Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-02 / 1. szám
2016. JANUAR 2., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Fergeteges buli a Dobó téren, újévköszöntő sortűz Az Egri Vitézlő Oskola tagjai a múlt évhez hasonlóan az idei új esztendőt is díszsortűzzel indították péntek délben a hármas kereszt tövéből Elköszönt a világ, s szűkebb pátriánk lakossága is a 2015-ös évtől. A szilveszteri buli sokszínűre sikeredett, a jó hangulat dominált szinte mindenütt. Az egri Dobó téren először rendeztek nagyszabású mulatságot. Voltak azért gondok is az alkohol, a petárda miatt. Munkatársainktól heol@heol.hu HEVES MEGYE Rengetegen voltak a szabad ég alatt, akik az óesztendőt búcsúztatni, az új évet pedig köszönteni szerették volna. Aki Egerben kilátogatott a Dobó térre, az nem maradt látványosság nélkül, hiszen fergeteges bulit szervezett az Egri Kulturális és Művészeti Központ. Rendhagyó színpadi attrakció is várta a vendégeket, s nem maradhatott el Szilveszter éjszakáján a tűzijáték sem. Nagyszabású volt a tűzshow, amit a Dobó térről lőttek fel, s amit 10-12 percen át lehetett csodálni. A színpadon - zenekarok és együttesek helyett - egymást váltották az egri szórakozóhelyek rezidens lemezlovasai: dj Endrú, dj Hütter, dj Vamo. A tér megtelt, a tömeg áttáncolta az éjszakát és a hajnalt. Abban mindenki egyetértett: fergeteges buliban, lenyűgöző tűzijátékban és vidám, barátságos hangulatban lehetett részük. Szilveszterkor nem csak a „bu- lis” helyeken jártak munkatársaink, ellátogattunk a Kertész utca százként emlegetett hajléktalan- szállóra is. Annál is inkább aktuális volt a vizit, mert az épületegyüttesben utolsó alkalommal „mulattak” a fedél nélküliek, hiszen március környékére várható a költözés Felnémetre, az új gondozói házba. Varga István igazgatóval beszélgettünk előbb arról, hogy az állandó itt lakók, vagy csak éjszakára menedéket kérők számára is nagy esemény, amikor lezárul az esztendő. A Kertész úton 26 férőhelyes az idősek, betegek ellátását szolgáló ápoló-gondozó részleg. Ők azok, akik leginkább készültek az újév köszöntésére. Sütemény, kevéske bor is került az asztalra, s a 22 férfi, valamint négy nő kis közösségi eseményen köszönt el az óévtől. - Kicsit más a helyzete annak a félszáz hajléktalannak, akit éjszakai szálláson tudunk elhelyezni. Ők minden áldott nap új jogviszonyt teremtenek azzal, amikor este bejönnek a szállóra, majd megszüntetik, amikor nappalra távoznak. Természetesen - ha nem is a legnagyobb örömök közepette - ők is köszönteni szokták az új esztendőt. Jártunk olyan egri családnál is, akiknél azért volt különös ez a szilveszter, mert a szalaparti intézményben élő gondozottak közül láttak vendégül néhány fiatalt. Ezek az emberek többszörös hátrányban élik életüket, mégis olyan örömmel ülték körbe az ünnepi asztalt, mint a minden gond nélkül élő, egészséges társaik másutt. A világ négy égtája felé fordulva emelték vállunkhoz puskájukat január elsején délben az Egri Vitézlő Oskola tagjai, akik díszelgő sortűz- zel köszöntötték az új esztendőt. „Vitézek az ágyúdombról lőnek, tudja meg bármiféle ellenség, hogy Eger nem lesz prédája pogánynak, megmarad az kereszténység védőbástyájának" - idézték a várvédők fogadalmát mai utódaik, akik egy éve hagyományteremtő céllal adták le az első lövést az akkor még gazos ágyúdombról. Most a megújult helyről, a hármas kereszt tövéből ébresztették az országot. A mentők országosan 3402 esetben nyújtottak segítséget az év utolsó napján. Hevesben 14 felnőttet és 4 gyermeket vittek kórházba alkohol, vagy drog miatt - közölte Győrfi Pál a Hírlap kérdésére. Tájékoztatása szerint ezen a szilveszteren az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz. A közlekedési baleseteken, verekedéseken túl sok részeg, esetleg drog hatása alatt álló fiatalt kellett kórházba szállítani, köztük 74 tizennyolc év alatti gyermeket is. Az országszerte bekövetkezett tíz pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesetből a legsúlyosabb éppen a megyénkben történt: egy férfi súlyos, roncsolt kézsérülést szenvedett. Úgy tudjuk, hogy a 35 esztendős ember Kápolnai lakos, és saját felelősségére elhagyta a kórházat. A tulajdonos, Kovács Lajosné ötlete nyomán ötödször rendeztek a noszvaji Rákóczi Vendégházban szilveszteri gasztroudvart Az első megyénkben babák Nem nagyon siettek világra már érkezését. Zalán 3000 jönni az új esztendő első nap- grammal és 54 centiméterrel ján a babák. A hatvani Albert látta meg a napvilágot. Déli Schweitzer Kórház első újszü- 12 óra 17 perckor a Markhot lőttje 2016-ban - egy egész- Ferenc Kórházban is megszü- séges kisfiú - január 1-jén letett az első kisbaba, aki a 11 óra 50 perckor sírt fel. Vasas László András nevet vi- A zagyvaszántói család má- selheti. A szíhalmí Vasas há- sodík gyermeke a Gercsényi zaspár egyébként egészsé- Zalán nevet kapta, szülein ki- ges 3850 grammal született vül a bátyja is nagyon várta fiúnak örülhet immár. Bittmann Tibor, a katasztrófavédelmi főigazgatóság szolgálatvezetője (balra) köszöntötte az egri tűzoltókat A tücsök éve Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu A z év végén tálalt hírek közül csak kevés érte el az olvasói ingerküszöböt. Na jó, hallottunk több százezres év végi jutalmakról az MNB-ben, olvastunk arról, hogy egyedüli meghívottként nyerte meg a Századvég Politikai Iskola és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 800 milliós tenderét, amit ezúttal is szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadásra, tanulmánykészítésre írtak ki. Megtudtuk, hogy a jegybank statisztikái szerint hamarosan a 40 ezer milliárd forintot is elérheti a magyar háztartások pénzügyi vagyona. Ez azt jelenti állítólag, Nem tudni, mit hogy levonva a lakossági tartoszólna most zás°kat’ csaknem 7,7 mdlio forint tarta- La Fontaine ur. lékavan. Igaz, ennek egy része csak virtuális - állítja a VS.hu. Ilyen hírek után meg sem lepődtem azon, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást idéh a mezei tücsök (Gryllus campestris) nyerte, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy 2016-ban e rovarfaj kap kitüntetett figyelmet. lói állt a versenyben a szitakötő és a szarvasbogár is, ám a tücsök lett a befutó. Hogy mit szólna ehhez La Fontaine, nem tudni, ám bizonyára kicsit meglepődne azon, hogy a szorgos hangyának semmi esélye nem volt, annak ellenére sem, hogy neki szárnyas változata is van. A mezei tücsök egyszerű, két centiméteres, kitinpáncélos fekete rovar, repülni sem tud, csak szép időben vidáman muzsikálni. Nincs mese, La Fontaine úr! A tücsöknek a jelek szerint 2016- ban sem kopik fel az álla. Amint kizöldül a határ, felmelegszik az idő, muzsikálhat tovább. A hangyának pedig marad a robot, no meg a virtuális megtakarítás. Ezerkétszáz család kapott adományt GYÖNGYÖS Példaértékű kezdeményezés indult magánszemélyek, gazdasági társaságok, alapítványok és a Gyöngyös Járási Hivatal összefogásával - tájékoztatta a Hírlapot szerdán Jordán Mercédesz, a Matrix PR és Online Kommunikációs Kft. munkatársa. Az Ajándékdoboz Alapítvány a gyöngyösi és a Gyöngyös környéki települések rászoruló családjain segített a most elbúcsúztatott év decemberében is. Az adománygyűjtő pontot a gyöngyösi Belváros terén helyezték el, ahol a Bori Mami étterem közreműködésével a jelenlévőket ünnepi fényekkel és színvonalas műsorokkal szórakoztatták. Az adományozáson megkülönböztetett figyelmet szenteltek a gyermekeknek, akiknek az alapítvány pontosan kétezer mikuláscsomagot osztott, mindemellett karácsonyi játszóház is várta őket egész hónapba. A szervezet decemberben tíz autóval, 26 településen együttesen 3600 tartós élelmiszercsomagot, körülbelül 1200 fenyőfát és 300 játékcsomagot 1200 rászorulónak adományozott. Az Ajándékdoboz Alapítvány az adományozandó családokat a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetőjével, Maka Piroskával a szociális és egészségügyi ellátó rendszer adatai alapján határozta meg. A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány Klausmann Viktor vezetésével és a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ munkatársainak segítségével szállította ki a csomagokat. A tartós élelmiszercsomagok és a fenyőfák Dobróka Tamás és a HE-DO Kft. - mint az Ajándékdoboz Alapítvány kiemelt támogatói - együttműködésével tették szebbé fiz 1200 család karácsonyát. Mint Jordán Mercédesz elmondta, az Ajándékdoboz Alapítvány hálás az együttműködő és támogató partnereinek, s minden közreműködő polgárnak az élelmiszer-adományokért, továbbá azoknak a gyermekeknek is, akik a játékaikat rászoruló gyerektársainak ajánlották fel. V. M. Tíz autóval 26 településen jött az adomány. Kijavítanak több utat is januárban HEVES MEGYE Továbbá ugyancsak kátyúznak majd az év első hónapjában a 2510. jelű összekötő úton Egercsehi és Bekölce között; emellett a 32106. jelű bekö- tőútnak a Kál és Nagyút között húzódó szakaszán, valamint a 32108. jelű bekötőúton Tarnabod térségében - számolt be munkatársunk kérésére lapunknak Marczin Bence a tervezett munkák helyszíneiről. Az osztályvezető a Hírlapnak még azt is elmondta, hogy száraz időjárási körülmények esetén még növényzetgondozási tevékenységet is - egyebek között cserjézést - végeznek majd.- Ezeket a munkálatokat a 3. számú elsőrendű főúton Füzesabony és Szihalom között; a 24. számú főúton Gyöngyös és Mát- rafüred között; a 31. számú főút Heves és Dormánd közötti szakaszán; a 2402. jelű összekötő- útón Rózsaszentmárton és Pető- fibánya között, továbbá a 24129. jelű bekötőútnak a Demjén és Egerszalók települések közötti szakaszán teljesítjük - tájékoztatott Marczin Bence. Ezen kívül még arra is kitért: jövő év áprilisától a meleg aszfaltot előállító keverők indulása után a télen kialakuló burkolathibákat kívánják ütemezetten megszüntetni, kátyúzással, illetve az előzőeken túlmenően nagyobb felületű, finisheres aszfaltozási munkákkal. SZ. E. t » l i