Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-19 / 16. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK Sírokban szerencsések az anyukák. Kényelmes, szépen felújított bölcsőde fogadja a kicsiket. Sok helyen megirigyelhetik őket Számos településen épülhet bölcsőde 2018-ig Heves megyében is Nagy igény, kevés hely Büszkék, hogy döntőbe jutottak GYÖNGYÖS, BÉKÉSCSABA Az elmúlt hétvégén a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban rendezték meg a 23. Országos Szólótáncfesztivált, ahol a cél az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús Táncos cím elnyerése volt. A hetven döntős versenyző közé jutott a Gyöngyös környéki fiatalokból verbuválódott Virtus Kamara Táncegyüttes művészeti vezetője, Albunovics Milán és párja, Besze Zsófia is. A fiatalok ugyan nem értek el helyezést a döntőben, de önmagában már az is komoly siker, hogy egyetlen Heves megyeiként bejutottak a legjobbak közé. SZ. E. Elszállítják a száraz fenyőket HEVES Első ütemben január 17. és 20. között szállítja el az utcára kitett fenyőket, elszáradt és díszeiktől megfosztott karácsonyfákat az NHSZ Hevesi Városfenntartó Nonprofit Kft. A második kör január 31. és február 3. között lesz esedékes. A begyűjtés azon a napon van, amikor egyes körzetekben a szemétszállítás történik. SZ. E. Hirdetik: a Tisza és a Tisza-tó él KISKÖRE 2000. január 31- én a Szamos felső folyásának vízgyűjtőterületén működő bányavállalat cianiddal szennyezte a Szamost és a Tiszát. A szennyeződés február 1-12. között vonult le a Tiszán ökológiai katasztrófát okozva. A magyar ország- gyűlés erre emlékezve február 1-jét a Tisza élővilágának napjává nyilvánította. A Kiskörei Vásárhelyi Pál Egyesülettanulói és az egyesület tagjai idén januárt 31-én, kedden, 11 órától a kiskörei szakaszmérnökség előtti lépcsőn tartják a megemlékezésüket. SZ. E. Megyénk sok településén lenne igény bölcsődére, azonban ebből az intézményből nagyon kevés van. Két év alatt változik a helyzet. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Nem kis feladat hárul a megyei településekre az elkövetkező két évben. Ott, ahol legalább öt szülő kéri, hogy legyen helyben bölcsődei ellátás, nincs apelláta, 2018 év végéig meg kell szervezni azt. A Pétervásárai járás húsz települése közül mindössze egy helyen, Sírokban fogadnak bölcsődéskorú gyermekeket. Ezt a valaha remekül prosperáló Mátravidéki Fémműveknek köszönheti a község. Az üzem évtizedekkel ezelőtt fontosnak találta, hogy így segítse a szülés után munkába visszatérő anyákat. Tuza Gábor polgármester azt mondja, büszkék arra, hogy az elmúlt években sikerült szépen felújítani a bölcsődét, így biztonságos, komfortos körülmények között foglalkozhatnak a kicsikkel. Szerencsére most is teljes kapacitással működnek, és több anyuka is várakozik, hogy itt helyezze el gyermekét, amíg dolgozik. Rozsnakiné Jakab Erzsébet, az Eger Megyei Jogú Város Ön- kormányzatának fenntartásában a Gyermekjóléti és Bölcsődei Igazgatóság szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy 2017. január 1-jétől változások léptek hatályba, amelyek a 3 év alatti gyermekek bölcsődei ellátásának megszervezését és így a települési ön- kormányzatokat is érintik. A 3 éven aluli gyermekek ellátásának az eddiginél rugalmasabb és az igényekre jobban reagálni képes rendszer új ellátási formákkal (bölcsőde, mini bölcsőde, munkahelyi bölcsőde, családi bölcsőde) kíván segíteni a családoknak. Olyan intézményi szolgáltatási formák jönnek létre, amelyek igazodnak a helyi kisgyermekes családok elvárásaihoz, igényeihez. Minden olyan településen kötelező lesz a bölcsődei ellátás megszervezése, ahol arra legalább 5 gyermek napközbeni felügyeletére igény jelentkezik, vagy a településen élő 3 év alatti gyermekek száma meghaladja a 40 főt. Egerben és környékén az igazgatóság működtetésében 4 bölcsőde 260 hellyel fogadja a 3 éven aluli kisgyermekeket, valamint 2017. január elsejétől családi napközi jogutódjaként családi bölcsődévé alakultak. Egerben, Felső- tárkányban, Kerecsenden és Makiáron 63 kisgyermek felvételére van lehetőség, 9 csoportban. Köztudott: Heves megye a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) segítségével 40 milliárd forintot használhat fel. Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke a Hírlapnak korábban elmondta: e forrásból például utakat, óvodákat, bölcsődéket, ipari parkokat, egészségházakat építenek és újítanak fel a közeljövőben. Véleménye szerint: 2017 a döntések, 2018 pedig a megvalósítás éve lesz.