Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-21 / 68. szám

2015. MÁRCIUS 21., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP erotika Modern kori „madame”-ként élt az eladósodott egri asszony Bérelt lakás szolgált helyszínül a légyottokhoz. A titkos szerelmi fészek kőkemény üzletnek adott otthont, nem kevés pénzért. Képünk illusztráció HÍRSÁV Két beruházás is megvalósul az utcában EGER Az önkormányzat és a vízmű együttműködésé­nek köszönhetően megújul a Koszorú utca. A hétszáz méteres szakasz új aszfalt- burkolatot kap, felújítják a járdát, cserélik a vízvezeté­keket és új csapadékelvezető rendszerrel is bővítik az utat. A tervek szerint őszre végeznek a munkálatokkal mely során lesz olyan idő­szak, amikor az utca nem lesz járható. ■ J. H. Megzenésített verseket várnak a pályázatra EGER Közös pályázatot írt ki a megyeszékhely önkormány­zata és a Kaláka Alapítvány. A verseny a 36. Kaláka Fesz­tivál keretei között zajlik, melyre dr. Lisztóczky László irodalomtörténész „Végeknek tüköri” című, egriekről szóló versgyűjteményét ajánlják megzenésíthető műveknek. A legjobbak a Kaláka Feszti­vál színpadán, június 28-án megmutathatják magukat a közönség előtt is. A művek beérkezésének határideje május 10-e, a legjobb dalok CD-n is megjelennek. ■ J. H. Szociális helyiség is lesz a könyvtárban Balaton Komfortosabbá teszik a település új könyv­tárát. Az ingatlant újra kell közművesíteni, bevezetik az ivóvizet, s bekötik a szenny­vízcsatorna-hálózatba is. A korábban tönkrement szociális helyiségeket újra kialakítják, új szaniterekkel szerelik föl, melyeket az ön- kormányzat vásárol. A mun­kákat közcélú dolgozók se­gítségével végzik. ■ T. B. Jobb lesz könyvtárba járni Erotikus masszázs nyúj­tására, majd bérelt házból kialakított bordélyház üze­meltetésére vitt rá az eladó­sodottság egy harmincas éveiben járó egri asszonyt. Prostitúció elősegítése miatt indult ellene büntetőeljárás. Szalay Zoltán Esztendőkön át XXI. századi „Madame” módjára tevékeny­kedett titokban az az Egerben lakó, a harmincas éveiben já­ró asszony, aki ellen a közeli napokban emelt vádat az Egri Járási Ügyészség. Azt rója a terhére a vádhatóság, hogy a szexuális szolgáltatásokkal, lá­nyok futtatásával szerzett jöve­delméből élt, s a korábbi, bünte­tett előéletű férjét is ebből tar­totta el. Minderről pénteken dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta a Hírlapot. A hatóságok bizonyítékai sze­rint az egykori házaspár 2010- ben nagy összegben halmozott fel adósságot. Tartoztak pénzin­tézetnek és magánszemélynek is, havonta egymillió forintnál is több pénzzel. Hogy törleszteni legyenek képesek a hátraléko­kat, eldöntötték: jogszabályok­ban nem megengedett módon próbálnak bankókhoz jutni. Az az ötlet pattant ki a feleség fejé­ből, hogy közös egri lakásukban idegeneknek, pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújt. Ebbe be­avatta a volt urát is, aki mindeb­be beleegyezett. A vád szerint nő rendszeresen adott fel hirdetéseket, amelyek­ben Charlotte, Ginger és Laura „művészneveken” szerepelt, sőt, saját domain- néven web­lapot is üze­meltett. Azzal csábította a kuncsaftokat, hogy azok erotikus masszázs­ban részesülnek. A vádhatóság megállapítása szerint valójában ez a megjelölés prostitúciós te­vékenység elfedésére szolgált. A következő lépés az volt, hogy a feleség és a férj bérelt egy házat a megyeszékhelyen. Abban speciálisan az előbb em­lített szolgáltatásoknak megfe­lelő körülményeket alakítottak a büntető törvénykönyv XIX. fejezete szabályozza a nemi élet szabadsága és a nem er­kölcs elleni bűncselekmények körét. Ezen belül a 201. parag­rafusfoglalkozik a prostitúció elősegítésének bűntettével. a jogforrás értelmében az valósítja meg ezt a bűntényt, aki mást rábír arra, hogy pros­titúciós tevékenységet folytas­ki, s ott az asszony zavartalanul fogadhatta az ügyfeleket. Egy idő után már ez sem volt elég: azért, hogy még több pénzt sze­rezhessenek, a nej lányokat to­borzott erotikus munkára az interneten. A jelentkezőknek a vád szerint a bérelt ingatlanjuk­ban külön he­lyiségeket biz­tosítottak a kö­zösülésekhez, ráadásnak egy jakuzzit is. Voltak a hölgyek között, akik egy időre be is költöztek a ház­ba. Az egri nő - aki a vádemelés után az ügy elsőrendű vádlottja lett - a lányok futtatásán túl a háztartási munkákat is elvégez­te. Az is kiderült, hogy a terhelt az idegen személyekkel pénzért közösülő hölgyektől részesedést kért. Nemi aktusonként a vád­hatóság szerint a tarifa 30 szá­son. Továbbá az is, aki pén­zért történő szexuális szolgál­tatáshoz biztosítja a feltétele­ket, például épületet, illetve fiatalkorúnak nyújt segítséget testének áruba bocsátásához. Alapesetben 3 évre is meg­foszthatják jogerős ítélettel a szabadságától. A bordélyház fenntartóját, vezetőjét 1-5 év szankcióval sújthatják. zalékát kellett a nőknek megfi­zetniük a vádlott számára. A bordélyház már javában működött, ám ennek az vetett véget, hogy a rendőrség 2013. január 31-én házkutatást tar­tott az épületben. A nyomozás lezárása után a bűnüldöző ható­ság vádemelési javaslattal küld­te meg az iratokat az Egri Járási Ügyészségnek. A vádhatóság az elsőrendű terheltet, az asszonyt bordélyház fenntartásával elkö­vetett prostitúció elősegítésének, az egykori férjét kitartottság bűntettével vádolja. A hölggyel szemben felfüggesztett börtön- büntetés kiszabását indítványoz­za, míg mindkét vádlott esetében arra kéri a bíróságot, hogy sújtsa őket pénzbüntetéssel, s kötelezze mindkettejüket félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére. Jakuzzit is használhattak ÁLLÁSPONT Petőfi Sándor gatyába’ táncol A TÖRTÉNELEMBEN előfordult már nem egyszer, hogy az igazság és a tények hajba kaptak. Tán Dugovics Ti­tusz tudna erről a legtöbbet mesélni, aki az aktuális álláspont szerint nem is léte­zett, ám az igazság az, hogy számomra ő továbbra is az a magyar hős marad - ha rác volt, ha bármi egyéb -, aki magával ragadta a kontyost a nándorfehérvári erőd bás­tyájáról. attól FÉLEK, Petőfi Sándor is hasonló sorsra jut. Tartok az újabb felfedezésektől - ma­radjon csak a DNS-vizsgálat a bűnözőké -, a megdönthetet- lenség illúzió nélküli erejétől. Tartok attól, hogy másfél száz éves nimbusz a semmibe vész a párnák közti végzet undormányától az özvegyi fátyol eldobásának a próféciá­jáig, a félegyházi tömegsírig. Agyő, szent világszabadság, Isten veled, édes Pistukám? nem akarom, hogy a farka­sok dala hörgéssé silányod- jon, miközben a barguzini ebek szűkölése az egekig hallik. Jó nekem úgy, aho­gyan eddig volt, s ahogy bennem - de hitem szerint gyerekeimben, unokáimban is - mindörökre megmarad. Önnön igazságom erősebb kell legyen, mint az acélos tények: ha egy angol sze­rint igenis létezett a Szent Grál, úgy elhiszem neki, mint a pinty, vagy ha ennyi az ára a lelki békémnek, el­fogadom akár a dákoromán elméletet is. feltéve, ha ők is elfogadják az én téziseimet. De ahol az igazság és a tények ölre mennek, puskaporos lesz a levegő. A legjobb, ha a látótá­volság széléig kerüljük a csa­tamezőt, és onnan szemlé­lődünk, kellő biztonságból. Vagy a magunkféle idealis­táknak még célravezetőbb, ha behunyjuk a szemünket, és elfogult ringbíróként azt hozzuk ki győztesnek, akit mi akarunk. Győzzön az igazság. ■ A nő hirdetésekben Charlotte, Ginger és Laura „művészneveken’ szerepelt. Helyet adott a szexnek, most meg elítélhetik Eger tizedik helyen zárt a népszerűségi listán turizmus A Központi Statiszti­kai Hivatal közzé tette a legnép­szerűbb magyar városok listáját. A 2014-es adatok szerint a turis­ták körében a leglátogatottabb tíz település összetétele nem vál­tozott 2013-hoz képest. Az első három helyen változatlanul Bu­dapest, Hévíz és Hajdúszoboszló áll, Eger pedig a tizedik. A tíz legnépszerűbb település közül a vendégéjszakák száma a legdinamikusabban Egerben nőtt, több mint 9 százalékkal, a város kereskedelmi szállás­helyein 374 ezer vendégéjszakát töltöttek a turisták. A belföldi és a külföldi vendégforgalmat kü- lön-külön tekintve a hevesi me­gyeszékhely egyaránt tizedik. A top 20-ba összesítésben bekerült Egerszalók (19. hely) 185 ezer vendégéjszakával, s közel 15 százalékos forgalom­bővüléssel. A belföldi népsze­rűségi listán a legjobb húsz között található Egerszalók (17. hely), és Gyöngyös (19. hely) is. A mátraaljai telepü­lésen a hazai utazók ötödével több időre szálltak meg, mint egy évvel korábban. A belföldiek a főváros után leginkább Hajdúszoboszlót és Siófokot keresték föl, a külföl­diek körében pedig Budapest, Hévíz és Bük a népszerűségi sorrend. A régióból Miskolc is az első húsz közt található, minden kategóriában. ■ T. B. Önkéntes munkára várják a hallgatókat az egri főiskolán EGER Az Eszterházy Károly Fő­iskola Kortárssegítő Mentálhi­giénés Tanácsadó Irodája újabb lehetőségeket kínál a hallgatók számára, hogy mielőtt kilépné­nek a munka világába, tapasz­talatokat szerezhessenek.- A célunk, hogy a hallgató a szakjához leginkább kapcso­lódó tevékenységekben próbál­hassa ki magát. Találkozzon olyan lehetőségekkel, melyeket kamatoztathat a későbbiekben, beírhat az önéletrajzába. Fontos, hogy a diploma megszerzését követően ne a nulláról kelljen elkezdeni a munkakeresést - nyilatkozta Kossik Kitti iroda­vezető. A KoMeTi segít megta­lálni a megfelelő munkát. ■ J. H. Pálinkában jók vagyunk Oszvald Marika öröme Kiemelkedő magyar sikerrel zá­rult a 23. Destillata, a pálinkák legrangosabb európai versenye. Idén 14 ország 162 főzdéje vett részt a megmérettetésen, ahol a legjobb főzde és a legjobb főző­mester is magyar lett. De mi a jó pálinka ütka? Mitől értékes egy párlat, és ami sokakat fog­lalkoztat: végül is mi lesz az otthoni főzéssel? a hét témája Oszvald Marika azt mondja: örök jókedvének az a titka, hogy az egészen kis dolgoknak is tud örülni. Hát még a na­gyoknak: az, hogy Kossuth-díjat kapott a nemzeti ünnepen, az egyik legnagyobb boldogság volt az életében. Azt sem felejti el soha a magyar operett ikoni- kus alakja, ahogy kollégái ün­nepelték a díjátadó után.interjú Hiányzik a férfi az életéből Liptai Claudia színházban játszik, könyvet ír, női klubot alapít, ráadásul anyaként is a legtöbbet próbálja kihozni ma­gából. Csupán egy valami nincs az életében: szerelem. Igaz, ide­je sincs arra, hogy a szerelmet keresse, hiszen minden órája be van táblázva, de sokszor nem is érzi úgy, hogy nyitni tudna mások felé. mozaik t t A *

Next

/
Oldalképek
Tartalom