Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-15 / 12. szám
fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2018. JANUÁR 15., HÉTFŐ HÍREK Milliókból korszerűsítenek Százhuszonhétmillió forintból újul meg tavasszal a település sportcentruma és óvodája. Mindkét épület energetikai korszerűsítése pályázati forrásból valósul meg, amely magában foglalja a nyílászárók cseréjét, a homlokzat szigetelését, valamint a fűtés korszerűsítését is. A sportközpont tetejére napelemek is kerülnek. H.É. Tanulható a digitális világ PÁLOSVÖRÖSMART Digitális szakadék csökkentése elnevezésű ingyenes informatikai képzésre invitálják a település lakóit. A 35 órás képzésre a 16 és 65 év közöttieket várják a kultúrházban. H. É. Közös projekttel nyertek GYÖNGYÓSTARJÁN, NAGYRÉDE A két község konzorciumban, településenként tízmillió forintos pályázatot nyert, amelynek révén mindkét falu egy-egy nyolcvan lóerős traktort és kiegészítő eszközöket vásárolhat. Utóbbiakat közösen használja majd a két falu. H. É. Roma népi épület agyagból Komoly munkával, sok energiával készítették el a Hodászi Roma Tájház kicsinyített mását a Szent Imre Általános Iskola kézművesszakkörének diákjai. Az intézmény példakép, tehetségműhelye eredményesen pályázott a Nemzetiségi Tehetség Program pályázatára, amelynek első részeként húsz tanuló tanulmányi kiránduláson vett részt Hodászon. H. É. Tavasszal elkezdődhetnek végre a munkálatok Évek óta elkeserítő az utak állapota Az Adács és Vámosgyörk közötti útszakasz balesetveszélyes a hatalmas kátyúk miatt Fotó: Czímer T. Kátyúkkal teli, szinte járhatatlan a település Kossuth Lajos utcája. Lépésben lehet csak autóval végighajtani rajta, de a gyalogosok is óvatosan közlekednek, hisz a járda is töredezett, saras időben pedig csúszós és balesetveszélyes. Ám a településnek nem ez az egyetlen útja okoz gondot. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu ADÁCS A falu közepén, a vasútállomástól az önkormányzatig óvatosan, szinte lépésben hajtok az autóval. Forgalmas szakasznak tűnik, máris jön szembe egy kocsi, amennyire tudok lehúzódom, de amaz inkább megvár, amíg elhajtok mellette. Gyorsan kiderül, hogy két autó kényelmesen még jó időben sem fér el itt egymás mellett. Hatalmas kátyúk, megsüllyedt útpadka végig... Az esős időben tócsákkal teli az út. A járda is saras és szemlátomást ferde, töredezett, most saras is. Megállók. Igyekszem felmérni az áldatlan állapotot és csak sejtéseim vannak arról, milyen bosszantó lehet itt naponta közlekedni. Kerékpárral sem egyszerű közlekedni Széchenyi Istvánná kerékpárral jön szemben, nem is igen tud kikerülni, leszáll a bicikliről.- Nagyon rosszak az utak, de nem csak itt, mindenfele - panaszolja is az idős asszonya kérdésemre. Most ugyan egy pár utcát rendbe tettek, de a többi borzalom - árulja el. Ahogy azt is, hogy nyolcvanéves létére kénytelen tekerni, mert muszáj az üzletbe eljutnia, de a nagyobb kátyúknál nem kockáztat, inkább leszáll a kerékpárjáról és áttolja a veszélyesebb szakaszokon. Többektől is érdeklődöm az utak állapotáról. Elmondják, hogy a nagy forgalom, főleg a teherautók, kamionok miatt mennek tönkre az utak és ez évek óta probléma.- A településünk úthálózata összesen mintegy huszonkettő kilométer és ennek több, mint a fele igen rossz minőségű - tájékoztat Ócsai László. A polgármester készségesen invitál végig a falun, hogy megmutassa, valóban vannak problémák, de amit tudnak, azért megtesznek.- Mintegy két kilométeres útszakasz állami kezelésben áll. A Kossuth Lajos utca is és az Árpád fejedelem utca is - szögezi le a polgármester. Hozzáteszi: ezekhez nem tudnak hozzányúlni, panaszt folyamatosan tesznek és évek óta kérik a javítást. Most azonban megoldódni látszik ez a probléma. Hosszú idő kellett, hogy járható legyen ez az út- Évtizedek óta nem voltak a belterületi állami utak felújítva nálunk. Most 178 millió forintból végre megújul a falunk központjában végigfutó két nagyon rossz állapotban lévő út. Az engedélyeztetési és egyéb eljárások már lezajlottak, már csak a jobb időre várunk, az ígéretek szerint tavasszal elkezdik a munkát a közútkezelő szakemberei - tudatja a polgármester, miközben arról is tájékoztat, hogy tavaly néhány saját utat is rendbe tudott tenni az önkormányzat. Jól gazdálkodtak, tudtak fejleszteni, felújítani- Mivel előző években az önkormányzatunk jól gazdálkodott és hitelfelvételre nem kényszerült, ezért a kormánytól kaptunk kétszer negyvennégymillió forint támogatást. Ebből több utcát is felújítottunk, a Damjanich útra csaknem egymillió forintot költöttünk, hogy egyáltalán járhatóvá tegyük, de például a ravatalozó is ebből az összegből épült, valamint a hivatal is ennek révén újult meg - árulja el kérdésemre a a falu vezetője. Siralmas állapotban az összekötő út A települést elhagyva Vámosgyörk irányába tartunk, lassan vezet a polgármester, akkurátusán kerüli ki a kátyúkat. Közben azt meséli, hogy ezen az úton hetente történik baleset a hatalmas kátyúk miatt, de hiába jelentik be neki, ez a szakasz sem az önkormányzaté. 2008-ban már egyszer felújították, azóta ismét teljesen tönkrement. Nincs jó alapja az útnak, hisz ezen valamikor csak lovas kocsik jártak - meséli.- Na, ezt tessék nézni! - áll bele Ócsai László az út közepén tátongó mélyedésbe, miután lehúzódtunk, hogy közelebbről is megnézzük a kráterszerű lyukat. - Ebbe, ha valaki beleszalad, minimum tengelytörést szenved az autója, roszszabb esetben meg fel is borul... hogy ezt mikor csinálják majd meg és erre még menynyi időt kell várni, azt nem lehet tudni - teszi hozzá elkeseredetten. kérdés válasz Szabó Sándor, az Ifjúsági Kerekasztal titkára- Tavaly decemberben alakult az Ifjúsági Kerekasztal, miért jött létre?- Legfontosabb, hogy a közélet iránt érdeklődő, motivált fiatal nemzedéket neveljünk ki. A társadalmi szerepvállalást kell erősíteni. Reméljük, a velük folytatott munka abban térül meg, hogy ezek a fiatalok kiveszik majd a részüket a közösségi életből.- Van már elképzelés, mik lesznek az első lépések?- Egyik legfontosabb témánk az ifjúsági közösségi tér kialakítása a városban. Decemberben az önkormányzat benyújtott egy pályázatot, melyben vállaltuk egy közösségi tér kialakítását is. Ez egybecseng a város ifjúsági és kulturális koncepciójának feladatkijelölésével. A közösségi tér tárgyalásának hírére a városatyák legnagyobb meglepetésére a Gyöngyös Városi Diáktanács elnökségén kívül közel 100 fiatal jelent meg a nyílt testületi ülésen, úgy gondolom, ez jelzésértékű. A közösségi tér helyszínéül a város több használaton kívüli ingatlant is megjelölt. Az egyik a Nádor utcai Bíró-kúria, amely több szempontból is megfelelő lehetne, hisz itt kezdésként viszonylag kis költségvetéssel kialakíthatók a szükséges helyszínek. Később aztán más funkciókkal is meg lehetne tölteni a helyet: bérlakások, ifjúsági vállalkozások... ,- A napokban tartották első ülésüket, miről volt szó?- A testület éves munkatervét tekintettük át és meghatároztuk a kerekasztal következő negyedéves feladatait. Egyeztettük a város Ifjúsági Koncepció Cselekvési Terv éves feladatait. H. É. A cél, hogy a fiatalok helyben találjanak lehetőséget és terveiket itt valósítsák meg Az idei esztendő a nagy beruházások éve lesz NAGYREDE Tavaly év végén nyertük el azt a 120 millió forintos pályázatot, amely a fiatalok helyben tartását segíti - tájékoztatta lapunkat Siposné Fodor Judit. A község polgármestere elmondta, az Esély-otthon pályázat segítségével több önkormányzati lakást újítanak fel. Emellett számos képzés és támogatási lehetőség is szerepel a programban. A fiatalok többek között kitanulhatják a vállalkozóvá válás folyamatát, de konkrét anyagi támogatásokat is igénybe tudnak venni, amelyek összege akár havonta bruttó hetvenötezer forint is lehet - magyarázta a nagyközség vezetője. Hozzátette: az elmúlt három év eddigi mérlege, több mint 460 millió forint pályázati támogatás, amelyek közül több idén valósul meg.- Ebben az évben tízmillió forintos támogatással és öt és fél millió forintos önerővel a Fő út páratlan oldalán felújítjuk a parkolókat és a járdákat térkővel fedjük le. A pályázat sikeréért köszönettel tartozunk a térség országgyűlési képviselőjének, Szabó Zsoltnak - tette hozzá a polgármester. Megtudtuk az is, saját erőből, csak-Dravnyik-Kelemen Péter, településüzemeltetési szakember mutatja a felújításra váró hat terem egyikét Fotó: Czímer Tamás nem harmincmillió forintból több utat is épített az önkormányzat.- Szintén- örömteli hír, hogy a háziorvosi praxisok is támogatáshoz jutottak. Száztízmillió forintra Gyöngyöspatával és Gyöngyöstarjánnal közösen pályáztunk és mindkét nagyrédei körzet több millió forintot fordíthat egészségmegőrzési programok megvalósítására - számolt be a településvezető, aki az idei feladatok közt említette még a helyi piac kialakítását és 62 millió forintból a Haladás úton a kerékpárút megépülését. H. É. Virágzó kulturális élet A Fáy-kastély teljes felújítása szintén ennek az évnek az egyik kiemelt feladata lesz. Idén megkezdődik és a tervek szerint be is fejeződik a beruházás, amelyhez mintegy nyolcvanhatmillió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Egy többfunkciós kulturális és közösségi tér kialakítása kezdődik hamarosan a kastélyban, s egy angolparkkal gazdagodik az épület körüli zöldövezet.