Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-08 / 285. szám
2018. december 8. György Attila Vöröskéry Dóra . Polgár Kristóf és Szente Anita novellája . j és Deák Alekszandra ■■I tárcája versei IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET n ha meghalnál, rádgyújtanám a poklot Vanitas (ganszai, papír, 129,5 * 49,8 cm, 2015) morfondír Fotó: Paráda Zoltán A boszorkányhoz fűződő hiedelmek gyökere mindig a félelem Luca fényes és sötét arca n vezervers Juhász Gyula A szegedi boszorkányok Most kétszáz éve égették meg őket, Poraikon ma pásztor furulyái És nem vette be testüket az őskert És hírüket nem vitte szét futár. Szent Györgynek éjjelén és Luca napján Megrontották a marhát, a vetést; Lovagoltak az Ördögök fuvarján S megvertek születést és temetést. Szegények voltak, átkos, bélyeges nép, Akiket ember és sors keze megtép, Kiket a hóhér titkon temet el. De kétszáz év után is bús, lidérces Álmából a dárdás polgár fölérez S rájuk gondolni csak nagy félve mer! Bonczidai Éva Ma már nem mágia az időjóslás, bár néha mintha - tudomány ide vagy oda - épp annyira bizonyulna megbízhatónak, mint a paraszti kultúrában fellelhető időjárás-előrejelző megfigyelések és praktikák. Ez utóbbiak lényege a hit, hogy az évnek vannak olyan időszakai, amikor lehetővé válik a jövőbe látás. Az időt faggatják ilyenkor - az időjárás, bár megváltoztatni vagy befolyásolni akkor sem lehetett, ha a hagymakalendárium nagy esőzéseket vagy aszályt jósolt, nem volt közömbös a közösség számára, hiszen az egész évi munkájuk és jólétük múlt azon, hogy a vetést és az aratást hogyan ütemezik. De a sors faggatása is ugyanilyen gyakori - a fiatal lányok különféle praktikák által próbálták kideríteni a jövendőbelijük nevét vagy akár a haláluk módját és idejét. Hiába telnek az évszázadok és fejlődik a tudomány, hiába a vallási tiltás vagy a felvilágosultságban való önhitt tetszelgés, az ember természete nem változik. A jósok az ókortól napjainkig elérhetőek azok számára, akik tőlük várják a válaszokat. A lélek, a sors, a jövő megismerése - és olykor megkísértése - olyan témák, melyek végzettségtől, nemtől vagy társadalmi közegtől függetlenül érdeklik az embereket. Sokan fel is fedezték ebben az üzleti lehetőséget, elég, ha csak a magazinok bugyuta horoszkópjaira gondolunk, a jósszolgáltatást kínáló magánvállalkozókra vagy a tévécsatornákra, ahol egy-egy emelt díjas hívásért nesze semmi életmódtanácsokat és üzeneteket kap az érdeklődő. Hiába, hogy Könyves Kálmán már a XII. században törvénybe foglalta, hogy strigák nincsenek, és a bűbájosoknak, akár a többi csalónak, felelniük kell a tetteikért, ma is viruló iparág épül azokra, akik súlyos öszszegeket hajlandók fizetni bármiért, ami kapaszkodót jelent egy-egy kilátástalannak tűnő helyzetben. „ezek az embert megnyergelik” A boszorkányságtéma - talán épp a fokozott érdeklődés miatt - gyakran megjelenik irodalmi művekben, képzőművészetben, zenében, szubkultúrákban, és jó ideje már tudományos kutatások tárgya is. A történészek és antropológusok figyelmét méltán keltette fel, hiszen egy-egy peranyag feldolgozásakor alapos képet rajzolhatnak a korszak társadalmi közegéről, normáiról, a közösség szerkezetéről és működéséről. Az antropológusok pedig egyetértenek abban, hogy a túlvilággal és természetfeletti erőkkel kapcsolatban álló emberekhez fűződő tisztelet, félelem és tabu kultúrától függetlenül jelen van valamilyen formában minden közösségben. Európában a VIII. századtól kezdődően a népi vajákosságot és babonát egyre inkább azonosították a boszorkánysággal, a boszorkányságot pedig az eretnekséggel - jegyzi meg Mircea Eliade az Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok című könyvében. Szent Gellert hegye és a boszorkányok című, 1939-es írásában Dömötör Sándor is számos példát hoz erre: Pápai Páriz Imre Keskeny út című, Debrecenben 1719-ben megjelent műve a varázslókról, „nézőkről” beszél úgy, mint az ördög szövetségeseiről, Csuzy Zsigmond szerzetes pedig 1724-ben azt állítja, hogy a varázslók és a bűbájosok utálatosak az Úr előtt, mert az ördöggel szövetkeznek. Almási Szálai János bánhorváti prédikátor viszont a keresztény köznépet ostorozza, amiért a „vallásnak gyalázatjára” csodálatos erőt tulajdonít a boszorkányoknak. Az 1794-ben Kassán megjelent prédikációjában olvashatjuk az alábbi összegzést: „A boszorkányokról, kan ördögökről azt mondják, hogy ezek az embert megnyergelik és a Szent Gellért hegyére, vagy ők tudják hova lovagolnak, az üres szekeret megállítják puszta nézésekkel, úgy hogy egy tapodtat se mehessen, a tehenet, borjút, kis gyereket, ezer meg ezer féleképpen megronthatják csupán csak szemeikkel, nézésekkel is. De ti jobban tudjátok mint én, mit tartanak, mit nem még ezeken kívül a boszorkányokról.” Kis Istvánná 1700. november 7-én kelt vádiratában ez áll: „bűvös-bájos, ódó-kötő, varázsló, Szent Gellért hegyére járó, ördögökkel cimboráló boszorkányos személy s egyszersmind k... is.” „nem ők maguk alkották maguknak” A leghátborzongatóbb magyarországi boszorkányper Szegedhez kötődik: 1728. július 23-án tizenkét már korábban megkínzott embert négyesével cölöpökhöz kötözve máglyán megégettek. A közösség pedig ebben látta a rend helyreállítását, az elégtételt azokon, akik hitük szerint jégesőt, szárazságot, szegénységet és betegséget hoztak a városra. Reizner János Szeged története című munkájában kitér a boszorkányperekre, és megállapítja, hogy „bár kiderült az, hogy a vádlottak némelyike bizonyos babonáskodást, helyesebben mondva kuruzslást űzött, de erre vonatkozó babonás és boszorkányos nézeteket és hiedelmeket nem ők maguk alkották maguknak, hanem a tudós könyvekből olvasva a vizsgálatokat szorgalmazók felvülágosításai, magyarázatai és tanácsai útján adattak a vádlottak tudomására”. Végül a bécsi udvar elégelte meg a kegyetlen kivégzéseket, és 1755- ben Mária Terézia betiltotta a boszorkánypereket az egész Monarchiában. „meglátja önmagát, hogy lesz kiterítve” Európa-szerte boszorkányos hiedelmek sokasága fűződik Luca-naphoz, december 13-hoz. A Luca-naphoz kötődő hagyományokban a keletről és nyugatról jött boszorkányos képzetek összetalálkoznak - állapítja meg Dömötör Tekla. A Gergely-naptár bevezetése előtt ez volt az év legrövidebb napja - számos tiltás, jósló praktika és hagyomány kötődik a Luca-naphoz és a téli ünnepekhez. Ez az az időszak, amikor átjárás nyílik a látható és láthatatlan világ között. Róheim Géza említi az egyik mágikus eljárás két változatát: „Szilveszter éjjelén a lány üres szobában terít, körülfut háromszor a házon, majd benéz az ablakon: a terített asztalnál a halál vagy leendő férje ül”; „A lány háromszor körülfutja a házat, majd belép, és meglátja önmagát, hogy lesz kiterítve.” folytatás a 3. oldalon |
