Heves Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-22 / 68. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2014. MÁRCIUS 22., SZOMBAT Német versennyel emlékeztek ismét Habis Györgyre diákok Immár 12. alkalommal rendezte meg a napokban az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium a német nyelvi szépkiejtési versenyt. A dr. Habis György nevét viselő megméretés megnyitóján Ballagó Zoltán, a Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerületének igazgatója méltatta a versenyt, majd elismerő szavakkal szólt dr. Habis György pedagógiai munkásságáról, emberi tisztaságáról és követendő példaként állította a mai tanárok és tanulók elé. Mint fogalmazott: a tehetség lehetőség és ajándék, de kitartásra, szorgalomra van szükség a kamatoztatásához. A döntőn 8 középfokú tan- intézmény 17 diákja vett részt. Az emlékversenyt - a Fehérvári Anna elnök vezette zsűri döntése alapján - Nagy Bence Tamás, az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szak- középiskola tanulója nyerte meg, a második helyezést Vá- rallyay Anett Anna, az Egri Pásztorvölgyi Általános iskola és Gimnázium, a harmadikat Géczi Gábor, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium diákja érte el. Az eredményhirdetésen Ha- | bis tanár úr idősebbik fia, dr. Habis György, nyugalmazott főorvos a család nevében vándorserleget és emlékplakettet adott át. A megméretést követően a részvevők kötetlen beszélgetés keretében idézték fel a kiváló pedagógus emlékét. ■ Oldalszerkesztő: Pécsik Attila Telefon: 06-30/2024733 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 Egri kistérségi oldalunk legközelebb április 19-én jelenik meg. Közös munka, barátokkal találkozó Vendéglátásból is jelesre vizsgáztak a novaji iskolások Már júliusban át is adhatják a felújított verpeléti utat A vendégek tartalmas napokat töltöttek Novajon. A mindenki számára hasznos munka mellett jó hangulatú, közös programokon is részt vettek. Török, spanyol, portugál, olasz és szlovák partnereiket látták vendégül a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola pedagógusai és diákjai. Mind tudják: olvasni jó! Pócsik Attila A napokban került sor a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola R.E.A.D. elnevezésű Comenius- projektjének soron következő partnertalálkozójára. Ez alkalommal a magyar község pedagógusai, iskolásai fogadták török, spanyol, portugál, olasz és szlovák partnereiket, a pedagógusokkal érkező külföldi diákok is a novaji tanulóknál voltak elszállásolva. A program iskolalátogatással kezdődött, a legkisebbek saját nyelvükön köszöntötték a vendégeket, majd gyermekjátékot mutattak be és magyar dalokat énekeltek. A találkozót megelőző hetekben a pedagógusok és a diákok szorgalmasan dekorálták termeiket: a projektben résztvevő hat országot 1-1 osztály mutatta be. Információkat, képeket, tárgyakat gyűjtöttek a szülők segítségével, a nemzeteket bemutató sarkokat rendeztek be a termekben. A megjelentek ellátogattak a helyi Művelődési Házba is, ahol dr. Fodor Ferenc, a község jegyzője köszöntötte a vendégeket, majd mesélt röviden a faluról, az iskola néhány tanulója zenés műsort adott, a novaji Asszonykórus pedig finom rétessel, gyönyörű népdalokkal szerzett felejthetetlen élményt a résztvevőknek, sőt, közös éneklésre is sor került. A vendégek bebarangolták a falut, megismerkedtek a községi könyvtár működésével, felkeresték a Faluházat, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeumot is. A megye- székhelyre is ellátogattak, nekik Ballagó Zoltán, az Egri Tankerület igazgatója tartalmas prezentáció keretében adott tájékoztatást a magyar oktatási rendszerről. Persze nem a comenius-pályázat már esztendők óta nagy sikerrel működik a Tempus Közalapítvány koordinálásában. Mindig iskolák közötti, nemzetközi együttműködésről szól, ennek köszönhetően került kapcsolatba a novaji intézmény törökországi partnerével. A nemzetközi egyeztetéseket követően végül hat intézmény vesz részt a programban, maradt ki a sorból, a Bazilika, a vár, s a Líceum sem. A következő napon már a prezentációké volt a főszerep: minden partnerország beszámolt az előző találkozó óta elvégzett munkájáról, majd a diákok csoportokba osztva kérdéssort kaptak, s a válaszokhoz a belvárosban kellett sétát tenniük. A nemzetközi projekt célja az olvasás népszerűsítése, az eddig eltelt hónapokban a diákok készítettek illusztrációkat az olvasmányaikhoz, terveztek könyvborítót, rajzoltak és festettek üdvözlőkártyát, de fontos mérföldkőnek bizonyult az angol és magyar nyelvű elektronikus könyvek, e-bookok elkészítése. Benkéné Kovács Erzsébet, a novaji Gárdonyi Géza Tagiskola amelynek a fő célja az olvasás megszerettetése, továbbá becsempészése a mindennapi életbe. A közös együttműködésnek pontos, hónapokra lebontott menetrendje van, s lényeges, hogy az iskola minden diákja részt vesz a feladatokban. A projekt záró találkozóját ez év májusában rendezik majd meg, Portugáliában. vezetője a Hírlapnak elmondta: nagyon fontos hozadéka az eddig elvégzett munkának, hogy az intézménybe járó gyermekek nyitottabbak, érdeklődőbbek lettek, s a nyelvtanulásban is nagy segítség számukra a J program.- Arra törekedtünk, hogy az olvasást érdekessé, élvezetessé tegyük, s az eredményt látva, azt mondhatom: megéri a munka - fogalmazott, hozzát- | éve: az iskola honlapjára (www. novajiskola.mindenkilapja.hu) feltöltött képekből erről bárki meggyőződhet. A program tapasztalata az, hogy a kapcsolódó feladatok segítségével a diákok szívesebben foglalkoznak az olvasással, de lényeges, hogy a projektben résztvevő intézmények kiváló nemzetközi kapcsolatot építhetnek ki. Ezt igazolja a mos-! tani, novaji partnertalálkozó is, amelynek végén a vendégek elmondták, nagyon jól érezték magukat, érdekes programokon vettek részt, szép helyeket látogattak meg, kedves emberekkel találkoztak és nagyon finom magyar, ételeket kóstolhattak meg. A külföldi diákoknak is nagy élményt jelentett a vendéglátó családoknál, magyar barátaikkal közösen eltöltött idő. Pontos menetrendben dolgozik az egész iskola start A munkaterület átadásával elkezdődött a Verpelét- Egerszalók közötti út több mint négy kilométeres szakaszának felújítása. A városba vezető rész igen rossz állapotú, a polgármester szerint régi gond megoldása jött el.- Régóta lobbizunk ezért a fejlesztésért, amely évtizedes problémát kezel - fogalmazott Farkas Sándor. - Sok autó futóműve bánja már ezt az utat. Ma a városból kivezető útjaink rendben vannak, Tar- naszentmáriára, Feldebrőre biztonságban el lehet jutni, de a megyeszékhellyel összekötő szakaszon komoly gondok vannak. Remélem, hamarosan mondhatom: mindez a múlté. A 445 milliós beruházásról Sivák László, a Magyar Közút Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának fejlesztési és felújítási osztályvezetője elmondta: közel 26 ezer négyzetméternyi aszfalt újul meg, két réteget kap majd a szakasz, amelyen két buszmegálló is található, itt padkaburkolást végez majd a kivitelező HE-DO Kft. Bár a szakaszon található egy patak- híd is, ott nem lesz szükség beavatkozásra, lévén a műtárgyat 2008-ban már felújították. A tervek szerint július közepén adják át a felújított utat. Farkas Sándor emlékeztetett: tavaly októberben adták át a Verpelétet Sírokkal összekötő út, csaknem három kilométeren megújult szakaszát, amely ugyancsak régi restancia volt. Az akkori, 355 milliós munka során a kivitelező megerősítette és felújította a burkolatot, kijavította a pályahihákat, valamint gondoskodott az útpálya víztelenítéséről is. ■ A város régi gondja oldódik meg ' » Főhajtás Kővári Tibor előtt noszvaj Emléktáblát avattak a Figedy János iskola falán Gyönyörű ajándék az ünnepre egerszólát Kívül is, belül is megújult a közösségi ház •* Kővári Tibor címzetes igazgató emlékét őrzi az a tábla, amelyet a napokban avattak a noszvaji Figedy János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola falán. Bóta Géza polgármester az eseményen felidézte: az intézmény egykori vezetője volt az, akinek a felújított iskolát, tornatermet is köszönhetik, s egyetlen, aki a rendszerváltozás óta folyamatosan képviselőként is dolgozott a községért. Asztalos- né Pap Ágnes igazgatónő beszédében úgy fogalmazott: Kővári Tibor olyan pedagógus volt, aki tudást, műveltséget adott diákjainak, megtanította őket erkölcsre, elfogadásra. ■ P. A. Sokan eljöttek, hogy tisztelegjenek a címzetes igazgató emléke előtt Igazi ünnep volt Egerszóláton március 15. A megemlékezést az ekkor átadott Nemzeti Emlékparkban rendezték, majd a megjelentek a felújított közösségi házhoz vonultak. Ve- rebélyi György polgármester elmondta: az önkormányzati ciklus legnagyobb ívű, közel 84 millió forintos beruházása ért véget, amely nemcsak az épület külső-belső rekonstrukcióját, energetikai korszerűsítését, akadálymentesítését jelenti, de a Bocskai és a József Attila utca g felújítását is. Elsőként Gárdonyi A bor című | művét láthatták a helyiek Fehér J István rendezésében az egri £ Adáshiba színjátszóitól. ■ P. A. Elhangzott: szeretnék, ha valóban a közösség háza lenne az épület * ( r I