Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-05 / 103. szám

helyőrség 7 kitekintő TÁHCBAH ÖNFELEDT MAGYAROK Öt zenész húzza, hat pár táncolja, tizenöt külföldi szájtátva nézi - mi az? Válasz: szűkös táncház a belvá­rosban, péntek este.- Ez micsoda? - kérdezi me­resztett szemekkel tőlem egy fiatal francia.- Népzene, amire néptáncolnak - mondom. - Ez épp erdélyi zene. Transylvania, you know.- Erdély egy létező hely? - jön a még inkább meglepődett arctól a még meglepőbb kérdés.- Nézd meg a Wikipédián - vá­laszolom. Az is lehet, hogy a hat táncoló pár mellé néhány részeg brit is beáll vo­­naglani. A zenére nem figyelnek, a táncolókra sem, összevissza botla­doznak, elveszik a helyet és röhög­nek. Nincsenek abban a mentális állapotban, hogy rácsodálkozzanak a jelenségre, nem tudnak vele mit kezdeni, ők szétcsapni jöttek ma­gukat, kiröhögik ezt a furcsa izét. Táncházon belül viszont, aki meg­tanult kalotaszegizni, annak több­nyire ez részegen is menni szokott. New Yorkban a táncház napján a 82. utcában működő Magyar Ház­ból a maroknyi néptáncos zené­szestül, tokkal-vonóval, viseletben kivonul három sarokkal odébbra, a Central Parknak támaszkodó Met­ropolitan Múzeum elé. És tesznek egy szívességet a magyar kultúr­­diplomáciának: megmutatják min­den arra járónak, mi a magyar nép­tánc. Ingyen. Élvezik. Kilenc hónapig tanítottam ezt a maroknyi, többnyire erdélyi szár­mazású magyar néptáncost New Yorkban, most más folytatja a munkát. Keddenként este próbál­nak, van, aki 150 kilométeres tá­volságból autózik be, de aki csak Bronxból, Queensből, Brooklynból jön, az is lehet, hogy másfél-két órát metrózik, mire beér Manhattanbe. Együtt táncoltunk hónapokon át, dolgoztuk ki a kalotaszegi legényes figuráit, a forgásokat a vajdaszent­­iványiban, gyakoroltam egyikükkel egy fellépés előtt egy bronxi park­ban, többször álltunk színpadon. Sokat kaptam tőlük. Az utolsó, velük töltött próbám május 30-ra esett. Másnap reggel mentem ki a reptérre, jöttem haza, a Kárpát-medencébe. Összekapasz­kodtunk, és elkezdtük énekelni az egyik nótámat, a mezőmadarasi halottkísérőt (korábban valószínű­leg katonanóta volt): „Elmegyek, elmegyek jó messzire / Nem leszek senkinek a terhére / Nem írok le­velet, nem is üzenek / Lesz még tavasz, lesz még nyár, de én nem leszek”. Habár a dalnak számos vers­szaka van, nagyjából az első vers­szakig bírtuk, aztán mindenkinek elcsuklott a hangja. Kilenc hónap­pal korábban ezzel a dallal búcsúz­tam a hazámtól, a barátaimtól egy folkkocsmában, most ezzel búcsúz­tattak New Yorkból. És elmondtam annak a maroknyi néptáncosnak, akik fáradtan, munka után jártak be a Magyar Házba, hogy szerin­tem miért fontos, amit tesznek. Azért, mert ők az egyetlen magyar Lapszámunkat SZÖLLŐSI MÁTYÁS Kárpátalján készült fotóival il­lusztráltuk. A számos irodalmi és sajtófotódíjjal elismert művész 1984-ben született Budapesten. 2005 óta publikál, 2010-ben je­lent meg Aktív kórterem című verseskötete, 2011-ben pedig az Állapotok - negyvenöt töredék című könyve. Első elbeszéléskö­tetét az Európa Könyvkiadó jelen­tette meg Váltóáram címmel, ez tavaly elnyerte a legjobb első pró­zakötetnek járó Margó-díjat. Két drámája a Pécsi Országos Szín­házi Találkozón megrendezett Nyílt Fórumon is szerepelt (2010, 2011), Lassan, visszatartva című darabját pedig felolvasószínház­ként a Nemzeti Színház mutatta be 2014-ben. Fotóriporterként is dolgozik, a Budapest katalógus szerkesztője, valamint számos egyéni portré- és dokumentarista sorozat készítője. A lapszámunkban közölt port­rék az Egy árva házról című so­rozat részei, amely 2017 őszén Beregszász határában egy olyan házban készült, ahol magyarok, ukránok, romák élnek együtt nagyon nehéz körülmények kö­zött. Csaknem negyven család lakik a Gagarin utcai házban, amelyet a hetvenes években építettek és eredetileg a helyi szakközépiskola kollégiumaként, illetve a varroda munkásszálló­jaként működött. A kilencvenes években a ház állami tulajdonba került, sokáig üresen állt, és haj­léktalanok vették birtokukba. A városvezetés aztán úgy döntött, hogy rászorulóknak adja bérbe a lepusztult helyiségeket. Többek között az itt élők portréi alkotják a gerincét Szöllősi Mátyás Arcok című kiállításának, amely május 13-ig látható Budapesten a Jókai Klubban. : Szilvay Gergely A tizenkét éves Niki portréja néptánccsoport New Yorkban, a világ fővárosában. Kimennek a Metropolitan Múzeum elé május 5-én, fellépnek itt-ott. És ez nem csak szórakozás, ez felelősség: a magyar és a Kárpát-medencei kul­túrát képviselik a Nagy Almában. Ezt helyettük nem tudja megtenni az egyébként példás munkát végző főkonzulátus. És senki más sem. A magyar néptánc és a Kár­pát-medencei népek táncai tényleg unikálisak. Ez a zene, ez a tánc: premodern extázis. Aki kemény munkával megtanulja - legalább a Haavomanvok Háza proaramaianloia HETEDIK ALKALOMMAL ÜNNEPÜK MEG A TÁNCHÁZ NAPJÁT két év, mire „élvezeti értéke” lesz -, annak az önfeledtség új dimenziói nyílnak meg. Élő népzenére táncol­ni: személyes és közösségi élmény egyszerre. Átadhatatlan. De ha egy idegen nemzet fia beesik a folk­­kocsmába, teljesen magával ragad­ja a jelenség. Szem nem látta, fül nem hallotta addig ezt - legalábbis az ő szemük, az ő fülük. Nekünk itt van, és^jobban a miénk, mint a sal­sa, a keringő vagy a törzsi metál. Ez egyedien magyar, ezt tudjuk igazán nyújtani a világnak. Sokkal inkább ezt, mint egzotikus, magyar indie vagy britpop zenekart. Abból van elég a Sohóban is. A néptáncot a hetvenes évek elején lehozta a kommunizmus munkás­paraszt színpadairól a táncházmoz­galom, hogy ne az elvtársak által fel­ügyelt, előre kigondolt koreográfia legyen, hanem spontán, önfeledt tánc, méghozzá olyan, ami a mi­énk. Művelődés, önnevelés, hagyo­mányőrzés és szórakozás egyszerre. És a külföldieknek is csujogathatjuk (megtartva máskorra a pajzánabb kiszólásokat): „Jaj de szépen néznek minket / Áldja meg az Isten őket”. Az első budapesti táncházat 1972. május 6-án négy budapesti tánc­­együttes, a Bihari, a Bartók, a Va­sas és a Vadrózsák részvételével rendezték meg a Liszt Ferenc téri Könyvklubban. Három fiatal buda­pesti táncos, Foltin Jolán, Lelkes La­jos és Stoller Antal az erdélyi Széken szerzett friss élményeiket kívánták megosztani táncos társaikkal, ami­hez a talpalávalót a Halmos-Sebő- Éri-trió szolgáltatta. Az ő kezdemé­nyezésükre indult el az a mozgalom, amelynek hatására ma szerte a világ­ban fiatalok százezrei fedezik fel őseik hagyományait: táncházakba járnak, népdalokat énekelnek, tánctáborokban és kézműves táborokban vesznek részt, divattervezők válnak híressé a népi motívumok felhasználásá­val, és az óvodától az egyetemi szintig népzenét és néptáncot lehet tanulni. A magyar táncházmódszer nem­zetközi szintű elismeréseként 2011 novemberében felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájá­ra a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe, így szolgáltatva más nemzeteknek is példát a saját szelle­mi örökségük modem keretek között történő megőrzésére. A 47 évvel ezelőtt szervezett első táncház tiszteletére 2012-től, idén hetedik alkalommal szervezi meg Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület és a Hagyományok Háza a táncház napját. 2018. május 5-én a VII. Táncház Napja rendezvényei­re várják az érdeklődőket a hatá­rokon innen és túl. Idén is - mint minden évben - a Hagyományok Háza felhívást tett közzé, hogy a közösségek világszerte csatlakozza­nak a táncház napja programjához, amellyel a táncházmozgalom érté­keire szeretnék felhívni a figyelmet. A felhívásra több mint húsz helyszín jelentkezett, így Marosvásárhely­től Berlinig, Visktől New Yorkig tartanak az ünnephez kapcsolódó programokat, táncházakat, flash­­mobokat, gyerekfoglalkozásokat. Magyarországon többek között Du­­naharasztiban, Tatabányán, Isasze­­gen és Tésen, a Vajdaságban Adán és Ludason, a Felvidéken Tornaiján, Kárpátalján Péterfalván és Visken rendeznek táncház napi ünneplést. Erdélyben Kézdivásárhely, Brassó, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Kolozsvár és Számos­­újvár közösségei is értékes progra­mokkal csatlakoztak a kezdemé­nyezéshez. Néptáncbemutatóval és táncházzal kapcsolódtak be a ber­lini és New York-i magyar közössé­gek is. A rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézmüvesfog­­lalkozással, az írók Boltjában pedig népmesével várják az érdeklődőket. A Liszt Ferenc téri egész napos program után a Rácskertben a hi­vatalos esti táncházzal folytatódik a program, ahol a Zagyva Banda muzsikál, a házigazda Szente János lesz. A részletes program a http:// www.hagyomanyokhaza.hu/ main/rendezvenyek/tanchaznap­­ja/.oldalon olvasható. LAPSZAMUNK SZERZŐI Ágh István (1938) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, író, műfordító Juhász Kristóf (1982) író, újságíró, előadóművész Kudelász Nobel (1975) író, költő Lőrincz P. Gabriella (1982) költő Skrabski Fruzsina (1975) filmrendező, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője Szilvay Gergely (1983) újságíró 2018. május IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom