Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-17 / 41. szám
8 iiii£M:kiiiiiitiflagmíT helyőrség SZÉLJEGYZETEK ARANY JÁNOSHOZ (V.) Lövétei Lázár László 5. nagyszünet Az elhagyott lak Áll a kis lak pusztán, ridegen, Gyom veri fel nyájas udvarát; Kapujánál jő megy idegen S „ki van itthon, hej no?” hekiált. Ki van itthon? kérdi kétszer is, De szavára senki nem felel: Üres a ház meg a félszer is, Hogy lakosa élne, semmijei. Vidor ösvény, a kis kapuig, Jámbor utast várni nem szalad, Nem fut ki elébe, - megbuvik Elvadultan a vad fű alatt. -Nyöszörög a kútgém betegen, Omladozó-félben a gödör; Fuj dogál a felszél hidegen: Harangoz a szélben a vödör. S az üres ház néha úgy hereg! Néha nagyot sóhajt ablaka: Kerüli azt nappal a gyerek, Kerüli a tolvaj éjtszaka. - (1852) 2006 őszén majd egy hónapot töltöttem New Yorkban, tehát könnyen el tudom képzelni, mit érezhetett Arany János, amikor 1852 végén - hazalátogatván Nagyszalontára - meglátta az „elhagyott lak”-ot. Az én udvaromon nem volt ugyan „vad fű”, de a szél arasznyi vastagon befújta holt levéllel a lépcsőket, a gyom pedig egészen a küszöbig kúszott. Ha még én is elszomorodtam elhagyatott falusi hajlékom láttán, hogyne hatódott volna meg Arany János, aki még nálam is sokkal érzékenyebb lélek lehetett. Erre utalnak azok a levelek, amelyekben Nagykőrösről a szalontai Ercsey Sándor ügyvédet utasítja: „Kedves Sándorkám! írod a háznak az ő gyenge állapotát, ami baj, s annál nagyobb baj, mert égető kérdéssé vált a tisztes hajlékra nézve...” (1852. május 11.). A házjavítás viszont - pénztelenség miatt - egyre hanyagolódik, így aztán nem csoda, hogy amikor Arany viszontlátja egykori hajlékát, az úgy tűnik föl szemében, mint a gótikus regények kísértetjárta romházai. Legalábbis számomra ez „jött le” a vers olvasása közben. De milyen eszközökkel sikerül Aranynak elérnie ezt a hatást? Két dologra mindenképp felhívnám az olvasó figyelmét: 1. Arany megjelenítő ereje egészen rendkívüli: látjuk magunk előtt a házat és udvart, minden egyes részlete megjelenik a szemünk előtt (kis kapu, fészer, kútgém stb.), kis túlzással azt mondhatnánk, hogy már csak a telekkönyvi adatok hiányoznak a versből; 2. Az elhagyatottság egyszerű leírása is döbbenetes hatású lenne, én mégis az ellentétezésben látom a vers legnagyobb erejét: nagyon éles a kontraszt a ház egykori (a költőben emlékként élő) állapota és a sivár jelen között. A kis lak pusztán, ridegen áll, nyájas udvarát gyom veri fel, a vidor ösvény vad fű alá került stb. A házat egyébként 1850-ben vette Arany Debreczeni János csizmadiamestertől (lásd az írószobám című verset), miután ki kellett költöznie a jegyzői lakból. A két ház egymás mellett állt Nagyszalontán, s a tőszomszéd csizmadiamester fia volt az, aki rossz klarinétozásával szörnyen idegesítette a Toldit író Arany Jánost. A nagy tök és a négy ökör Lakott egyszer egy igen szegény és egy igen gazdag ember egymás mellett egy faluban. A szegénynek sok gyereke volt, nem tudott velők hova lenni. Egyszer azt gondolá ki, hogy felmegy Budára Mátyás királyhoz, visz neki egy szép nagy tököt, mely ott termett a kertjében. A király szívesen vette a szegény ember ajándékát, s megtudva, hogy milyen becsületes és szegény, ajándékozott neki kétszáz darab körmöci aranyat. A szegény ember nagy dicsekedéssel ment haza, fűnek-fának elmondva a király nagy kegyességét, s mindjárt telket vett magának az ajándékba kapott pénzből. Megirigyelte ezt a gazdag szomszéd, s azt gondolta magában, hogy ha a király egy rongy földi gyümölcsért kétszáz aranyat adott, mit fog még őneki adni, ha legszebb négy ökrét hajtja fel hozzá. Azért legalábbis zsák aranyat tálal elé. Felhajtá tehát a legszebb négy ökrét a királyhoz, s alázatosan átadá neki. A király hallotta már az embernek hírét, s elé hozatá a nagy tököt, amit szomszédja ajándékozott.- Láttál-e már ilyen szép tököt életedben?- Sohasem, nagyságos király.- Látod, ilyen neked nincs, pedig ez a szomszédodnak termett. Tehát legyen ez a tied, vigyed haza. Becsesebb ajándékot nem adhatnék négy ökrödért. Az pedig szegény szomszédodé legyen, akinek viszont ilyen szép ökrei nincsenek. Az ember hosszú orral vitte haza a tököt. A király orra Mátyásnak meglehetős nagy orra volt, ami nagyon jól van, „ha akar, legyen”, azt mondja a kecskeméti ember. Egyszer azonban szinte vesztére szolgált ez a tekintélyes orra. Valami nagy várost ostromolván, hogy annak gyöngéit kiismerhesse, maga álruhában belopózott oda. Azonban valaki ráismert, s rögtön parancsot adtak a város minden kapuinál levő őröknek, hogy vigyázzanak, és ki ne bocsássák. Mátyás megtudta ezt, s hirtelen egy szekeres tót öltözetét véve magára, elkezdett egy szekérkereket hajtani maga előtt a kapun kifelé. A kapuőr látva, hogy mint siet a tót a futó kerék után, nem állhatta meg, hogy rá ne kiáltson nevetve:- Te szotyák! Akkora orrod van, mint Mátyás királynak - s azzal egy jót húzott a hátára. A király tűrte a tréfát, s csak akkor nevetett ő is, mikor már a kapun kívül volt. Kereshették aztán odabenn Mátyás királyt. Mátyás király kapál Egyszer a baranyai bortermő hegyek között táborozva vígan ittak a főurak a király sátorában. Bizonyosan valami győzelmi hír áldomását itták. Tust ittak már mindenért a jó villányi borbúi, mialatt kinn a hegyek között a nagy meleg napon a szőlőmunkások kapáltak.- Szeretitek a jó bort meginni - mondá a király -, lássuk, tudnátok-e azt mívelni is? Jertek, segítsünk kapálni a derék embereknek. A főurak váltig szabódtak, hogy nem méltó munka ez sem a király nagyságos, sem az ő vitézlő tenyereikhez. De hasztalan volt minden kifogás, ha a király ment, menni kellett nekik is. A szőlőbe érve kivették a munkások kezéből a kapát, s elkezdtek dolgozni. A király úgy kapált, mint akármely vincellér. A főurak csak várták, hogy mikor unja meg már, s mikor hagyatja velők is félbe a munkát. Volt közöttük elég, kinek méltóságos dereka nem volt szokva az ilyen mulatsághoz. Végre nem állhatta tovább az országbíró, kinek testén az izzadság csurgott végig.- Uram király, légy kegyelemmel, mind kidűlünk itt melletted eme dísztelen munkában. Ám vígy bennünket ágyúk elé, ott szívesen követünk, de megöl ez a paraszt dolog.- Látjátok - mondá a király -, nektek egy óráig is sok ez a munka; hát aki'egész életén át ebben törődik! Azért máskor ha áldomást isztok, ne felejtsétek ki belőle a népet, mely mindnyájunkért izzad. Lapszámunkat Jánosi Andrea munkáival illusztráltuk. A festőművész, grafikus, könyvillusztrátor 1979-ben született Szászrégenben. 2003-ban diplomázott a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem művészetpedagógia szakán, 2008-ban pedig a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem média szakán szerzett rendezői diplomát. A Projectograph Kiadó gondozásában 2007-ben indult útjára a Kincses Képeskönyv sorozat, melynek illusztrátoraként nyolc kötetet jegyez. Számos, zömében gyerekirodalmi kötetet illusztrált a Koinónia, a Bookart, a Gutenberg, a Kriterion, a Méry-Ratio, az Irodalmi Jelen és a Nórán kiadóknak. 2010-ben Felméri Cecília Mátyás, Mátyás című animációs dokumentumfilmjét rajzolta. A Napsugár gyerekirodalmi lap munkatársa. A Kolozsváron élő művész további munkáit a www.janosiandrea.ro oldalon lehet megtekinteni. LAPSZAMUNK SZERZŐI Bene Zoltán (1973) író Döme Barbara (1973) író, újságíró, szerkesztő Erős Kinga (1977) író, kritikus, szerkesztő György Attila (1971) József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő Lövétei Lázár László (1972) József Attila-díjas költő, író, szerkesztő, műfordító Szentmártoni János (1975) József Attila-díjas költő, író, a Magyar írószövetség elnöke Végh Attila (1962) József Attila-díjas költő, próza- és esszéíró IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. február
