Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-17 / 41. szám
^RTTPTT. helyőrség / 7. vendégünk a Maavar Irószövetse BALSZERENCSE Bene Zoltán Rónai tehetséges volt. Ez rögtön a harmadik versenyén kiderült, amikor olyan messzire hajította a diszkoszt, amennyire az ifjúságiak is ritkán szokták, pedig Rónai még csak a serdülők között versenyzett. Legott föl is ajánlották neki egy sportiskola ösztöndíját. Elfogadta. A szülei buzgón bólogattak, nem bánták azt se, hogy másik városba megy a fiuk, mosolyogva bizonygatták, ők bizony bármit föláldoznak a gyermekükért. A tehetség elutazott, havonta egyszer járt haza. Kelletlenül. Utálta a vonatokat. A sportiskola tanárai hamarosan biztosra vették, hogy Rónaiból, ebből az érzéketlen hústoronyból soha nem lesz ember, azt azonban el tudták képzelni, hogy megcáfolva mindenféle romantikus nézetet és elképzelést, egy napon olimpiai bajnokká válik. Tizenhat éves korában Rónai magyar bajnokságot nyert, a következő esztendőben országos csúcsot állított föl, azaz olyan meszszire hajította a diszkoszt, amilyen messzire magyar ember még soha, noha egyes sportrajongók szerint az amerikai Kauffmann magyar származású, s ő néhány centivel nagyobb dobással csúszott le a dobogóról az előző világbajnokságon, ez azonban - tudniillik a magyar származás - valószínűleg csak mendemonda. Rónai csúcstartóként bizonyos mértékben ismertté vált, majd miután - alig tizennyolc évesen - megnyerte az egyik rangos nemzetközi dobógálát, a Sportújságok hetente foglalkoztak a személyével. Ekkoriban ismerte meg Á. Editet, a televíziós szerkesztőt, s néhány óra múlva a sporttelep egyik elhagyott öltözőjében elveszítette a szüzességét. A következő versenyre már Á. Edit kísérte el, nem bírt szabadulni hatalmas hátától és izmos tagjaitól, amelyek oly erősen különböztek addigi partnereinek hitvány testrészeitől és nagymértékben emlékeztettek Russell Crowe-ra Maximus, a gladiátor szerepében. Rónai büszke volt, hogy nője van, örömtelinek látta az életet. Boldogságának egy különösen nagy dobással kívánt kifejezést adni a soron következő versenyen. Elhatározását tett követte, próbálkozását félsiker koronázta. Óriásit dobott. Csakhogy diszkoszával éppen homlokon találta az egyik versenybíró kétéves kislányát, aki biztonságosnak vélt távolságban szunnyadozott egy műanyag székben, ölében édesapja telefonjával, aminek képernyőjére letörölhetetlenül rárajzolta az Angry Birds groteszk figuráit a kifröcscsenő agyvelő. A sportszer szabályosan kettészelte a gyermek fejét, Rónait azonban nem vonhatták felelősségre. Későbbi állítása szerint Rónai sem érezte hibásnak önmagát, ám a tévéfelvételek alapos kielemzése után megállapítható, hogy a zokogó versenybíró tekintetét kerülte, s noha azon zsörtölődött, hogy nem mérhetik le a gigantikus dobást, a keze enyhén remegett. Á. Edit könnyei eközben záporozni kezdtek, s már másnap visszatért a nyeszlett partnerekhez. Rónai még hónapokig üldözte a szerelmével, a rossz nyelvek szerint egyszer meg is erőszakolta, végül más nőknél kezdte keresni a vigaszt. Elérkezett az Európa-bajnokság ideje, amelyen hazánkat Rónai képviselte, ő lett hát a mi fiunk. A nemzetközi sajtó megkülönböztetett figyelmet tanúsított iránta, holott a magyar sportdiplomácia mindent megtett, hogy a kettészelt fejű kislány történetét eltitkolja. Nem elsősorban Rónai miatt, végtére is ő csak tette a dolgát; inkább a szervezőket próbálták védeni, mert bár valóban nem lehetett hibáztatni senkit (lehetetlenül messzire repült az a diszkosz), világunkban a boszorkányüldözésre mindig találni indokot. Ennek ellenére a történet kiszivárgott. A Magyar, majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is lefolytatta a maga vizsgálatát, s mindkettő arra az eredményre jutott, hogy tragikus, előre nem látható, elkerülhetetlen baleset történt. Ettől függetlenül Rónairól cikkezett a fél világ. Rónait látszólag nem izgatta a fölhajtás, nyugodtan, egykedvűen készülődött a megmérettetésre. Az egyik kíváncsiskodó olasz újságírónőt levette a lábáról a bicepszével és eltöltött vele egy éjszakát. Egy némettel ugyanígy próbálkozott, ám az sikoltozni kezdett és pofon vágta. Rónai tudomásul vette a kudarcot. A német újságírónő a másnapra összehívott sajtótájékoztatón szánalmas véglénynek nevezte a magyar atlétát. Az olasz ott helyben védelmébe vette. A helyzet átláthatatlannak tűnt, a magyar szövetség rágalomnak minősítette a német riporternő állításait, s a nemzetközi szövetség bölcsen úgy tett, mintha mi sem történt volna. A verseny napján aztán Rónai első dobásával világcsúcsot döntött. A másodikkal ismét. De csak a harmadik dobás okozta az igazi szenzációt. A diszkosz ugyanis nem ért talajt sehol. Hiába keresték égre-földre, nem találták. Sem a stadionban, sem azon kívül. Egyesek szerint földkörüli pályára állt, mások úgy vélték, egy alacsonyan szálló repülőgép nyitott ablakán repült be, megint mások azt a nézetet hangoztatták, miszerint a diszkosz valamiféle fifikás csalás folytán megsemmisült a levegőben. A versenybírák végül szabálytalannak nyilvánították a kísérletet. Rónai ezt követően is többször megjavította a világcsúcsot és megnyerte a versenyt. A doppingtesztje negatívnak bizonyult, senki el nem vitathatta érmét és érdemeit. Miután hazatért, mogorván válaszolt a riporterek kérdéseire, néhány nap elteltével pedig bejelentette a visszavonulását. Alig múlt tizennyolc éves. Hiába győzködték, nem változtatta meg az elhatározását: fölhagyott a sporttal. Cirkuszi erőművésznek szegődött, aki egy téglafalat bontott le a ráhajigált diszkoszokkal, ám csakhamar három nézőt sebesített meg egy eltévedt korong, s Rónait ezúttal senki nem menthette meg a felelősségre vonástól. Börtönbe került, ahonnan nemsokára a falbontás módszerét alkalmazva megszökött (soha nem derült ki, honnan jutott diszkoszhoz a fegyházban). Hosszú évek njúltán Ausztráliában tűnt föl, mutatványosként. Diszkoszt hajigáit a Holdra. És bár nem ellenőrizhette senki, hogy valóban az égitestbe csapódtak-e a korongok, az bizonyos, hogy egy sem hullott vissza a földre. Soha. Rónai csakhamar bekerült az ausztrál rendőrség nyilvántartásába mint szexuális bűnöző, mert zaklatásért többször, nemi erőszakért kétszer fogták perbe, s bár eljárási hibák miatt egyszer sem ítélték el, a bűnössége felől szemernyi kétsége sem maradt senkinek. Durva arcvonásai és meghökkentő izomzata önmagában félelmet keltett. Ő azonban mindvégig tagadta, hogy az ellene fölhozott vádak megalapozottak lennének. Negyvenéves korában egy melbourne-i talkshow-ban úgy nyilatkozott, ő alapvetően egy érzelmes ember, aki képtelen kifejezni az érzéseit. Túl merev mindene. Részletesebben nem tudta kifejteni, mire is gondol, nem is hitt neki senki. Közben szorgosan hajigálta a diszkoszokat a Holdra, s bár a Discovery Channel megkísérelte leleplezni, nem jöttek rá a trükkjére. A diszkoszok egyetlen egyszer sem hullottak vissza a földre. Soha. Rónai ötvenévesen került kórházba egy elfertőződött sebbel. Két hétig ápolták. A halálos ágyán azt mondta az egyik nővérnek, hogy egész életében Á. Editet szerette, egyetlen percre sem volt képes elfelejteni, és hogy nagyon sajnálja azt a kislányt, amiképpen azt is, hogy Á. Edittel sosem tudta megbeszélni, hogyan érez. Bármivel kapcsolatban. Azzal meghalt. A szegényeknek járó szerény temetést kapta, a koporsóját csupán egy kutya kísérte. A sírja feledésbe merült. Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok című könyvének borítóképe MADÁRFÜTTY HOZTA Erős Kinga Amióta madarakat etetünk a kertünkben, lelassultak a reggelek. Tornácunktól alig néhány lépésnyire, a nagy nyír egyik alsó ágára akasztottuk az etetőt, mellette pedig a méregzöld, kövérkés tiszafa jól szolgál berepülőhelynek. Már pirkadatkor jönnek a kis éhenkórászok: cinkék, mezei verebek, fakúszók, csuszkák. Előbb valamelyik kopasz ágra szállnak, türelmetlenül forgatják fejüket, majd átröppennek az etetőre, gyors mozdulattal kikapják a napraforgószemet, s máris az örökzöld oltalmába húzódnak. Sokszor belefeledkezem ebbe a körforgásba. Nézem ezeket a kis lényeket, ahogy rájárnak a megszokott élelemforrásra. A madárgond, ha van ilyen egyáltalán, messze elkerüli őket, s miközben teámat szürcsölöm, mind jobban átölel a kétségbeesés. Sunyin jön persze, szinte lábujjhegyen, s mire rágyújtanék, már kényelmesen befészkelődik tudatomba. A madárfüttyös reggelek vendége ő is, ideje megszoknom, mert úgy tűnik, nem a városi zajt szereti, sem az autópálya kiszámíthatatlanságát, hanem ilyenkor, a téli reggeleken észrevétlen tör ki odújából, s halkan, de annál határozottabban duruzsolni kezd. Ma reggel éppen arról, hogy évente a Föld hétmilliárdnyi lakosa fejenként kilenc kilogramm e-szemetet termel. Az újrahasznosítás lehetőségével próbálom magam nyugtatni, miközben töltőre teszem a telefonom. Öntök még egy csészényi teát, és a konyhaablakból ráérősen figyelem a madármozgást. De ghánai képek élesednek fel a teagőzben, mosolygós fekete kisfiú koravén arca, aki guberálásból tartja el a családját. Saruja használt autógumiból készült. Esélye sincs az egészséges felnőttkor megélésére, mert a rák végez vele húszéves kora körül. S addig is mi jut neki? Szerencsés esetben lejárt gyógyszerek, távoli adományok, amelyek csak arra alkalmasak, hogy nyomorát fenntartsák, de ténylegesen igazítani azon az ok-okozati láncon, amely életét sejtnyi korától meghatározta, aligha képesek. Mindez messze van hétköznapjaim kényelmétől, a kertemtől, a madárfüttytől... Mégis, a téli madáretetés mintha a tét nélküli részvét nyugtalanító érzetét keltené fel bennem. A kisfiú képe szertefoszlik, helyette csupán néhány kérdés ülepedik csészém alján, belefeketedve a tealevelekbe. ÁLLÓKÉP Kocogtam a sárga traktor után a temető meredek utcáján felfelé, a szántóföldek irányába, és sűrűn kiáltottam utánad: lassabban! Barka kutyánk hol téged, hol engem terelt, ide-oda cikázott közöttünk, míg te kurta lábaiddal derűsen tartottad az emelkedő diktálta traktortempót, s füled állásából láttam, hogy nevetsz. Mikor felértünk a temetőhöz, hagytad, hadd menjen dolgára a gép. Mire rátok szólhattam volna, Barkával már besurrantatok a résnyire nyitott temetőkapun, és úgy meneteltetek a sírokon át egyre magasabbra, mint drukkerek a stadion lelátóján. Letelepedtetek egy nagy családi nyughelyen, amelyhez a gondos sírköves még négy gránitlépcsőt is faragott, hogy jobb kilátásod nyíljon legfelső fokáról, s díszpáholyodból zavartalanul szemlélhesd a boronálást. Figyeltelek. Micsoda helytartóként ültél trónodon! Lábad előtt a fekvő puli, mint kiterített díszszőnyeg hevert, s nem sejtettél még semmit abból az örök körforgásból, amely menthetetlenül örvénylik velünk. Tudatlanságod szelíden simult bele a tájba. Előtted vetéshez készítették elő a földet, alattad holtak feküdtek, fölötted észrevétlenül szöktek a böjti felhők, s a nagyszombati napsütésben még sokáig néztem, ahogy mögötted a művirágok fehér glóriát fonnak bojtos sapkád köré. AHONNAN A KERTET Lennie kell valahol egy kertnek, amelyet nem a képzelet alakít, pontosan elhelyezve benne hintát és virágokat, hanem a hétköznapok monotóniája is belakja csendesen. Lennie kell annak a kertnek is, amelyben ásít a kilyukadt gumilabda, ázik a megrágott félcipő, s a krókuszok a kutyaszar közt is kinyílnak. Lennie kell annak a kertnek, hogy a távolból is elláthassak a végső hazáig. 2018. február IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
