Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-06 / 155. szám
2018. JÚLIUS 6., PÉNTEK A pálya felújításán túl a mozdonyok és a vagonok is korszerűbbekké válnak. Képgaléria: Heol.hu Fotó: Czímer Tamás Tizenegyezer talpfa újul meg a vonalon a Mátravasútnál Az Egererdő Zrt. üzemeltetésében működő Mátravasút a térség egyik fontos turisztikai attrakciója. Évente 60-80 ezren utaznak a gőzösökkel. Az idén közel 640 millió forintos kormányzati támogatásból valósul meg a felújítása. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS - A közjóléti fejlesztésekre 2010-től kormányzati támogatásból csaknem másfél milliárd forintot költhetett a térségben az Egererdő Zrt., amely három megye erdőterületeit felügyeli - közölte a beruházás ünnepi megnyitóján dr. lung László. A vezérigazgató kifejtette, a rekreációs beruházásoknak köszönhetően a szálláshelyek bővültek. A mátrai térségben a Szalajka-ház, a galyatetői Turistacentrum és a Rudolf-tanya. A látványfejlesztések révén kilátók, bemutatótermek és tanösvények épültek ki, szépültek meg, az infrastrukturális területen a parkolók, mosdók, várótermek állapota korszerűsödött.- A mai nap nagyon komoly vasúti fejlesztés kezdődik el, amely után a biztonság és a kényelem lesz az első számú szempont - hangsúlyozta. - Ehhez a kormány 638 millió forintot biztosított. A pályamunka felújítása 445 millióba kerül, ami 11 ezer talpfa cseréjét jelenti, nyolcezer folyóméter új sínpár kiépítését, száz köbméter kőzet megmozgatását. Emellett öt híd, hét átjáró és két állomás is megújul. A maradék támogatásból továbbá három vonat korszerűsödik, válik energiatakarékossá. Nem mellesleg a vagonok is megújulnak, kiépülnek rá kerékpártároló szerkezetek is. Hiesz György, a város polgármestere beszédében kiemelte, hogy a különböző mátrai fejlesztéseknek köszönhetően a térségben az elmúlt években jelentősen megnövekedett vendégéjszakák száma. Horváth Lászlónak, a térség országgyűlési képviselőjének a szavai szerint ez a beruházás is jól illeszkedik abba a koncepcióba, amely a remé-A fejlesztéshez tfM kormány 638 millió forintot biztosított nyék szerint hamarosan megvalósul, és a Mátra-Bükk elnyeri a kiemelt turisztikai fejlesztési térség címet. Révész Máriusz úgy fogalmazott, hogy itt most nem csak egy kisvasút felújításról van szó. A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos elmondta, abba, hogy hazánk élhető ország legyen, beletartozik az is, hogy az itt élők értelmesen tudják eltölteni a szabadidejüket.- Élményeket kell nyújtani és ebbe a kisvasutazás beletartozik - tette hozzá. - Ha valaki kirándul a természetbe, akkor túrázik, eltölt pár napot a térségben, jól érzi magát. Ezt kell elérnünk, ahol élünk, jól tudjuk magunkat érezni. Hozzátette, a kormány tízmilliárd forintot szánt országosan a kisvasúthálózatok fejlesztésére és a második ütemben ismét jut az Egererdő által működtetett többi vasútra is. A beszédeket követően a vendégek maguk is kipróbálhatták a felújítási munkát, amelyet a kivitelező szakemberei a gyöngyössolymosi pályaszakaszon gépi erővel már megkezdték és várhatóan az év végére be is fejeznek. MEGYEI KÖRKÉP 3 Ünnep Hri Pócsik Attila attila.pocsik@mediaworks.hu Városi gyerek vagyok, nem értek a kerthez. Nem tudom, hogy kell gyümölcsfákat oltani, s szégyellem, de bevallom, néha az is gondot okoz, melyik gyümölcs mikor érik. Az is igaz, amilyen mostanában az időjárás, a profiknak is újra kell tanulniuk ezt-azt. Persze nagyapám vitt magával a kertbe, ami végtelennek tűnt nekem, de gyanítom, inkább hátráltattam, mint segítettem neki. Ám ő rendületlenül gondozta a gyümölcsöst, amit nem vettek el a családtól. Kamasz voltam, amikor apám úgy határozott: bort készít. Megtanultam fejteni, hordót mosni, együtt sutultunk, és hiába lett olyan az első tramini, hogy a soron azt mondták, érdemes lenne megméretni, valahogy abbamaradt a dolog. Tizenévesen más járt az eszemben, mint hogy a hétvégét a pincében töltsem, ahol - ezt akkor jól az eszembe véstem - mindig van mit csinálni. Csak mostanában jöttem rá, mennyire fontos napok voltak azok. Látni, hogy a munkának - olykor szó szerint - megvan a gyümölcse, az ember teremt, alkot valamit. A bor olyan, mint a gyermek, odafigyelést igényel, dédelgetni kell, s ha nem fosztjuk meg ettől, meghálálja. Az érsekkerti ünnepen, amely ma már inkább fesztivál, ezt is érdemes fejben tartani. Hogy a csodás csúcsborok mögött mi munka van, hány dolgos kéz kell egy-egy pohárnyi élményhez. Az első kortyokat érdemes ennek megfelelően meginni, s hiszem, más lesz így a szánk íze. A munkának - olykor szó szerint - megvan a maga a gyümölcse Már jön a pénz a sportcsarnokra (Folytatás az 1. oldalról) HATVAN Az elmúlt hónapokban a polgármester személyesen és írásban is egyeztetett Pogácsás Tibor önkormányzati és Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárokkal az összeg elosztásáról.- Folyamatosan dolgozunk azért, hogy a beruházás a lehető leggyorsabban megvalósuljon, s a városnak végre legyen egy minden igényt kielégítő sport- és rendezvénycsarnoka - fogalmazott Horváth Richárd. Elmondta azt is: a közbeszerzési eljárás júliusi lezárása után, várhatóan augusztus második felében, elkezdődhet a megvalósítás. Az összesen 2,2 milliárdba kerülő sportcsarnok költségeihez - hosszas tárgyalások és utánajárás eredményeként - Horváth Richárd közel 900 millió forintnyi TAO-támogatást gyűjtött össze a városban is működő vállalkozásoktól. Eredetileg ehhez társult volna több mint 340 milliós önerős hitel, amit azonban a kormánydöntés „kiváltott”, s ennek alapján az állam adja a fennmaradó hányadhoz szükséges további csaknem egymilliárd forintot is. Vagyis a beruházás egyetlen fillérjébe se kerül a hatvani önkormányzatnak. Hatvan önkormányzatának egy fillérjébe se kerül a beruházás- A mostani bejelentés nyomán 2019-re elkészülhet a kézilabdacsarnok ezer férőhelyes lelátóval, a szabványoknak megfelelő pályával és a legkorszerűbb kiszolgálóhelyiségekkel, öltözőkkel. Itt az összes teremsport művelői helyet kapnak, de a létesítmény egyéb rendezvények tartására is alkalmas lesz - tudatta a helység első embere. T. 0. Terjeszkedik az egri Sanatmetal Kft. (Folytatás az 1. oldalról) OBNYINSZK, EGER Az egri Sanatmetal Kft. már több mint tizenöt éve van jelen az orosz piacon. Az oroszországi gyárépítés még 2016 őszén kezdődött el, s az idén júniusban fejeződött be. Egyhektáros területen 1500 négyzetméteres termelő- és kiszolgálóegység jött létre. Korszerű egészségügyi termék gyártási folyamata települt így Obnyinszkba, s kezdetben húsz, később hatvan dolgozónak ad majd munkát. Egy specialista csapat már részt vett egy hathetes oktatáson Egerben, így a gyár indulásához képzett szakemberek állnak rendelkezésre. Összességében, az első időkben, 150-180 ezer termék gyártását tervezik egy esztendőben - csavar, lemez, szeg, fej, szár, csésze -, ehhez alakították ki a gépparkot és a dolgozói létszámot. Annak érdekében, hogy a későbbi bővítés gyorsan és egyszerűen kivitelezhető legyen, a kapacitás többszörösét teszik lehetővé a komoly infrastruktúra kiépítését igénylő befejező megmunkálásokkal. Ezt az első ütemű beruházást az orosz piac igényeitől függően követheti további bővítés. M. H. Tizenötmilliárdos beruházással épít üzemet a kerékpárgyártó Az óriás Gyöngyösre költözött GYÖNGYÖS Ünnepélyes, keleti hagyományokkal fűszerezett eseményen mutatkozott be a gyöngyösi ipari park legújabb befektetője. A beruházó a tajvani központú Giant cégcsoport, amely a világ legnagyobb kerékpárgyártója. A cég az egész világon ismert, Európában Hollandia után második gyáregységüket a mátraaljai városba telepítették. A tervek szerint évente egymillió kerékpárt gyártanak itt és a bringákat, a tartozékaikat világszerte több mint nyolcvan országban értékesítik - hangzott el a gyár alapkőletételének ceremóniáján. A pro-Alapkőletétel. A világ legnagyobb kerékpártartója települt a gyöngyösi ipari parkba. Galéria: Heol.hu Fotó: Czímer Tamás jekt csaknem hatszáz új munkahelyet teremt, de a beszállítókon keresztül közvetve több száz további új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá. A tajvani óriáscég elnöke tudatta a megjelentekkel, hogy ez a tizedik gyáregységük. Bonnie Tu beszédében megköszönte a sikeres együttműködést a várossal és elárulta, ez alkalommal a beszállítóikat is elhozták, hogy arra biztassák, kövessék példájukat. Hiesz György polgármester sok sikert kívánt az új befektetőnek és emlékeztetett: a város mindenben segítséget nyújt a jövőben is. H. É.