Heves Megyei Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-26 / 96. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. ÁPRILIS 26., SZERDA Jobban megviseli a válás a kicsiket, mint gondolnánk A fiatalok közel fele elvált szülők gyermekeként nő fel A szülők az egymás elleni harc során sokszor nem érzékelik, mekkora fájdalmat okoznak a gyerme­küknek Fotó: Shuttersock HÍREK Ismét megrendezik a versenyt EGER Az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) Gyakorló Álta­lános, Közép-, Alapfokú Mű­vészeti Iskola és Pedagógiai Intézet, illetve az EKE Magyar Nyelvészeti Tanszékének kö­zös szervezésében ismétel­ten megrendezik a megyei helyesírási versenyt szerdán 14 órakor az intézmény Bar­tók téri épületében. A felada­tok a tantervi követelmények­nek megfelelően állítják pró­ba elé a gyermekeket. SZ. E. A DK-hoz igazol a képviselő GYÖNGYÖS Dr. Szén Gabriel­la gyöngyösi önkormányza­ti képviselő az Magyar Szoci­alista Pártból (MSZP) a De­mokratikus Koalícióhoz (DK) igazol - közölte a DK sajtó­irodája. Az önkormányza­ti választáson a 8-as egyé­ni körzetet nyerő jogász-szo­ciálpolitikus MSZP-DK-Együtt közös jelöltjeként nyerte el mandátumát a szocialista párttagjaként. Munkáját a jövőben a közös frakció tag­jaként, de a DK párttagja­ként kívánja folytatni. SZ. E. Változás az egri parkolásban EGER Május 1-jétől változik a parkolási rend a belvárosban - tudatta honlapján az EVAT Zrt. A fizető közterületi parkolók kö­zül a Bitskey Aladár uszoda déli része előtti, a Petőfi téri, a Für­dő utcai és a Csákány utcai parkolóhelyeken május 1-től szeptember 30-ig terjedő idő­szakban mindennap 8-tól 18 óráig fizetni kell a parkolásért. A Szépasszonyvölgy egész te­rületén ugyanezen időszak­ban mindennap déltől 20 óráig lesz díjköteles a parkolás. Ké­rik, hogy figyeljék az informáci­ós táblákat. SZ. E. Bár az utóbbi években a sta­tisztikai adatok szerint ha csak kevéssé is, de csök­kent Magyarországon a vá­lások száma, még így is ren­geteg fiatal él elvált szülők gyermekeként. A házastár­sak sokszor haragban vál­nak el, pláne, ha egy harma­dik fél áll a háttérben, ez pe­dig nagyban kihat a gyer­mekekre is. A jelenség oká­ról, következményeiről, va­lamint megfelelő kezelésé­ről dr. Ludányi Ágnessel, az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaságtudományi Kar Társadalomtudományi Inté­zetének megbízott igazgató­jával beszélgettünk. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu EGER Manapság a válás már egyfajta konfliktusmegoldó stratégiának számít. A felek ahelyett, hogy szembenézné­nek a problémáikkal és meg­beszélnék azokat, sokszor a számukra könnyebbnek tű­nő utat, a házasság felbontá­sát választják - kezdi a szak­ember mondandóját. Mind­eközben azonban sokszor el­felejtkeznek arról, hogy a vá­lás legnagyobb vesztese a kö­zös gyermek vagy gyerme­kek, hiszen amíg a felnőttek esetében a felek tudatos dön­téséről van szó, addig a gyer­meknek nincs választási le­hetősége, ennek pedig rövid, illetve hosszú távú negatív hatásai lehetnek a fiatal éle' téré nézve. Rövid távú hatásnak tekint­hető, hogy a gyermeket a hir­telen jött trauma akár a fejlő­désében is hátráltathatja, de ez főleg óvodáskorban jellem­ző, hiszen ebben az időszak­ban még sokkal inkább meg­viseli a válás a kisgyermeke­ket, mivel nagyon szorosan ragaszkodnak mindkét szü­lőhöz. Minél idősebb a fiatal, annál gyakoribb a harag, a szégyen, esetleg az agresszió megnyilvánulása, mivel saját, úgymond „rossz” viselkedésé­nek tulajdonítja a szülők elvá­lását. Ahhoz, hogy ezt meg­akadályozzuk, mindenkép­pen segítségre van szüksége a gyermeknek. Ez jöhet egy kö­zeli jó baráttól, rokontól, de a legjobb, ha az elvált felek igye­keznek minél több időt együtt tölteni, beszélgetni vele, hogy megértse, a kialakult helyzet nem az ő hibájából történt. Megkönnyítheti az is a trau­ma feldolgozását, ha a fiatal azt látja, hogy a válás után a szülők kiegyensúlyozottab­bak, boldogabbak lesznek, hi­szen akkor nem tudja magát hibáztatni, és könnyebb neki elfogadni a szülei döntését. Az intézetigazgató kifejtet­te, a válásnak a rövid távú hatásai eltörpülnek a hosszú távú, akár a fiatal egész éle­tét végigkísérő negatív hatá­sok mellett. Ha a gyermek­korban történt válás különö­sen nehéz volt, sok haraggal és traumával, az akár a fiatal családra vonatkozó felfogá­sát is befolyásolhatja, és leg­rosszabb esetben okozhatja azt is, hogy egész életében bi­zalmatlan lesz minden embe­ri kapcsolatában, nem csak a párkapcsolatokban.- Mindezt azonban nem olyan nehéz megakadályoz­ni - teszi hozzá a szakember. A legfontosabb, hogy mind­két szülő felismerje, mek­kora fájdalmat és traumát okozhat ez a gyermeknek, és igyekezzenek ezt megaka­dályozni. Fontos, hogy a fi­atal ne azt lássa, hogy a fe­lek haraggal, akár utálattal válnak el. Üljenek le, lehető­leg a két szülő együtt a gyer­mekkel, és beszéljék meg, miért is bontják fel a házas­ságot, ‘és biztosítsák róla, hogy neki ebben nincs sze­repe. Igyekezzen mindkét fél a lehető legtöbb időt tölteni külön-külön is a fiatallal, és minél többet beszélgetni ve­le, hiszen akármilyen kicsi is a gyermek, lesznek kérdé­sei a történtekkel kapcsolat­ban, amikre fontos, hogy vá­laszt kapjon. Jó megoldás lehet egy szak­ember bevonása is, ha a szü­lők úgy érzik, nem tudják ke­zelni a kialakult helyzetet. Hiszen egy külső szemlélő objektiven látja a szituációt, és segíthet a problémák fel­dolgozásában vagy átvésze­lésében, a gyermeknek és a szülőknek egyaránt. Egy hétig élt áram nélkül a hó fogságában SZILVÁSVÁRAD, BÜKK FENNSÍK A szilvásváradi erdészeknek nemcsak az utakat kell meg­tisztítaniuk az elmúlt hét vi­haros időjárása során kidőlt fáktól, hanem egy kollégáju­kat is ki kellett szabadítani­uk a hó fogságából. Bognár Bence, az Egerer- dő Zrt. Szilvásváradi Erdé­szetének vezetője a Hírlap­nak elmondta: a Bükk-fennsí- ki csurgói szolgálati vadász­házban élő erdészük, Hajdú Pál múlt szerdán járt utoljára Szilvásváradon, akkor kezdő­dött a havazás is.- Pali berendezkedett a té­li időjárási viszonyokra, de ez a hó kicsit még őt is meglep­te. Autóval indult el visszafe­lé, de már akkor elakadt, úgy­hogy a hazafelé vezető utat is gyalog kellett megtennie - mesélte az előzményekről az erdészetvezető. Mint meg­tudtuk: a Bükk-fennsíkon la­kó erdészt egy hétre zárta el a külvilágtól a 80 centiméter vastagságú hó, és onnantól kezdve áram sem volt a ház­ban, nem működött az aggre­gátor. Kedden, miután nagy­jából felszabadították a fenn­síkra vezető utakat a hótól és a törmeléktől, egy rakodógép­pel ástak utat a vadászházig, ahová eljuttattak egy műkö­dőképes aggregátort is.- Pali jól van, semmiben sem szenvedett hiányt az áramon kívül. Van egy ré­gi vezetékes telefonja, azon tartottuk a kapcsolatot. Van mit ennie és innia is, cse­répkályhával fűt, a munká­ját pedig továbbra is folytat­ja. A ház környékén jelenleg még negyven centiméteres a hó, de folyamatosan olvad - tudatta Bognár Bence. Az erdészetvezető elmond­ta azt is: a nagy szélben a leg­kevesebb kár egyébként a Bükk-fennsík környékén ke­letkezett, mivel ott a fák még nem voltak lombban, de len­tebb a fenyvesek koronatöré­se igen nagy. A Szalajka-völgy és a Bükk-fennsík felé veze­tő utak csak most szabadul­nak fel. A még fel-feltámadó szél jelenleg is akadályozza a munkát, így még körülbelül 1-2 hét, mire a helyreállítást és a kárfelmérést elvégzik a területen. SZ. E. Leépítés a Platt 2003 Kft.-nél Hagyományt teremtenének a versmondóknak „A Dunánárt szavalták Egyelőre nem lakható az otthon FELSŐTÁRKÁNY A piaci környe­zet átalakulása miatt 120 mun­katársától válik meg a Platt 2003 Kft. A cég leépíti fémal­katrészgyártó kapacitásának jelentős részét, mert a piac kedvezőtlen változásai - csök­kenő kereslet, drasztikus alap- anyagár-emelkedés, megválto­zott támogatási és munkaerő­piaci környezet - miatt a terü­let veszteségessé vált. A vállal­kozás alapos mérlegelés után hozta meg e fájdalmas döntést. Jelenleg a folyamat előkészíté­se zajlik. Mindettől függetle­nül valamennyi megbízásukat szerződés szerint teljesítik, de­rül ki közleményükből. SZ. E. NAGYRÉDE Tizenkét iskola, hu­szonegy versenyzője szavalt a Kük hatvani tankerület első alkalommal megrendezett sza­valóversenyén - tudtuk meg Bozsik Istvántól, a versmon­dó verseny egyik szervezőjé­től. Elmondta, a legtöbben Jó­zsef Attila A Dunánál című mű­vét szavalták. A 2. és a 3. osztá­lyosok versenyében a recski Ko- rózs Balázs, a 4. és 5. osztályo­sok között Bocsi Noel lőrinci di­ák szavalt a legszebben, illetve itt egy különdíjat is kiosztottak, ezt a halmajugrai Lakatos Orso­lya érdemelte ki. A felsősöknél, Kozári Csenge Visontáról ért el kiváló minősítést. H. É. Hagyományteremtőnek szánták a versenyt Fotó : Czímer Tamás Április 23-án a kora délutáni órákban tűz ke­letkezett a Heves Megyei Gyer­mekvédelmi Központ és Terü­leti Gyermekvédelmi Szakszol­gálat Egri Gyermekotthonának Hevesaranyosi lakásotthoná­ban. A lángokat a pétervásárai és az egri hivatásos tűzoltók el­fojtották - adtuk hírül. Dr. Jungné Richter Judit, a Heves Megyei Gyermekvédel­mi Központ és Területi Gyer­mekvédelmi Szakszolgálat igazgatója lapunk érdeklődé­sére elmondta, a szolgálatot teljesítő kolléganő azonnal in­tézkedett, biztonságba helyez­te a gyermekeket, értesítette a tűzoltókat, akik rövid időn be­lül a helyszínre érkeztek, a tü­zet gyorsan megfékezték. Sze­mélysérülés nem történt. Mi­vel a ház egyelőre alkalmatlan az ott-tartózkodásra, a gyer­mekotthon vezetője a gyer­mekeket másik két lakásott­honban helyezte el, ahol biz­tosított a folyamatos ellátá­suk. A kárfelmérés folyamat­ban van, melynek megtörtén­te után a helyreállítás azon­nal megkezdődhet. Valameny- nyi gyermek időben elhagyta az épületet, az eset során nem sérült meg senki. A tűzoltók jelenleg a szükséges utómun­kálatokat végzik. B. K. 4 ■' ( * é

Next

/
Oldalképek
Tartalom