Heves Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-20 / 116. szám

2 2014. MÁJUS 20., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Panik helyett elő a józan észt! tragédia A Hírlap által megkérdezett iskolákban felügyelet mellett ebédelnek a gyerekek Lélekjelenlét, gyorsaság, s néhány határozott mozdulat. Sok esetben ez a titka a sikeres életmentésnek. Tízmilliós bírság két cégnek, akik a bányatenderen bundaztak ► Folytatás az 1. oldalról gvh Megállapították, hogy a MERT visontai és bükkábrányi bányáira 2009-2011 között ki­írt pályázataihoz a Geo-Log és a „Geoservice” átfogó, árrögzítést és piacfelosztást célzó tervet készített, hogy felváltva nyerjék a cég pályázatait. A Geo-Log a visontai, míg a „Geoservice” a bükkábrányi bányában elvég­zendő munkákra ajánlott ala­csonyabb árat úgy, hogy a pá­lyázatok beadása előtt felvették a kapcsolatot egymással. A GVH megállapította, hogy a két vállalkozás 2009 óta egyez­teti egymással a jogsértéssel érintett projektekben. A hivatal a két ügy miatt a Geo-Logot 3,530 millió forint, a „Geoser- vice”-t pedig 7,22 millió forint bírság megfizetésére kötelezte úgy, hogy még csökkentette is a bírság összegét. A versenyhiva­tal rendelkezésére álló bizonyí­tékok alapján nem állapítható meg a Mélyfúrási Információ Szolgáltató Kft., a Geo-Genesis Műszergyártó- és Kutató Bt. és Musitz László egyéni vállalkozó jogsértése a MERT 2007-2008- as és 2012-es visontai és bükkábrányi bányáira kiírt pályázatokon, ezért az ezek­kel kapcsolatos eljárást a GVH megszüntette. ■ T. B. Mesevetélkedő: hetedikek lettek a Tudós baglyok verseny Szépen szerepelt Sze­geden, a Mesevetélkedő orszá­gos döntőjében a Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tudós Baglyok csapata. A Balázsy Rozália, Bó- ta Virág, Makó Fanni, Novák Janka Orsolya alkotta négyes (a felkészítőjük Balajtiné Kovács Emőke) a hetedik lett a napok­ban rendezett megméretésen. „A hétmérföldes csizmában hetedhét határon túl” elneve­zésű játék több hónapig tartott, a selejtezőkre 126 település 133 iskolája nevezett. Az utol­só, hatodik fordulóban már 24 mesével játszottak a diákok. A győztes a veszprémi Eszes Szöcskék csapat lett. ■ P, A. ► Folytatás az 1. oldalról Bár ilyen tragikus baleset elvi­leg bárhol, bárkivel megtörtén­het, mégis felvetődik a kérdés, mi a helyzet megyénk iskolái­nak menzáin. Több intézményt is felhívtunk, ahol kérdésünkre az igazgatók kivétel nélkül úgy válaszoltak, kizárt, hogy náluk ilyen eset megtörténjen, mivel az ügyeleti beosztás alapján ál­landó felnőtt felügyelet garantál­ja a gyerekek biztonságát. Végh István, a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola igazgató­ja például arról számolt be, hogy mivel az intézménynek nincs saját menzája, így a városban két különböző helyszínen étkez­nek a gyerekek. Értelemszerű, hogy mind a kíséretükre, mind a felügyeletükre kiemelt figyel­met fordítanak, de ugyanez vo­natkozik a tízórai szünetekre és minden szabadtéri programra is. A pedagógusok itt tisztában vannak az elsősegélynyújtás elemi szabályaival is. Sírokban az Országh Kristóf Általános Iskolában is kizárt dolognak tartják, hogy ilyen baleset előfordulhatna. Itt Ko- vátsné Tornay Gabriella igazga­tó arról tájékoztatta lapunkat, hogy mind az alsó, mind a fel­ső tagozatos gyermekek étkez­tetésekor állandó felnőtt fel­ügyeletet biztosítanak. Ennek ellenére épp a közelmúltban merült fel az igény a pedagógu­sok részéről, hogy valamilyen formában fel kellene frissíteni az elsősegélynyújtási ismerete­ket; Sírokban tehát hamarosan megszervezik a kurzust. Dorkóné Barta Edit, a béla­pátfalvi Petőfi Sándor Általá­nos Iskola igazgatója elmond­ta, náluk szigorú felügyelet mellett ebédelnek a menzán a diákok. Az ebédlő ugyanis kü­A hirtelen fellépő betegségek okozta helyzeteket sokszor magunknak kell kezelnünk, amíg a szakszerű segítség meg nem érkezik. A stroke, az agyvérzés, a szívroham általá­ban nem idegen kifejezések senki számára, azonban hasz­nos ismerete sokaknak még- sincs velük kapcsolatban - hívta fel a figyelmet nemrégi­lön épületben található, ezért a gyerekeket mindig két peda­gógus kíséri. Ők rendelkeznek elsősegély-nyújtási ismeretek­kel. Az iskolában egyébként két pedagógus külön is foglalkozik elsősegélynyújtással, az igaz­gatóasszony, illetve az egész­ségtant tanító pedagógus.- A gyerekek is kapnak kép­zést, egy mentőápoló minden évben tart számukra foglal­kozásokat, ahol egyebek közt ben dr. Czakler Éva, az Orszá­gos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos. Az ala­pítvány által tavaly elkészített Nagy Elsősegély Teszt - amelynek keretében 1000 főt kérdeztek meg balesetek, vész­helyzetek kezeléséről - azt mutatta, hogy számos hiá­nyosság észlelhető a tájéko­zottság tekintetében. megtanulják, hogyan kell va­lakit újraéleszteni. A felső ta­gozatos diákjaink pedig elsőse­■ Nagyon fontos, hogy ne essünk pánikba, és segítsünk a fuldoklón. gélynyújtó versenyeken is részt vesznek - tudtuk meg Dorkóné Barta Edittől. Egerben a Szent Imre Katoli­gortva József, a Magyar Vö­röskereszt Heves Megyei Szer­vezetének igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy idehaza a segítségnyújtási is­meretek terén nagyon komoly hiányosságok tapasztalhatók. Hozzátette, tavaly egy pályá­zati program részeként meg­keresték Eger város összes is­koláját, óvodáját, hogy szá­kus Általános Iskola és Jó Pász­tor Óvoda igazgatóhelyettese, Gacsal Tiborné elmondta, hal­lottak a veszprémi tragédiáról és a tantestületben is jó ideig beszédtéma volt. A tanárok egyetértettek abban, hogy ki­sebb balesetek elhárításában hatékonyan tudnának közbe­lépni, ám ilyenkor a lélekjelen­létnek is óriási szerepe van. Az intézményben egyébként minden foglalkozást - köztük mukra alapfokú elsőse­gély-nyújtási tanfolyamtot tart­sanak. Bár a tanfolyami cso­portokat sikerült feltölteni, az intézmények részéről az érdek­lődés finomam szólva is mér­sékelt volt. Az igazgató szerint az is elmondható, hogy az is­kolák, óvodák nem nagyon keresik őket, noha azok is ve­szélyes üzemnek számítanak. a menzai étkeztetést is - rend­szeresen felügyelnek, s a tanév elején minden alkalommal szó esik az elsősegélynyújtás leg­elemibb kérdéseiről is. Felmerül az a kérdés is, hogy mi, átlagemberek mit tennénk hasonló helyzetben. A mentő- szolgálattól kapott tájékoztatás szerint számos olyan helyzet fordulhat elő bárhol, bármikor, amikor a szakszerű és gyors el­sősegélynyújtás életeket ment­het. Hirtelen halál - baleset, idegen test félrenyelése, víz alá merülés stb. - esetén a laiku­sok lélekjelenlétén múlik, hogy képesek-e életben tartani a sé­rültet, amíg a mentő megérke­zik. Ezért nagyon fontos, hogy ilyen esetben ne essünk pánik­ba és tegyük meg azt a néhány látszólag bonyolult, valójában egyszerű mozdulatot, amelyek­kel életet lehet menteni. A fenti tragikus példánál maradva ilyen például a Heim- lich-fogás vagy -manőver. Ez egy elsősegély-nyújtási techni­ka félrenyelés esetére. A fogást elvégző a fuldokló mögé állva két kezét összekulcsolja a má­sik hasának felső részén, és a kezeit hirtelen hátra és felfe­lé rántva összepréseli a tüdőt, hogy az így megnövekedő