Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-05 / 103. szám
arom kiraivíi, három kiraivian A GYEREKTŐL NEMCSAK BOLDOG LESZEL, HANEM FITT IS Skrabski Fruzsina Egy esti beszélgetés következménye lett 2009-ben a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Anyukám, Kopp Mária, és apukám, Skrabski Árpád a magyar lelkiállapotot kutatták, és kiderült: magyar sajátosság, hogy sokkal több gyereket szeretnénk, mint amennyi megszületik. Akkor a szüleim és a férjem, Mészáros Dávid elhatározták, hogy egy mozgalmat szerveznek a kívánt babák megszületéséért. Még abban az évben meghalt édesapám, és sajnos három évre rá az égbe költözött anyukám is. Én addig nem vettem aktívan részt a mozgalom életében, mert számomra nehéz téma volt a gyerekvállalás, hiszen nekünk, bármenynyire szerettük volna, akkor még nem adatott meg a gyermekáldás. Mégis úgy éreztem, hogy meg kell menteni a mozgalmat, mert a cél annyira szép, hogy nem hagyhatom személyes okokból veszni. Beleálltam, és Vigh Józseffel és Székely Andrással újraszerveztük a mozgalmat. Először ötpárti nyilatkozatot írattunk alá minden parlamenti párt frakcióvezetőjével, amelyben megígérik, hogy mind kormányon, mind ellenzékben támogatják a gyermekszülés bátorítását. Az ötpárti támogatottságunk azért volt fontos, hogy egyrészt bizonyítsuk a függetlenségünket, másrészt a fiatalok tudják, hogy a családok támogatása kormányokon átívelő program, hiszen a gyerekvállalási döntés nem négy évre szól. Az egész mozgalom története csodák sorozata, folyamatosan érzem, hogy a szüleim segítenek minket a mennyországból. Az első csoda az volt, hogy több száz önkéntes csatlakozott hozzánk, aztán, hogy tizenhárom helyi szervezetünk alakult Debrecentől Győrig, Egertől Szegedig, majd mind az öt párt támogatott minket, és kaptunk az államtól is segítséget. Én is önkéntesen vezetem a szervezetet. Érdekes élmény olyan munkában részt venni, amitől a magyarok boldogabbak lesznek, és kisbabák születnek. A kutatásokból kiderül, hogy ma is két-három gyereket terveznek az egyetemisták, és házasságban szeretnének élni, csak nem találnak párt és félnek a szülői szerep felelősségétől. Ma nagyon sokan élnek magányosan, és ez az egyik fő probléma, ami akadályozza a családalapítást Mi abban próbálunk segíteni, hogy közösségeket hozunk létre és a meglévőket erősítjük. Programokat szervezünk, ahol megismerkedhetnek a fiatatöprenqo A CSALÁDI LEGENDÁRIUMOK ÚTVESZTŐIBEN Bonczidai Éva Eszembe jutott, hogy annak idején a négy-ötéves unokahúgom milyen képet vágott, amikor elmondtam, igazából nem a nagynénje vagyok, hanem az ángya. Majd olyan érdeklődéssel hallgatta, hogy az ő nagyszülei az ipám és napam, mintha valamely egzotikus kultúráról mesélnék neki. Ez az emlék is oka annak, hogy fontosnak tartom: a családról szóló lapszámunkba néhány, a társadalomnéprajz által vizsgált témát is beemeljünk, még ha csupán egy-egy továbbgondolásra szánt kérdésként is, hiszen nemcsak a szavaink, a rokonsági terminusok kopnak ki, hanem azok a tapasztalatok is, amelyek egy-egy család identitását évszázadokra meghatározták. Kérésünkre Varga Máté, a Hagyományok Háza folklórosztályának néprajzkutatója vázolta fel a nagycsalád működését. Mint mondta, régészeti leletek igazolják, hogy már a honfoglalás korában egyaránt jelen volt a kis- és nagycsalád modellje, melyet temetkezéskor is leképeztek: középen volt a családfő sírja, körülötte pedig a családban betöltött hierarchia szerinti sorrendben helyezték el az elhunyt családtagokat. A szakember hangsúlyozta, hogy a XX. századig csak ritkán köttettek szerelemből a házasságok, a család mindig egy észérvek mentén létrehozott és fenntartott gazdasági konstrukció volt, és különösen igaz ez a nagycsaládi modellre. A több generáció együttélése vagy egységként kezelése csak úgy működhetett, ha a társadalom és a család tagjai feltétel nélkül elfogadták a hierarchiát. A magyar parasztság körében a szeniorátus elve szerint szerveződtek a családok, azaz mindig a legidősebb férfi volt a családfő, a vezető, a gazda. Ő rendelkezett nemcsak a vagyon fölött, hanem a családtagok ideje fölött is. „A gazda volt mindennek az ura - minden reggel ő szabta meg, kinek mi a dolga, de akár bárkit ki is tagadhatott a családból, az örökségből. Ha részeges volt, elihatta a vagyont, vihette a pusztulásba a családot, és nem tudták megakadályozni, mert jogában állt, hogy akár el is ajándékozhasson mindent” - fejtette ki a néprajzkutató. A nagycsalád célja persze a folytonosság biztosítása volt: a család és a vagyon megőrzése és gyarapítása. Ebben a szigorú rendben azonban mindenkinek pontosan kijelölt helye és feladata volt, még a gyerekeknek is, akik kezdetben egyszerűbb feladatokat kaptak, de arra nevelték őket, hogy idővel hasznos munkaerővé váljanak. Érdemes megfigyelni, hogy a XX. századi történelmi és társadalmi változások, amelyek felszámolták ezt az évszázadokon át működő rendet, milyen új irányokat jelöltek ki: mi ma az egyén helye a világban és a családban, hogyan szerveződik az életünk a fogyasztás lehetőségének biztosítása mentén? Másik érdekes aspektus, miként alakulhatott ki az, hogy miközben ünnepelt harcosai vannak a gyermekek jogainak, és ma már az az elfogadott és követendő modell, hogy a kisgyermek is egyenrangú tagja a családnak, sőt a család élete és napi rutinja alárendelődik a kisgyerek igényeinek, addig mennyire háttérbe szorult az idősek tisztelete, mennyire mellőzik lók egymással, család és karrier összeegyeztetéséről tartunk előadásokat. Azt szeretnénk, ha már az egyetemeken lehetne szülni. Olyan kollégiumokat képzelünk el, ahol a kisgyerekes családok egymás babáira vigyáznak, és úgy tanulnak a vizsgákra. Sajnos sokszor magukra maradnak az anyukák és apukák, ezért félnek több gyereket vállalni. Az apákat apafüzetekkel segítjük, az anyák számára pedig előadásokat és különböző klubokat szervezünk. Azt szeretnénk, ha senki sem maradna egyedül a problémájával: legyen hova fordulnia, ha társat szeretne, ha gyerekvigyázóra lenne szüksége, ha valami komoly konfliktusa van a házastársával vagy akár az anyósával. Sokszor az az akadálya a gyermekvállalásnak, hogy előbb szeretne a fiatal karriert, és aztán családot. Sajnos a biológiai törvényszerűségekre nem vagyunk a súlyuknak megfelelően tekintettel, pedig a termékenység harmincéves kor felett jelentősen csökken, negyven felett pedig már nagyon nehézkes, és ez igaz a férfiakra is. Tehát ha valaki három gyereket szeretne, akkor fontos lenne, hogy már huszonévesen családot alapítson. Sajnos én is a meddőőket. Míg a korábbi modell szerint szerveződő családban az öregek jelenléte fontos volt, feladataik voltak, a tudásukat hasznosították, és elképzelhetetlen volt, hogy eltávolítsák őket a családból, addig ma már elfogadott gyakorlat, hogy az idősek - mintegy rezervátumba vonulva - számukra létrehozott otthonokban vagy magányosan élnek. Természetesen távol áll tőlünk, hogy azt sugalljuk, mennyivel üdvösebb volt a régi hierarchiára és kiszolgáltatottságra épülő modell, hiszen akár a kriminalisztika szemszögéből is vizsgálhatnánk a nagycsaládi berendezkedés működését, és érvényes, szerteágazó, hátborzongató tényfeltárás volna az is. Érdemes megfigyelni a- családtörténetek alakulását is: mi kerül be a családi legendáriumba, kik és milyen alkalmakkor mesélik tovább ezeket, hogyan épülnek be az identitásunkba a felmenőink vagy séggel szenvedtem, úgyhogy a saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyire nem magától értetődő, hogy jön-e a gyerek vagy sem. Végül négy évvel ezelőtt, sok-sok szenvedés után, lombikkal megszületett a kislányom, és ma már tudom, hogy tényleg a gyermek a legcsodálatosabb. Ezért szeretném, ha minél többen részesülhetnének ebben az örömben. Tehát az a legcélravezetőbb, ha mi, nők, egyszerre építjük a karriert és a családot. Szerencsére ma már egyre több családbarát cég van, ahol ez lehetséges. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom díjazza a családbarát vállalatokat, és több száz pályázat érkezett be hozzánk, mert hála istennek ma már a cégek is rájöttek, hogy csak akkor tudnak sok nyereséget termelni, ha családbarát munkahelyeket teremtenek a dolgozóiknak. Van már hat mentorszervezetünk, amelyekkel aktívan együtműködünk, és, évről évre megkapják a családbarát díjunkat, ezek a British Telecom, a General Electric, a K&H Bank, az Ingatlan.com, a Magyar Telekom és a Prolabora. Szerencse vagy csoda az is, hogy a gyerekvállalás népszerűsítését nemcsak mi tüztük ki célul, hanem a kormány is. Rengea gyerekeink traumái, sikerei? Az is érdekes, milyenek a férfiak és a nők történetei, hogyan mesélik el az életüket. Nagy Olga több kiváló könyvet is írt (például a Világgá futó szavak. Havadi beszélgetések, Asszonyok könyve, Paraszt dekameron), amelyekben családszociográfiai kutatásai során férfi és női narratívákat tár fel. Másik továbbgondolásra érdemes téma a családtörténetek őrzése is - például az írott emlékek által, hiszen akár az ószövetségi nemzetségtáblázatoktól kezdve kortárs regényekig irodalomként közel kerülhetnek hozzánk olyan családok történetei is, amelyekhez nem köthetnek személyes emlékek. De tárgyak is képezhetik a családi identitás pilléreit, és itt nemcsak féltett ereklyékre gondolok, hanem akár a családi fotókra is. Ki őrzi, ki örökli ezeket? - ez is fontos kérdéssé válhat. A dédszüleinket alig néhány teg programon együtt dolgozunk, például idén a Családok éve rendezvénysorozat részeként felállítottuk az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját: több mint tízezer gyermeket emeltünk fel egy pillanatban országszerte. Az eseményhez számtalan település csatlakozott, és szinte minden médiumba bekerültünk. A budapesti rendezvény műsorvezetői Istenes Bence és Csobot Adél voltak, akik fiatal koruk ellenére most várják a második gyereküket. Sok-sok példával szeretnénk bemutatni, hogy a fiatal szülőséggel nem megáll az élet, hanem épp hogy elkezdődik. Családbarát helyek, éttermek létesülnek országszerte - ezeknek a listája fent van a honlapunkon: www.haromkiralyfi.hu. Ide nyugodtan el lehet menni a barátokkal borozgatni, miközben a játszósarokban jól érzik magukat a kicsik. Van már családbarát fesztivál is, a Fishing on Orfiű - a főszervezővel, Lovasi Andrással jelentettük be, hogy szívesen látják a gyerekes résztvevőket is. Bizonyitott tény az is, hogy a gyerek segít abban, hogy egészségesebben és tovább éljünk, tehát nemcsak a boldogságot hozzák el az életünkbe, hanem általuk sokáig fittek maradhatunk. retusált képen láthatjuk viszont, amint legszebb ruhájukban, természetellenes délcegséggel feszítenek valamely mesterkélt polgári környezetben, majd a fényképezés elterjedésével már a fontos életstációk emlékei is bekerültek a családi albumokba, keresztelőkön vagy más egyházi beavatásokkor, esküvőkön és temetéseken is készültek fotók, később pedig a születésnapok és a nyaralások is kedvelt témák lettek. Viszont ma már naponta több tucat fotót vagy mozgóképet rögzítünk a telefonjainkon - olyan pillanatokat örökítünk meg, amelyekre amúgy egy év múlva már nem is emlékeznénk. Kérdés, hogy ez a digitálisan tárolt emlékdömping, hogyan épül majd be a családtörténetünkbe, és az unokáink számára hogyan lesz hozzáférhető - egyáltalán felfejthető lesz-e bármelyikünk sorsa ilyen esetlegesen összeállított és parttalanná duzzasztott örökségből. ♦ Nagyezsda és Sándor közös otthonukban IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. május
