Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-04 / 54. szám

fi BELFÖLD 2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT Szakdolgozói bértáblát akarnak a védőnők Segítsék az emberek boldogulását az újfajta kormányablakok MAGYARORSZÁG Több száz, de az is lehet, hogy több ezer le­velet kap védőnőktől a követ­kező napokban több döntésho­zó is, akiktől helyzetük jobb­ra fordulását várja a szakma- írja a Magyar Idők. A Ma­gyar Védőnők Egyesülete és a kamara védőnői tagozata kez­deményezi a szakdolgozói bér­tábla kiterjesztését. A garan­tált bérminimum megemelé­se miatt egy kezdő védőnő fi­zetése megegyezik a több év­tizede a pályán lévő kollégájá­val. Ráadásul a védőnők bér­tábla hiányában nem fizetés- emelést, hanem bérkiegészí­tést kaptak már a tavalyi, ösz- szesen kétmilliárd forintos alapellátási támogatásnövek- ményből is, és ez sem történt meg mindenütt. A tavaly meg­kötött, többéves egészségügyi bérrendezés sem vonatkozik rájuk, ami azzal járna, hogy 2019-re nettó 50-60 ezer fo­rinttal maradna el egy diplo­más védőnő bére egy ugyan­csak főiskolát végzett kórházi ápolóétól. Már most nagyjából 400 vé­dőnő hiányzik a rendszerből. Ilyen körülmények között nem vonzó a pálya, és hiába tarta­nak nyilván mintegy 9000 ak­tív korú védőnőt, csak 4500- 5000-en dolgoznak, átlagélet- koruk pedig 45-50 év. Öt év alatt - 2013 és 2018 kö­zött - átlagosan 60 százalék­kal emelkedik a szociális ága­zatban dolgozók bére, közöt­tük a diplomásoké 67-71 szá­zalékkal - jelentette be Czibe- re Károly államtitkár. Idén 7,5 milliárd forintos bérkiegészí­tést kapnak a felsőfokú vég­zettségű szociális dolgozók. Jelezte: ez a bérkiegészítés át­lagosan bruttó 35 ezer forintot jelent, az emelést a napokban- januárig visszamenőleg - megkapják az érintettek. MW vei ezelőtt 29 kormányablak­ban 29-féle ügyet lehetett el­intézni, tegnap pedig már a kétszázhetvenedik kormány­ablakot adták át. Sok szerve­zet integrálódott az elmúlt hat évben a kormányhivata­li és a járási hivatali struktú­rába, létrejött 197 járás, és 25 ezer munkatárs intézi az em­berek ügyeit. Tavaly az embe­rek 24 millió üggyel fordul­tak a kormányhivatalokhoz, a most megnyitott kormány­ablak szolgáltatásait várható­an félezer ember veszi majd igénybe. Csökkent a várakozá­si idő, jelentősen nőtt azoknak az ügyeknek a száma, amelye­ket kevesebb, mint nyolc nap alatt képes elintézni a magyar közigazgatás - mondta Lázár. Orbán Viktor a most átadott kormányablaknál rákérdezett, hogy halad az ügyintézés... A kormány olyan államot akar létrehozni, amely a tár­sadalom bizalmát élvezi és segíti az emberek és a vál­lalkozások boldogulását - mondta Orbán Viktor tegnap a Szigetszentmiklósi Igaz­gatási Központ átadóünnep­ségén. Ezzel lezárult egy fontos közigazgatási sza­kasz átalakítása. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SZIGETSZENTMIKLÓS a felújí­tott vagy újonnan épített hiva­talok aligha érnek valamit, ha nincsenek kiválóan felkészült és elkötelezett alkalmazottaik - mondta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök Szigetszent- miklóson. A kormányablakok kialakításának programjában a Szigetszentmiklósi Igazga­tási Központban adták át az ország utolsóként létrehozott ilyen hivatalát. A következő évek a digitális ügyintézésre való áttérésről fognak szólni - vetítette előre a kormányfő, aki emlékeztetett arra is, ma már több mint ezerötszázfé- le eljárás elintézésére adnak lehetőséget az egységes kor­mányablakok, amelyek kiala­kítását még Navracsics Tibor kezdte el miniszterként, és Lá­zár János, a Miniszterelnöksé­get vezető miniszter zárta le a folyamatot. A munka céljá­nak nevezte, hogy az átalakított köz- igazgatás méltó le­gyen az ezeréves keresztény államhoz, de meg­feleljen a 21. századi modern társadalom elvárásainak is. Mint mondta, 2010 előtt az ál­lamnak alig akadt olyan szer­vezete, amely jól működött. Afféle „magánügynökség­ként”, kiszervezve tevékeny­kedtek, az állampolgárok pe­dig alig tudták elintézni ügye­iket, hiszen még á törvények sem az áldozatokat, hanem a bűnözőket védték. Helyreállt a közrend Mára 7100-zal bővült a rendőrség létszáma, és az or­szág minden településén ál­landó rendőri jelenlét van. „Helyreállítottuk a közren­det Magyarorszá­gon” - mondta a kormányfő. A be­vezetett életpálya- modellekről szól­va elmondta, hogy „a közrend kárára megy, ha az államnak dolgozó, elköte­lezett, felkészült tisztviselők máshol keresnek munkát”. Lassan elmondható, hogy a köz szolgálatát vállalni nem­Képzett mun­kaerő is kell a technika mellé Fotó: MTI csak szép hivatás, de kifizető­dő is - tette hozzá. A miniszterelnök az elmúlt évek látványos eseményének nevezte a Budapest környéki települések jelentőségének és méretének folyamatos növeke­dését: a kilencvenes évek óta kétszeresére növekedett Szi- getszentmiklós, de önerőből nem lett volna képes új igaz­gatási központjának létreho­zására, ezért kormányzati se­gítséggel sikerült egy romos épületet 4,4 milliárd forintból felújítani. Egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb Lázár János, a Miniszterel­nökséget vezető miniszter az ünnepségen felidézte, a kor­mány 2010-ben azt a célt tűzte maga elé, hogy a területi köz- igazgatás legyen egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb. Hat év­Régi adósság törlesztése Polt Péter legfőbb ügyész ar­ról beszélt, hogy elindult egy folyamat, amely azt akarja el­érni, hogy az igazságszolgál­tatás méltó körülmények kö­zött dolgozhasson. A sziget­szentmiklósi központtal új igazságszolgáltatási cent­rum jön létre, egy olyan he­lyen, ahol korábban bíróság, ügyészség nem is működött. Ezzel nagyon régi adósságot törlesztenek - mondta. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint a per ugyanolyan közügy, mint az adó-, az oktatás- és az egész­ségügy. A bíróság akkor tölti be rendeltetését, ha nem prob­lémákat generál, hanem meg­oldja őket. Papp Károly országos rend­őrfőkapitány mintaértékűnek nevezte, hogy a rendőrség a bí­rósággal, az ügyészséggel és a kormányablakkal egy épület­be került. A több mint nyolc­ezer négyzetméteres új sziget­szentmiklósi létesítményben 270-en dolgoznak. Jön a digitális ügyintézés Állami tulajdonba kerülhetnek a gazdátlan ingatlanok - KDNP: ne becsérték alatt árverezzenek Helyzet van, ha 115 éves elmúlt a tulajdonos BUDAPEST Csaknem kétmil- liónyi hibás, hiányos vagy el­évült ingatlan-nyilvántartá­si bejegyzés szerepel a telek­könyvekben Magyarországon. Lázár János ismertette a be­szédes adatokat: a több mint 18 milliónyi tételből mint­egy 1,9 millió hibás, 54 ezer esetben hiányos a tulajdonos­ra vonatkozó bejegyzés, vagy­is csak egy név szerepel rajta, de semmilyen más informá­ció - születési hely és évszám, lakcím - nem áll rendelkezés­re, ami hozzásegíthetne az azonosításához. Van 13 ezer olyan tulajdoni lap is, amely szerint a tulajdonos 1896 előtt született, tehát bőven száz év felett kellene lennie, ha még életben volna. Ehhez képest jelenleg 111 esztendős a leg­idősebb magyar állampolgár - sütötte el a poént Lázár. A kormány döntése értlemében minden olyan esetben, amikor a telekköny­vi bejegyzés szerint a tulajdo­nos 115 évnél idősebb, a járá­si hivatalt eljárás lefolytatásá­ra kötelezik. Erre a belterületi Millió hiba van az ingatlan-nyilvántartásokban Fotó: MW ingatlanok, valamint a mező gazdasági földek hasznosító sának megkönnyítése érdeké ben van szükség. A járási hivatalok hirdetményben kí­sérlik meg a tulaj­donos vagy az örö­kösök felkutatá­sát, akiknek lehetőségük lesz póthagyatéki eljárás lefolyta­tására. Végül pedig, ha senki sem jelentkezik, akkor a ma­gyar állam válik tulajdonossá. A belterületi ingatlanokat a tervek szerint átadnák az ön- kormányzatoknak, az osztat­lan közös tulajdon megvételé­re pedig lehetőséget biztosíta­nának a tulajdonostársaknak. Lázár János beszélt arról is, egy KDNP-s kezdeménye­zés szeretné megakadályozni, hogy árverések esetén az in­gatlan becsértékének, azaz a kikiáltási árának száz száza­léka alatt lehessen eladni az épületeket. A kezdeményezés célja, hogy a bajba jutott csa­ládok házait ne lehessen áron alul megszerezni, s ezt a kor­mány is támogatja. Ha senki nem jelentkezik, az állam átveszi Soltész Miklós, a kisebbik kormánypárt alelnöke sze­rint a javaslat elfogadásával a családok hosszú távon számolhat­nának az újrakez­dés lehetőségével. Eközben a bankok is biztosítva lesz­nek, ha jobb finanszírozási fel­tételeket garantálnak és oda­figyelnek az ingatlanok érté­kére, akkor sokkal nagyobb eséllyel jutnak hozzá a pén­zükhöz. Ha az ellenzéki pártok hoz­zájárulnak a házszabálytól való eltéréshez, akkor akár már hétfőn tárgyalhatnak a javaslatról, és kedden el is fo­gadhatják. Soltész Miklós reméli, hogy a szocialisták is támogatják majd az indítványt. Sz. P. A. Erdősítési tervek és szójakiváltás Két éve folyik az új erdőtörvény értelme, ha Magyarország má­előkészítése. A cél az, hogy az erdősített, fásított terüle­tek aránya 20-ról 27 százalék­ra emelkedjen. A jogszabály koncepciójáról még tárgyalnak az agrárkamarával és a ma­gán-erdőtulajdonosokkal. A kormány dolgozik egy szója- kiváltási program elindításán is, annak érdekében, hogy az ország mentesüljön a génmó­dosított élelmiszerektől. Ha­zánk GMO-ellenességének - amit az Alaptörvényben is rög­zítettek -, akkor van ereje és sokkal együtt lép fel - mond­ta el Lázár János a Kormányin- fón. Mindenek előtt mérlegel­ni kell a génmódosítás-men- tes előállítás költségeit és az eladhatóságot is. Ugyanis min­dig fennáll az a lehetőség, hogy a külföldön génmódosí­tott szójával készült élelmisze­rek - már késztermékként - a GMO-mentes hazai kínálat­nál olcsóbban kerülnek be a magyar piacra. A kormányzat ezt az eshetőséget is ki akar­ja zárni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom