Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-06 / 155. szám
2 HEVES ÉS KÖRZETE 2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK HÍREK Javítják, hogy ne menjen tönkre TENK Várhatóan az elkövetkező hetekben kezdik el felújítani a Lehel út erősen elhasználódott szakaszát. Szopkó Tamás polgármester elmondta, megerősítik az útalapot is, hogy az ott lévő vállalkozások tehergépjárművei ne rontsanak tovább az állapotán. Az útépítésen túl belvízelvezető csatornát is létesítenek. A közel hétmillió forintos beruházást az önkormányzat a két céggel végzi. Berecz R. Ingyenes lesz a pancsolás KISKÖRE A szabadvizű strand és kemping idén is meghirdette a 7 hét a nyárból 7+1 Tisza-tavi településsel és 7 nagyvárossal nevű kezdeményezését. Ennek részeként a nevezett helységek lakói ingyen látogathatják a strandot, a lakcímkártyájukat kell felmutatni a pénztárnál. Az akció július 9-én kezdődik, s augusztus 26-ig tart. A helységekre vonatkozó időpontokat a fürdőhely közösségi oldalán találják. Berecz R. Tábor a mesék, világában PÉLY Napközis nyári tábort szerveztek nemrég a faluban 1-2. osztályos gyerekeknek. A programok megvalósítását pályázat segítette, a mesékre épülő táborban kreatív és kézműves-, valamint zenés foglalkozásokon is részt vehettek a fiatalok. Berecz R. A Nemzeti Bank felügyel HEVES MEGYE Csütörtöki számunkban tévesen neveztük meg a Magyar Bankszövetséget mint a biztosítók felügyeleti szervét. Valójában a biztosítókat a Magyar Nemzeti Bank felügyeli. S. S. Értéket szeretne hagyni majd maga mögött Kitartás is kell a tervei eléréséhez Kücsön Gyula példaértékű munkáját díjjal ismerték el Fotó: M. A. Kücsön Gyula beleszeretett Sarudba, s a Tisza-tóba. Eredetileg csak nyaralni járt ide, de később úgy érezte, maradni akar. Az állandó nehézségek ellenére azóta is azon dolgozik, hogy a strand, s ezzel a falu is fejlődjön. Eddigi tevékenységét nemrég el is ismerték. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu SARUD Természetesen a strandon találkozunk Kücsön Gyulával, hiszen az ideje nagy részét itt tölti. Ötletei, tervez, dolgozik, úgy tűnik, szinte fáradhatatlanul. Ez azonban csak az első benyomás. Kitartó, mert - ahogy fogalmaz - ilyen típus, nem tud leállni. Persze, azért vannak napok, mikor úgy érzi, talán néha túlzásokba esik. Sokat változott a sarudi strand arculata, mióta az ő irányítása alatt működik. Szívügyének tekinti annak fejlesztését, s erről korábban többször is beszélgettünk már. Arról azonban kevesebbszer esett szó, hogyan is érkezett meg a Tisza-parti kis faluba. Mint meséli, a lányával jöttek ide kikapcsolódni, úgy 2006 körül, egy kedves ismerősük meghívására. Ekkor még Budapesten éltek, s kezdetben úgy tervezték, ha kicsit elszakadnának a város nyüzsgésétől, azt a Balatonnál tennék. Aztán részt vettek egy kis Tisza-tavi kiránduláson, s anynyira beleszerettek, hogy inkább ide jártak vissza.- A lányom akkor azt mondta, ehhez képest a Balaton csak egy lavór - idézi fel Kücsön Gyula. Sok időt töltöttek itt, és sok barátjuk is velük tartott. Elhatározta, hogy nyaralót vásárolnak, de nem újat, hanem felújítandót. Választása egy romos, bozóttal benőtt házra esett. A terve kezdetben az volt, hogy szálláshelyet biztosítson maguknak, s barátaiknak. Tekintve azonban, hogy munkája során gyerekek táboroztatásában is részt vett, úgy gondolta, megpróbálhatnának valami hasonlót. Az ötletek aztán egymást követték, állami pályázatokon is indultak, sajnos azonban egyik sem kapott pozitív elbírálást.