Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-10 / 211. szám
2014. SZEPTEMBER 10., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Egész napos térünnepet tartanak a városban pétervására Szeptember 13-án, szombaton ünnepük a város napját Pétervásárán. A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek a megújult Főtéren zenés, kulturális bemutatókkal. Délután 1 órakor avatják fel ünnepélyesen a Főteret. Ezt követően Gergely Róbert, a Maszk Bábszínház és Beliczai Balázs szórakoztatják a közönséget, majd látványos bemutatók követik egymást. A nap az Edda Művek nagykoncertjével és utcabállal zárul.« B. K. Idén is támogatják a diákok tanévkezdését istenmezeje Az önkormányzat vezetése évek óta támogatja a gyermeket nevelő családokat az iskolakezdéskor. Idén úgy döntöttek, hogy az általános és középiskolásoknak 10-10 ezer forintos, míg a felsőfokú intézmények hallgatóinak 35 ezer forint támogatást nyújtanak.« B. K. Virágzó népművészet Heves megyében EGER A Heves Megyei Nép- művészeti Egyesület alkotóinak munkáiból nyílik ma kiállítás 16.30 órakor az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban. A kiállítást Habis László, Eger polgár- mestere és Ponyi László, a Nemzeti Művelődési Iroda Heves Megyei Iroda vezetője nyitja meg. A tárlattal az egyesület Eger Ünnepének méltó megünnepléséhez szeretne hozzájárulni. Fehér Jánosné, az egyesület elnöke elmondta, az alkotók ezúttal is legszebb kincseiket tárják a közönség elé. ■ B. K. Itt örülnek a gumigyárnak gyöngyöshalász Az Apollóval további ipari befektető is érkezhet Gelencsér Ákos régész elmondta, előzetes feltárás zajlik, ha nem lesz szükség komplex kutatásra, az építkezés alatt is megfigyelik a területet. Munkahelyet, fejlődést remélnek a gyöngyöshalásziak az abroncsgyártól, a gyöngyösiek a környezetszennyezést látják benne. Tóth Balázs Ahogyan arról már tegnap is hírt adtunk, az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon építheti föl gumiabroncsgyárát. A helyiek többségében örültek a fejleménynek. Aggodalmak persze vannak a környezetvédelmi és a szaghatások miatt, azonban a legtöbben a pozitívumot, az új munkahelyeket látják a beruházásban. A halásziak főként a Jászságban, Gyöngyösön, Budapesten dolgoznak, helyben néhány család gazdálkodik.- Az önkormányzatok, főleg a kistelepülések forráshiányosak, kevés az adóbevétel. Egy nagy beruházás sok problémát megold. Várjuk az utak helyre- állítását, azt is remélem, hogy több pénz lesz a helyi kultúrára - hangsúlyozta Nagy Gyula művelődésszervező.- Úgy gondolom, profitál belőle a település, jobb utakon közlekedhetünk, a szüleim is örültek, hogy végre tesznek ide valamit. Most hiányolom az itteni közösségi életet, remélem, hogy több program lesz. Vannak fiatalok a településen, de nem itt dolgoznak - mondta Mozsár Stefánia. A polgármester, Szabó Ferenc ott jártunkkor éppen a régészeti előkészítést vette szemügyre. Azzal kezdte: a ciklusban két célja volt: az új egészségház, valamint az, hogy sikerüljön egy ipari befektetőt idehozni. Ez túlszárnyalta minden elképzelését.- Az Apollo választott bennünket. Túdtuk, hogy több helyszín versenyez, s azt is, hogy a kormány támogatása nélkül nem itt valósulna meg a gyár - elevenítette föl az előzményeket Szabó Ferenc. Az Apollónak hetvenhektáros földterületre lesz szüksége, 31 hektárral rendelkezik az önkormányzat, a maradék esetében megindult a kisajátítás. Minden területet az önkormányzat vásárol meg, cáfolván a korábban elterjedt fóldmutyit.- A teljes infrastruktúrát mi építtetjük ki, az útépítésre, közművesítésre pályázatot írunk ki. A lőszermentesítés lezajlott, az építkezés jövőre kezdődhet. Megújul az idevezető út is, megkönnyítve a munkába járást. Fórumon ismertetjük a környezetvédelmi hatástanulmányt, beszámolunk a beruházás foglalkoztatási és egyéb hasznáról. Már az építkezés idején nő a falu iparűzési adóbevétele, a gyár beindulásával még több pénzből gazdálkodhatunk. Igaz, az iparűzési adó mértékét a jelenlegi két százalékról mérsékelnünk kell, de így is csökkenhetnek a lakosság terhei - magyarázta Szabó Ferenc. A polgármester ■ Ön örül, hogy gumigyár lesz Heves megyében? Szavazzon hírportálunkon ' ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. elmondta, további 30 hektárral bővülhet az ipari terület az abroncsgyár meUett.- További két-három cég szeretne letelepedni az Apollo mellett - ezt már Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára mondta. Az Apollo érkezése munkát és folyamatos fejlődést jelent a térségnek. A kormány ezért támogatja azokat a külföldi vállalatokat, akik tőkét hoznak, itt alkotnak.- A tárgyalások két éve kezdődtek, a kiemelt beruházássá nyilvánítással is sikerült meggyőzni a cégvezetést. Hiba lett volna elengedni őket. Cél volt, hogy mindenki elégedett legyen - tette hozzá a térség parlamenti képviselője. Szabó Zsolt elárulta, modem, zárt technológiájú üzem épül, amely másfél-két év múlva megkezdi működését, majd 3-4 év alatt folyamatosan bővül. Cél, hogy kevesebb legyen az import, s az itteni autógyárakat is komplexen kiszolgálják. Gyöngyösön nem mindenki örül a beruházásnak a gumigyár 2008-ban Gyöngyösön épült volna meg, most viszont Gyöngyöshalász köz- igazgatási területén húzzák föl. Több gyöngyösi a környezeti hatások miatt nem örül a gyárnak, egy idősebb hölgy szerint így is nagyon sok a rákos beteg a városban. Egy házaspár tagjai nem támogatják a fejlesztést az egészségügyi kockázatok miatt, bár a férj szerint jól jár Gyöngyöshalász az adóbevétellel, s lesz munkahely is, a lényeg, hogy több előny származzon belőle, mint hátrány. Más kifejezetten támogatja, hogy lesz munkalehetőség. Akad, aki szerint a politikusok hibáztak pár éve: így is lesz gumigyár, csak nem Gyöngyös fejlődik az adóbefizetéséből. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Egy szerény füzet üzenete létezett régen egy háztartási kellék, a bevásárlókönyvecske. Akkor sem mindig akadt pénz a háznál, s a kereskedők fizetésig szívesen hiteleztek a megbízható családoknak. A vevő is tudott létezni és a boltosnak is biztos volt a forgalma. A könyvre vásárlók mindig nála szerezték be, ami kellett. EGY BEVÁSÁRLÓKÖNYVBEN egyből szembe tűnik a célszerűség. Akkor az emberek többsége láthatóan nem vett fölösleges vagy lehetőségeit meghaladó dolgot. Tény, a kísértés sem volt akkora, mint manapság, amikor még a csapból is folyik, hogy mire van szükségünk, aminek most hallatlanul kedvező áron lehetünk birtokosai. Nem beszélve arról, hogy már minden fontos embernek van belőle, ideje közéjük emelkedni. abban az időben a fő szempont a napi megélhetés volt, amire az utólagos vélekedések ellenére a társadalom jó részének volt lehetősége. Az ellenben biztos, hogy ennek feltétele a mértéktartó, pazarlás nélkül vezetett háztartás volt, amiről a most az egyik megyei múzeumban kiállított könyvecske is tanúskodik. Végigolvasva, zömmel a mindennapi szükséglet kellékeiről, cukorról, sóról, rizsről, szappanról, cipőkrémről, fűszerekről, hasonlókról árulkodnak a bejegyzések, nem mellőzve néhány elérhető élvezeti cikket sem. Az egykori tulajdonos jövedelmét ismerve, bár nem volt gazdag, de úgy élt, hogy sosem verte magát bevételénél nagyobb kiadásba. valahol itt kezdődik a szabadság. Azzal, hogy bármilyen körülmények között arra vágyjunk csupán, amire valóban szükségünk van. Mert az esetek többségében nem az a szegény, akinek kevés jutott, hanem az, aki mindig többre vágyik a lehetőségénél. C£ | o •< o ö H c Elkezdődött . Az egri Markhot Ferenc Kórházban kedden elhelyezték annak az épületnek az alapkövét, melyen több osztály, a központi műtőblokk és a gyermeksürgősségi ambulancia kap helyet. Közel 6 milliárd forintot használhat föl az intézmény a fejlesztésére egy uniós pályázat révén. A projekt megvalósulásának várható határideje 2015. november 30. Uj elsőfokú eljárást akar a vádhatóság rezesová-ügy A védelem befejezné, s az enyhítő körülményeket hangsúlyozta ► Folytatás az 1. oldalról- Az elsőfokú ítélet megalapozatlan, alkalmatlan a felül- bírálatra - érvelt perbeszédében az ügyész, aki azt kérte, a törvényszék helyezze azt hatályon kívül, s kezdjék újra első fokon a procedúrát. Szerinte két olyan szakértőt is kizártak az ügyből, akiknek a szakvéleményén alapult az elsőfokú határozat. Közölte: a Fiat Puntó vezetője semmiképp sem lehetett oka a balesetnek. A vádlott végig tagadott, nem volt bűnbánó, emiatt nem tud egyetérteni azzal, hogy az első döntés mértéke a középmértéktől jelentősen elmaradt. A vádlott védője viszont azt indítványozta, hogy ne kerüljön vissza első fokra az eljárás. Álláspontja szerint nem bizonyítható, hogy védence mikor ivott szeszes italt. Ha percekkel a karambol előtt, akkor a baleset időpontjában még nem állt alkoholos befolyásoltság alatt. Arra is kitért: mérlegelni kell a büntetés kiszabásánál, hogy e közlekedési bűncselekménynél 5-10 év a büntetés. Ám, e minősített eset olyan terheltekre érvényes, akik legalább 3 halálos áldozattal járó balesetet okoznak, márpedig védence „a törvényi számnál” csak eggyel okozott több halált. Megjegyezte ugyanakkor: tudja, egy halál is sok. Szerinte még ha végrehajtandó szabadságvesztést szabnak is ki, ennek nem szabad elérnie az 5-10 éves büntetés középmértékét. Hozzátette: a bíróság nem veheti figyelembe a média miatt kialakult közvélekedést. Enyhítő körülményként kérte értékelni a letartóztatásban töltött két évet, s hogy Rezesovának két kiskorú gyereke van. Az áldozatok jogi képviselője azt hangsúlyozta, kizárható, hogy a Fiat betért volna a 178 km/h átlagsebességgel közlekedő BMW terepjáró elé. Az ütközés lassító fékezéssel is elkerülhető lett volna, ha a vádlott a megengedett sebességgel hajt. Ráadásul Rezesová ittas volt. Felrótta, hogy az elsőfokú bíróság pozitívan értékelte a vádlott „normakövető személyiségét”. - Hogyan lehet normakövető, aki a baleset előtt a volt élettársánál randalírozik, ittasan volán mögé ül, száguldozik az autópályán, közben iszik, a szervezetében kodein van, a kocsijában viperát tart, ami tiltott eszköz? - kérdezte. Rezesová az utolsó szó jogán elmondta, mélyen együtt érez a hozzátartozókkal. Azt kérte a bíróságtól, hogy próbáljon enyhe büntetést kiszabni rá. Á törvényszék csütörtökön hoz döntést. ■ SZ. Z.