Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-24 / 224. szám
g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Az őrizetbe vett Galambos Lajos azt üzente, nem szorul rá, hogy megvesztegessen valakit W 3 Elvitték a rendőrök a feleségével együtt Galambos Lajost, akinek mocsai birtokán és a személyéhez köthető tatai lakóparkban illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu TATA/MOCSA Őrizetbe vette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Galambos Lajost. A Lagzi Lajcsiként ismert zenészt a Komá- rom-Esztergom megyei Mocsáról, egy luxusvillából vitték el kedden a rendőrök - értesült a Feol.hu. Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, büntetőeljárást folytatnak ismeretlen tettes ellen lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozók egy 54 éves férfit és egy 49 éves mocsai nőt, valamint egy 39 éves táti lakost az otthonukban elfogtak, előállítottak, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A rendelkezésre álló adatok szerint a közműszolgáltatók mérőeszközeit kikerülve vették igénybe a szolgáltatásokat. A Népszabadság korábban azt írta, a zenész mocsai birtokán, a Egy bulvárlap tegnap azt írta, hogy „a Komárom-Esztergom megyei rendőrség nem vett részt a nyomozásban, elfogultság miatt. Ennek az lehetett az oka, hogy a helybeliek pletykái szerint a lakóparkban egy a megyéhez köthető főrendőr is tulajMocsa Öregtó Kft. közeli telephelyén és a hozzá köthető tatai Boglárka apartmanparkban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak. A gázlopást hivatalosan is megerősítették az Origónak. A portál szerint a Lagzi Lajcsi nevével reklámozott lakóparkot eleve úgy építették, hogy majd lopják az áram egy részét, ezért létrehoztak egy gipszfallal donos." Ezzel szemben megtudtuk: az illető rendőr nem tulajdonos, hanem bérlő. A nyomozást pedig azért a Fejér megyei kapitányság végzi, mert az országos rendőrkapitány ezt a döntést hozta. Ilyen ügyekben ugyanis ez a protokoll. elválasztott „áramlopó” szobát. A csaknem 60 lakásos lakópark így évente egy-két millió forint áramköltséget úszott meg. Az Origó szerint a zenész mocsai házában más módszerrel, de szintén törvénytelenül csökkentették a havi villanyszámlát. A GDF Suez megerősítette: a házban nyáron „szabálytalan vételezés” miatt felfüggesztették a földgázszolgáltatást. Galambost nem sikerült elérnünk telefonon, koncertszervezője azt mondta, hogy semmiféle információval nem rendelkezik az ügyről. Ügyvédje, Berényi András szerint védence ártatlan, csupán egy személyes konfliktus miatt fajultak el az események. Ügyfele nem veszteget«« meg senkit, azt üzente, hogy nem szorul rá erre. Előzetes letartóztatásáról csütörtökön dönthetnek. Protokoll a korrekt nyomozásért Kilenc útlevél volt a szír Ahmed H.-nál BUDAPEST „A röszkei tömegzavargás egyik, már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjánál a nyomozók a sajátján kívül még nyolc, más ember nevére kiállított útlevelet találtak” - közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A szíriai Ahmed H. útlevelében volt érvényes schen- geni vízum. A 39 éves férfi ellen tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett, a határzár tiltott átlépésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást. Múlt szerdán kövekkel, fadarabokkal dobálták meg a migrán- sok vízágyút és könnygázt bevető, a határzárat védő rendőröket, a gyanú szerint Ahmed H. Röszkénél beszédeket