Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-27 / 147. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JUNIUS 27., SZERDA Rettegésben tartják a környéket a szabálysértők Néhány perc alatt megölte a kutyát Többen tartanak a szabadon kószáló harcias jószágoktól. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock HÍREK Hamvasról Ljubljanában A ljubljanai KUD Apo­­kalipsa és a Sőrén Kierkega­ard Közép-Európai Kutató­­intézet nemzetközi filozófiai konferenciát rendezett a kö­zelmúltban. A tudományos tanácskozáson az Eszterhá­­zy Károly Egyetem oktatója, dr. Thiel Katalin professzor emerita előadást tartott Ki­erkegaard és Nietzsche ha­tása Hamvas Béla keresz­ténység-felfogására címmel. Az angol nyelvű előadást, majd a másfél órás vitát és beszélgetést nagy érdeklő­dés kísérte. S. S. Hivatalosan is magyarok lettek EGER Négyen tettek állam­­polgári esküt kedden a vá­rosháza dísztermében, ha­gyományosan Habis László polgármester előtt. Az egri il­letőségű, immár hivatalosan is magyar állampolgárok kö­zűi hárman Erdélyből - Ma­rosvásárhelyről, Kolozsvár­ról és Szászrégenből - ér­keztek, egyikük pedig a kár­pátaljai Bátyúról. Megtudtuk, őszig ez volt az utolsó foga­­dalomtételi ünnepség a me­gyeszékhelyen. Berecz R. Kitüntették az erdőmérnököt HEVES MEGYE Urbán Pál ok­leveles erdőmérnököt, az Egererdő Zrt. erdőgazdálko­dási vezérigazgató-helyette­sét Bedő Albert Emlékérem­mel tüntették ki az Országos Erdészeti Egyesület 149. Vándorgyűlésen, Gyulán. A mátrai és bükki erdőkért lel­kiismeretesen dolgozó szak­embernek az Országos Er­dészeti Egyesületben betöl­tött szerepvállalását is elis­merték. M. H. A kistestű kutyák gazdáinak rémálma teljesült be egy májusi napon Egerben, ami­kor egy póráz és szájkosár nélkül sétáltatott Staffords­hire terrier nekitámadt és megölte kisebb termetű faj­társát. A kutyás társadalom jogi elégtételt venne min­den szabálysértőn, ám nincs könnyű dolguk. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Május 14-én, az esti órákban Majomé Bőgős Juli­anna szokásos esti sétáját in­tézte apró, yorkshire terrier fajtájú kutyája társaságában, a felsővárosi Töviskes tér irá­nyába. Ez a terület közkedvelt az itt lakók körében; kivált­képp a reggeli és esti órák­ban nagy a népsűrűség, a pa­nelból rengetegen hozzák le állataikat. Majomé előtt a hí­don szintén egy kutyasétálta­tó haladt, egy keverék eb és egy Staffordshire terrier kísé­retében - a zömök testű fajta példányai rettegett harci ku­tya hírében állnak.- Ahogy a férfi átért a hí­don, lecsatolta a pórázt, és el­eresztette az állatot a füves te­rületen. Féltettem a kutyámat, ezért rákérdeztem: elhaladha­tunk mellettük? - meséli hig­gadt hangon Majomé. A férfitól nem érkezett válasz, ám amikor a hölgy és kutyája kerülni próbáltak, a Staffords­hire rátámadt a nála jóval ki­sebb és gyengébb yorkshire ter­rierre. - Úrrá lett rajtam a ré­mület, nem mertem megközelí­teni az acsargó állatot, csak ki­abáltam a gazdájának, hogy csi­náljon már valamit. Próbálta, de ő se bírta kiszabadítani a kutyá­mat a megvadult Staffordshire állkapcsai közül - idézi fel. - Percek leforgása alatt szétszag­gatta a hasát, nyakát, és mire a segítségünkre siető sofőrrel be­értünk az állatkórházba, a ku­tyám már halott volt. A férfi nem ismeretlen a környékbeliek körében, na­ponta sétáltatja a keverék és a Staffordshire kutyát. Major­­né szerint a két állat egy kör­nyékbeli nő tulajdonát képezi, aki apjára bízta a kutyák sé­­táltatását. Az esetet követően a férfi fájdalomdíjban egyezett meg Majoméval, melyet a hölgy egy állatvédelmi szervezet­nek tervezett felajánlani, ám az összeg hétről hétre késett. A várakozást megelégelve, egy szemtanúval közösen Ma­jomé május 28-án megtette a hivatalos bejelentést az önkor­mányzatnál. A jogi osztályon legfeljebb harminc nap az át­futási idő, azóta a visszajelzés­re várnak. Az eset nem magától érte­tődő folytatásaként a szemta­nú és más környékbeliek sze­rint a férfi továbbra is póráz és szájkosár nélkül sétáltat­ja a terriert. - A kérdés, hogy hol vannak ilyenkor a közte­rület-felügyelők, akiknek fel­adata lenne a szabályok be­tartatása? - teszi fel a kérdést Kelemen Tamás, leszögezve: korábban rendszeresen fel­bukkantak és büntették is a kihágókat, akik lassan szin­te rettegésben tartják a helyi kutyás közösséget. - Én egy németjuhászt sétáltatok, ami nem épp kistermetű kutya, de a szabadon kószáló harci fajták láttán gyakran támad az az érzésem, hogy a nya­kamba kéne vennem - teszi hozzá. Megérdeklődtük, a bejelen­tést az önkormányzat az ügy­ben illetékes Egri Járási Hiva­tal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztálya felé továbbította. Ők kérdé­sünkre kifejtették, a jogsza­bály alapján a Staffordshire terrier gazdáját írásos figyel­meztetésben részesítették, melyben közterületen póráz, szájkosár használatára köte­lezik, illetve elrendelték az eb ivartalanítását is. kérdés válasz Nagy Csaba, Füzesabony polgármestere- A Terület- és Településfej­lesztési Operatív Program­ban, annak is a Zöld város el­nevezésű fejezetében még 2016-ban nyert a város egy 1,1 milliárd forintos fejleszté­si lehetőséget. Hol tart most ennek a megvalósítása?- A TOP-os pályázat össze­géből építjük majd a piac te­rületét, a belvárost és a főut­cánkat, beleértve a buszmeg­állót is. A projekt jelenleg az engedélyezési eljárási szaka­szában tart. Amint megkap­juk a jóváhagyást, kiírható lesz a közbeszerzés.- Másik milliárdos nagyság­­rendű projektjük az ipari park. Ennek a programnak az ál­lására is kíváncsi a közvéle­mény.- Ami ezt az ugyancsak tele­pülésfejlesztési programot il­leti, most lett jogerőssé a két­ezer négyzetméteres csar­nok építési engedélye. Eb­ből következően kezdődhet a közbeszerzési eljárás ha­marosan. A beruházás érinti a legrosszabb állapotban lé­vő utunkat, a Kerecsendit is. A közbeszerzések lebonyolí­tására külső céggel szerző­dött az önkormányzat.- Humán területen is fut több programjuk. Hogy állnak az Építs jövőt! elnevezésű, ne­gyedmilliárdos projekttel?- Folyamatos a megvalósí­tása. A napokban adtunk át 12 millió forint értékben eszközöket. Ebből 3 millió 600 ezer forint az óvodáink­ba, iskoláinkba jutott. Pado­kat, bútorokat és játékokat vettünk. A további nyolc­millióból számítástechni­kai berendezéseket vásárol­tunk a városban kulturális és egészségügyi területen dolgozóknak, illetve szom­szédos településeknek, mint konzorciumi partne­reinknek. S. S. Harminc nap az átfutás Az ügyre hivatkozva megkér­deztük az önkormányzatot, tör­­tént-e változás a közterület-el­lenőrzés rendjében. - A közte­rület-felügyelet munkatársai ugyanolyan intenzitással végzik tevékenységüket, mint koráb­ban - írják válaszlevelükben. - Tekintettel azonban arra, hogy a közterület-felügyelők tevékeny­sége Eger város teljes területére kiterjed, az ellenőrzéseket csak időben és területileg megosztva tudják végezni.- Amennyiben bejelentés érke­zik, minden esetben hatósági el­lenőrzést tartunk annak megál­lapítása érdekében, hogy szük­­séges-e állatvédelmi hatósá­gi eljárás megindítása - teszik hozzá. - Azokban az esetekben, amikor az eb fizikai sérülést okoz, illetve feltételezhető, hogy okozhat, az állat veszélyessé mi­nősíthető. A bejelentést minden olyan esetben megtesszük, ami­kor arra okot adó körülmény jut a tudomásunkra. Újabb részleggel bővülhetett a makiári múzeum Veterán tengerészek találkoztak Megdöntötték a véradási rekordot MAKIÁR A hétvégén rendez­ték meg második alkalommal a makiári Tengerész Múzeum­ban a Veterán Tengerész Talál­kozót és a Tengerészet Napját. Dobozy Gábor, a múzeum alapí­tó igazgatója minden második évben szervezi nagy lelkese­déssel a kiszolgált magyar ten­gerészek összejövetelét. A nyitónapon, a mintegy száz vendég részvételével a lo­bogó felhúzása után elsőként a házigazda köszöntötte a megje­lenteket, majd Garadnai And­rás, a Magyar Tengerhajózás Rt. volt vezérigazgatója méltat­ta a hazai tengerhajók szere­pét a világ tengerein. Hidvégi­né Zelei Katalin, a helyi önkor­mányzat alpolgármestere arról szólt, hogy az egyre gyarapodó múzeum nagyban hozzájárul a község ismertségéhez a világ­ban. Az elhunyt tengerészekre való néma főhajtás után együtt énekelték a Himnuszt az ott lé­vők. Szabó Zsigmond tárogató­­hangjai kíséretében avatták fel a múzeum új szárnyát, ahol a Magyar Tengerész Egyesület tagjainak relikviáit állították ki. Az ünnep alkalmából újabb három emlékérmet adott ki a múzeum. Mindkét nap jó han­gulatban, adomázással, csalá­dias légkörben telt, késő éjsza­kába nyúlóan. B. K. Dobozy Gabor (középen) nyugalmazott gépüzemvezető, a tengerészmú­zeum alapítója, érdeklődők gyűrűjében Fotó: beküldött GYÖNGYÖS Rekordszámú résztvevővel zárult a kétna­pos gyöngyösi városi véradás, összesen 306 önkéntes adott vért. Hétfőn 175 donort re­gisztráltak, kedden pedig to­vábbi 131 ember önkénteske­­dett a Mátra Művelődési Köz­pontban megrendezett esemé­nyen.- Nagyon" büszke vagyok, ez egy óriási eredmény, a város­ban még soha nem volt ilyen magas létszámú véradásunk. Külön öröm, hogy azok, aki­ket az első nap már késő es­te nem tudtunk fogadni, ked­den délelőtt visszajöttek vért adni, sőt, olyan is akadt, aki a környező településekről ér­kezett, hogy segíthessen a re­kord megdöntésében - mond­ta el lapunknak Aradi Mária, a Magyar Vöröskereszt Gyön­gyös Területi Szervezetének vezetője. A donornapokon részt vett többek között Kiss Virág spor­toló és családja, de megjelent Kardos István, a Magyar Vö­röskereszt Országos Főigaz­gatója és Gortva József, a szer­vezet Heves megyei igazgatója is. A véradást a 300 című film ihlette, hiszen háromszáz vér­adó volt a cél, ám ezt sikerült túlszárnyalni a 306 megjelent donorral. Süli K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom