Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-24 / 70. szám
5 ’íFJ^TTíJTl helyőrség vers Zbigniew Herbert In memóriám Nagy László Románától hallom hogy Ön elköltözött így csak azokról beszélnek kik örökre itt maradnak irigylem Öntől a márványszín arcát csak tiszta ügyek voltak közöttünk soha egy levél soha egy emlék mellyel a szem játszadozhat se gyűrű se kelyhek sem asszonyi könnyek ezért is könnyű hinnem a gyors mennybe vételben abban hogy Ön már olyan mint József Attila Mickiewicz Lord Byron a szép szellemárnyak kik sohasem késnek a megbeszélt találkozóról özvegyi érintésem még nem szokhatta meg a tények vérszomjas szeretője áldozatot követelt holt szobánkat nem töltöttük be nevetéssel az asztal susogó fájára nem könyököltünk együtt nem ittunk bort nem húztunk sorsot pedig együtt szálltunk meg a Kereszt és a Rózsa zarándokházában a kettőnket elválasztó tér csak szemfedőnyi az alkonyi köd felszáll majd lehull vízből és földből az igaz lelkek arca további együttlétünk biztosan megoldódik „more geometrico” - a földöntúli türelem s az emberfölötti hűség két párhuzamos egyenesében (Zsillé Gábor fordítása) Jaroslaw Marek Rymkiewicz Herakleitosz szavaira írt vers „kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni” Ajkam dérként olvadozik Csontom hogyan öltözködik Jégkén morzsolódik csontom Mi táplálhat téged lelkem Mert a lelkem hóval roskadt Nem ismeri már a testet Magammal immár mit teszek Testem csermelyekkel úszik Jég hó és víz ennyi leszek De magamból hova úszom Hol az a föld hol a mező Testem tűnte hullámízű És hol agyag lesz testemből Ott már nem lépek magamba (Kovács István fordítása) Adam Zagajewski Átlagos élet A mi életünk átlagos, olvastam egy gyűrött újságlapon, melyet valaki a pádon hagyott. A mi életünk átlagos, olvastam a filozófusoknál. hanem a tárgyak és a gondolatok mintha befejezetlenek lennének, csupán felvázoltak. A házak és a fák valami mást áhítottak, és nyáron a zöld mezők úgy hevertek a vulkanikus bolygón, mint az óceánon egy palást. A sötét mozik a fényt áhítják. Az erdők lehelete lázas, a felhők csendesen dalolnak, egy sárgarigó esőért könyörög. Az átlagos élet sóvárog. (Zsillé Gábor fordítása) Krzysztof Karasek Nem egy kakas kukorékol, hanem egy ember Már nem ismerhetem meg Weöres Sándort, egy éve meghalt, ezt akkor tudtam meg, mikor kiszálltam a repülőgépből. Talán jobb is így, mondja barátom, S., élete alkonyán nem nyújtott kellemes látványt. Nyáladzott, ahogy beszélt, nyála végigfolyt az állán és a zakójára csöppent. Ajkán szétmállottak a szavak, talán jobb is így, ismétlem, bár meggyőződés nélkül. Meggyőződés nélkül, mert nem hiszem, hogy ne lehetett volna késleltetni a bukását. Láttam az ember fennsíkjait és láttam a kétségbeesés völgyét. Hallottam, hogyan rikolt levágott fejével a kakas, és hogyan ismételgeti az ember századok óta e sikolyt, e perzselő sikolyt. A lángoló lét bozótja, melyről lehullnak a kérgek, kifolyik a nyál - a test korsója megreped és kiszóródnak a szavak, fájlalom, hogy már nem ismerhetem meg Weöres Sándort. Füstölnek a jelentések tábortüzei, még szállong a korom a szoba elhagyott ketrecében. Érzem az alakot, bár nem látom a személyt. Nem egy kakas kukorékol, hanem egy ember. Hallom, ahogy a haldokló légben dalol a feje, a levágott feje, hallom a sikolyt. Azután csend. Csak az átmetszett nyakból bugyog a szikrázó fény. (Zsillé Gábor fordítása) Konrad Sutarski Újvilág Hányszor lesz hajlandó Isten újrateremteni a világot a bűnt és a hazugságokat betemetni földdel az emberi kegyetlenséget máglyára vetni hogy égjen hogy a máglya utáni trágyából vagy az eleven földből a rég letűnt korok a sumérok s Róma romjain ismét kikeljen a búza megcsillanjon a mák Mindahány tavasz azt példázza hogy ez folyton lehetséges mikor a hó már elolvadt a föld illata friss a szél megragadja a reményt az égbolton szétfújja és megint megérkeznek V-alakban a szürke vadlibák Mégis hajnalhasadta előtt vajon eltűnik e régi világ hiszen közeledik lihegve a barbár tömeg velük a terror a merényletek és a lefejezések hogy elegendő helye legyen az újabb hitnek és kultúrának s már ők tapossák a mezőket hallgatni kényszerítik a fákat ezért hogy viharok készülődnek az éj hosszúnak ígérkezik és benne a tűz a lángokkal a hold a kereszttel csatázik Ki lesz győzedelmes ki szerez jogot azt még a jós sem tudja csak a kutya s a farkas emeli rettegve fejét az égre és vonít (Zsillé Gábor fordítása) Kiáltás hajnalban és alkonyaikor Hívlak benneteket ismeretlen barátaim régi halottak kiket agyonlőttek titeket a letarolt fenyők és a szétlőtt tankok alól a tömegsírokból ahol apám is fekszik az oly régi háború már szertefoszló világából mellyel a gonosztevők népeket sújtottak s melyet már csak mi - ittmaradt túlélők - ismerünk A világnak szüksége van ránk mint tanúkra mint figyelmeztető mennydörgésre mikor ismét komor fellegek gyülekeznek mikor valaki megint felgyújtja az erdőket lebombázza a városokat a távoli szentélyeket lerombolja Bábel tornyát és sakálokat uszít hogy átkergessék az embereket egy másik földrészre összekeverjék a népeket a nyelveket és a hitet Ezért most fel kell támadnotok ti meggyilkoltak bolygónk mindahány szegletén hogy üstökösként felragyogjatok az égen hogy ismét egyesüljetek velünk akik még itt vagyunk viharral jégesővel túlvilági átokkal intve azokat akik megsemmisítést hirdetnek (Zsillé Gábor fordítása) Julian Kornhauser Futás életre-halálra Az itt olvasható verseket a most előkészületben lévő magyar nyelvű kortárs lengyel költészeti antológia anyagából válogattuk. A Mezey Katain által vezetett Széphalom Könyvműhelynél megjelenő antológia azokra a nemzedékekre összpontosít, amelyeknek tagjai első önálló verseskötetükkel a lengyel 1956-os kulturális megújulás idejében jelentkeztek - Lengyelország területén vagy az ország határain túl. E kötet tehát reprezentatív áttekintést ad az elmúlt hatvan esztendő egyetemes lengyel költészetéről. Az időhatár ilyen meghúzását az indokolja, hogy a lengyel kultúra - tehát az irodalom is - először 1956-ban lélegezhetett fel a második világháborút, vagyis az ország hitleri német és sztálini szovjet megszállását követő kommunista hatalomátvétel béklyójából, és a szocreál művészeti elvek diktatúrájának elvetésével akkor kezdhetett szabadabban működni. Hatvan esztendő elegendő távlat ahhoz, hogy megkíséreljünk új szintézist alkotni. Ezt azért is megtehetjük, mert az '56-os nemzedékhez tartozó idősebb költők is csak akkor kaptak publikálási lehetőséget, mint Karol Wojtyla [a későbbi II. János Pál pápa], Miron Bialoszewski vagy Zbigniew Herbert. Az antológia legfőbb célkitűzése az évtizedek óta létező műfordítási hiányok megszüntetése. A sok irányzatot és költői egyéniséget megjelenítő anyagot a téma elismert szakértői összegzik és értékelik két kísérőtanulmányban. Az egyiket a kiváló lengyel irodalomkritikus, Jerzy Snopek készíti, aki jelenleg a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete; a másikat a kötet három szerkesztője, versválogatója: Kovács István József Attila-díjas költő, polonista, volt krakkói magyar főkonzul, Konrad Sutarski, Magyarországon élő Bethlen Gábor- és a lengyel Glória Artis-díjas lengyel költő, valamint Zsillé Gábor József Attila-díjas költő, polonista, a Magyar írószövetség műfordítói szakosztályának elnöke. [Konrad Sutarski] Átlagos élet, napok és gondok, olykor egy hangverseny, társalgás, bolyongás városunk peremén, jó hír és rossz hír -Futás a főtéren, körbe! A sétálóút fehér csíkján! A könyvesboltok, a hentesüzletek felé! A csemegeboltok között! Felkacsintunk az égre! Megcsókoljuk a járdát! Homlokunkra fénykönnyek hullnak, felszökik a lázunk, kezünket az eljövendő nap torkába dugjuk! Dalolni, dalolni a mikrofonba! Hallja meg zengő énekünket a szemközti fodrász, a Krakkói Belvárosi Tanács, nemkülönben a zsidó negyedben palackokat csapdosó Janusz Anderman! (Zsillé Gábor fordítása) 2018. március IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
