Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-13 / 239. szám
2 ________________________________"IPfTíTTT helyőrség laror A HELIKON MINT MŰHELY ÉS ESÉLY Karácsonyi Zsolt A Helikon önmagát irodalmi folyóiratnak tekinti, havonta kétszer jelenik meg. Kolozsvári, de önnön szűkebb környezetével megelégedni sohasem akart, mindig országos vagy annál is tágasabb kitekintést tűz ki céljának - a Kárpát-medencét legalább, ami a teret illeti; az időben pedig ennél is sokirányúbb kalandozásokra szánja el magát gyakorta. A kolozsvári irodalmi folyóiratok hagyományába illeszkedve elődei között tartja számon Döbrentei Gábor Erdélyi Múzeumát és az Erdélyi Helikont (mely rövid ideig Helikon címmel jelent meg), az Utunk jogutódjaként pedig igyekszik továbbvinni azokat az értékeket, melyek az utóbbi lap hasábjain gyakorta jelen voltak a legnehezebb időszakokban is. Irodalmi folyóirat, amelynek alapító főszerkesztője Szilágyi István lett, azt követően, hogy közel negyed századon át az Utunknak is főszerkesztő-helyettese volt. Személye, az általa képviselt irodalomszemlélet tette lehetővé, hogy e folyóirat a folyamatosan megújuló hagyomány műhelye legyen. Miközben a lapra többször is rávetült a megszűnés árnya a múlt század kilencvenes éveiben, Szilágyi István volt az, aki a fiatalokat beengedte az ő szavaival élve a Helikon éppen „rogyadozó eresze alá”, saját oldalakat bocsátva rendelkezésükre. A legifjabb irodalomnak átengedett oldalak azóta is fontos elemei a Helikon mindenkori arcélének. Az első (bő) évtizedben Fekete Vince szerkeszti Serény Múmia cím alatt, majd alulírott A nagy Kilometrik néven (évtizednyi ideig), jelenleg Horvát Benji a Pavilon 420 oldalainak szerkesztője. E pályakezdő szerzőknek fenntartott oldalak már önmagukban esélyt és erőt biztosítottak a megújulásra, de az elmúlt évtizedek alatt ennél fontosabb változások is lezajlottak a Helikon háza táján. A kilencvenes évek elején a szerkesztőség úgy látta: hamarosan beindulnak a társművészetek önálló lapjai, ezért a Helikon elsősorban a szépirodalmi szövegek és az ezekről szóló tanulmányok, kritikák megjelentetését tűzte ki célul. Tizenöt évvel később azonban a korábban ismert társművészeti rovatok kezdtek visszaszivárogni, olyannyira, hogy manapság ismét működik állandó filmes, színházi, komolyzenei és képzőművészeti rovat is. A társművészetek felé történő nyitást jelzi az állandó képregényrovat, miközben a szerkesztőség fontosnak tartja, hogy ápolja például a vezércikk műfajának régi hagyományát. A jeles szerkesztő elődök, főmunkatársak közül már sokan nincsenek közöttünk, elég, ha csak K. Jakab Antalra, Lászlófiy Aladárra, Mózes Attilára gondolunk, azonban a jelenlegi szerkesztői csapatról elmondható, hogy egyike a legifjabbaknak (az átlagéletkor alig haladja meg a 35 évet). S hogy e fiatal társaságnak miért fontosak az elődök, miért számít a hagyomány? Mert éppen az hagyta, segítette kifejlődni, előbbre jutni őket. A szerkesztőség tagjai ugyanis egytől egyig a Helikon hasábjain kaptak először esélyt (egyesek még az elmúlt évezred végén) arra, hogy megmutatkozzanak - mára nem csupán a legifjabb, de a legköltőibb szerkesztőséget alkotva. Ugyanis a kritikarovatot vezető Demeter Zsuzsa az egyetlen, aki nem tör lírai babérokra, míg André Ferenc, Horváth Benji, László Noémi, Papp Attila Zsolt és jómagam - igen. Miközben a főmunkatársak közt is oly igen ismert költők szerepelnek, mint Király László vagy Egyed Emese. Világirodalom és regionális jelleg, klasszikus tempók és váratlan kamaszgesztusok, újságformátum, kétheti megjelenés, a tudósításokra is fókuszáló honlap, felolvasóestek a nagyvilágban és szerkesztőségi kávék - ezek együtt adják a Helikon otthonos műhelyjellegét. A többi fontos részletet már az olvasó fedezheti fel. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E-mail: szerkesztoseg»kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. október KfcTG kArpAt-medencei tehetséggondozó nonprofit kft. aaaaanaaan aaaaaaaaaH aaaaaaaaaaa Főszerkesztő Szentmórtoni János [Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma CSAK AZÉRT JÖTTEM, HOGY ALUDJAK Talán fogat mostam, vagy csak készültem rá, valami hányingerkeltő lenines dokfilm után, amikor megszólalt a csengő. Röné állt az ajtóban. Alig ismertem rá: szemei kifárasztott paduc módjára dülledtek és kifejezéstelenek voltak. Köszönt, és azt mondta, azért jött, hogy aludjon egyet, ha lehet. Lehet, mondtam, és elgondoltam, hogy amíg alszik, megírom a recenziót a lenines förmedvényről. Azt kérdezte, kissé hitetlenkedve, nem lep-e meg a kérése, mondtam, nem, kérdem, barátok vagyunk. Elmosolyodott. Bejött, lehúzta a cipőjét, és hóvirág-pozícióban pár pillanatra dón Fülig módon elaludt. Megráztam kissé, és beinvitáltam a nappaliba. Leült a pamlagra, de mire beérkeztem a pokróccal és a párnával, már állt. Megint átbillentem, magyarázta, és sóhajtott. Fantasztikusan sok munkám volt tegnapelőtt, milyen az állami ünnepnap nekem, tudod... A híradók persze mindig az utolsó pillanatban rakják össze az adásmenetet, óránként kértek élőt, azonkívül a háttérműsorokba megszólalós bejelentkezést. Estefelé már hasból ment minden, azt se tudom, mit mondtam, de senki se hívott, hogy baj lenne. A rutin... Mondtam Rönének, falura jó, városon nem nézik. Nevetett. Tegnap éjjel, folytatta, a felhőszakadás és az árvizek. Jóformán le se hunytam a szemem, már hívtak is. Fejlámpával, éjjel, keresd a helyszínt, keress embert, aki beszél neked mikrofonba, az operatőrömre ráesett egy rakomány homokzsák, kórház, másik operatőr, elszakadt a gát Taplótepertőnél, menj át oda, utak lezárva, keress kerülőt, ahol nem lehet kocsival, ott csónakkal, az utolsó pár kilométert lóháton tettük meg. Akkor billentem át először a holtponton: friss voltam, mint a napján vágott húsvéti szopós bárány combhúsa. Egész éjjel terepen, a reggeli és délelőtti híradókba mind kértek élőt, azt se tudtam, hol a fejem. Röné itt megállt, elővett a zakója zsebéből egy félig megrágott szendvicset, megtörölte vele a homlokát, visszatette és folytatta: öreg délután volt, mire hazaértem, gondoltam, le is dőlök. A gyerekek táborban, otthon nem volt senki, a feleségem masszőrnél, vagy valamelyik kolléganője új konyhabútorát látogatta. Úgy, ahogy voltam - ahogy most is vagyok -, ledőltem. Azonnal lekoppant volna a szemem, ha épp nem akkor hív a feleségem, hogy lent van a lépcsőház előtt, jöjjek, mert fel kell valamiket vinni. Szeretem a zakuszkát, no de zsákszámra hordani a hozzávalókat... Pont akkor, pont aznap, pont én, pont abban az állapotban... Négyszer fordultam. Akkor bülentem át harmadszor. Másodszor, javítottam