- Sorra jöttek a pofonok, valahogy mindig falakba ütköztem - mondja egy savanyú mosoly kíséretében. Mindezek ellenére folytatták a munkát a párjával, Andreával, aki nagyon komoly feladatokat lát el, látszólag a háttérben. Gyula szavai szerint róla kevesebbszer esik szó, pedig a lelki támaszon kívül az ötletek megvalósításában is nagy segítséget is nyújt neki. Támogatási pénzek nélkül így önerőből kezdték el megvalósítani terveiket. így lett az Aquaglide vízi játszótér, melyből - méretét tekintve - egyedül a Franciaországban van nagyobb Európában. Közben fejlődtek a táboraik is, háromféle horgászati, lovas, illetve vitorlás. Egyre több gyerek és felnőtt érkezett hozzájuk. Horgászmúzeum is létesült, mely Balatonalmádiból települt át, s az ország első ilyen turisztikai attrakciója volt akkor. Az ottani önkormányzatnak nem volt szüksége a gyűjteményre, s mint kiderült, a tulajdonos közel 15 évig horgászott a sarudi medencében, nem is találhattak volna neki jobb helyet. A Hucul Lovasudvar egy poroszlói lovarda megmentéséből született, május vége óta lovasoktatással, tereplovaglással. Már hárompatkós minősítéssel rendelkeznek. Nemrég Telekessy István Területfejlesztési díjjal ismerték el a megyeházán. Úgy véli, nem csak az ő érdeme. Ám nagyra értékeli, hiszen ez az első elismerés, amit kapott. Örül, hogy felfigyeltek arra, mit tesznek a sarudi parton.- Emellett fantasztikus érzés volt, hogy igazán értékes emberekkel együtt állhattam ott, amikor megkaptam a díjat. Ez sokat jelent - fogalmaz. Támogatási pénzek nélkül, önerőből kezdtek fejleszteni A víz, a horgászat szeretete nem volt újdonság számára, hiszen vízparti szabolcsi kis faluban nőtt fel. Akkor az volt az álma, hogy azt a települést fogja felvirágoztatni, de másként alakult az élete. Úgy gondolja, a Tisza-tó méltatlanul mellőzött. Remek lehetőségeket rejt, melyekkel nemcsak a turizmust lehetne fellendíteni, hanem biztos megélhetést is jelenthetne az itt élőknek. Célul tűzte ki, hogy Sarud lesz a Tisza-tó turisztikai központja. Még nem itt tartanak. Folyamatos munkaerőhiánnyal küzdenek, kevesen maradnak helyben. Három hónapnyi megélhetésért nem sokan áldozzák fel az egzisztenciájukat. Azért sokan úgy gondolkodnak, mint ők, ez reményt ad. Bizakodik: az emberek egyszer rádöbbennek, a digitális világon túl sokkal nagyobb értékek vesznek körül minket.- Egyszer mindenki élete véget ér. Ha majd rám kerül a sor, remélem, értéket hagyok magam után - vélekedik. kérdés váldsz Túró Tamás, Kömlő polgármestere- A falu sokat fejlődött az elmúlt évben, több mindent közmunkaprogramból valósítottak meg. Mit szeretnének fejleszteni az idén?- Szerencsére a programnak mindegyik eleme elindulhatott, hiszen megvolt a szükséges dolgozói létszám is. Folytatjuk a járdák, utak megújítását, az átereszek cseréjét. E területen tavaly is sokat haladtunk. Mezőgazdasági szempontból szeretnénk egy újabb fóliasátrat kialakítani a még hatékonyabb termelésért. Helyi sajátosságként pedig fedett artézi kút létrehozása a cél.