Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-30 / 253. szám
2013. OKTÓBER 30., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Új játékokat vehetnek a helyi óvodának boconád Sikeresen zárult az elmúlt hét végén a községi jótékonysági bál. A rendezvényt azért szervezték, hogy az óvodának új játszótéri és foglalkoztató eszközöket vásárolhassanak. A résztvevők több mint százezer forintot gyűjtöttek össze támogató jegyeikkel. Mint Kis István polgármestertől megtudtuk, az este nagyon jó hangulatban telt, az új óvodavezető fáradozásai nem voltak hiábavalóak, hiszen a majd' nyolcvan vendég nem volt szűkmarkú a kezdeményezéssel kapcsolatban. ■ SZ. E. Vízhiány várható néhány egri utcában egér A Heves Megyei Vízmű Zrt. értesíti a lakosságot, hogy csütörtökön 8 és 15 óra között ivóvízhálózat hiba- elhárítási munkái miatt a Zöldfa utca 9-35. szám alatt vízhiány várható. Ideiglenes vízkivételt lajtos kocsiból a Zöldfa utca 21. előtt biztosítanak. Kérik a fogyasztók, az arra közlekedők türelmét és megértését. ■ SZ. E. Ismét arcokat faragnak a tököknek EGER Ma délután öt órától harmadszor rendezik meg a Halloween-napi Töklámpás- faragó Napot az IFI-Pontban. Kérik, hogy a jelentkezők rémisztő jelmezben jöjjenek a rendezvényre. Miután a töklámpások elkészülnek, elindulnak Eger ártó széllé-' meit elüldözni a belvárosba. Ami biztosan lesz: forró tea, zene, jókedv. Tököt csak korlátozott számban biztosítanak. ■ SZ. E. Felvonulnak az ifi-pontosok Veszélyesek az őszi utak balesetek Októberben és novemberben törik össze a legtöbb gépkocsit Ősszel még kevésbé készülnek fel a sofőrök a megváltozott viszonyokra, a vizes, olykor jegesedő útra. Nyomasztó időben előfordul dekoncentráció is... A vizes utak, a köd és a nyomasztó időjárás okozta dekoncentráció miatt ősszel törik össze a legtöbb autó. Ihárosi Ibolya Októberben és novemberben szenvedik el az autók a legtöbb töréskárt. Ezt állítja a Gener- tel, amelyet az előző négy évet felölelő adatsora bizonyít is. E két hónapban az éves átlaghoz képest 17-18 százalékkal több ilyen jellegű baleset történik. Bár a téli hónapokban gyakran az őszinél is kedvezőtlenebbek az időjárási körülmények, azért a legveszélyesebbek az őszi hónapok, mert ilyenkor még sok autós nem készíti fel járművét a hideg hónapokra, és vezetési stílusukat sem igazítják a megváltozott körülményekhez. Rendőrségi szakemberek szerint télen azért is kevesebb a baleset, mert a gépkocsi- vezetők óvatosabbak, ráadásul az autó is kevesebb az utakon. A balesetek, illetve káresemények okainak elemzése azt mutatja, a sofőrök nem veszik figyelembe, hogy a vizes, esetenként jegesedő úton megnő a fékút. Gondot okoz ezen kívül ködös időben a ráfutás az autó előtt haladó járműre, illetve a nyomasztó időjárás miatti dekoncentráció. Egyes kutatások kiemelik, hogy a sötétben vezetés jelentősen csökkenti az éberséget. Ilyen körülmények között két-három óra vezetés 0,8 ezrelékes véralkoholszinttel megegyező élettani hatással jár. Ugyanakkor, tökéletesen éber állapotban is jóval később lehet észrevenni az úttesten a gyalogost, kerékpárost, illetve váratlan akadályt, például kátyút, vadat, egyéb idegen tárgyat. A Genertel által megkérdezett autósok 38 százaléka leginkább más közlekedők szabálytalanságától tart, de a váratlan útakadályokat (33 százalék) és az autó elé kerülő embereket (16 százalék) is sokan megemlítették, mint olyan baleseti tényezőt, amelytől legjobban tartanak. A saját pillanatnyi figyelmetlenségét csak minden tizedik autós választotta ennél a kérdésnél, pedig becslések szerint ez a tényező csaknem minden ötödik balesetben szerepet játszik. A megkérdezett autósok 29 százaléka nyilatkozott úgy, hogy öt éven belül elszenvedett valamilyen balesetet. Ezeknek éppen a felében a másik fél volt a hibás, így annak a kötelező biztosítása térítette a kárt. Ugyanakkor a saját hibás károknak a túlnyomó részét (82 százalék) biztosítás híján saját zsebből kellett kifizetni, ami még abban az esetben is nagy teher lehet, ha a Genertel statisztikái szerint a gépjármű-töréskároknak az 53 százaléka nem haladja meg a 200 ezer forintot. Az ütközések nagy részében akár egy limitált ösz- szegű térítést nyújtó, havi ezer forint körüli díj ellenében elérhető termék is teljes kártérítést nyújthatna. Ez esetben a szokásos 50 vagy 100 ezer forintos önrészt sem kell az autósnak kifizetnie. A Heves megyei baleset-megelőzési titkár tanácsai- ködös, párás levegő, a nappalok rövidülése a látási viszonyok romlásával jár, ezért az őszi közlekedés más magatartást igényel, minta nyári. Nagyon fontos, hogy mindig jól felkészített, megfelelő műszaki állapotú motorral, autóval induljunk útnak - tájékoztatott Erdélyi Róbert r. alezredes, kiemelt bűnmegelőzési főelőadó, a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára. Hozzátette: az őszi, téli közlekedés fontos kelléke a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a • megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Hosz- szabb utazás esetén pedig szükség lehet takaróra, melegebb ruhadarabokra, vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is. Gépjármű töréskárok gyakorisága - havi eltérések az éves átlagtól A mécses értünk is ég a holtakról való megemlékezésnek több ezer éves a hagyománya. Az elhunytak tiszteletének szóló emléknap, a feralia mellett minden római család megülte például a caristiát. Utóbbin, a kölcsönös szeretet ünnepén, megajándékozták egymást, mindenféle vidámságokkal oldották a feralia komorságát. A halottainkhoz kötődő megemlékezések kettőssége - a szomorúságé és a vidámságé - azóta is jelen van a világban. Arra a kérdésre, hogy egy nép a megemlékezés melyik formáját és miért „választotta”, ma is keressük a magyarázatot. a mi ünnepünk a csendes visszaemlékezésé. A temetőket felkereső hozzátartozók gyertyát gyújtanak elhunyt szeretteikért és elmondanak egy imát, vagy csak egyszerűen megállnak a sírhelynél és gondolataikba merülnek a mécsesek apró lángjai fölött. Részben társadalmi esemény is ez az aktus, hiszen az egymástól messzire elkerült családtagok sokszor csak ehhez az alkalomhoz kapcsolódóan találkoznak és váltanak szót egymással. ahhoz persze, hogy eltávozott szeretteinkre méltóan tudjunk emlékezni, élet- tapasztalat szükséges. A tízéves ifjonc még csak házilag barkácsolt fáklyával, töklámpással való szaladgálásként éli meg a napot, a temetőkert távoli látványát pedig szép fényjátékként. Ahogy azonban szaporodik az ember életéveinek száma, az ünnep jelentése is átlényegül. Már nemcsak a sosem látott dédi- ért lobbantjuk lángra a gyertyánkat, hanem az elvesztett édesanyáért, édesapáért, a volt barátért, a lassan távozó osztálytársakért is. S egyszer csak majd önmagunkért is. A MAGUNKNAK SZÓ1Ó mécsest csak képzeletben és nagy titokban gyújtjuk, tudva, hogy úgy is sorra kerülünk. Igazat és csodát láthat most itt az igen tisztelt közönség bábszínház Nem mindennapi látvánnyal, artistaszámokkal, bűvésztrükkökkel ejt ámulatba a Harlekin új produkciója Merész lépésre szánta magát Éry-Kovács András, a Harlekin Bábszínház igazgatója azzal, hogy most nem eddigi bázisához, az óvodásokhoz és kisiskolásokhoz szól. A direktor rendezte Fenn és lenn, avagy cirkusz minden című produkciót a 12 éven felüli korosztálynak, sőt, a felnőtteknek ajánlják, s az előadást látva mondhatjuk: ez így is van jól. A darab az előtérben elkezdődik, mintha csak a vásárban hívna komédiára a kikiáltó. Cirkuszba invitálnak minket, harmonikaszóval, hogy lássunk „igazat és csodát”. A színpadon a fiatal mágus (Fekete Dávid, aki a darab társrendezője is) keveredik vitába az öreg(?) bohóccal (Kosznovszky Márton). A polémia alapja, hogy mi kell a publikumnak, régi vagy új. Fogadást kötnek hát: akinek a cirkuszba belépő gyöngyszem, Eszter (Soó Gyöngyvér) igazat ad, az nyer. Csalni tilos, de trükközni ér, ez hozzátartozik a cirkusz világához. Utóbbi az előadás alatt fontos szerepet kap, hiszen a produkció igazi cirkusz lesz: artistákkal, bűvészmutatványokkal, illúziót is láthat a nagyérdemű. A cirkuszi főpróba hivatott meggyőzni Esztert, milyen utat válasszon, a lány ugyanis fakó világban keresi azt, ami színesebb. Trükkök sora ejti Attrakció! Színészek és bábok kápráztatnak el. Képgaléria: heol.hu ámulatba a közönséget, akik egyfelől a cirkusziakat, másfelől a Harlekin Bábszínház előadását is nézik. Mert a sátor alatti személyek bábok, akik éppen olyan látványos megoldásokkal szórakoztatják a publikumot. A Csonka Erzsébet által tervezett gyönyörű bábok mind-mind egyéniségek, valóvá téve a hihetetlent. Eszter is bábbá válik félig, de ha igazán olyan akar lenni, mint mindenki más e különös világban, elveszíti önmagát... A társulat tagjai brillíroznak: míg egyikük kábelkötegekül egyensúlyozva fuvolázik, a másik kötélen táncol. Közben összeáll a Harlekin zenekara, akik Németh János segítségével (ő gondoskodik a kiváló han- geffektekről is) még koncertélményt is adnak. A bohócok (Matolcsy Gábor és Vitányi-Juhász István) igazi mókamesterek, az idomárnő (Mészáros Pancsa) remek színt hoz, s az Ikrek (Bencze Mónika és Szűcs Réka) dala az előadás egyik legerősebb pillanata. Szőke Andrea kreatív szövegei kiválóan kísérik a látványt, amely sok esetben a történet fölé is nő. A darab üzenete egyértelmű és világos, olykor talán túlságosan is az, de erre szükség is van, hiszen a közönség többnyire leesett állal néz a színpadra. Joggal. ■ P. A.