Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-30 / 253. szám

4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2013. OKTÓBER 30., SZERDA Biztonságos hidak Sástón korszerűsítés A kilátót nemcsak megerősítik, de ahol kell, le is festik A folyamatosan zajló korszerűsítés eredményeként megújultak a tó fölötti hidak, amelyeket immár birtokukba is vettek a gyalogosok. Aranyérmes trófea nem született idén a Mátrában a bőgési szezon végeztével - a hagyományokhoz híven - idén is egy kiállításon mutatták be a Mátrában lőtt legszebb trófeákat. A Mátrafüredi Erdé­szet szervezésében megtartott erdei tárlaton 75 gímszarvas koronáját állították ki. Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az idén az aszály és a makktermés hiánya miatt kisebbek a trófeák, mint a korábbi években. E változás abban is megmutatkozik, hogy azok átlagsúlya legalább fél kilogrammal kevesebb, mint azoké az állatoké, amelyeket tavaly főttek ki a Mátrában. A nagyhalmaji réten megren­dezett mustrán az is kiderült, hogy egy hónap alatt 87 gímbi- kát ejtettek a vadászok, s ebből választották ki azt a 75-öt, amit az erdei tisztáson kiállítottak. A bemutatott darabok közül 19-et díjaztak. A zsűri négy ezüst- és 15 bronzérmet osztott ki a vadászok között. Arany­érmes trófeát idén senki sem produkált. Az idei szezonban egyébként jóval több vendégva­dász érkezett a Mátrába, mint tavaly, és a legtöbb érmes vadat is ők ejtették el. A gímszarva­sok után a muflonok kilövésé­vel folytatódik a vadászat. ■ Kiállították a trófeákat. A közelmúltban kezdődött Sástón az az ökoturisztikai beruházás, amit Gyöngyös önkormányzata finanszíroz. Munkatársunktól A korszerűsítés eredménye­ként megújultak a tó fölötti hidak, amelyeket immár birto­kukba is vettek a gyalogosok, hiszen a kilátót és a tó túlolda­lát csak azokon keresztül lehet már megközelíteni. Folyamato­san zajlik a kilátó felújítása is: pótolják a merevítő lemezeket, majd ahol szükséges, le is fes­tik azokat. Harminc éve alakult meg Gyön­gyösön a Városszépítő és -védő Egyesület Sereg József kezde­ményezésére és vezetésével, majd az elnöki teendőket több mint húsz évre Jakkel Mihály vette át. Az egyesület a kezdeti idők­ben emléktáblák elhelyezésével hívta fel a figyelmet a város múltjában fontos szerepet játszó Elkezdődött a központi nyil­vános illemhely átalakítása is, a külső parkoló területén elindultak a bontások és a csa­tornavezetékek lefektetése, s elkészültek a vízgyűjtő csapa­dékvízaknák. Mindemellett a villamos kábeleket a burkolat alá helyezték. A parkoló terüle­tén készülnek az ágyazatok és a szegélykövezések. Sástón kialakítanak majd egy központi turisztikai épüle­tet is, amelynek alapozási mun­kái már befejeződtek. A későbbiekben felújítják a tó környéki közlekedési terü­leteket, parkolót, gyalogos uta­kat, s kialakítanak egy új tan­eseményekre, személyiségekre. Az elkövetkező két évtizedben emléktáblák helyett szobrokkal tisztelegtek többek között Rákó­czi, Batthyány Lajos, Kossuth, vagy éppen a patakszabályozás emléke előtt. A jubileumra Jak­kel Mihály könyvben foglalta össze, hogy ő miként is emlék­szik az eltelt évtizedekben el­végzett munkára. ösvényt is, míg a tó kemping felőli oldalán egy burkolt, aka­dálymentesített sétány, a réten pedig egy erdei játszótér épül. A 24-es számú főúttól a turisz­tikai központig díszburkolat borítja majd a járdát. A tanösvény kialakításának engedélyeztetése az erdészeti hatóságnál már zajlik. Az idén elkezdett munka - az időjárási viszonyoktól füg­gően - várhatóan október vé­géig tart. Amiként az ismert, az ország legmagasabban fekvő tavának revitalizálására csak­nem 300 millió forintos támo­gatást nyert pályázaton Gyön­gyös önkormányzata. Báryné dr. Gál Edit, az egye­sület jelenlegi vezetője a jövőt illetően elmondta: dolgoznak az országzászló eredeti formá­ban való felállításán.- Az egyesület mindeddig a várost szolgálta, hiszen térí­tésmentesen végezzük a mun­kánkat. Arra törekszünk, hogy Gyöngyöst gyarapítsuk - fogal­mazott, hozzátéve: szeretnék, Szökőkutak oldják meg a tó levegőztetését GYÖNGYÖS ÖNKORMÁNYZATA tavaly vásárolta meg a Sástó déli részét azért, hogy az or­szág legmagasabb fekvő tava újra a turisták paradicsoma lehessen. A terület rendbe téte­lekor a vízben túlszaporodott növényeket a gyöngyösi Vad Világ Búvárklub tagjai szedték ki a tóból, majd eltávolították a korábban lebontott hidak után ott maradt cölöpöket. Az önkormányzat két szökőkút beépítésével gondoskodott a tó folyamatos levegőztetéséről. ha a jövőben a gyöngyösiek még jobban megismerkedné­nek a város értékeivel. Ennek * érdekében különböző progra­mokat indítnak, s tervezik egy városvédő füzetsorozat meg­jelentetését is, valamint olyan estek megszervezését, ahol Gyöngyös építészeti érdekessé­geivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. ■ Szobrot állítottak, télkövet raktak le, hogy még szebb legyen a település szépítenek Az idei költség- vetésből 1,3 millió forintot for­dított a temető rendbetételére a nagyfügedi önkormányzat. A pénzből a sírkertbe vezető utat és a ravatalozó előtti terü­letet térkővel borították le. A faluképet egy új szobor felállításával tették még har- monikusabbá. A Szegedi József fafaragó nevével fémjelzett köztéri alkotást a művelődési ház parkjában állították fel. A fából készült, Magvető című szobor utal arra, hogy a telepü­lésen élők mindennapjait év­századok óta jelentősen megha­tározza a mezőgazdasági mun­ka. A Magvető már a második Szegedi-alkotás a községben, hiszen az atkári fafaragó ké­szítette a falu emlékparkjában álló kopjafát is. ■ A Magvető című Köztéri alkotás A Mátrai erőmű is támogatta a templomfelújítást segítettek Több mint 30 millió forintból újították fel a detki templomot, amit Ternyák Csa­ba egri érsek szentelt fel. A hívek adományain kívül az ön- kormányzat tíz-, míg a Mátrai Erőmű Zrt. húszmillió forinttal támogatta a renoválást. Az ado­mányból a templom teljes körű felújítása megvalósult. A mun­kálatok elvégzésével nemcsak a hiányzó fűtést pqtolták, de a templom balesetveszélyessé vált berendezéseit is korszerű­sítették vagy kicserélték. Ternyák Csaba egri érsek a megújult templom felszen­telése után a bérmálás szent­ségében részesített több helyi fiatalt is. ■ Harminc éve építenek és szépítenek városvédők Szeretnék, ha a helyiek még jobban ismernék a település értékeit Könyvvel, kiállítással, gálával ünnepeltek jubileum Tíz esztendővel ezelőtt alakult meg Gyöngyös Város Barátainak Köre Vachott Sándornak állít emléket a legújabb érme Tízéves jubileumát ünnepelte Gyöngyös Város Barátainak Kö­re (GYVBK). Az alkalomra több, a városból elszármazott baráti kör tag is hazalátogatott. A ju­bileumi rendezvény dr. Eperjesi Imre professzor könyvbemuta­tójával kezdődött. A GYVBK tag­ja új kötete is szakterületéhez, a borászathoz kötődik, ám most nem tankönyv formájában, ha­nem a laikusok számára is él­vezhető módon foglalta össze a házi borászkodás lényegét. A baráti kör jubileumi köz­gyűlésén Balázs Ernő, az egyesület elnöke tájékoztatta a jelenlévőket az elmúlt tíz év céljairól és eseményeiről. Ki­emelte a GYVBK sport, kultú­ra és közélet területén végzett fontosabb eredményeit, vala­mint beszámolt arról, hogy igen sok együttműködő part­nerre találtak az elmúlt évek alatt. Jó kapcsolatot ápolnak a Kézdivásárhelyi Nők Egyleté­vel, Szarvas baráti körével, a Gyöngyös-Mátra lúrisztikai Közhasznú Egyesülettel, a Mál­tai Károly Róbert kereskedelmi szakközépiskolával és a József Attila szakközépiskolával. A jubileum alkalmat adott arra is, hogy a baráti kör tagjai egy kiállítás keretében is bemu­tatkozhassanak. A tárlatnak a Vachott Sándor Városi Könyv­tár adott otthont. Az évforduló alkalmából megrendezett ün­Dr. Eperjesi Imre dedikál. nepnapot zenés gálaest zárta, ahol a baráti kör Gyöngyösön élő és a városból elszármazott művészei is felléptek. Az est vendégeit dr. Réthy Béla alpol­gármester köszöntötte, aki ki­emelte: büszkék lehetünk a szü­letésnapos baráti körre, hiszen bizonyították, hogy akarattal, összefogással olyan dolgokra is képes lehet egy közösség, ami­ket egy szabálybkhoz kötött szervezet is csak nehezen tud­na megvalósítani. Balázs Ernő a jubileumi napot összegezve elmondta: elégedettek a baráti kör és munkája iránt tanúsított érdeklődéssel, hiszen az évfor­duló megünneplése új tagokat is hozott a közösségnek. ■ A hetedik új éremmel gyara­podott a Magyar Éremgyűjtők Gyöngyösi Csoportja által el­indított, „Tisztelet az elődök­nek” elnevezésű éremsorozat. A sorozat immáron hetedik darabjával Vachott Sándornak állítanak emléket. Amiként az isme­retes, a gyöngyösi éremgyűjtők még 2010-ben indították el a tízdarabosra tervezett, „Tisztelet az elődök­nek” éremsorozatot, amellyel olyan híres gyöngyösieknek állítanak emléket, akikre az utókor is méltán büszke lehet. Az új érmén Vachott Sándor arcképe látható. Az alkotást készítő Szabó Éremverde kép­viselője szerint a gyöngyösiek kezdeményezése kétségkívül minden tiszteletet megérde­mel, ugyanis az or­szágban jelenleg az egyetlen, gyűjtőcso­port által indított éremsorozatról van szó. A mostani elkép­zelések szerint a széria az elkövetke­ző esztendőben újabb két da­rabbal bővül majd. A nagymé­retű záró érem pedig - amely a sorozat összes portréját tartal­mazza -, várhatóan a 2015-ös évben jelenik meg. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom