Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-04 / 54. szám

2017. MÁRCIUS 4„ SZOMBAT BELFÖLD-KÜLFÖLD g Emberi hiba okozhatta a veronai tragédiát VERONA Emberi tévedés okoz­ta januárban a veronai busz­balesetet - jelentette ki Giro­lamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rend- őrség parancsnoka tegnap az MTI-nek. A nyomozás veze­tője elmondta: a baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, hogy semmi nem utal arra, hogy a jármű meg- hibásodhatott. Az autópálya­rendőrség álláspontja a koráb­bi felvetéseket látszik erősíte­ni, amelyek szerint a buszve­zető rosszul lett vagy elaludt a volánnál. Ismert, az olaszországi A4- es autópályán bekövetkezett balesetben 16-an vesztették életüket, 26-an megsérültek. A buszon többnyire a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és kísérőik utaztak. A baleset másnapján a veronai rendőr­ség gondatlanságból elköve­tett többrendbeli emberölés miatt indított vizsgálatot, ja­nuárban pedig gyanúsított­ként nevezte meg a jelenleg súlyos állapotban lévő sofőrt. Lacquaniti elmondta, a szak­értői véleményekre várnak, az ügyészség külön szakér­tőt kért fel a busz műszaki ál­lapotának vizsgálatára. A pa­rancsnok hozzáfűzte: azóta is tartják a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, illetve azokkal a veronai magyarokkal, akik a baleset után segítettek, és fo­lyamatosan kapják a híreket a sérültek állapotáról. MW Jogerős: Mubarak ártatlan KAIRÓ Ártatlannak minősítet­te az egyiptomi semmitőszék jogerős ítéletében a 88 éves Hoszni Mubarak volt elnököt, akit bűnrészességgel vádoltak a mintegy 30 éves hatalmá­nak megdöntését eredménye­ző 2011-es, Tahrír téri tünte­tések 800 résztvevőjének erő­szakos halálában. Ahmed Ab- del-Kávi bíró a volt elnök bíró­sági meghallgatása Után ki­hirdette: „A törvényszék ár­tatlannak találta a vádlottat.” így tehát szabadulhat. MW Húszezer embercsempész segíti az afrikaiakat Többen jönnek be Készülnek az új szállások a kiszolgálóhelyiségekkel a röszkei tranzitzónánál. Áprilistól 200 embert tudnak itt elszállásolni Fotó: MTI Súlyos börtönbüntetést kap­tak azok a migránsok, akik megerőszakoltak egy nőt Ausztriában. A migránsok beözönlése továbbra is tart, a kiutasítások felgyorsítása pedig akadozik. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Óriási üzlet az embercsempészet A migránsok beözönlése to­vábbra is tart, az Europol je­lentése szerint közel húsz­ezer embercsempész hirdeti az Európába tartó útvonalait a legnagyobb közösségi olda­lon. A Földközi-tengeren va­ló átkelésért akár egymillió forintot is fizetnek a migrán­sok. A bűnözők egyre széle­sebb körben használják a kö­zösségi oldalakat, ezáltal egy­re nehezebb őket nyomon kö­vetni és megbüntetni. Ezek a csoportok mára akkorára duz­zadtak, hogy több EU-n kívü­li európai nagykövetséget is megvesztegetnek a hamis pa­pírok érdekében - áll a doku­mentumban. A bűnözői szervek hatalmas profitra tesznek szert. Az ille­gális bevándorlók elsődleges célpontja Olaszország, mint­hogy a mediterrán országba tudnak a legrövidebb idő alatt átkelni Afri­kából. Fokozódik a fe­szültség a franciaországi Ca­lais menekülttáborban is, ahol könnygázt vetettek be, hogy különféle szervezetek ne tud­janak élelmiszert vinni az ille­gális bevándorlóknak. Koráb­ban ezt a tábort felszámolták a hatóságok, de azóta is érkez­nek még migránsok a kikötő­be, hogy onnan Angliába jus­sanak. A helyi polgármester viszont nagyon nem szeret­né, ha a dzsungel újra felépül­ne. így egyre keményebb esz­közökkel lép fel minden mig- ránspártoló segélyszervezet ellen. „Mi már eleget szenved­tünk” - idézik a polgármes­tert a hírügynökségek. A vá­rosvezető elmondta, megér­ti a humanitárius szemponto­kat, de a város jövője érdeké­ben muszáj megakadályoznia az ételosztásokat. Idegenkednek a kötelező kvótáktól A migrációs kérdésekért fe­lelős európai biztos sürgetése ellenére akadozik a migráns- kérdés megoldása Európá­ban - jelentette ki tegnap ifj. Lomnici Zoltán alkotmány- jogász az Ml-nek. A szakér­tő azzal kapcsolatban nyi­latkozott, hogy Dimitris Avramopoulos a kvóták tel­jesítését és a kiutasítások fel- gyorsítását sürgette. Lomnici Zoltán közlése sze­rint eddig csupán Málta és Finnország teljesítette köte­lezettségeit, és 160 ezerből mindössze 13 ezer embert te­lepítettek át. Ugyancsak aka­dozik a kiutasítás Németor­szágban és Ausztriában, illet­ve Olaszország már kiutasítá­si központokba tereli a mig- ránsokat - fűzte hozzá. A szigorított menekültügyi szabályzásról szóló oszt­rák kormánydöntést követő­en számos bírálatot fogalmaz­tak meg a nagyobbik koalíciós partner, az Osztrák Szociál­demokrata Párt (SPÖ) sorai­ból azzal kapcsolatban, hogy az eddigi gyakorlattól eltérő­en kiesnének a szociális ellátó- rendszerből mindazok a be­Súlyos börtön a csoportos erőszakért Közben példás büntetést szabott ki az osztrák bíróság arra a nyolc iraki bevándorló­ra, akik 2015 szilveszterének éjszakáján együtt megerősza­koltak egy német nőt Bécs vá­rosában. A férfiak közül né­gyen cipelték a lakásba az erő­sen ittas nőt, aki elmondása szerint folyamatosan könyör- gött nekik, hogy engedjék el. A férfiak közül mindannyian igényeltek menedékjogot, pá­ran már meg is szerezték. Egy személy kivételével azonban mindegyikük hosszú börtön- büntetést kapott. Egy férfit fel­mentettek, de a többi nyolc el­követőt kilenctől tizenhárom évig terjedő szabadságvesz­tésre ítélt a bíróság. A Kurier jelentése szerint az ítélet nem jogerős, így az erőszakolok még fellebbezhetnek a döntés ellen. Az elítéltek közül töb­ben rögtön bejelentették, hogy nem értenek egyet az ítélettel és fellebbezni fognak. vándorlók, akiknek elutasítot­ták a menedékkérelmét, ak­kor is, ha nem hagyják el az or­szágot. A jelenleg hatályos kor­mánydöntés értelmében idén kevesebb, 35 ezer menedék­kérelmi eljárás indulhat Auszt­riában. A néppárt korábbi ja­vaslata szerint azonban mind­össze 17 ezer embert kellene beengedni az országba. BUDAPEST A magyar határ vé­delmére költött összegek egé­szen nyilvánvalóan megtérül­nek - nyilatkozta az Ml csa­tornának Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint így lehet ugyanis megakadályoz­ni, hogy sokkal többet kelljen elkölteni olyan il­legális bevándor­lókra, akiknek egyébként semmi joguk nincs az Eu­rópai Unióban tar­tózkodni. Kifejtette, Német­ország eurómilliárdokat költ például a migránsok ellátásá­ra, oktatására és integrációjá­ra. Lázár János, a Miniszterel­nökséget vezető miniszter ko­rábban azt mondta, közel há- romszázmilliárd forintot tesz ki az a költség, amit eddig a déli határzárra védelmére csoportosítottak át a költség­vetésből. Calais-ban újabb feszült­ség alakult ki Vita az osztrákoknál Fontos változás a tartásdíj fizetésében BUDAPEST A polgári törvény- könyv (Ptk.) legutóbbi válto­zásával módosultak a tartás- díj szabályai is. Az ugyan nem változott, hogy a tartási igény hat hónapra visszamenőleg érvényesíthető, az viszont vál­tozás, hogy a tartási igény el­évülése három év. Ez azt jelen­ti, hogy a három évnél régeb­bi tartásdíjkövetelést már bí­róságon sem lehet behajtani - ismertette a változásokat Fe- hérné Gál Tünde, a Budapest Környéki Törvényszék tanács­elnöke az InfoRádióban. Hoz­zátette: szintén fontos válto­zás, hogy a tartásdíjat határo­zott összegben állapítják meg. Hozzátette, szintén fon­tos változás, hogy a tartásdíj megállapítása mostantól hatá­rozott összegben valósul meg, amit elsősorban a szülők kö­telesek megfizetni. Ha nincs olyan szülő, aki kötelezhe­tő lenne a tartásdíj fizetésé­re, akkor a nagyszülő az, aki a gyermek tartására kötelez­hető lehet. Három év után már elévülhet a tartásdíj A szülő és a nagyszülő kö­zött azonban természete­sen különbség van a tartás­díj mértéke szempontjából. A szülő a saját eltartásának ro­vására is köteles tartásdíjat fi­zetni - kivéve, ha a gyerek­nek van munkája vagy van a vagyonának jövedelme vagy más olyan rokona, aki tartás­díjat fizet. Mivel a nagyszü­lők távolabbi felmenők, náluk a tartási kötelezettség korláto­zott - hívta fel a figyelmet Fe- hérné Gál Tünde tanácselnök. Elmondta azt is, a szülő egy vagyontárgy, ingatlan átru­házásával vagy egy egyszeri pénzösszeg juttatásával is ki­fizetheti a tartásdíjat egy kis­korú gyermek esetében. Nagy­korú gyermeknél azonban ez a szabály nem mérvadó. Fehér- né Gál Tünde közölte, a bíróság ilyen jellegű ítéletet nem hoz­hat, ebben a szülők állapodhat­nak meg. Ha peren kívül egyez­nek meg, akkor a gyámhatóság jóváhagyása kell a tartásdíj megállapításához, ha perben, akkor a bíróság döntése. T. 0 Vitáznak arról, jöjjön-e az ukrán munkás Segít az építőiparnak BUDAPEST Már a gyakorlatban segítik az ukrán munkaválla­lók magyarországi foglalkoz­tatását. A Budapesti Kereske­delmi és Iparkamarában kez­dődött meg az Ukrán állam­polgárok hazai hiányszak­mákban történő foglalkoztatá­sa című munkaerőpiaci prog­ram. Az É VOSZ tett javaslatot a folytatására. Ukrajnában idő­közben már a magyarországi munkalehetőségre hívják fel a figyelmet. Az építőiparban vállalkozói szerződés alapján fogadnák őket. Rögzítenék, éves átlagban Ukrajnából 300 fő küldhető ki Magyarország­ra átmeneti építőipari munka­végzésre. Már céges tapaszta­latok is vannak az alkalma­zásukról. Ezek szerint ők elé­gedettek az itteni fizetéssel, motiváltak, a munkához va­ló hozzáállásuk pedig példa­értékű. „Úgy látjuk, az ukrán munkavállalók megbecsülik a magyar munkahelyeket, szak­A Magyar Szakszervezeti Szö­vetség elnöke elfogadhatat­lannak tartja, hogy így akarják megoldani a munkaerőhiány problémáját. Kordás László szerint a magyar bérek letöré­képzettek és jól dolgoznak. Fi­atal párok érkeznek terveik megvalósításához” - mondta el egy cégvezető. „Mi Mongó­liáig is elmegyünk lepkeháló­val, mégsem találunk megfe­lelő munkaerőt” - érvelt Os­torházi Károly, a Korróziós Szövetség elnöke. MW se a cél. Ők 30 ezer üres állás­ról tudnak, de azt mondják, a 200 ezer közmunkás egy ré­szét minden bizonnyal át lehet­ne képezni, s ezzel csökkente­ni lehetne a munkaerőhiányt. Kontrázik a szakszervezet Tisztelet a nemzet költőjének BUDAPEST Arany János születésének 200.évfordulója előtt tisztelegve a Magyar Nemzeti Bank 5000 forintos mini arany, 10000 forintos ezüst (fotónkon), valamint 2000 forintos színesfém emlékérmét bocsátott ki. Az Arany János-emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak. Az emlékérméket Király Vilmos tervezte. A szép kiállítású érméke pénteken a Sándor-palo­tában, Áder János köztársasági elnök jelenlétében mutatták be. MW ? » » >» 1 * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom