Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-11 / 8. szám
2016. JANUÁR 11., HÉTFŐ- Az Orosz Nyelvi Klub már több mint tizenöt éve működik a városban. Egy évben két nagy rendezvényt szoktunk szervezni, az egyik ez az ortodox karácsony - mondta el Fekete Lászlóné Natasa, a program szervezője. Tóth Judit, a főiskola oktatója, valamint Kirill atya előadását követően zenével és versekkel ünnepeltek az összejövetelen a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban, szombat délután. - Az ortodox karácsony január 7-én van, Magyarországon már nincsen ünnep, de mi, pravoszlávok ilyenkor szoktuk megtartani, i. H. Változást hozhat a település történetében a felfedezés A honfoglaláskor is éltek Gyöngyösön Izgalmas eredményeket hoztak egy 2013-ban kezdődött gyöngyösi ásatás még most is folyó vizsgálatai. A radiokarbon kormeghatározás szerint már a X. században is élhettek a mátraaljai település mostani területén. Szomszéd Eszter é szter.szomszed@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Évekkel ezelőtt lapunk is beszámolt arról, hogy régészeti szakfelügyelet keretein belül 2013 decemberében csontvázas temetkezések kerültek elő a gyöngyösi Olajbanfőtt Szent János templom kerítőfalának déli oldalán, a zárt vízelvezető csatorna kiásásakor. A Dobó István Vármúzeum (DIV) Tóth Zoltán régész vezetésével egy korábban ismeretlen temetőhöz tartozó sírokat tárt fel akkor. A beruházás a téli időszak miatt szünetelt, a munkavégzés a következő év tavaszán folytatódott, s 2014 márciusában még egy gyermeksírt dokumentálhattak a régészek.- A feltárás során a sírokat előzetesen a keresztény közösség tagjainak gondolhattuk - idézte fel lapunknak Tóth Zoltán. - A legfelső sír rendellenes temetkezés volt, mert a felnőtt, 25-35 év közötti nőt zsugorított pózban helyezték el a sírgödörben. A sír kiásásának idejét sokáig nem ismertük, ugyanúgy lehetett volna Árpád-kori, mint kora újkori is, nem volt olyan tényező, amelyre a korhatározást építhettük volna - mondta. Azonban a közelmúltban egy C14-es vizsgálathoz mintát vettek a nő csontjaiból, és mikor megkapták az eredményeket, hipotézisük megdőlni látszott. A radiokarbon kormeghatározás az addig ismert feltételezést megváltoztatta.- A vizsgálat eredményéből megtudhattuk, hogy a nőt 1000 és 1030 között temették el. Ettől a sírtól legalább három temetkezés idősebb rétegtanilag. Ez alapján már megállapíthatjuk, hogy a legfelső sír alatt talált elhunytak még a X. században, tehát a honfoglalás időszakában éltek és haltak Gyöngyös jelenlegi területén - mondta a szakember. Tóth Zoltán hozzátette: a temető kerítőfalán kívül előkerült sírok alapján azt feltételezhetik, hogy a ma látható fal többnyire az Árpád-korban is használt, felszentelt területet veheti körbe. Ellenkező esetben több középkori sírt is kellett volna találniuk a területen.- Gyöngyöspüspökin elképzelhető, hogy a keresztény közösség a zsugorított pózban elhelyezett nőt pogány életmódja - a hitvilága vagy látomásai miatt -, esetleg keresztényhez nem méltó halála - például öngyilkosság - miatt nem engedte a kerítőfallal körbevett, felszentelt területre. Azonban a régészet módszereivel ilyen információkra nem kaphatunk választ, az elképzelések írott forrásokra vagy történeti, néprajzi párhuzamokra épülhetnek. Ami bizonyos, hogy a temetőrészlet még néhány sír ismeretében is nagyon fontos részét alkotja Gyöngyöspüspöki, valamint Gyöngyös történetének - avatott be. Tehát ez azt jelenti, hogy a DIV szakemberei Gyöngyöspüspöki területén a X-XI. századi közösség első temetkezési helyét találták meg 2013-ban. így, az 1261-es okleveles forráshoz képest már régészeti adatokkal is igazolhatók a X. századi előzmények, bizonyíthatóan legalább 300 évvel korábbra helyezhető a település története.