Heves Megyei Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-26 / 96. szám

2017. ÁPRILIS 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g I Raiffeisen BANK ILYEN EGY JÓ KAPCSOLAT Sebeink Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu U j, addig ismeretlen emberek előtt nehéz megnyitnunk lelkünket, amiből kiderülhet, kik is vagyunk valójában. Nem véletlen, hogy az első szemináriumon, vagy bármi­lyen foglalkozáson még a főiskolákon, egyetemeken is minden­kinek hevesebben vert a szíve, mikor be kellett mutatkoznia. Ezeken a találkozásokon nem volt apelláta, hiszen a lényeg pont az volt, hogy - esetemben az irodalmi műveken keresztül - felszínre hozzuk lényünket, és meg is mutassuk csoporttár­sainknak anélkül, hogy szégyenkeznénk sebeinken. Hisz’ vol­tak azok mindenkinek: ki a családjához, ki a párkapcsolatához kötötte, legvégül azonban arra kellett rádöbbennünk, hogy a bennünk rejlő sebeket csakis magunk gyógyíthatjuk meg. Talán éppen azzal, hogy be­ismerjük hibáinkat, s ugyan­akkor felismerjük erősségein­ket azokat, amikre büszkék lehetünk. Minderre nem csak nekünk, bölcsészeknek volt szükségünk, hanem szüksége van rá minden matematikusnak, sportolónak vagy orvosnak, minden felnőtt, s önmagát még mindig kere­ső embernek. Ha látjuk, érezzük és tudjuk korlátáinkat, akkor pontosan tudjuk azt is, mekkorát kell lépni vagy ugrani ahhoz, hogy megszűnjenek és ne kelljen többé saját börtönünkben ra­boskodnunk. A gyógyulás útjai szerteágazóak: akad, aki családjában, akad, aki párkapcsolatában, van, aki a munkájában vagy hobbijában fedezi fel újra és újra önmagát, s az önmagán átszűrődő világot, valóságot. A lényeg, hogy időben megtaláljuk. Ne kelljen többé saját börtönünk­ben raboskodnunk. Gömbsátrat állítanak EGER A Magyar Nemzeti Mú­zeummal együttműködés­ben, idén szeptember ló-tól 21-ig a Dobó téren kap helyet egy gömbsátor, amelyben egy I. világháborúval kapcsola­tos interaktív kiállítást lehet majd megtekinteni - tudat­ta Kovács Cs. Tamás egri ön- kormányzati képviselő, a vá­rosképi és környezetvédel­mi bizottság elnöke. Elmond­ta: a 18 méter átmérőjű és 9 méter magas sátor már debü­tált Székesfehérváron, ahol több mint tízezren látogatták meg azt a tárlatot, amely több mint száz kiállítási tárggyal mutatja be az I. világháború történéseit. SZ. E. _________________HIRDETÉS Me gkérdeztük Ön szerint milyen egy jó kapcsolat? Közösen keresik a megoldást GYÖNGYÖS A városvezetés és a térség gazdasági szereplői­nek közös érdeke, hogy a múlt héten kialakult helyzet ne is­métlődhessen meg, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Segélykiáltás a Mátrá­ért címmel tartottak kedden Gyöngyösön. Köztudott: a Mát­rában lehullott nagy mennyisé­gű hó járhatatlanná tette a 24- es főutat, több települést elzárt a külvilágtól, mintegy kétezer fogyasztási helyen nem volt áram, telefon- és internet-szol­gáltatás. A tájékoztatón Hiesz György elmondta, ilyen szélső­séges időjárás ritkán fordul elő, az viszont gyakori, hogy a Mát­rában szünetel az áramellátás akkor is, ha ónos eső esik vagy erősebb szél fúj.- A helyzet tarthatatlan - fo­galmazott a városvezető, aki a probléma közös megoldására kérte a jelenlévőket. Hoffmann József, a mátrafü- redi Hotel Ózon tulajdonosa el­mondta, hogy a szállodákban a havonta többször is előfordu­ló áramszünet az automatikus rendszerekben károkat okoz. Palik Tibor, a Sástó Hotel Mát­ra tulajdonosa szerint nemcsak az áram, hanem a közművek, a közutak állapota is siralmas a Mátrában. Hozzátette, a tér­ség infrastruktúrája az elmúlt években nem követte az ide­genforgalom fejlődését. Stuller András, Mátraszentimre pol­gármestere szerint a légkábe­lek helyett földkábelek jelent­hetnének megoldást. H. É. A munka során kialakított jó együttműködésből, sze­mélyes kapcsolatból gyak­ran születhet új üzlet. Sze­rintem egy jó kapcsolatból mindkét fél profitál. A Raiffeisen Bank hisz benne, hogy a banki kapcsolat is lehet különleges. A tegnapi fórumon azt ígérték, átláthatóbb és költséghatékonyabb lesz a rendszer Fotó: Lénárt M. Újabb jelentős változás vár­ható a hulladékgazdálko­dásban - tudtuk meg ked­den egy pétervásárai fóru­mon. A szolgáltatást ugyan­azok végzik, csak más szer­vezeti formában. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Hamarosan újabb változás várható a megyei hul­ladékgazdálkodásban. Kedd délelőtt Pétervásárán, a váro­si művelődési házban tartottak tanácskozást, amelyen a legfris­sebb helyzetképet is felvázol­ták az ágazatot irányító Nem­zeti Hulladékgazdálkodási Ko­ordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) képviselője, illetve a Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Szolgáltató Kft. (NHSZ) ügy­vezető igazgatója. A fórumon azon polgármes­terek vettek részt, akik néhány hete kaptak egy körlevelet az NHKV-tól, amiben felszólítot­ták őket, hogy azonnali hatály- lyal bontsanak szerződést jelen­legi szolgáltatóikkal, ám továb­bi részleteket nem közöltek ve­lük. Eged István, Pétervására pol­gármestere köszöntötte a részt­vevőket és arra kérte az előadó­kat, vázolják fel, milyen válto­zás várható a rendszerben. Kije­lentette, a térségben eddig szol­gáltató PEVIK Nonprofit szol­gáltatásával elégedettek part­nerei. Hajnal Zsolt, az NHKV Zrt. szakmai vezérigazgató-helyet­tese előadásában hangsúlyozta, egy olyan modell formálódik je­lenleg a hazai hulladékgazdál­kodásban, amely áttekinthetőb­bé, egységesebbé teszi a jelen­leg szétaprózott szolgáltatási palettát. A Nemzeti Hulladék­gazdálkodási és Szolgáltató Kft. országos viszonylatban 21 régi­ós központot hoz létre, amelyek­nek feladata lesz a közszolgálta­tók koordinálása. A jelenlegi szolgáltató cégek alvállalkozó­ként végzik majd feladataikat, tehát nem szűnnek meg a mű­ködő társaságok, s nem bocsá­tanak el alkalmazottakat. Nemesek Tibor, az NHSZ ügy­vezető igazgatója a politikai­lag és szakmailag támogatott integrációs modellt ismertet­ve az ígérte: hatékonyabb és magasabb színvonalú szolgál­tatás a céljuk. Más régiókban már működik az ernyőszerve­zet, amely megyénk és a Ke- let-Nógrád alkotta régióban egy-két hónap múlva kezdhe­ti meg működését. Az Észak-magyarországi Regionális Hulladékgazdál­kodási Közszolgáltató Nonpro­fit Korlátolt Felelősségű Tár­sasághoz (ÉMRHK) tartoznak majd a jelenlegi önkéntes, il­letve megyei társulások. A következő prezentációban az hangzott el, hogy hazánk­ban jelenleg 120 szolgáltató te­vékenykedik különböző szak­mai színvonalon, és eltérő fel­tételekkel. A mostani szabá­lyozással helyettük 21 régi­ós központ alakul, ami lehető­vé teszi, hogy egységes szabá­lyozási környezetben, a lehe­tő legmagasabb színvonalon tevékenykedhessenek a szol­gáltatók. Az ezzel kapcsolatos rendelkezést a tervek szerint május 3-án fogadják el hivata­losan. Ettől az időponttól kezd­ve értesítik a szolgáltatókat, majd az önkormányzatokat a várható változásokról. Ezt követően a települések vezetői fogalmazták meg kér­déseiket. Csőgér Bálint, Nagy- visnyó polgármestere ar­ra volt kíváncsi, az új rend­szerben lesz-e arra lehetőség, hogy a megyében új hulladék- lerakó létesüljön. Kérdésére elhangzott, nincs lehetőség új lerakó kilakítására, Hejőpa- pi minden szempontból meg­felel az Európai Uniós szabá­lyozásnak. A kácsiak alaposan megjárták Többen azt firtatták, akkor az önkormányzatoknak mi a teendője ebben az átmene­ti helyzetben. Kiderült, a szol­gáltatóknak a szerződések fel­mondása után is hat havi el­látási kötelezettségük van, te­hát nem kell attól tartani, hogy nem végzik el feladatukat. A fórumon részt vett a közel ötszáz lakosú borsodi telepü­lés, Kács polgármestere is, aki egy sajátos helyi problémát ve­tett fel. Esetük jól érzékelteti a kaotikus viszonyokat. Elmond­ta, hogy a korábbi szolgáltató­val felmondták a szerződést és a PEVIK Kft.-t bízták meg a hulladékszállítással. A napok­ban viszont az történt, hogy mi­után a PEVIK Kft. annak rend- je-módja szerint kiürítette a kukákat, jött az előző vállalko­zó és elszállította a gyűjtőedé­nyeket, mondván, hogy azok az ő tulajdonát képezik. A két­száz kácsi háztartásban jelen­leg nincs kuka, mindenki abba gyűjti a szemetet, amibe tudja. A fórumon előadók megígér­ték, haladéktalanul intézked­nek az ügyben. Mária bolti eladó Jó kérdés. Most az jut hirtelen eszembe, hogy egy jó kap­csolatban minden apró gesz­tus számít. Igen, például én nagyon örülök, amikor a pá­romtól kapok valamilyen ap­róságot, figyelmességet, akár a hétköznapokon is, minden különleges alkalom nélkül. Ilona ingatlanértékesítő Ahol a felek kölcsönösen meghallgatják egymást. Nekem a munkám és az életem során is sokat se­gített, hogy nemcsak ma­gamra, hanem a másik fél­re is mindig odafigyeltem. Kis Renáta bankfiókvezető Minden nap kell dolgozni rajta, ugyanakkor minden­képpen különleges is. A kollégáimmal mi minden egyes ügyfelünk esetében arra törekszünk, hogy úgy érezzék, a bank és az ő kap­csolatuk kiszámítható és hosszú távra szól. Ferenc értékesítési vezető A saját szakterületemről tudnék példát hozni. Várjuk Önt fiókjainkban: 3300 Eger, Jókai Mór utca 5. 3200 Gyöngyös, Fő tér 12. Régiós központokból koordinálnak Jelentős változás szemétfronton

Next

/
Oldalképek
Tartalom