Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-26 / 48. szám
2018. FEBRUÁR 26., HÉTFŐ GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE Az óriásvirágok elkészítéséhez több tekercs krepp-papírra és legalább húsz munkaórára van szükség. Képgaléria: Heol.hu Fotó: Czímer T. Helyi véradás a gumigyárban GYÖNGYÖSHALÁSZ Az Apollo Tyres harmadszor szervezett véradást, amelyre ezúttal nemcsak a munkatársait, de a gyárban dolgozó partnereiket is meghívták. A cég igyekszik ösztönözni fiatal munkavállalóit, hogy kiálljanak egy társadalmilag kiemelten fontos ügy mellett, így tavaly két alkalommal is szerveztek munkahelyi véradást. Az idei első rendezvényen közel hatvan dolgozó vett részt. H. É. Új helyen a Szent István-szobor Daruval szállították el a közeli napokban a Fő térről a Szent István-szobrot. Az alkotást azért mozdították el a helyéről, mert nem volt megfelelő környezetben, így most a Szent Bertalan-templom déli szárnyánál zöldövezetben kap új helyet. A Fő téren a régi talapzatát elbontják, s díszkővel burkolják a területet. H. É. Fotóversenyt hirdet az iskola A Szent Imre Általános Iskola pedagógusai, nyertes pályázatuknak köszönhetően, számos közösségi programmal készülnek a tanulók és családjaik, ismerőseik számára. Most fotópályázatra invitálják a helyieket. - A verseny célja, hogy a diákok és a helyi lakosok szemével mutassunk rá a civil együttműködésekre, a természet szépségeire, értékeire, az ember természetformáló tevékenységére - közölte Szlama Tiborné. Az iskola igazgatója hozzátette, több kategóriában és témában is nevezhetnek az intézmény honlapján, ám egy pályázó maximum öt fotóval indulhat. A legjobb alkotásokból kiállítást terveznek. H. É. Pünkösdi rózsát, liliomot, kardvirágot és tulipánt is készített már a négy barátnő. Egy kis szoba, több tekercs krepp-papír, kreativitás és szeretet az, ami kell az óriási virágok elkészítéséhez - mondják. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Egy családi ház szobájában fogad Kalcsó Dóra. Egy nap alatt döntötte el: óriásvirágokat fog készíteni. A szoba roskadásig van a papírokból, kartonokból készült színes virágokkal. Gyönyörű a látvány, bárhová tekintünk, mindenhol rózsák, asztaldíszek, csokrok és szálas virágok... Mindegyik papírból, ám nem mindegy, milyenből - árulják el a készítők, hiszen négyen vannak, ennyien ülik körbe a szoba közepén az asztalt és serényen dolgoznak. A piros pünkösdi rózsa szirmait hajtják és rendezik.- A kartonrózsák királynője Ágota - jelenti ki Dóra, aki be is mutatja a társait. Lengyelné Kopjári Ágota pedagógus, naponta tart foglalkozásokat a gyerekeknek és már 17 éve selyemfestéssel is foglalkozik. Vörös Lajosné nyugdíjas. Ügyes keze van. Bár sosem foglalkozott ilyesmivel - korábban gyárban dolgozott -, szívesen készíti a virágokat. Gyulay Mónikának is szakmába vág a kézműveskedés. Óvónő és délutánonként sokszor itt kezdi a „második műszakot”. Ő és Dóra készítette el az első virágos falat, amely azóta is a szoba dísze. Ám már azt mondják, „nagyon bénácska” lett. Pedig nem is. Avatatlan szemmel is megállapítható, nem sokan tudnának ilyet készíteni. De az asztalon lévő alkotások sokkal profibbak, élethűbbek.- Sokat kísérleteztünk, mire rájöttünk, hogyan hajlik a papír, mihez mennyi anyag kell. A krepp minősége sem mindegy, a selyemfényű kartont is meg kellett találnunk. Azokból a rózsák gyönyörűek. Tervezzük, hogy egy speciális anyagból is állítunk össze virágokat, amelyek kivihetőek a szabadba - magyarázza Dóra. Sokat kellett kísérletezni, mire rájöttünk, hogyan hajlik a papír Amikoraztkérdezem, menynyi ideig tart egy kisebb rózsa elkészítése, Ágota válaszol:- Nekem már egy óra. Minden rózsa 26 sziromból áll és a munkafolyamat hosszadalmas. Tervezés után ki kell rajzolni, kivágni, megformázni.- A nagy pünkösdi rózsa négy csomag krepp-papírból készült és kétnapi munka volt - veszi át a szót Dóra. - De az a szerencse, hogy mi szeretünk együtt lenni. Ami összeköt minket, az a kézművesség szeretete, a szép dolgok alkotása. Egyre több megkeresést is kapunk, pedig még egy éve sincs, hogy kitaláltam, jó lenne ezzel foglalkozni. Kérnek fotózásra, rendezvényekre, véradásra, eseményekre is virágokat. Pedig nem is gondoltuk, hogy ez enynyire tetszik majd másoknak is. Persze, megfordult a fejünkben, jó lenne, ha valamikor ebből tudnánk megélni. Erre bólogatnak a többiek. Dóra bízik abban, hogy ez lesz az útjuk, hiszen örömöt és szépet adni az embereknek, mindig megéri. Kétszázmillióból segítik a nőket újra munkába GYÖNGYÖS Gyöngyvirág Nő-Köz-Pont - ez lesz a neve a hamarosan megalakuló nőközpontoknak a városban, amelyek a Kolping házban és a Vármegyeház téren működnek majd. A központ a hátrányos helyzetű és gyermeküket egyedül nevelő anyák visszatérését segíti a munka világába, képzésekkel, információkkal és szolgáltatásokkal. A projekt közel 200 millió forintos uniós támogatásból valósul meg a Heves Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Kft., a helyi Kolping Család és a Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány konzorciumában. A nőknek személyre szabottan tudunk segíteni- Két központban tartják majd a foglalkoztatásokat - tudtuk meg Fülöp Henriktől -, lesz egy mentorálási folyamat, amelyhez egyéni cselekvési terv is tartozik. Tehát a programhoz csatlakozó nőknek személyre szabottan tudunk segíteni, majd fejleszteni, képzéseket ajánlani. Az alapítvány elnöke úgy véli, az első és legnehezebb feladat az lesz, hogy kimozdítsák a több éve otthon maradt anyákat.- Segítünk nekik feltérképezni a munkahelyeket, önéletrajzot megírni és álláskeresési technikákban is adunk tájékoztatást. Indítunk ingyenes idegennyelvi tanfolyamokat, OKJ-s képzéseket. Á nők atipikus, nem rendes munkaidőben való foglalkoztatásának javítása, népszerűsítése is célunk. A munkáltatók és a munkavállalók együttműködése elengedhetetlen, ahogy a nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági sztereotípiák lebontása, a szemléletformálás is - magyarázta Fülöp Henrik. A három évig tartó programba kétszáz nő kerülhet be, akik gyerekbarát környezetben a falusi vendéglátást is kitanulhatják, de a közösségi élet és a szakemberek támogatása mellett magabiztosan újra beléphetnek a munka világába. H. É. A hivatal épülete, a pincesétány, a közösségi tér és az abák öröksége is nagyon fontos Sok tervük van, pályáznak is folyamatosan ABASÁR Szinte az összes közintézmény megújult már, kivéve a polgármesteri hivatal épületét a településen. De most erre is van remény - tudtuk meg a polgármestertől. Dr. Lénártné Benei Anikó hangsúlyozta, tudatosan került a lista végére az önkormányzat, mert fontosabb volt, hogy az óvoda, iskola, orvosi rendelő újuljon meg minél hamarabb. Mivel ezek az elmúlt évek alatt megtörténtek, most az önkormányzati épületre is pályáztak. Közel 45 millió forintból korszerűsítenék és szépítenék meg az intézményt.- Ám talán még ennél is fontosabb fejlesztésünk a Bolttetőn található épületegyüttes megújítása - tette hozzá a község vezetője -, mert Aba Sámuel palotájának maradványai a település központjában épp a Bolt-tetőn találhatóak. Elárulta azt is: már két nemzetközi pályázatot is benyújtottak, de eddig nem jártak sikerrel.- Szeretnénk a volt művelődési Házból látogatóközpontot kialakítani és Aba Sámuel palotáját felújítanánk, a turisták és a helyiek számára is nyitottá tennénk. A feltárás anyagának konzerválására és egy A történelmi pincesort mutatja a polgármester Fotó: Czímer Tamás nagy méretű sátorral történő befedésére épp a napokban adtunk be pályázatot, de tudatosan készülünk és várjuk a további hazai és nemzetközi lehetőségeket is. Másik nagy álmunk lenne a település központjában az iskola mellett a történelmi pincesorunk felújítása, amelyre szintén pályáztunk - sorolta a község irányítója. - Itt úgynevezett abasári pincesétányt alakítanánk ki terméskő burkolattal, padokkal és a sétány végén a Saári Közösségi Házban egy többfunkciós közösségi teret álmodtunk, ahol kültéri rendezvényeket tartanánk és a hátsó kertet is rendbe tennénk, parkosítanánk, nyársaló, kültéri bútorok kihelyezésével egy igazi pihenőövezet jöhetne létre - magyarázta a polgármester. Hozzáfűzte: erre már készülnek a tervek ésh pályázat is.- A közeljövőben a tervezzük még az óvoda épületének bővítése is - közölte dr. Lénártné Benei Anikó -, bár pár éve egy ütemben felújítottuk az intézményt, most szeretnénk még bölcsődei csoportokat, tornaszobát létrehozni. Felújítanánk a 90 személyes integrált szociális intézményünk főzőkonyháját is. H. É. Óriásvirágok között együtt lenni, nekik az igazi boldogság