- A X. századi pogány temetőket a XI. század első harmadában is még gyakran használták. Az államalapítás, a keleti és nyugati irányú keresztény térítések a hétköznapok emberei számára változó mértékben voltak érzékelhetők régiónként. Az új hit felvétele egy hosszabb folyamat eredménye volt - tette hozzá Tóth Zoltán. Mi is az a C14-es kormeghatározás? A légáramlás következtében a C14-es izotópok egyenletesen keverednek a légkörben, amihez szükség van a hosszú felezési időre is. A radioaktív szénizotópok az élő szervezetekbe a táplálékláncon keresztüljutnak be. A növények a fotoszintézis során a légkörben lévő szén-dioxi- dot kötik meg, így ezt az izotópot is, ami emiatt a növényeken keresztül az összes élő anyagba eljut. A C14-es izotóp koncentrációja minden élő szervezetben azonos. Amennyiben egy élő szervezet elpusztul, a benne lévő izotóp koncentrációja csökken, így a régészeti leletekben is. A kormeghatározást az aktivitás mérésével végzik. Az eljárást radiokarbon kormeghatározásnak nevezik. MEGYEI KÖRKÉP 3 Nem haragszom Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu S okkal jobb megbocsátani, mint hosszasan haragban lenni. Remélem, mindenki tudja ezt. Jómagam egyébként sem vagyok haragtartó típus, legtöbbször még azt is elfelejtem, miért bosz- szankodom. Talán ezért érint rosszul, ha valaki nekem nem bocsát meg. Főleg, ha oka sincs neheztelni. Az első ilyen eset még gyermekkori. Egy tőlem idősebb lány sértődött meg, mivel szerinte én azt mondtam valakinek, hogy csúnya a szőke, göndör haja. Zavarba jöttem, mivel nagyon szép volt, és azóta is rejtély számomra, hogy gondolhatta ezt. Sokáig került is engem... A második történet már a kö- zépiskolához köthető. Egy tőlem Bolond, aki nőm erősebb lány állított a falhoz, tud haragudni... hogy mit képzelek, hogy a háta mögött azt állítom róla: buta. Egyrészt, tudtam, hogy nem beszéltem róla soha senkinek, és nem bélyegeztem meg negatív jelzővel. Másrészt jóval erősebb volt, mint én, így nem is mertem volna. Lényeg a lényeg, nem hitte el, és évekig nem szólt hozzám. A harmadik sztori szereplője egy ötven év körüli hölgy, akivel néha együtt utazom a buszon. Mint kiderült, egy közös ismerősünk - egy férfi - úgy gondolta, megviccel minket, és mondott valamit az említett nőnek, mintha az a kijelentés tőlem származna. Sokáig nem értettem, miért néz rám úgy, mint a véres rongyra, de aztán megtudtam, mi áll a háttérben. Kértem az ismerősünket, hogy hozza ezt helyre, mert jól tudja, nem mondtam még hasonlót sem, mint amit állít. De a hölgy nem tágít, azóta sem hajlandó köszönni nekem, akkor sem, ha mellém kényszerül leülni... Innen üzenem a rám neheztelőknek: bolond, aki nem tud haragudni, de bölcs, aki nem hajlandó. Én nem haragszom. Előzetesben a késsel fenyegető E« A bíróság szombaton elrendelte az előzetes letartóztatását annak az egri lakosnak, akit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésével gyanúsítanak. Mint lapunkban megírtuk: a 20 éves férfi csütörtökön vitába keveredett egy szociális munkással a hajléktalanszállón, kiabált vele, fenyegette, majd az asztalról felvett egy kést és azzal támadó mozdulatokat tett. A sértettnek sikerült elmenekülnie, s értesítette a rendőröket. A támadó ellen az Egri Rendőrkapitányság indított eljárást és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására. M. Z. Januártól óvoda nélkül nincs pótlék A családi pótlékot minden hónap első napjaiban elutalja a Magyar Államkincstár. 2016. január 1-jétől azonban a családi pótlék folyósítása felfüg- geszhető. A kormány 2015. szeptember 1-jén vezette be a kötelező óvodai nevelésben való részvételt. Ez annyit jelent, hogy akinek a gyermeke 5 napnál többet hiányzik orvosi igazolás nélkül az oviból, ott a jegyző figyelmezteti a szülőket. Amennyiben a gyermek 20 napnál több igazolatlan hiányzást halmoz fel, 2016 január 1-től felfüggeszthető a családi pótlék folyósítása. Külföldön tanuló diákok kapcsán gyakran felmerül az a kérdés is a szülők igénylése kapcsán, hogy egy gyerek mikor számít saját háztartásban neveltnek. Fontos: az átmeneti jelleggel külföldön tartózkodó gyermek után is jár a családi pótlék. B. K. Tábortűzzel is emlékeztek HEVES megye Megyénk több településén már hosszú évek óta hagyomány, hogy a január 12- hez legközelebb eső vasárnapon megemlékeznek az 1943- as doni áttörés magyar áldozatairól. Idén Erdőkövesden tegnap délben szentmisét tartottak az elesett hősök előtt tisztelegve, majd 1 órakor a hősi emlékműnél megrendezett ünnepségen hajtottak fejet. Beszédet mondott Lamos Imre dandár- tábornok. Az eseményen részt vettek a Szolnoki Helikopter Bázis katonái is. A koszorúzás után a résztvevők mécsest gyújtottak és felolvasták azoknak az erdőkövesdi férfiaknak a nevét, akik részt vettek a százezer magyar katona halálával járó tragikus szovjet ellentámadásban. Váraszón január 12-én, kedden délután négy órakor tartanak engesztelő szentmisét a közel harminc helyi áldozat emlékére, majd a falu központjában lévő I. és II. világ- háborús emlékműnél koszorúzással adóznak a hősök emléke előtt. Mátraderecskén január 17- én vasárnap délben a szentmisét követően a világháborús emlékműnél gyűlnek majd ösz- sze és tartanak emlékező ünnepséget. B. K. Ifjú rajzosok versengtek a hagyományokhoz híven az Eventusban A téma az Egri csillagok volt EGER Egri csillagok címmel immár tizenkettedik alkalommal hirdette meg országos rajzpályázatát Egerrel közösen az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola. A döntőre szombaton került sor, ahol Sajtos Attila, az intézmény igazgatója gartulált az eredményes pályázóknak. Elmondta: az iskolában már hagyomány, hogy minden évben Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének illusztrálásával népszerűsítik a regényt, ekképp fejlesztve a diákok vizuális képzelőerejét. A pályázatra idén is 8. osztályos tanulók műveit várták, lehetőséget adva számukra tehetségük bemutatására. A kétfordulós versenyen ezúttal nyolcvan diák vett részt az ország legkülönbözőbb intézményeiből. A fővédnök ezúttal is Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész volt. A döntőbe jutott diákok délelőtt az intézmény Süllős Gyula termében hozták létre alkotásaikat az előre meghatározott tematika alapján. A verseny ideje alatt szüleik és kísérőik a város neveze- teségeivel ismerkedtek. Az eredményhirdetésre a zsűri értékelése után, délután került sor, ahol a legjobbaknak járó díjakat is átadták. Az intézmény ez évi legrangosabb tárlata, a Mester és tanítványa című kiállítás egyébként január 7-21-ig tekinthető meg a Vit- kovics Alkotóházban. B. K. Számos gyönyörű illusztráció született a versenyen l I i 1 Fotó: Szőke Péter