- Nekünk a döntésben van szerepünk, mivel a megyei önkormányzat jóváhagyása nélkül nem nyerhet pályázat a megyében. Úgy vélem, a tudatos területfejlesztési politika fókuszál: területi alapon és Eged István polgármestertől megtudtuk, pályázatukat már jó ideje benyújtották, de annak elbírálása még nem történt. A tervek szerint minimum tizenkét kisgyermek befogadására alkalmas bölcsődét szeretnének kialakítani, a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel, s egy olyan tornaszoágazati formában. Fontos célunk az, hogy a megye elmaradottabb részeit fejlesszük a TOP-ból. Ágazati szinten szintén vannak prioritásaink: lényeges lépésnek tartjuk a bölcsődeépítéseket, és előnyben részesülnek azok a pályázatok, ahol bölcsődét szeretnének építeni, illetve bővíteni, mert megyénkben kevés a férőhely. Ezen változtatni akarunk, hogy ezzel is támogassuk a fiatalok mielőbbi munkába állását és azt, hogy merjenek gyermeket vállalni. A munkánk egyik célja annak a nézetnek az erősítése, hogy a gyermek áldás legyen és ne teher! - nyilatkozta Szabó Róbert, aki hozzátette: a megyéből több falu is pályázik bölcsődék építésére. bával, amelyet az óvodások és bölcsődések is használhatnak. Tervezik emellett a hetvenöt gyermek befogadására alkalmas óvoda minőségi fejlesztését is. Ha zöldutat kap pályázatuk, a bölcsődei udvarrészt is szeretnék kialakítani, illetve új udvari játszóeszközök is beszereznének. Az átmeneti időszak nem lesz egyszerű Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetének (BDDSZ) elnöke szerint a tervezett átalakításoknak számos pozitív eleme van, azzal azonban nem ért egyet, hogy a különböző bölcsődetípusoknak eltérő személyi és tárgyi feltételeknek kell majd megfelelniük, hiszen a gyermekek igényei, szükségletei mindenhol ugyanazok. Az elnök leszögezte: problémák lehetnek azokon a településeken, ahol pillanatnyilag kizárólag egységes óvoda-bölcsőde működik. A törvény szerint ugyanis ezek jövő ősztől nem működhetnek. Pétervásárán már tavaly pályáztak Az elbírálásnál a kollekciók és a természetes alapanyagokból készült textíliák előnyben részesülnek Kreatív alkotók munkáit várják a pályázatra HEVES Kiírták a XXI. Országos napi életben. A tervezésben se- Szőttespályázatot, amit a Ha- gítséget is kaphatnak az alko- gyományok Háza népi ipar- tók az iparművészektől, hisz’ művészeti osztálya, a heve- fontos kérdés a tudás áthagyo- si önkormányzat és a Heve- mányozása, mivel a nagy öre- si Népművészeti és Háziipari gek egyre kevesebben vannak Szövetkezet hirdetett meg. és az erejük is egyre fogy - fo- Báder Miklósné, a háziipa- galmazott az elnök. A szőttes- ri szövetkezet elnöke lapunk- pályázattal a képzésre is ösz- nak elmondta: a pályázat cél- tönöznek. ja, hogy általa megújulhasson Akinek a bevezető felkel- a népművészet, és felkeltsék a tette érdeklődését, annak jö- fiatalok érdeklődését e szak- hetnek a részletek: pályázni ma iránt. Úgy véli, az ifjabb olyan esztétikailag, formaigenerációt akkor lehet a nép- lag és funkcionális szempontművészet mellé állítani, illet- ból is kimagasló színvonalú, a ve elfogadtatni azt velük, ha mindennapi életben is hasz- olyan funkcionális terméke- nálható alkotásokkal - példákét állítanak elő, amit ők is ul lakástextíliákkal, közintéz- használni tudnak a minden- ményekbe készülő textíliákA hevesi szövetkezetben fontosnak tartják a tudás átadását kai, öltözetekkel és kiegészítőkkel - lehet, amelyek a magyar népi szőtteshagyományt tekintik forrásnak.- Mindezek alatt olyan tárgyakat vagy tárgyegyütteseket értünk, amelyek vagy a hagyományos paraszti, paraszt- polgári kultúrában megszokott funkciójú textíliák másolatai, rekonstrukciói vagy az előzőleg említett hagyományból indultak ki formailag vagy díszítésben, és a mai divatirányzatoknak ugyancsak megfelelnek. Ezen túl a kortárs lakáskultúra vagy épületbelső bútoraihoz, színeihez, formáihoz illeszkedő textíliák is szóba jöhetnek - magyarázta Báder Miklósné, aki hozzátette: pályázni mechanikus meghajtású szövőszéken, gyorsvetélős szövőszéken, takácsszövőszéken, hagyományos szövőszéken és egyéb szövőszerkezeteken készített anyagokkal lehet. Megtudtuk: a pályázat elbírálásánál a kollekciók és a természetes alapanyagokból készült alkotások előnyben részesülnek. Egy tervező legfeljebb öt pályázati anyagot adhat be. A pályamunkákat a Népi Iparművészeti Bíráló Bizottság értékeli. Beküldési határidő: 2017. június 26. A legkiemelkedőbb alkotások díjazásban részesülnek. SZ. E. i o