tartott, megpróbálta irányítani a fellépő migránsokat, és átlépte az incidens közben a magyar határt is, majd visszatért Szerbiába. Az ORFK szerint Ahmed H. a Szövetség a Fiit Terjesztésére elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalom tagja. Egy Jaszír nevű szír férfit is terroristának tituláltak a hatóságok. Szlovák és ausztrál újságírók szerint a férfi mega- fonjával Röszkénél nem hergelte, hanem csitítani próbálta a migránsokat, akik a szlovák újságírónő szerint azt hitték, hogy megnyitották előttük a határt. A Győrnél elfogott Jaszírt nem terrorizmussal, hanem tiltott határátlépéssel gyanúsítják. A 444.hu szerint a Terrorelhárítási Központ „nemzetbiztonsági szűrőjén” a 170 ezer menedékkérőből idén eddig 9 személy akadt fenn, ennyi emberrel kapcsolatban láttak kockázatot. A Népszabadság szerint a hatóságok arról értesültek, hogy a demonstrációk szervezőinek és hangadóinak a többsége nem a menekültekkel jött például a Keleti pályaudvarhoz vagy a röszkei határátkelőhöz, hanem repülőgépekkel, és itt csatlakoztak a migránsokhoz, majd eltűntek. Korábban már több helyen megjelent egy Laisz al-Száleh nevű férfiról egy fegyveres fotó, amely alapján terroristának tituláltak. Később kiderült, hogy az Iszlám Állam ellen harcolt. É. S. Toborzás Különleges rendőri alakulatok leptek el egy mecsetet és több apartmant Berlinben, miután kiderült, hogy terroristák megpróbáltak harcosokat toborozni a beáramló menekültek között - értesült a brit Telegraph. Hans-Georg Maassen, a német titkosszolgálat egyik vezetője közölte: „Egyértelmű információink vannak arról, hogy. humanitárius segítők álcája alatt, németországi iszlamisták megpróbálták kihasználni a menekültek helyzetét, és beállítani őket soraikba." Arra, hogy a dzsihádista harcosok, menekülteknek álcázva magukat bejutottak volna német mecsetekbe, nincsenek konkrét bizonyítékaik. TELEVIZIO-MUSOR 2015. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK OS o tf) *•* < OS o tf) o 4.00 4.15 4.35 5.05 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.35 10.05 11.45 12.45 12.55 14.05 15.10 16.20 17.25 18.00 18.55 20.05 21.25 22.00 23.00 23.30 0.05 0.40 0.55 2.50 Reflektor® ízes élet © Barátok közt® Fókusz® TopShop Jó reggelt, skacok!© RTL Klub Híradó 8:08-Minden reggel © ízes élet© Reflektor® Top Shop AsztroShow Reflektor© Éjjel-nappal Budapest© 1 perc és nyersz! A szerelem foglyai© A mentalista © Fókusz© RTL Klub Híradó 1 perc és nyersz! Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt® CSI: A helyszínelők® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Brandmánia © Reflektor© Sorsvonat© A bosszú angyala© 23.30 Magyarul Balóval Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.15 Unió28 10.41 Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 1 12.41 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 Iskolapad 13.41 Ma délután 14.15 Család és otthon 14.41 Ma délután 115.15 Életkor 15.41 Ma délután 16.15 Unió2816.41 Ma délután 17.15 Kosár 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.25 Ma este 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Családi Titkok © 6.20 Mokka 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.55 Családi Titkok© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm© 15.55 Veronica aranya® 16.55 Fiorella ® 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Ezek megőrültek! © 21.35 Frizbi Hajdú Péterrel © 22.40 NCIS© 23.50 Felejthetetlen© 0.45 Tények Este 1.30 Aktív® 2.00 Sportos 2.10 Ezo.TV© 3.15 Minden hájjal megkent hazug© 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11,00 A gyanú árnyékában ® 11.55 ínyenctúra © 12.20 ínyenctúra © 12.50 ATole- do család © 13.45 A beépített szépség ® 14.40 Az örökség © 15.35 Barátok közt © 16.05 Partyzánok © 17.05 Űrzavar © 17,30 Briliáns csapda ® 19.30 Az élet csajos oldala © 20.00 Partyzánok © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.00 Dallas® PETŐFI TV1 9.10 Lóti és Fűti 9.15 Rupert maci varázslatos világa 9.25 A varázsceruza 9.40 Mazsola és Tádé 9.50 Félix levelei 10.00 Raju,ariksa 10.10 Caillou 10.20 Buckó 10.30 A Barkács Kölyökklub 10.45 Mesélj nekem! 10.55 Hetedhét Gyerekhíradó 11.05 Kengukll.© 11.15 Gógyifelügyelő© 11.40 Tabaluga© 12.10 Fixi, Foxi és barátaik© 12.30 Szandra, a mesenyomozó © 12.50 Rocky és Bakacsin kalandjai © 13.10 Rocky és Bakacsin kalandjai © 13.35 Fixi, Foxi és barátaik© 13.55 Animália © 14.25 Kengukll.® 14.40 Gógyi felügyelő© 15.00 A Barkács Kölyökklub 15.15 Boldogvölgy 15.30 Buckó 15.40 Thomas, a gőzmozdony 15.55 Benjámin, az elefánt 11.15 Gógyi felügyelő SUPER TV2 9.10 Csapdába csalva © 9.40 Veled is megtörténhet! © 10.45 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Celebműszak ® 14.20 Celebmüszak © 14.55 Hőhullám © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Kasza! © 18.10 Veled is megtörténhet! ® 19.20 Csapdába csalva © 19.55 Hal a tortán © 21.00 A mélység titka © 23.45 Paulette © 1.30 Jóban Rosszban® 7.00 Jóbarátok© 7.25 Jóbarátok© 7.50 Monk-FIúgos nyomozó© 8.45 Szívek szállodája© 9.40 Sütimester 10.55 Acélszemély© 11.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 12.55 A nagy svindli® 13.50 CSI: A helyszínelők© 14.50 CSI: A helyszínelők© 15.45 NCIS: Los Angeles© 16.40 NCIS: Los Angeles® 17.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi meg egy kicsi© 20.10 Két pasimeg egy kicsi© 20.35 Két pasi meg egy kicsi© 21.00 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 22.00 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 23.00 Kardhal® 1.00 A nagy svindli© 1.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék® 21,00 A S.H.I.E.L.D. ügynökei 2.05 Mrs. Klinika © 2.50 Szerelmes Anna © 3.15 Csoda Manhattanban © hírTV 5.30 Befutó szabad stílus 5.50 Reggeli járat 9.05 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Ingatlanpiac 11.30 Globál 12.00 Déli híradó 12.30 Reggeli járat plusz 13.30 Soroló 14.05 Vetítő © 14.06 Újrakezdés © 15.00 Híradó 15.30 Alinda © 16.05 Szabadfogás © 17.00 Híradó 17.30 BBC 6.00 7.00 7.15 7.20 7.50 8.20 9.10 10.00 11.30 12.00 12.02 12.40 12.45 13.15 15.05 15.55 16.45 17.00 18.00 18.30 18.40 19.30 20.30 21.30 23.50 0.20 Feketén-fehéren © Híradó Időjárás-jelentés Slovenski Utrinkl Alpok-Duna-Adria A múlt fogságában© A hegyi doktor újra rendel© Család-barát Sophie szerint a világ® Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kapán innen, kaszán túl Kívánságkosár Rex felügyelő © Feketén-fehéren © Szerencse Híradó © Ridikül © Híradó Időjárásjelentés A hegyi doktor-Újra rendel© Maradj talpon! © Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán© RobRoy® kult.hu Szerencsés Dániel © 21.30 RobRoy Reporters 4.00-5.00 Privátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet plusz ® 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.0012.00 Privátfilmek újratöltve ® © 12.00 Dinotópia - Őslények szigete © 14.20 Dinotópia-Őslények szigete © 16.55 A Kilimandzsáró hava © 19.00 Afrika királynője © 21.00 Ötfős hadsereg © 23.00 A Római Birodalom bukása © 0.35 A Római Birodalom bukása© 9.40 Magyarország története 10.10 Tessék! 10.30 Élő egyház 11.05 Angol nyelvű hírek 11.15 Mint oldott kéve® 12.15 Itthon vagy! 12.40 Magyar elsők 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.05 Három jármod© 15.35 Isten kezében 16.05 Engedjétek hozzám... 16.15 Magyar történelmi arcképcsarnok 16.35 Hazajáró® 17.05 A rejtélyes XX. század 17.35 Van berekfa, nincsen rét® 18.35 Hazajáró 19.10 Hogy volt!? 20.05 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!© 22.25 Ridikül© 23.20 Család-barát 1.00 Híradó 1.10 Angol nyelvű hírek 1.20 Életművész® 2.10 Mint oldott kéve© 3.10 Magyar történelmi arcképcsarnok 17.35 Van berekfa, nincsen rét 9.05 Startvonal 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 14.50 ATV START 15.50 700-as klub © 16.25 Fő az egészség 16.55 Világhíradó 17.10 Kora esti start 17.45 ATV Híradó 18.15 Startvonal 18.45 ATV. Híradó 19.20 Időjárásjelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Csalt 21.30 Friderikusz 22.25 ATV Híradó 22.50 Világhíradó 23.00 Egyenes beszéd 9.05 Pár lépés a mennyország © amerikai-mexikói romantikus film 1995 11.00 Viszlát, Bajnok! © amerikai filmdráma 2007 13.05 Csalóból csali© amerikai-kanadai akcióvígjáték 2005 14.50 BanánosJoe© olasz-NSZK akció-vígjáték 1981 16.45 Halálos fegyver 4.® amerikai akció-vígjáték 1998 19.00 Elrabolva© amerikai-francia akciófilm 2008 20.45 Ismeretlen férfi© angol-német-francia- amerikai akciófilm 2011 R.:JaumeCollet-Serra Sz.: Liam Neeson, Diane Kruger, Bruno Ganz, ' January Jones, Frank Langella 22.50 Most már elég!® amerikai akciófilm 2002 0.55 Ezt kapd ki!® amerikai vígjáték 2006 2.30 Ismeretlen férfi© angol-német-francia- amerikai akciófilm 2011 20.45 Ismeretlen férfi 9.00 Licitvadászok 9.30 Csomagcsaták 10.00 Raktárvadászok 10.30 Raktárvadászok 11.00 Csupasz túlélők 12.00 Jéghideg arany 13.00 Újjáépítek 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan készült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 Az önkéntes számkivetett - a világ körül 18.00 Bear Gryils: Töréspont 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Aranyláz Alaszkában 9.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Floyd Mayweather- Andre Berte 11.00 Televíziós vásáriás 12.00 KO TV 12.30 Erősemberek IHGF Felföldi Challenge vb, Velence 13.30 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 5. forduló, CeltaVigo- Barcelona 15.30 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 5. forduló, Athletic Bilbao- Real Madrid 17.30 Bikarodeó Ford Tough Series, Nashville 18.30 Út Milánóba BL-magazin 20.00 Mai helyzet 20.15 Labdarúgás 20.45 Sportgazdaság A Sport TV gazdasági kerekasztala 21.45 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 5. forduló, Betis - Deportivo 0.15 Póker Alpha 8 Series, 16/15. rész 20.15 Labdarúgás 9.15 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © 10.00 Kevin Dundon: Modem ír konyha © 10.30 Catherine -FuMo: Családi receptek ® 11.00 Piknik ® 11.15 Pasta Mania © 11.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 11.45 Receptdaráló Desszert Angélával © 12.00 A boldogság receptjei © 12.30 A boldogság receptjei © 13.00 Receptdaráló © 13.15 Receptdaráló © 13.30 Sör ügynök: ! JanRosák® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó lenntartja!