Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-26 / 48. szám

2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ Három vádlott megjelent a tárgyaláson, de a pert halasztani kellett Fotó: Sike Sándor Droggal kereskedtek, visszaeső is van a vádlottak között A legsúlyosabb kiszabható büntetés akár húsz év sza­badságvesztés is lehet ab­ban a „kábítószeres” ügy­ben, amelynek első tárgya­lását február 22-re tűzte ki az Egri Törvényszék. Csütörtökön azonban - el­járásjogi okok miatt - az el­sőfokú bíróság halasztani kényszerült a négy vádlott ellen folyó büntetőpert. Sike Sándor sikesandor@gmail.com Jelentős mennyiségű droggal elkövetett kábító­szer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper L. T. R. és három társa ellen. A per kez­dete előtt dr. Hekeli Gábor vé­dőügyvéd a Hírlap kérdésé­re azt mondta, hogy a vádirat­ban szereplő cselekményekért akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. Az Egri Törvény­szék dr. Jávori Tünde vezette tanácsa már az első tárgyalá­si napon két, nem szokványos eljárásjogi problémával talál­kozott. Az elsőrendű terheltet ugyan értesítették a tárgya­lásról, de a tértivevényes iratot az egyik rokona vette át, mi­közben a vádlott más ügyben, előzetes letartóztatásban van és nem az egri bv-intézetben. A bíróság így nem tudta kikér­ni már a tárgyalásra. Igaz, védőügyvédje jelenléte esetén a bizonyítási eljárást megkezdhette volna a büntető­­tanács, ám a másik problémát éppen a védő esetleges ösz­­szeférhetetlensége jelentette. Az történt ugyanis, hogy a büntetőeljárás rendőrségi sza­kaszában egyazon ügyvéd kép­viselte megbízással az első és másodrendű terheltet. A vallo­mástételek idején nyilvánvaló­vá vált azonban, hogy a vádlot­tak között érdekellentét van, ezért a védő nem vehetett vol­na részt mindkét eljárás alá vont személy képviseletében a kihallgatásokon, sőt szembe­sítésen. A nyomozóhatóság ezt nem észlelte. Marihuána értéke­sítéséből tartották fenn magukat A hamarosan hatályba lépő új büntetőeljárási törvény ilyen esetre az ügyvéd perből való kizárását írja elő, szem­ben a régi Be-vel, ami lehetővé teszi, hogy az egyik terheltet tovább képviselje a védő. Ezzel indokolta tanácsvezető bíró az ügyvéd kizárásáról hozott végzését. Ami pedig a per tárgyát illeti: a Heves Megyei Főügyészség az első- és másodrendű vádlot­takat, akik a cselekmény ide­jén élettársak voltak, társtet­tesként jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábító­szer-kereskedelem bűntettével vádolja. A harmadrendű terhel­tet, mint különös visszaesőt, je­lentős mennyiségű kábítószer­rel elkövetett kábítószer-keres­kedelem, Z. R negyedrendű vádlottat pedig kábítószer bir­toklásának bűntette miatt in­dítványozza felelősségre vonni a főügyészség. A vádirat szerint az élettár­sak 2015-ben egyebek között amfetamin, marihuána rend­szeres értékesítéséből tartották fenn magukat budapesti bérelt lakásukban. Június 17-én buda­pesti lakásukban a harmad­rendű vádlott részére jelentős mennyiségű kábítószert adtak el. A vevő maga is kábítószer­értékesítéséből származó bevé­teleiből élt. A lebukás Egerben történt, ezért itt tárgyalják az ügyet. A „csak” kábítószer-fo­gyasztó negyedrendű terheltnél találtak a szerekből. MEGYEI KÖRKÉP 3 Egy régi kép Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu H uszon-egynéhány éve készült fotóra bukkantam az egyik cipősdoboz mélyén. Engem ábrázol, amint ép­pen munkámat végzem az első hatvani fiókszerkesz­tőségben. Nem azért különleges, mert munkavégzés közben örökített meg, hiszen, ha már munkahely, az ember több­nyire teszi a dolgát, még ha nehezére esik is. Még csak nem is a kép fellelési helye, a cipősdoboz az oka: sosem voltam rendszerező ember, határidőnaplóm sincsen, nem hogy katalógusom. A cipősdoboz viszont jól elfér a szek­rény tetején, kapacitása úgyszólván kimeríthetetlen. Egyet­len hátránya, hogy akárhányszor keres valamit az ember, új­ra és újra át kell böngésznie a tartalmát, ami adott eset­ben napokat is igénybe ve­het. Na, de erre találták ki a kompromisszumot. Akkor hát mi a furcsa ezen a fotográfián...? Az első hat­vani fiókszerkesztőség ingerszegény környezetén - három négyzetméteres, alig embermagasságú galériában kapott he­lyet - túl a technika: a hatalmas fekvő számítógép a maga négygigás vinyójával, az óriási, mégis kisképernyős moni­tor, valamint két vonalas telefonkészülék a kornak megfe­lelő dizájnnal És persze az elmaradhatatlan cigaretta, amit abban az időben még az irodákban is szívhatott az ember. Csupán kevés dolog nem változott sokat az évtizedek so­rán. A folytonosságot a billentyűzet formája, az állandóságot pedig a betűk sorrendje képviseli. És ez utóbbi az, ami szá­momra azt jelenti: talán még nem pusztul a világ. Talán még nem pusztul a világ Gyilkosságért 35 évig ül rács mögött KISNÁNA, DEBRECEN Az idős hölgy lakásában J. I. a ma­gával vitt bottal rögtön ne­kiesett az áldozatnak. Több­ször fejbe vágta, majd a föld­re zuhant nőt megtaposta. Ezután a három terhelt ku­tatott, s zsákmányként 316 ezer forint értékű arany ék­szert, illetve készpénzt vit­tek el a házból. Magára hagy­ták az erősen vérző, haldokló sértettet, akinek olyan súlyo­sak voltak a sérülései, hogy az életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna még. Az Egri Törvényszék ta­valy júliusban nyereségvágy­ból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítá­sára idős koránál fogva kor­látozottan képes személy sé­relmére elkövetett emberölés bűntette miatt, mint bűnsegé­deket, 0. L. elsőrendű vádlot­tat 16 év fegyházzal sújtotta, L. A. harmadrendű büntetése 14 év fegyház lett. Mellékbün­tetésül tíz évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. J. I. másodrendű terheltet élet­fogytiglani szabadságvesztés­re ítélte. Az első- és másodren­dű vádlott és védőik felmenté­séért, J. I. enyhítésért fellebbe­zett. Többször fejbe vágta, majd a földre zuhant nőt megtaposta Az ítélőtábla mindhárom vádlott esetében elhagyta az időskorú, védekezésre kép­telen személy sérelmére való elkövetés minősítő kö­rülményt, mert az még nem szerepelt a Büntető Törvény­­könyvben, s nem vehető fi­gyelembe a büntetésnél sem. A tábla megállapította, hogy J. I. legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabad­ságra életfogytig tartó sza­badságvesztéséből. A döntés jogerős. Sz. Z. Fekve a jégen Ismét a városba látogatott Schirilla György, aki azonban ez alkalommal nem a jeges Zagyvában mártózott meg, hanem az egészséges életmód népszerűsítése érdekében a jégpályán jógá­­zott. Ám hű maradt önmagához, hiszen a jégen fekve is bebizonyí­totta, hogy nincs lehetetlen feladat. A jégpálya ebben az idényben vasárnap várta utoljára látogatóit. T. 0. Fotó: Albert Péter Több mint kétszáz érdeklődő vett részt a hétvégi sétákon Neves egri nők nyomába eredtek EGER Nagy érdeklődés kísér­te a szombaton megrendezett idegenvezetői világnapot a me­gyeszékhelyen. Badacsonyiné Bohus Gabriella elmondta, négy idegenvezető kolléganő­je segítségével tematikus sé­tákon keresztül fedezték fel Egert a helyiek mellett Buda­pestről, Miskolcról vagy Deb­recenből érkezettekkel. A több turnusú programo­kon Székely Bertalan Egri nők című festménye nyomán a történelmi város meghatá­rozó asszonyairól meséltek a megjelenteknek. így példá­ul szó esett a Dobó-szobor nő­alakjáról, megemlékeztek az egri várnál az ostromról, a bá­tor egri nők hőstetteiről. Me­séltek a Hibay Károly utcáról, ahol rác kereskedők özvegyei laktak, s a belvárosi Erzsébet udvart érintve a park női épí­tészéről. A török korról meg­emlékezve pedig ellátogattak a Valide Szultána fürdőrom­hoz is, ahol az akkori társa­dalmi érintkezésről beszéltek. A séták végső állomása az Érseki Palota volt, ahol min­denki szemügyre vehette az Egri nők kiállított változatát. Badacsonyiné Bohus Gabriel­la arról is szólt, összesen több mint kétszázan látogattak el a sétákra. Berecz R. Badacsonyiné Bohus Gabriella is vezette a sétát Fotó: Márkus A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom