Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-15 / 12. szám
2018. JANUÁR 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Minisztériumi pályázaton nyertek százmilliókat Visszaköltözhet régi helyére a könyvtár Az átmeneti helyen rendezett körülmények, de szűkös termek várják a látogatókat Fotó: Albert Péter Várhatóan 2019-ben visszaköltözik régi helyére, a belvárosba az Ady Endre Könyvtár. A város jelentős támogatást nyert az épület felújítására. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN Az Ady Endre Könyvtár 2015 nyara óta a Radnóti téren, az egykori cukorgyár igazgatósági épületében működik. A palotaszerű, reprezentatív létesítmény akár méltó helye is lehetne a bibliotékának, ám több szempontból sem praktikus: egyrészt távolabb esik a Kossuth tértől - igaz, az újhatvani városrészhez közelebb került -, ám enrtél is lényegesebb, hogy az új helyen nem fér el a teljes gyűjtemény, annak egy része nem hozzáférhető, ezért raktárban tárolják. Ennél fogva már a költözéskor nyilvánvaló volt, hogy a döntés csak átmeneti lehet. A városvezetés már 2016-ban szerette volna visszaköltöztetni az intézményt, de ehhez csak önerő állt rendelkezésre, ami nem bizonyult elegendőnek. A közelmúltban azonban az önkormányzat sikeresen pályázott a Nemzetgazdasági Minisztérium kiírására, aminek eredményeként összesen 400 millió forintot nyertek. Horváth Richárd polgármester elmondta: az összegből a vállalásnak megfelelően 200 milliót a helyi civil szervezetek támogatására fordítanak, 137 millió forint pedig a könyvtár visszaköltöztetésére jut. A szakemberek már el is kezdték a koncepció kialakítását. Az már biztos, hogy ebben az évben lezajlik a tervezési folyamat, 2019-ben pedig kívül-belül megújul az épület, ahová még abban az évben visszaköltözhet a könyvtár. A polgármester szerint a gyűjtemény méltó körülmények között várja majd a látogatókat. Az Ady Endre Könyvtár története az elmúlt évtizedekben több alkalommal is a helyváltoztatásról szólt. Az 1950-ben alapított intézmény három évig a városi művelődési ház egyik helyiségében működött, majd a Horváth Mihály út 10. szám alá, innen pedig 1956-ban a tanácsházára költöztették. Az újabb állomás, a Szövetkezet - napjainkban Hatvány Irén - utca 1966-tól végleges helynek tűnt, egészen a rendszerváltozásig, amikor a bibliotéka megkapta a volt MSZMP székház épületét a városháza mellett. Az 1990-es években a létesítményt korszerűsítették, innovációs központtá alakították. A tágas, világos épület nemcsak az olvasást kedvelők számára biztosított lehetőséget, de számos egyesületnek, szakkörnek is helyet adott. Emellett gazdag kulturális programjával, rendezvényeivel is rangot vívott ki magának. A városvezetés reményei szerint a felújítást követően modern környezetben, a megszokott színvonalon áll a kultúrabarátok rendelkezésére. - Fontos számunkra, hogy az ott működő szervezetek, egyesületek is megfelelő körülmények között folytathassák tevékenységüket - fejtette ki Horváth Richárd. A művelődési ház is nyert A Grassalkovich Művelődési Ház is sikerrel pályázott: az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője 30 millió forintos támogatásban részesítette az intézményt. Valló Ede igazgató elmondta: a pénzből tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek keretén belüli új foglalkoztatási formákat állítottak össze az óvodások, valamint az általános és középiskolás diákok igényeit figyelembe véve. Céljuk, hogy a projektben részt vevő célcsoport 57 százaléka hátrányos helyzetű gyerekekből álljon. A kezdeményezés tizenhárom oktatási intézménnyel való együttműködést tartalmaz több mint ezer gyermek bevonásával, akik közül 360 hátrányos helyzetű tanuló, és 230 fő óvodás. Az első hó Süli Kinga kinga.sulimediaworks.hu Soha nem felejtem el gyermekkorom teleit, amikor még az időjárás nem volt így megzavarodva, és a legtöbbször fehér karácsonynak örülhettünk. Volt, hogy már októberben leesett az első hó, de akkora, hogy napokig alig lehetett minket bevonszolni a házba, mert állandóan szánkóztunk, vagy vérre menő hócsatát vívtunk. Akkoriban még nem volt divat, hogy az intenzív havazás miatt ne nyisson ki a« iskola. Mindenki vízhatlan overallt húzott, és derékig érő hóban vágtunk neki a sulinak, s ettől nem is lehettünk volna boldogabbak. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre kevesebb hó esett, és egyre később. Belőlem is kiveszett már a gyermeki lelkesedés, többnyire csak az ablakból csodáltam a mindent beborító hótakarót. Aztán a városba költöztem, és eluralkodott rajtam az az érzés, hogy a tél már soha nem lesz ugyanolyan, mint a kis faluban, ahonnan származom. Nemrég gyermekbarátabb környékre költöztem, s megdöbbenve tapasztaltam, hogy az első hó lehulltával korábban soha nem látott gyerekek tucatjai árasztották el a közeli parkot. Mindenkinél volt valamilyen csúszóalkalmatosság, és késő estig tartott az izgatott sikongatás. Az első hó még az otthonülő gyermekeket is kicsábította. Megbabonázva néztem őket az ablakból, s rajtam is eluralkodott néhány percre a régi, falusi telek emléke. Tudtam, ha nem is megyek ki, s vetem magam a mindössze pár centis hóba, hóban gázolós emlékem örökre megmarad, s ettől újra helyreállt a rend a lelkemben. Volt, hogy derékig érő hóban mentünk iskolába Feloszlatták az egri Jobbikot, újjáalakult EGER Feloszlatta a Jobbik országos elnöksége a múlt héten a párt egri alapszervezetét, amely ezt követően szombaton újjá is alakult - tudatta közleményben a Jobbik egri alapszervezete. A szervezet új elnöke Mirkóczki Ádám lett, az alelnök pedig Ecsedi Tamás. Mirkóczki Ádám megkeresésünkre elmondta, az országos elnökség egyhangú döntéssel oszlatta fel az egri alapszervezetet, amelynek több oka is volt.- Az egyik fő ok, hogy az egri alapszervezet nem működött kellőképpen hatékonyan, nem volt megfelelő a kampány tevékenységük. A másik ok pedig, hogy néhány tag információkat szivárogtatott ki a kormánypárti propagandának. Ez nem volt tartható állapot, ezért az országos elnökség a feloszlatás mellett döntött - részletezte a politikus. Hozzátette, senkit nem zártak ki a tagok közül, és senki nem is döntött a kilépés mellett, viszont új tagokkal gazdagodott a szombati újjáalakulás során az egri alapszervezet.- Különösen fontos időszak következik a párt életében, maximális hatékonysággal kell működnünk. Új alapokra Inforrjációk szivárogtak ki, ezért oszlatták fel a szervezetet kell helyezni a tevékenységünket, csak így vehetünk részt sikeresen az előttünk álló kampányban - hangsúlyozta Mirkóczki Ádám. A döntéssel kapcsolatban megkerestük Bognár Ignácot, a Jobbik egri alapszervezetének korábbi elnökét is, ám ő nem kívánta kommentálni a történteket. Elmondta, a héten sajtótájékoztatón számol majd be a döntésről a nagyközönség számára. Süli K. Újabb sikeres madármentéseknek örülhettek a hétvégén a jászberényi Sasközpontban Kurszán és Hans is új életet kezdhetett JÁSZBERÉNY Különleges eseménnyel várták az évindító Sasnap alkalmából a herényi Sasközpont munkatársai az érdeklődőket. A központba betegen, illetve sérülten bekerült, az elmúlt hónapokban gondozott két parlagi sas röptetésére. Az egyik parlagi sast a hevesi madárvédők találták meg tavaly ősszel. A kútba esett ragadozó, akit Kurszánnak neveztek el, a növendék madarak szárnyra kapásának idején járt szerencsétlenül. Komoly külső sérülése nem volt, de egy köszvényt diagnosztizáltak az állat szervezetében. A madarat sikeresen kezelték az elmúlt hónapokban, majd amikor már a máj- és vesefunkciója is megfelelő volt, fokozatosan készítették fel a vadröptetésre. A másik felgyógyult madár Ausztriából érkezett. Osztrák természetvédők egy leszakadt fészek három fiókája közül kettőt Magyarországra, a herényi központba szállítottak, a harmadik nem szorult gondozásra, nem sokkal a megtalálás után elengedték.- Az egyik madár szárny és lábtöréssel került hozzánk - mondta Juhász Tibor, a herényi sasközpont vezetője, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Elvégezték az utolsó súly- és szárnyfesztávolság-mérést Fotó: B. Cs. természetvédelmi őre. - Ezt, az osztrák kollégák által Hansnak nevezett egyedet engedhetjük most szabadon. A másik osztrák sasnak semmilyen fizikai sérülése nem volt, de a szárnyát mégsem használja. Ez utóbbi egyed továbbra is a központban marad. A tizenötödik hazai sasszinkron hétvégéjén az ország különböző pontjain összesen mintegy négyszáz szakember végez megfigyelést - tájékoztatta lapunkat Horváth Márton, a Magyar Madártani Egyesület tagja, a parlagi sas védelmi program vezetője. Az összegyűlt adatok alapján tudják azt nyomon követni, hogy mennyi parlagi sas, rétisas található Magyarországon. Idén az Európai Unió által támogatott nemzetközi program eredményeként nyílt arra lehetőség, hogy egy Ausztriában megsérült madarat gyógyítsanak a jászberényi központban. A madárröptetés alkalmával meggyőződhetett mindenki arról, hogy jól sikerült a sasok visszavadítása. Amikor a gondozók egy utolsó adatrögzítés miatt szerették volna befogni a sasokat, az egyikük - nevezetesen Kurszán - utat talált magának a szabadba. Banka Cs.