- Számos egyéb pályázatot is benyújtott az önkormányzat. Van-e már eredményük?- Szerencsére sikeresen pályáztunk, így idén is több mindenen tudunk dolgozni majd. Elkezdhetjük az óvoda bővítését, felújítását is, erre 95 millió forintot nyertünk el. Ehhez kapcsolódik egy másik projekt, amely a helyi élet minőségének javítását célozza meg. Emellett a művelődési házban lehetőségünk lesz a gyermekház kialakítására, továbbá a sportpályánk is korszerűbbé válhat hamarosan. Mindazonáltal vannak még elbírálás alatt lévő projektjeink is.- Készülnek-e rendezvényekkel a nyári időszakra?- Az előző esztendőkhöz hasonlóan természetesen az idén is lesz falunapunk augusztus 11-én. Ennek keretében meghirdettük a túrós ételek fesztiválját, amelyre bárki elhozhatja legfinomabb ételét, legyen az édesség vagy főétel. Másnap tartjuk a búcsúnkat, s 13-án a szegregációs pályázatunk nyitóünnepségére várjuk a lakókat. Berecz R. Példaértékű munkát végeznek a településen Bálon ismerték el az alapítókat Új kerékpáros rekord dőlhet meg TISZANÁNA Másodjára rendeztek ifjúsági bált az értékőrök a közösségi házban, ahova egyetemisták és középiskolások is érkeztek. A fiatalok mentora tudatta, közel hatvanan jöttek el rendezvényükre, melyre meghívást kaptak a szurdokpüspöki ifjúsági egyesület tagjai is, akikkel közös munka során ismerkedtek meg. Érkeztek még vendégek a környező településekről is. Lázár Tünde közölte, a megnyitó után a helyi mozgalmuk négy alapítótagját is kitüntette. Donáth Kata, Vankó Gábor, Vajda Máté és Lakatos Marcell a kezdetek óta aktív, példaértékű tevékenységet végez. A tanévzárás apropóján rendezett ünnepség célja ez alkalommal is a kulturált szórakozás lehetőségének megteremtése volt. Az est részeként választottak bálkirályriőt és -királyt, a hangulatot bűvészmutatványok is fokozták. A mentor reméli, hagyományt teremtenek az eseményből. Az iskolai és egyéb elfoglaltságok miatt terveik szerint jövő év elején szervezik meg ismét báljukat, melyre - ahogy korábban - meghívják más ifjúsági mozgalom résztvevőit is. Berecz R. Lázár Tünde Donáth Kata alapítótagot méltatja Beküldött fotó KISKÖRE - Egyre népszerűbb a Tisza-tavi kerékpárút, jól mutatják ezt az idei adatok is - tudatta lapunkkal Fejes Lőrinc. A Kötivízig kiskörei szakaszmérnöke elmondta, havi bontásban és összességében is idén nagy valószínűséggel újabb rekordot dönt a kerékpáros látogatószám. Kifejette, tavaly - a rendelkezésre álló adataik szerint - összesen közel 31 ezren tekertek a tónál, ez a megelőző évekhez képest is kiugró szám volt.- Az idei első féléves összesítés pedig azt mutatja, jelenleg már a tavalyi éves eredmény hetven százalékánál tartunk, s még előttünk a nyári szezon csúcsa - fogalmazott a szakaszmérnök. Arról is szólt a szakember, hogy a téli vízszint eléréséig ebben az évben zárva lesznek a gátsorompók, ennek ellenére minden horgászhely megközelíthető, ehhez pusztán meg kell tervezni az elérési útvonalat. Hozzátette még, hogy közel 50 ezer példányban készíttettek tájékoztatókat is, melyeken megtalálható egy térkép, s a legfontosabb tudnivalókat ismertetik. A kiadványok elérhetők egyebek között a strandokon, a horgászboltokban, az éttermekben. Berecz R.