Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-10 / 211. szám

4 ALMANACH - ADACS 2014. SZEPTEMBER 10., SZERDA A művelődési ház teljes egészében pályázati pénzből újult meg, és sokan járultak hozzá társadalmi munkával is a beruházáshoz Fejlődő falu a fővonalon adósság nélkül Rendezett, tiszta és egyre komfortosabb a település Utak, járdák, épületek és bölcsőde Csaknem harminc kilo­méternyi önkormányzati utunk van, ebben akad jócskán olyan, ami még nem aszfaltos. Bár ezeket is folyamatosan igyekszünk zúzalékolással megfelelő állapotban tartani, a követ­kező időszak feladata, hogy minél többet aszfaltburko­lattal láthassunk el - mond­ja Ócsai László polgármes­ter a tervekről. Szintén fontos feladatként említi a vízelvezető árkok és átereszek rendbetételé­nek folytatását, hiszen a már elvégzett munkák így válhatnak teljessé. Ugyan­ez igaz a már megkezdett járdaépítésekre is. Pályázati támogatásból tervezik az óvoda, az egész­ségház és a polgármesteri hivatal felújítását, bíznak benne, hogy pozitívan bírál­ják el a terveiket. A temető üzemeltetése egykor neuralgikus pontja volt a falu mindennap­jainak, erre már évekkel ezelőtt sikerült megoldást találni. Immár egy új rava­talozó építése vált időszerű­vé, amit szintén pályázati támogatásból szeretnének megvalósítani.- Örvendetes, hogy egyre nagyobb az igény az óvodá­ban egy bölcsődei csoport indítására, nagyon bízom benne, hogy erre is lesz módunk, s ezzel tudjuk se­gíteni az Adácson élő fiatal, kisgyermekes családokat. Hiszen ez is egyfajta építke­zés, ajövő építése - fogal­maz Ocsai László. Ócsai László: bízunk a pályáza­taink sikerében A költségvetés olyan, mint a családi kassza: csak azt a pénzt lehet elkölteni, ami befolyik. Adács adósság nélkül gazdál­kodik. Útfelújítások, a közterületek szépítése, a vízelvezetés megol­dása, járdaépítés és mindezeket megelőzően az intézmények és szolgáltatások folyamatos és biztonságos működtetése - ezek jellemzik Adács hétköz­napjait. Mivel jelentős ipari vállalko­zás - vagyis nagy adóbefizető —nem működik a településen, az állami támogatások pedig nem minden esetben fedezik a kötelező feladatok költségeit sem, így az önkormányzat a saját bevételeire és pályáza­ti támogatásokra alapozhatja fejlesztéseit. Ez utóbbiakhoz természetesen saját költségve­téséből kell kigazdálkodnia a szükséges önerőt. Adács jelentős közműberuhá­zást zárt le immár pénzügyileg is: a szennyvízcsatorna-hálózat megépítése kapcsán keletke­zett 112 millió forintos fizetési kötelezettség alól végül sikerült mentesülni, így jelentős teher­tételtől szabadult meg a falu. A közelmúlt legjelentősebb fejlesztése a művelődési ház felújítása volt, amit már nem lehetett tovább odázni. Az épü­let tetőcseréje és korszerűsíté­se mellett a pályázati támoga­tásból megvalósult beruházás eszközbeszerzést - új hang- és fénytechnika megvásárlását - is tartalmazza. adács A Budapest-Miskolc vas­útifővonalon fekszik, a falu éle­te összeforrt a vasúttal. Az autó­pálya-lehajtó megépülte után hatalmas közúti teherforgalom terelődött a faluba, ami sokak­nak jelent bosszúságot. Mivel a falun átvezető közúthoz az ön­A közmunkaprogramban évek óta részt vesz a telepü­lés, ennek is köszönhető, hogy sokkal rendezettebb a falu­kép, tiszta, virágos, gondozott a település. A polgármesteri hivatal melletti egykori kán­torlakást szintén közmunká­sok segítségével bontották le, s ugyanígy a faluközpont rendbetételében is sokat dol­goztak a közcélú foglalkoz­tatásban résztvevők. Akik egyébként évente mintegy 60-70-en jutnak munkához a program keretében. Lehetőségeihez mérten az kormányzat „nem nyúlhat hoz­zá”, a probléma megoldása túl­mutat a község hatáskörén. A vasúti fővonal korszerűsítése jelenthet végleges és megnyuga- tó megoldást a kérdésben: a ter­vezés már elkezdődött, néhány éven belül a tényleges építkezés önkormányzat a szociális fel­adatokra is hangsúlyt helyez, sokaknak könnyíti meg a te­let a fűtési támogatás, ä ka­rácsonyra osztott élelmiszer­vagy ruhacsomag. Mivel Adács nem halmo­zott fel adósságot, így az adósságrendezés nem érin­tette. Az adósság nélkül gaz­dálkodó települések plusz­pénzre számíthatnak, Adács negyvennégymillió forintra vár: ha megérkezik ez a pénz, abból további járda- és épület­felújításokat valósítanak majd meg. is elindul. A pálya korszerűsíté­sével újjáépül a Damjanich út, s egy vasúti felüljáró is épül, s ezek mentesítik a falut, a falun átvezető utat, benne a faluköz­pontot a ma még valóban sok kellemetlenséget okozó óriási kamionforgalomtól. ADÁCS Polgármester: Ócsai László Alpolgármester: Sós Ferencné Jegyző: dr. Kiss László Polgármesteri hivatal: 3292 Adács, Szabadság tér 1. Tel.: 37/350-001 e-mail: adacsph@mailbox.hu honlap: www.adacs.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8-12; 13-16 KEDD: 8-12 SZERDA: 8-12; 13-16 PÉNTEK: 8-12 Lakosság száma: 2659 Látnivalók: római katolikus templom horgásztó Kiemelt rendezvények: Adácsi Búcsú (július) Magyar Történelmi Tájegy­ségek Néptánccsoportjai­nak Fesztiválja Országos Amatőr Színjátszó Fesztivál (november) Civil szervezetek: Zéta Kulturális Egyesület polgárőrség Erdélyi Béla Vadásztársa­ság Vasutas Nyugdíjas Klub birkózóegyesület Az oldalt szerkesztette és fotózta: Suha Péter JÓ ESÉLYEKET ADNAK A JŐ ADOTTSÁGOK MIT TARTANAK FONTOSNAK A TELEPÜLÉSEN ÉLŐ ISMERT, ELISMERT EMREREK? A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Ezekben a hetekben, amikor a Heves megyei területfejlesz­tési koncepciót készítjük, leg­fontosabb célunk, hogy a már meglévő, illetve a fejleszthető adottságokat megkeressük, és ezekre alapozva tervezzük meg egy-egy település és együtt egész Heves megye jövőjét. Van­nak falvak, ahol ezeket viszony­lag könnyű megfogalmazni, ilyen Adács is. A Mátra előteré­ben, az Alföld peremén egye­sülnek a tájegységek előnyei: a klíma és a talajadottságok a mezőgazdasághoz kiválóak, nem véletlenül híres a térség a gabona- és dinnyetermesztésé­ről. Segítheti a helyi gazdasá­got, illetve az itt élők munka­esélyeit a közeli, dinamikusan fejlődő Gyöngyös, a szinte a falu határában húzódó autópálya, a turizmust pedig a nyugalom mellett a csodás élővilággal rendelkező tó. Nagy előny az itt élők tenni akarása, amit jelez a teljesen kiépült infrastruktúra, a megújult iskola és sportcent­rum, illetve a művelődési ház. Van tehát honnan tovább­lépni, amihez mi, a megyei önkormányzatnál igyekszünk minden segítséget megadni. A területfejlesztés csatornáin a következő hét évben megyénk­be érkező közel 45 milliárd fo­rintból az adácsi tervekre is jut, csak meg kell őket fogalmazni. Ha rajtunk múlik, Adács is hozzáteheti részét az élhetőbb Heves megye kialakításához. Nagy György GONDNOK Húsz éve dolgozom a sport- centrumban, a falu igazán büszke lehet erre a létesít­ményre. Az önkormányzat a kezdetek óta biztosította a lehető legjobb feltételeket, minden támogatást megadott és megad a működésünkhöz. Ma már a környező telepü­lésekről kevesebben járnak hozzánk úszni, sportolni, mint az kezdeti időkben, de a kihasználtság ezzel együtt is nagyon jó. Úgy érzem, a falu a lehetőségekhez képest folyamatosan fejlődik, halad előre, bízom benne, hogy ez továbbra is így marad. Széplaki Andrea KÖRZETI NŐVÉR A Zéta Kulturális Egyesület tagja az egész család, büszke vagyok erre, mint ahogy a falu is büszke lehet az egyesületre, amelyik itthon és külföldön egyaránt jó hírét viszi Ad- ácsnak. A működéshez elen­gedhetetlen az önkormányzat segítsége, hiszen bár sok pályá­zatot nyer az egyesület, de ezek általában utófinanszírozottak, így ha az önkormányzat nem előlegezné meg ezeket, akkor veszélybe kerülnének a prog­ramok. Fontosnak tartom ezt a közösséget, hiszen nagyon sok gyereknek, fiatalnak ad lehető­séget a hasznos időtöltésre. Sós Ferencné ALPOLGÁRMESTER Huszonöt éve vagyok kép­viselő, az önkormányzat mindig is a helyiekért igye­kezett dolgozni, mindent megtenni, hogy a hozzá for­dulóknak segítséget adjon. A falu folyamatosan szépül, gyarapszik, javítjuk az uta­kat, a vízelvezető rendszert, virágosítunk. Fő törekvésünk az ügyfélbarát, polgárbarát vezetés. Amit saját erőnkből meg tudunk tenni, azt meg­tesszük. A falun átmenő te­herforgalom kérdése viszont' sajnos messze túlmutat az önkormányzat lehetőségein és hatáskörén. Kollár Andrásné NYUGDÍJAS- Negyvennyolc éve élek itt, a három gyermekem is a faluban maradt. Jól ér­zem itt magam. Nagyon örülök, hogy a falu egyre szebb, virágosabb, tisztább, nagyon jó itt élni. Abban, hogy Adács ilyen gondozott és rendezett az is szerepet játszik, hogy akik nem tud­ják a saját portájuk körüli közterületet rendben tar­tani - például mert idősek, vagy betegek -, azoknak az önkormányzat segít, a munkások levágják a füvet, rendben tartják az árkokat, a portákat. Szabó Róbert,

Next

/
Oldalképek
Tartalom