lég­nyomással próbálja kiszabadí­tani a félrenyelt tárgyat. A ma­nővert rendszerint akkor hasz­nálják, ha a fulladozó felnőtt vagy idősebb gyermek, és még lélegzik. Eszméletét vesztett, nem lélegző emberen szív-tüdő újraélesztést, kisgyermekeknél hasra fektetést és hátba verést alkalmaznak inkább. Az újraélesztéskor szüksé­ges teendők ismerete életmen­tő lehet: ilyenkor a fejet hátra kell hajtani, 10 másodpercig ellenőrizzük, hogy van-e lég­zőmozgás. Ha nincs légzőmoz­gás, akkor kezdjük el nyomni a mellkast, és szájból szájba fújni a levegőt 30:2 arányban, amíg a mentő meg nem érke­zik. ■ Barta Katalin ■ Ön ismeri az elsősegély­nyújtási tippeket? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu v/ A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Keveset tudunk a vészhelyzetek kezeléséről Az érdeklődés finoman szólva is mérsékelt A legjobbak léphettek újra színpadra miénk a tér! Ezernyi ifjú tehetség versenyzett négy napon át a megyeszékhelyen Nemzeti Pedagógus Kar: egri és hatvani küldöttek Az elmúlt hétvégén ért véget az Egri Kulturális és Művészeti Központ (EKMK) által útjára in­dított „Miénk a tér! Megyei Mű­vészeti Fesztivál” az első helye­zettek gálájával a Forrás Gyer­mek és Ifjúsági Házban. A ren­dezvény a kezdet kezdetén, 1993-ban még csak egynapos volt, mára már ötnapossá nőtte ki magát az indulók egyre nö­vekvő száma miatt. Eleinte még csak általános iskolások nevez­hettek a versenyre, de 2007-től már középiskolás diákoknak, diákcsoportoknak is lehetőséget 1 biztosítanak a megméretésre. 2 Idén a versenynapokon majd’ J ezer gyermek lépett fel és mint- s egy 165 műsorszámot láthatott Színjátszás kategóriában a siroki Pafff Színpad előadását láthatták a közönség. Az ifjú tehetségek több kategóriában mérették meg magukat: könnyű-, ko­moly-, és népzenében, modern és klasszikus táncban, vala­mint népi játék és színjátszás is szerepelt a palettán. A zsűri összetétele mindig az adott nap művészeti ágának megfelelően változott, s az általuk legjobb­nak értékelt előadásokat, ösz- szesen tizennégy produkciót láthatott a közönség a szombati gálán újra. Kristonné Erdei Mária, az EKMK munkatársa, a prog­ram megálmodója közölte: nagy öröm, hogy a „Miénk a tér!” ilyen rangos eseménye lett a megyének. ■ SZ. E. voks Az előzetes eredmény alap­ján két hatvani és két egri intéz­ményvezető kerül be a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttei közé. Heves megyében a négy helyért hét jelölt gyűjtötte a voksokat a múlt heti választáson. A szer­vezet által közzétett ideiglenes listán azok neve szerepel, akik a legtöbb voksot gyűjtötték az online szavazáson. Heves me­gyét eszerint Lachata István (az egri Balassi Bálint Általános Iskola igazgatója), Románné Ko- lozsi Andrea Mónika (a hatvani Damjanich János Szakközép- iskola, Szakiskola és Kollégium igazgatóhelyettese), Szeleczki János (az egri Lenkey János Ál­talános Iskola igazgatója), vala­mint Ványi Lászlóné (a hatvani Lesznai Anna Egységes Gyógy­pedagógiai Módszertani Intéz­mény igazgatója) képviselheti a küldöttgyűléseken. A jogerős küldötti listát - a jogorvoslati időt követően - 2014. május 23- án teszik közzé. A szervezet 125 fős, orszá­gos küldöttgyűlésébe 190 jelölt közül választhattak a tanárok. Eredetileg közel 400-an jelöl­tették magukat, de a szükséges számú - a megye pedagógusai­nak legalább fél százalékától - az ajánlást ennyi pedagógusnak sikerült megszereznie. A helyi tanárok ezer pedagógusonként küldhetnek egy tagot az orszá­gos küldöttgyűlésbe. ■ T. B. 4 I f I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom