Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-19 / 115. szám

14 SPORT 2018. MÁJUS 19., SZOMBAT A legjobb kötélugrók vonulnak fel KÖTÉLUGRÁS A nyári Európa-bajnokságra is hangolódhatnak azok a versenyzők, akik részt vesznek vasárnap a 6. Bosch Mesterek Tornáján és Demóversenyen. Az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban két korcsoportban zajlanak majd a küzdelmek, ahol eldől, kik számítanak az év legjobbjainak. A Makiári Bosch Kötélugró Klub rendezvényén igazi sztárparádé és látványos show-műsor várható. Az egész napos program az egyéni gyorsasági versenyszámokkal, 10 órakor veszi kezdetét. Fotó: Koncz János A Honvéd lehet a mérleg nyelve LABDARÚGÁS A Budapest Hon­véd ugyan címét már nem védheti meg, de a kispestiek mérkőzése befolyásolhatja az aranyérem sorsát az NB I. 31. fordulójában, mivel a máso­dik helyen álló Ferencvárost látják vendégül. A Honvéd a harmadik he­lyért harcol a vele azonos pontszámmal álló Debrecen­nel, s ha le tudja győzni a zöld-fehéreket, azzal a Ferenc­várost egy ponttal megelőző Videoton is jól jár. Az FTC ugyanakkor a Va­­sas-Videoton mérkőzés ered­ményének tudatában lép majd pályára a Bozsik Stadionban, Thomas Doll együttese ebben a szezonban már kétszer is le­győzte a Honvédőt, idegenben 3-1-re, otthon pedig 5-2-re. A tavaly bronzérmes Va­sas idén a kiesés ellen küzd, s a Videoton ellen sem esé­lyes, még akkor sem, ha ugyanebben a párosításban az angyalföldiek szeptember­ben 3-1-re diadalmaskodtak. A fehérváriak éppen a Vasas­nak köszönhetik pontelőnyü­ket, amely az előző forduló­ban a 94. percben egyenlített az Üllői úton. A jelenleg kieső helyen álló két együttes egyaránt saját kö­zönsége előtt próbálhat meg értékes pontokat szerezni. Az utolsó előtti DVTK sorozat­ban hat vereségnél tart, most a Paks ellen javíthat, míg a se­reghajtó Balmazújvároshoz a Debrecen látogat. Az új stadionjában továbbra is veretlen Haladás a Puskás Akadémia elleni MK-döntőre készülő Újpestet fogadja. A Kossuth Rádió szombaton 18.06 és 19.00 között körkap­csolással jelentkezik. S. K. Szombat Vezeti 17.00: Vasas-Videoton(Tv.: M4 Sport) Berke 17.00: Puskás AFC-Mezőkövesd Solymosi 17.00: Bújváros-Debrecen Kassai 17.00: Diósgyőr-Paks Szőts 17.00: Haladás-Újpest Erdős 19.30: Honvéd-FTC (Tv: M4 Sport) Farkas Á. Halasi már bent maradna a kapuban LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportja 28. fordulójában: GYÖNGYÖSI AK (7.)­­NYÍRBÁTORI FC (11.) Gyöngyös, Komiéi spt., szombat, 17.30. V.: Farkas Mátyás (Imrő, Ambrus). Tavasszal visszaverekedte magát a mátraaljaiak kezdő­csapatába Halasi Ádám, aki megbízató teljesítményével tá­maszt nyújthat a védelemnek.- Sajnáltuk a putnoki mér­kőzést, a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, de a héten már azért dolgoz­tunk, hogy itthon kiköszörül­jük a csorbát - fogalmazott a 27 esztendős Halasi Ádám. - Hazai pályán mindig is ered­ményesebben futballoztunk, a Nyírbátor ellen sem adnánk alább a győzelemnél. A két csapat őszi mérkőzésén ven­dégként 1-0-s vezetésünk után 3-1-es vereséggel zár­tunk, mindannyiunkat fűt a visszavágás vágya. A GYAK hét veretlen mérkő­zés után szenvedett vereséget egy hete Putnokon. S. K. A GYAK várható kezdőcsapata Halasi - Molnár E.t Csornij, Ficzere, Petrezselyem - Tatár, Gergely, Földi - Tamai, Ivony, Niedermüller. Sérült: Laurinyecz, Rédei, Fekete B„ Bartha. Halasi Ádám élvezi Csank János bizalmát Fotó: Cz. T. A nyolc év után távozó Molnár Nikolett újra átélné a csodát Nyíradonyban koronázhatja meg az idei szezonját az Eszterházy KESC NB I. B-s női együttese. Az egyete­mistákat egyetlen apró lépés választja el a Keleti csoport bajnoki címétől. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com KÉZILABDA A női NB I. B Keleti csoportja 26. fordulójának mérkőzése: NYÍRADONY VVTK­­ESZTERHÁZY KESC Nyíradony, szombat, 17.00. V: Medve, Tarnavölgyi. Nem akármilyen izgalma­kat tartogat a bajnoki hajrá a megyeszékhelyiek számára. Az aranyéremről a szezon utol­só mérkőzése dönt, a Hajdú-Bi­­har megyeieknél már egyetlen pont is a mennyországba repít­heti az egyetemista hölgyeket. A listavezető egriek legfőbb üldözőjének a nagy remények­kel induló Szeged KKSE szá-Egy ponta mennyország Molnár Nikolett emlékezetes búcsúban bízik Fotó: L. M. mit, mely jelenleg kétpontos hátrányban Sári Barbaráék mögött. Több szempontból is mér­földkőhöz érkezik a klub, ami még akkor is igaz, ha az elmúlt tíz év történéseit górcső alá véve megállapíthatjuk, nem épp eseménytelen esztendőket tudhat maga mögött az EKESC. Két éve, az utolsó forduló előtt épp így az első helyről várhat­ták a befejezést az egriek, ak­kor azonban a kisvárdai vere­ség a házigazdának bajnoki címet, míg Petrovics Gerdá­­éknak csupán bronzérmet ho­zott. A nyíradonyiakat azon­ban méltatlan lenne az azóta is az élvonalban szereplő Kis­­várdához hasonlítani, hiszen az aktuális szezonzáró ellen­fele papíron jóval könnyebb kihívásnak ígérkezik. ,Ha tovább kalandozunk a múltban, a 2013/2014-es szezon felelevenítésénél ismét meg kell állni, ami az egriek első, és idáig egyetlen első osztályú évét jelentette. Bajnokcsapatként azonban akkor csak átszállójegyet váltottak a legjobbak közé.- Jól emlékszem arra a napra, elképesztő boldog­ság tört ki belőlünk, ami­kor sikerült bebiztosítani az első helyet - idézte fel az öt évvel ezelőtti történéseket a 2013-as bajnokcsapatból egyedüli hírmondóként ma­radt Molnár Nikolett. - A na­pokban néztem vissza fotó­kat az akkori történésekről, és mondtam is a lányoknak: ezt most tényleg be kell húz­ni! Ilyenkor az ember aka­ratlanul is elkezd nosztal­giázni, és esetemben ennek még komolyabb jelentősége van, hiszen egri színekben ez lesz az utolsó fellépésem. Már korábban meghoztam a döntést, az pedig, hogy nyolc év után távozom, biztosan ér­zelmes búcsút hoz. Még nem ezzel foglalkozom, a lányok­kal minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy si­kerrel vegyük az utolsó aka­dályt. Ha sikerül, méltókép­pen zárnám a magam mögött hagyott rendkívül boldog és szép nyolc évet. A bajnokság állása 1. EKESC 2. Szeged KKSE 3. SzentISE 4. Göd 5. Orosháza 6. Kispest 7. Pénzügyőr 8. Szentendre 9. Nyíradony 10. Balmazújváros 25 10 11. Hajdúnánás 25 9 12. Hmezóvásárhely25 7 13. K. Szeged SE 26 5 14. Gyömrö 26 -25 21 25 19 25 16 25 15 25 14 26 14 25 12 26 11 25 12 3 742- 3 761-8 737-9 791- 8 726-10 769-12 756-13 733- 13 699- 12 666- 13 716 15 621-1 20 643 - 26 600-569 43 585 41 655 33 681 31 657 31 699 30 765 25 721 24 720 24 687 23 737 21 702 17 837 11 945 0 Elő közvetítés Az egri klub előzetes regisztrációhoz kötött, ingyenes szurkolói buszokat indít Nyíradonyba. A jelent­kezések alapján kijelenthe­tő: idegenben is hazai pálya vár a lányokra. A Líceum Televízió élő, helyszíni közvetí­tésének köszönhetően pedig azok sem maradnak le az ösz­­szecsapás alakulásáról, akik nem utaznak. Harminckét fős mezőny a második Egri Városi Darts Ligán Nagy, Pogonyi és Szalmási Kihívás Napja: jövő szerdáig lehet nevezni DARTS Három osztályban, ösz­­szesen harminckét játékos részvételével zajlott az Agria Dragon DC által szervezett 2. Egri Városi Darts Liga. A VÉGEREDMÉNYEK. ELSŐ osztály: 1. Nagy Dániel 16 pont, 2. Bozó Béla 13, 3. Bajzát György 12. Különdíjasok. Leg­több 180-as eredmény: Bozó Béla (4). Legtöbb 100 pluszos kiszálló: Hajnal István (4). Kiesett: Török Péter, Eper­jesi Csaba és osztályozót köve­tően Bodolai Zsolt. MÁSODOSZTÁLY: 1. Pogonyi Péter 16 pont, 2. Tompos Krisztián 14, 3. Szabó Róbert 12. Különdíjasok. Legtöbb 180-as eredmény: Tompos Krisztián (3). Legtöbb 100 plu­szos kiszálló: Szabó Róbert (3) Feljutott: Pogonyi Péter, Tompos Krisztián és osztá­­lyozón Szabó Róbert. Kiesett: Tóth Zsolt, Szabó Ádám. HARMADOSZTÁLY: 1. Szalmási László 20 pont, 2. Tóth Balázs 18, 3. Petrény Csaba 13. Kü­löndíjas. Legtöbb 100 pluszos kiszálló: Szalay Kitti (1). Feljutott: Szalmási László, Tóth Balázs, Petrény Csaba. A 3. Egri Városi Darts Ligára május 31-ig várják a jelent­kezőket az Agria Dragons DC Facebook-oldalán vagy szemé­lyesen a Dragon Pubban. S. K. Bajzát György (balról), Bozó Béla, Hajnal István Beküldött fotó SZABADIDŐSPORT Május 23-ig jelentkezhetnek a települések a Kihívás Napjára, hazánk legnagyobb szabadidősportos rendezvényére, amelyet idén május 30-án rendeznek. Eddig több száz óvoda, iskola, munkahely és tele­pülés csatlakozott a Kihívás Napjához. Nevezni a rendez­vény honlapján tudnak azok a települések vagy szervezetek, amelyek versenybe szállnak a legsportosabb település vagy oktatási intézmény címéért. Magyarország 1991 óta részese a nemzetközi moz­galomnak, amely 1982-ben Kanadában indult. S. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom