, amit erősen szorítottál magadhoz, összetörtél. Két papírcsillaggá változtam, hintává, ami felrepített a Holdra. Én voltam a borospohártartó, apró, pihekönnyű homokszemcsék, amelyeket mérhetetlen távolságra szedett szét a szél. Lettem futóhomokba tévedő, halálfélelmed. A kár akaratlan létezése, a pokol és a menny közötti gyors különbség. Az igazság, amelyet lehazudtál. A kezed, a lábad, a ruháidon megpihenő szösz. A soha és a mindig, a minden és a semmi. A sok paradoxon. Szerettem volna valódi lenni. Magam akartam lenni, magamat akartam, magamnak. Bár... változnék. Most csak legalább egy közhely lehetnék, valakinek, lehetnék egy: Én. Luzsicza István Ajava Messze / lát már szemem, áldott ködökbe veszve (Kosztolányi: Játék első szemüvegemmel) általam már csak régi fotókról ismert Isonzót megjárt valaha volt eszenyi huszár dédapámról mesélték: élete vége felé már jól elvolt a tévé előtt kíváncsian szemlélve foteljéből az új technikai vívmány egyetlen csatornájának képeit egészen addig amíg a dioptriák mögött lapos pislogások után bele nem kókadt a fekete-fehér villódzásba s mikor a család műsorzáráskor kinyomta a hangyázásra váltó készüléket ő méltatlankodva kapta fel a fejét: most jön a java -bosszankodott maga elé a többiek derültségére míg füléről a nyakába csúszott okuláré szárát visszaigazgatta a helyére aztán legidősebb fiúunokája nagykorúvá válásának napján , 4 még együtt nézték a Holdra lépő embert majd szűk hónappal később mielőtt még jöhetett volna a java Armstrongéknál is messzebbre indult így ébredezek magam is ma már feszült izgalmakat ígérő meccsek és sokadik ismétlésre is érdekfeszítőnek tűnő akcióvígjátékok közben és után és helyett a hangyák már rég dédapám után vándoroltak s most százhetvenhárom adó színpompás reklámkínálata robban bele félálmomba köröttem nyitott lapjaikkal lefordult könyvek mellettem elsötétültén félrecsúszott laptop arcomon keresztbe áll első szemüvegem s míg a szárát visszaigazgatom fülemre a hajdani tréfás felháborodás jó ha még egyáltalán kérdésként megfogalmazódik azon a nyáron is vébé volt azon a nyáron is együtt néztük mint mindig azon a nyáron se lettek világbajnokok a brazilok s azon a nyáron is elkezdtem tudálékoskodni hogy már ötször úgyis nyertek mégis az fáj nekik hogy olimpiát még sosem pedig aztán fociban egyik a másikkal össze se mérhető de hat évre rá országuk rendezi a játékokat és mikor ha akkor se- mígnem egy rövidke közbevetéssel megakasztottad a szószátyárkodást: azt már nélkülem nézitek és a szó bennszakadt keresgéltem csak a választ hogy aztán mély lélegzetvétel után- mit tehettem - elhessegessem az egészet mikét beszélsz már ugyan hova gondolsz már ilyennel ne vicceljünk már s azt sose tudtuk meg ugyan hova gondoltál ugyan mégis mit érezhettél de nem vicceltél és nem hat év: még csak fél se kellett hogy már mindent nélküled nézzünk főleg ki a fejünkből mit sem értve s kábult döbbenetünkből felocsúdásra képtelenül aztán év pergett évre és jött új olimpia jött új vébé de semmit nem nyertek a brazilok pedig a világbajnokság is náluk volt a németek meg jól agyonverték őket mi meg néztük már nélküled s eljött a hatodik nyár és Rio de Janeiro és olimpia és a brazil focisták és az új szupersztár Neymar bár róla már nem is hallhattál de elmondom mert néztük nélküled hogy egy labdazsonglőr egy páva és Honthy Hanna bizarr keveréke s azért mégiscsak döntőbe repítette csapatát és ott várták őket a németek pont a németek ó micsoda dráma ó micsoda és augusztus húszadika volt István-nappal téged emlegetve emlékedre szisszenő sörös dobozokkal elfekert nyakú'pálinkás üvegekkel gyomorfeszítő bográcsgulyással tűzijáték után elnehezülő fejjel arra riadva hogy Neymar bevarija a szabadrúgást s hogy két pislogás között egyenlít az ellenfél mígnem arra kellett végleg feleszmélni hogy hosszabbítás és még mindig döntetlen és nincs döntés és már vonulnak tizenegyeseket rugdosni és mindenki belődözi a magáét egészen addig ó micsoda dráma ó micsoda mígnem az utolsó németét kifogja a brazil kapus és már csak a Neymar van hátra és ha belövi akkor -és toporog és nekifut és bevágja és most először megnyeri Brazíliának az olimpiát mert mikor ha most se s kifut a világból majd felnéz az égre tenyerébe temeti könnyes arcát én meg nézem nélküled s bár se Neymar se egész Brazília se kutyám se macskám- mégis ugyanígy teszek én is 2019. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET t