ki. Röné legyintett, folytatta: megint ledőltem, hátha visszabillenek. Majdnem sikerült is, de mire visszabillentem volna, csöngettek: beállított a feleségem húga. Feltápászkodtam, mire ő nonsalansz ledőlt a helyemre. Nyafogott, hogy elege van a szomszéd kutyájából, vagy a Hold állásából, vagy mindkettőből, mert nem hagyják aludni. Mivel a békeharcot átmenetileg elvesztettem, ráadásul ismételten átbillentem, szomorúan elmentem sétálni. A főtéren az augusztus végi hőségben tárva-nyitva állt a könyvesbolt ajtaja. Csend volt, hívogató, hűvös könyvszag áradt bentről, bementem hát, levettem egy könyvet a polcról, és leültem, hogy olvassak kicsit. Arra ébredtem, hogy a boltos hölgy szólongat. Bezárna, amíg átlép a szomszéd boltba a mosdóba. Ismét átbillentem, gyorsan kifizettem a könyvet és hazamentem. Útközben hívtam a feleségemet: legnagyobb örömömre közölte velem, hogy a húg felszívódott. A Kudelász Nobel lépcsőházban néztem meg a könyvet. Orwell: Légszomj. Nyitom az ajtót, belépek, már fél lábbal alfában. A szemüveglencsémre cuppan egy tapadókorongos nyílvessző. Hatalmas, barna hullámkartonból kivágott emberláncot látok lengedezni félmagasban, a gardróbszekrény helyén búzamezőt fésül a szél. Megrázom a fejem, a hallucináció megszűnik. Az előszobában egy szőke gyerek fetreng a röhögéstől, a konyhából valaki kiszól: Roland, csendesebben! A konyha is elesett: ott ül a szintetizátornevű kis gazember anyja. Előtte kávé. Ismerem, lassan issza, és a koffeinszintjének emelkedésével arányosan nő a hangereje, buijánzik a mondanivalója. Miután a feleségem kirántja a fejemet a gondosan felaprított paradicsompaprikával megpúpozott kondérból, amibe beleájultam, közli, hogy balesetveszélyes vagyok - én, balesetveszélyes, mutat magára Röné, kiharap a másik zakózsebből előrántott jegyzetfüzetéből, majd módszeres rágás közben folytatja -, és inkább feküdjek le. Megint átbillentem. Éreztem, hogy vége, folyamatában éreztem, érted, hogy végem van. Akkor jutottál eszembe. Röné itt megállt, kérdőn nézett rám. Biztosítottam felőle, hogy igen, nyugodtan dőljön csak végig a pamlagon, de előtte söpörje le a papírokat róla. Már lendült is a keze, ám félúton megállt, majd elkezdett egész testében előre-hátra billegni, akár egy imádkozó sáska. Lecsapott. Ismét átbillenhetett, mert hihetetlen gyorsasággal megpördült, és rám nézett. Szeme vérben forgott. Ezt teszed velem?! - kiáltotta, és felmutatott egy brosúrát. Felém lépett. Arca eltorzult, nem volt számomra vitás, hogy halálos fenyegetéssel állok szemben. Kezében a magát az alvás szakértőjének kikiáltott Édes Álom matracforgalmazó szórólapja remegett, rajta forradalmian új termékük kép- és szöveganyagával: „Próbálja ki Ön is Hétalvó matracunkat! Hétzónás zsákrugós rendszerének és az extra viscojel memóriahab-rétegnek köszönhetően a Hétalvó matrac gerincének tökéletes és egészséges alátámasztást biztosít! Ingyenes konzultáció mellett most bevezető áron, mindössze...” Mindössze annyi időm maradt, mielőtt Röné a súlyos fáradtság gyilkos tömegével rám zuhant, hogy előkapjam a telefonomat, és gyorstárcsázzam a segélyhívót. Nem emlékszem, hogyan szabadítottak ki a szorításából, de most, egy hét után, még mindig nehezen nyelek. Röné két napig aludt egyhuzamban, és semmire nem emlékszik. Talán átbillent, végképp. % V
