Heves Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-11 / 9. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2014. JANUÁR 11., SZOMBAT A falu önfenntartása a cél elismerés A kitüntetés meglepte, s további kitartó munkára sarkallja A kis közösségek megerősödéséhez a családok létbiztonságán keresztül vezet az út - vallja Forgó Gábor Pályázatok révén újítanák majd fel az intézményeiket tervek Sírokban viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági évet tudhat maga mögött az önkormányzat, jóllehet számos korábbi elképzelésüket nem sikerült megvalósítani. Beadott pályázataikat forráshiányra hivatkozva tették tartalék­listára. Ilyen például az óvoda, az orvosi rendelő, illetve a he­lyi tornacsarnok felújításával kapcsolatos pályázat is. Mint megtudtuk, mindhárom intéz­ményben energetikai korsze­rűsítésre lenne szükség, azaz többek között nyílászárókat, tetőket kellene cserélni az épületeken, a fűtési rendszert pedig a mai kor igényeihez kellene igazítani. Ahogyan arról Lakatos István polgár- mester tájékoztatta lapunkat, ezekről a munkálatokról nem mondanak le, s nagyon bíznak abban, hogy ebben az évben végre zöldutat kapnak majd a pályázataik. Az orvosi rende­lő rendbetételéhez egyébként mindenképpen hozzákezdenek - ha másként nem megy, hát önerőből mert az elöregedett épület lassan-lassan használ- hatatanná válik. Az élet a fentiektől függetle­nül nem áll meg a településen. Bizonyos, hogy a bölcsődéjüket sikerül felújítani, s májusra elkészül a közösségi házuk is, amit a régi önkormányzati szolgálati lakásban alakítanak ki. Jól halad az új ABC építése is, amit szintén tavasszal adná­nak át a lakosságnak. Ezen a területen parkolókat is tervez­nek, s egy parkosított részt is kialakítanak. ■ Oldalszerkesztő: Barta Katalin Telefon: 06-30/5564250 Hirdetési ügyekben: 06-36/513-633 A pétervásárai kistérségi oldalunk legkö­zelebb 2014. február 12-én jelenik meg. Az elmúlt esztendő végén Forgó Gábor, Mátraderecske polgármestere is átvehette a Telekessy Istvánról elneve­zett területfejlesztési díjat. A kitüntetett úgy véli, az öröm mellett mindez komoly kihí­vást is jelent a számára. Barta Katalin Az elmúlt év decemberében második alkalommal adták át a Telekessy Istvánról elne­vezett területfejlesztési díja­kat a megyei közgyűlés soros ülése előtt. A két éve alapított elismerést azok a magán- személyek, civil szervezetek, települési önkormányzatok kaphatják, akik Heves megye területén a terület- és vidék- fejlesztésben kiemelkedő, pél­damutató eredményeket értek el. Ezúttal négy személy ve­hette át a kitüntetést, köztük | Forgó Gábor, Mátraderecske 3 polgármestere is. Az indoklásban az állt, S hogy az elmúlt három évben nem kevesebbet ért el, mint hogy a három esztendővel ez­előtti, 21 százalékos munka- nélküliséget sikerült a felére csökkenteni az általa vezetett településen, s hogy megkezd­ték az „önellátó falu” modell megvalósítását. Lapunk arra volt kíváncsi, hol tartanak je­lenleg Mátraderecskén az ön­ellátásban, s milyen terveket szövögetnek az idei esztendő­re. Forgó Gábort egyébként jól ismerik nemcsak falujában, hanem a környező községek­ben is. Tősgyökeres mátra- derecskeiként büszke arra, hogy a felmenői között remek pedagógusokat tudhat. Me­séli, hogy nagynénjére, Nagy Angéla tanítónőre - akit csak kisasszonyként emlegetnek a helybeliek - a mai napig nagy szeretettel és tisztelettel gon­dol vissza mindenki. Emlékét az iskolában márványtábla is őrzi. Gábor édesanyja is peda­gógusként vonult nyugdíjba néhány évvel ezelőtt, s ő maga is 14 évet tanított az általános iskolában történelem-ének szakos tanárként. A falu jelenlegi első embere 2010-ben döntött úgy, hogy - elődjének nyugdíjba vonulása után - elindul az önkormány­zati választáson. Megválasz­tása után három fontos felada­tot tűzött ki célul: csökken­teni a nyomasztó munkanél­küliséget, javítani a közbiz­tonságot, illetve lefaragni az önkormányzati intézmények működési költségeit. Céljai­nak elérésében nagyon sokat segített a kormány által indí­tott Start közmunkaprogram, amelynek köszönhetően már két évvel ezelőtt hetvenki­lenc, korábban tartós munka nélkülit vonhatott be a közfog­lalkoztatásba. Irányításával külön brigádok szerveződtek a korábban elhanyagolt Kin­cses Fürdő rendbe tételére, azon kérdés hallatán, hogy tudniillik miként reagált a nem­rég átvett elismerésre, a polgár- mester szabadkozik. Úgy gon­dolja, akadnak kollégái, akik jóval régebben irányítják a tele­pülésüket eredményesen, így sokukat megillette volna a Tele- kessy-díj. Ennek ellenére termé­szetesen örül, s egyfajta meg­erősítésének tekinti, hogy jó a különböző mezőgazdasági munkákra (idényzöldség-ter- mesztés, sertéstartás), a vízel­vezető rendszer karbantartá­sára, a közeli erdőrészek tisz­títására. Az utóbbiból nyert faanyagot elraktározták, s az intézmények jelentős részét gáz helyett ezzel fűtötték-fű- tik telenként. Állítása szerint egyébként a fűtési költségek egy esztendő leforgása alatt a harmadára csökkentek, s most nagyon bí­zik abban, hogy ez a folyamat a későbbiekben sem áll majd meg. Nyertes pályázaton már beszerezték azokat a beren­dezéseket, amelyek a faanyag brikettálásához szükségesek. úton jár. A legnagyobb siker azonban szerinte az, hogy falu­jában sikerült számos családot a segélyezetti létből a munka világába segíteni. Ezzel szoro­san összefügg a közbiztonság javulása, illetve az is, hogy az iskolai hiányzások mára meg­szűntek. A sikerek arra ösztön­zik, hogy folytassa eddigi mun­káját. ígérete szerint a jövőben a helyben előállított olcsó fűtő­anyaghoz a falu lakói is hozzá­juthatnak. Friss gomba, helyben hiz­lalt sertések, saját termeszté­sű zöldség-gyümölcs - ezek is mind-mind ismerősek és mára megszokottak a derecs- keiek számára. A közmunka­program keretében jó ideje arra törekednek, hogy minél több helyben termelt és érté­kesített élelmiszert biztosítsa­nak a lakosság számára. Tavaly megérkezett az a kezdő tyúkállomány is, amelynek a friss házi tojás kö­szönhető. A lányok-asszonyok saját készítésű házitésztát is csinálnak az idén, amit főként a közétkeztetésben haszno­sítanak. A plébánia pincéjé­ben megvalósított gombater­mesztés is szép sikert hozott. Tavaly több száz kilogramm gombát szüreteltek le, amely­nek egy része az óvodai kony­hára került, a fölösleget pedig a lakosságnak értékesítették. A sikeren felbuzdulva idén hatszoros mennyiség termesz­tésére vállalkoznak. A sertés­telepen hizlalt jószágoknak is nagy keletje volt. Nagy eredménynek azt tekintik, hogy mindenki tanulhat, dolgozhat, aki akar istenmezeje A településen a múlt év végén közmeghallgatá­son vették számba azon felada­tokat, amiket az idén akarnak megoldani. Kotroczó István polgármester tájékoztatása szerint a faluban a legnagyobb eredmény, hogy - a közmun­kaprogramnak köszönhetően - szinte mindenkit foglalkoz­tatni tudnak, aki dolgozni, tanulni szeretne. Idén április 30-ig közel 80 ember jut állan­dó jövedelemhez ilyen módon. A napkollektoros pályáza­ton elnyert 13 millió 700 ezer forintból a polgármesteri hiva­talra, az óvodára szerelnének fel napelemeket, jelentős meg­takarítást remélve az energia- költségekben. Benyújtották pályázatukat az Integrált Kö­zösségi Tér kialakítására is. Ha nyernének, a művelődési házukat szeretnék felújítani. A negyvenéves létesítmény jó ideje zárva van, mivel a vizes­blokk használhatatlan, a régi fűtési rendszer cserére szorul. Tavaly egyébként 35 sze­mélyt vontak be a közfoglal­koztatásba. Nekik köszönhe­tően újultak meg járdaszaka­szok, a mezőgazdasági mellék­utak, s váltak biztonságosabbá a község csapadékvíz-elvezető rendszer árkai. A téli közmun­kaprogramban közel 40 em­bernek szerveznek alapfokú, illetve OKJ-s képzéseket. A ka­zánfűtő, motorfűrész-kezelő, faipari gépkezelő, a házi gon­dozói képesítést tavasszal sze­rezhetik meg a beiskolázottak. Januártól további 25 ember kapott munkalehetőséget. ■ Kotroczó István polgármester A kitüntetés természetesen felelősséggel is jár Bettel telhet majd meg a barokk kastély fejlesztés Pétervásárán több százmillió forintból újulhat meg a műemlék épület Januártól más szolgáltató szállítja Ivádon a szemetet Pétervására egyik legszebb épülete az 1760-ban elkészült, kétszintes, barokk stílusú Keg- levich-kastély. Mint arról ko­rábban beszámoltunk, az egy­kor szebb napokat látott épü­let hamarosan új élettel telhet meg, mivel a város is bekerült az ország azon települései kö­zé, ahol európai uniós támoga­tással új közösségi szolgáltató központ épülhet. A projektet a Türr István Képző és Kutató Intézet - a térségbeli önkormányzatok­kal együttműködve - valósítja meg. Mivel a központokat álla­mi vagy önkormányzati tulaj­donú ingatlanokban kell létre­hozni, ehhez a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatására vártak. Miután az elmúlt év végén aláírták az ezzel kap­csolatos megállapodást, így a munkálatokhoz is hamarosan hozzáláthatnak. A tervek szerint több száz­millióból újítják fel az ingatlant. Ifjúsági foglalkoztatót, multi­funkciós rendezvényteret, ok­tatásra alkalmas helyiségeket, egészségügyi ellátóhelyeket, gyermekfoglalkoztatót, infor­matikai termet, műhelyeket és könyvtárat is kialakítanának. Természetesen a kastély belső udvarát is rendbe teszik. A lé­tesítmény 2015-ig újulna meg, s 25-30 helyi embernek nyújta­na munkalehetőséget. ■ A műemlék az elkövetkező Időszakban a közösséget szolgálja majd váltottak Tavaly úgy döntött az önkormányzat, hogy a szemét- szállítást eddig végző PEVIK Kft.-vel felmondják a szerző­dést, és a katasztrófavédelem által kijelölt szolgáltatóval vé­geztetik el a munkát. Mint azt Ivády Gábor polgármester el­mondta, a kft. által tavaly ősszel kiszámlázott pluszpénzeket nem tudták megfizetni, ezért választották e megoldást. Janu­ár 1-jétől egy bátonyterenyei cég szállítja el a helyiek sze­metét, az előző évihez hasonló áron. A falu első embere szerint, ha a kormány által beígért kom­penzációt megkapják, fontolóra veszik, hogy mely társasággal állapodjanak meg hosszú távon. Az idei elképzelésekről szól­va Ivády úgy fogalmazott, hogy a közmunkaprogram kereté­ben folytatják majd a szerszám- nyelek készítését. Ebben az évben 150 önkormányzatnak mintegy 50 ezer ilyen alkalma­tosságot gyártanak. Nem hagy­nak fel a zöldségtermesztéssel sem. A tavasz beköszöntével nagyobb területen palántáz- nak uborkát, paprikát, para­dicsomot, hogy a nyár elejére megépülő savanyítóüzemben feldolgozhassák a friss termést. A 400 lakosú kis faluban a Start-foglalkoztatás keretében alkalmazott 43 embernek jövő februárig tudnak munkát, illet­ve képzést biztosítani. ■ B. K. Á 4 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom