Heves Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-10 / 237. szám

2013. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK Gyermekmentő inkubátor a kórházban hatvan Gyermekmentő inkubátort helyezetek mű­ködésbe a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelő­intézetben. A 24 órán át mű­ködő, fűtött berendezés az intézmény Balassi Bálint ut­cai bejáratánál, a kerítésén kívül, jól megközelíthető, mégis intimitást biztosító helyen található. Mellette csengőt helyeztek el, amely a kórház portáján és a gyer­mekosztályon is riaszt. Az inkubátort kamera figyeli, amely csak a berendezést „látja”, ám aki belehelyezi a gyermeket, azt nem. ■ T. 0. Megismerkednek városukkal lőrinci Szombaton délelőtt fél 9-kor gyülekeznek a Mátravidéki Erőműnél mindazok, akik szeretné­nek részt venni a Lőrinci Város Jövőjéért Baráti Egye­sület „Talpalatnyi Lőrinci” elnevezésű programján. A túra során bejárják a te­lepülésrészek ismert és ke­vésbé ismert pontjait, majd délután Selypen batyus- bállal zárul az esemény. A szervezők javasolják, hogy mindenki vigyen ma­gával esőkabátot, plédet, va­lamint nyársaláshoz szük­séges „kellékeket” is. ■ T. 0. A dicső focimúltról mesélt a legenda hatvan Megtartotta a koráb­ban a balesete miatt elha­lasztott előadását Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legen­dás hátvédje. A sportember életéről és pályafutásáról beszélgetett dr. Borbély Zol­tánnal. ■ T. 0. Buzánszky, a legenda MEGYEI KÖRKÉP megelőzés Az elszórt rakomány etetőül szolgál Ősszel a vadon élő állatok a pár­zási időszak vagy a takarmány­lelőhely keresése miatt látvá­nyosabban vonulhatnak, akár az úttesten is. Sok háziállatot a korábbi tartóik az autópályá­kon vagy forgalmas főutakon dobnak el. A sebességet rosz- szul felmérő autósok az utakon gyakran ütnek el kutyát, őzet, vaddisznót, rókát, nyulat. Munkatársainktól Ha az autós nem elég figyel­mes, összetörik a kocsija, ha állattal ütközik, de könnyen megeshet, hogy személyi sérü­lés is bekövetkezik. Az sem rit­ka, hogy a gépjármű elé kerülő állat láttán az autós elrántja a kormányt, és maga is sérültté válik. Érdemes komolyan ven­ni a vadveszélyre figyelmezte­tő táblákat.- A vadveszélyes helyeken a vadászatra jogosult kezdemé­nyezheti a közút kezelőjénél a vadveszélyre figyelmeztető közúti jelzőtáblák elhelyezé­sét. A vadbalesetek megelőzése érdekében a közútkezelői hoz­zájáruláson kívül társaságunk szükség szerint a vadászatra jogosult szervezetek által kihe­lyezett közúti jelzőtáblák álla­potát, láthatóságát is figyelem­mel kíséri - tudtuk meg Pécsi Norberttól, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs főosztályvezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy minden eset­ben a vadászatra jogosultnak kell gondoskodnia a vad meg­jelenésére figyelmeztető jelző­tábla vagy a vadvédő kerítés kihelyezéséről. A vad elütésekor a vadá­szati törvény hatálya alá eső elhullott állatról az érintett vadászatra jogosultat tájé­koztatni kell, aki a vadat el­szállítja a helyszínről, és a szükséges adminisztrációt elvégzi. Gépjármű és vad üt­közésekor a gépjármű tulaj­donosa, üzemeltetője mellett a vadászatra jogosult is ká­rosult lehet, hiszen a súlyo­san megsérülő, elpusztuló vad értéke is számottevő. Az elhullott vad a vadászatra jo­gosult tulajdona, így annak a birtokba vétele és elszállí­tása az ő kötelezettsége. Bal­m Az óvintézkedések ellené­re évente többször ütköz­nek a gépjárművezetők őzekkel. ■ftllBiHfeHHBRriiliHÍE eset esetén azt a vadászatra jogosultat is értesíteni kell, akinek a vadászterületéről a vad a gépjármű elé került. Ha ez nem állapítható meg és az érintett útszakasz több vadá­szatra jogosult közös határa, akkor minden érintettet érte­síteni kell.- Az Egererdő Zrt.-hez tar­tozó vadászterület nagysága 56 ezer hektár, s ezeket a te­rületeket számos nagy forgal­mú közút szeli át - mondta el a Hírlap kérdésére ifj. Nagy Károly vadászati előadó. - Ügy szoktuk mondani, ahol két veszélyes üzem, a közút és a vadászterület találkozik, nem árt az óvatosság. A vadászati előadó hozzátet­te: évente 20-25 elütött nagy­vadat jelentenek társaságuk­nak, ebből a legtöbb szarvas vagy őz, ritkábban mufflon- nal, vagy esetleg vaddisznóval találkozik az autós. Az ilyen balesetek térségünkben leg­gyakrabban a 24-es főút mel­lett, illetve az Eger és Szilvás­várad közötti úton történnek. Az autósoknak, motorosok­nak azóta nagyobb a kocká­zatuk, amióta megszűnt a biztosítók vadász- társaságoknak aj ánlott azon biztosí­tási mó­dozata, amely­ben megtérí­tették a károkat a vadász- társaságok helyett. A vadász- társaságok körültekintő mun­kával igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy csökkentsék a veszélyt (nem szerveznek vadhajtást a közutak közelében, nem te­lepítenek vadetetőket az utak 200 méteres távolságán belül és vadveszélyt jelző táblákkal figyelmeztetik a gépjárműve­zetőket, valamint rendszeres etetéssel, itatással távol tart­ják a vadakat a közutaktól). A fuvarozók, terményszál­lítást végző gazdálkodók is sokat tehetnek a veszély csök­kentésében azzal, hogy lepony- vázott és jól tömített kocsikkal végzik a szállítást, mert sok­szor az utak szélére szóródott takarmány szinte vadetetőül szolgál, növelve a veszélyt. Utakra tévedt vadak 3 JEGYZET MÁTÉ BALÁZS Seggre pacsi vagy ünnep? bár még két hét van októ­ber 23-áig, az ünnep, pon­tosabban átpolitizálásának előkészületei már zajlanak. A pártok már mindkét (mindahány) oldalon eldön­tötték, de legalábbis már erősen tanakodnak, kinek a társaságában ünnepelje­nek, ki kivel és hol mond­jon beszédet. meg persze azt is, hogy kivel ne, másképpen értel­mezve tehát azt, ki nem kívánatos számukra 1956 évfordulóján. Megy az üzen­getés, a smúzolás, azt is tud­ni, a fejesek közül ki kinek írt SMS-t, ki tudja, talán már elkészült az az újabb szobor is, amit valaki majd esetleg ledönt egy jobban sikeredett szónoklat kapcsán. Lehet, hogy egy garázsban feltan­kolták a T-34-est is, hátha újra szükség lesz rá, csak úgy, spontán. szóval „odafent” megint készülődnek - mintha csak egy nagy társasjáték újabb fordulója következne, ami­nek vesztesei s nyertesei is lehetnek, akár a seggre pa­csinak. pedig '56 aligha ezt üzeni, ha üzen valamit egyálta­lán a „mai” magyaroknak. NeojTehetne szempont, hol lesznek többen, hol lesz­nek hangosabbak, hol és ki mond nagyobbat. Csak an­nak számít, aki mondja, aki hallgatja, úgyis érti, tudja, miről van szó: a harc megint elkezdődött. No nem azért, s nem olyan, mint 1956-ban, hanem a szavazók kegyeiért folyó ádáz, ám mégis álszent csata. Amiért semmi sem drága, amiért minden fel­áldozható: az adott szó, az ígéretek, a becsület, 1956 öröksége, de még a voksolók is, hiszen végeredményben a mi bőrünkre megy minden, így ez is. Mi fizetjük meg az árát, amit aligha tudhatunk le egy már jó előre elrontott ünnepnappal, hiszen folyta­tása, a java még csak ezután következik. HIRDETÉS Kezelni a kritikus pontokat Eger Új közösségi tér jön létre az Eszperantó sétányon A Dobó tér 6/A előtti területre várta legutóbb az Egri Városfej­lesztési Kft. a megyeszékhelyen élőket, a Megújul a város prog­ramsorozat következő állomá­sára. Habis László polgármester emlékeztetett: nem is olyan ré­gen, még egy romos épület állt a helyszínen, az egykori Stella ét­termet októberben bontották el. Ezután újult meg az irodaépület homlokzata. Hozzátette: bár az épület nem az önkormányzaté, fontos kezelni az olyan kritikus pontokat, amelyek méltatlanok a belvároshoz. Az Eszperantó § sétány mentén hamarosan egy | új közösségi tér jön létre, ez a J beruházás még az idén elkez- 1 dődhet. ■ P. A Kisgimnáziumi tehetséggondozó tábor a Neumannban A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával zajlanak a Neumann János Középiskola és Kollégium hat évfolyamos képzésébe felvételt nyert hete­dikes tanulóinak részvételével a „Clever Mass” program fog­lalkozásai. A program során a nyelvi és matematikai kompetenci­ák kerülnek a középpontba, a nyelvszakos pedagógusok fej­lesztik a tanulók kommuniká­ciós készségét, szókincsét és nyelvtani ismereteit. Mindezt játékos, kreatív és szórakoz­tató formában teszik, hogy a gyerekek érdeklődését még inkább felkeltsék az idegen nyelv tanulása iránt. A kisgi- misek az angol nyelv mellett matematikával is foglalkoz­nak. Tanáraik élményt nyújtó formában fejlesztik a tanuló­kat, sok érdekes feladattal és problémával ismertetik meg őket. A témakörök között sze­repel angol nyelvből az egész­séges táplálkozás, a sport és az internet, matematikából valószínűségi és geometriai játékok, a számhalmazok és a geogebra világa is. A tanulás mellett szabadidős programo­kon is részt vehetnek a tanu­lók, ellátogatnak a Kutatók Éjszakájára, az Amerikai Kuc­kóba, a Város a Város alatt ki­állításra, a Kopcsik Marcipáni­ába. A Nemzeti Tehetségprog­ram a tehetséggondozó tábort 998 000 Ft-tal támogatta. Az iskola nemrégiben akk­reditált tehetségpont lett, több területen foglalkoznak tanárai a tehetséges tanulókkal. Az angol-matematika tábor mel­lett sikeresen pályáztak új­ságírás-média témakörben is. A pályázat lehetőséget nyújt arra, hogy az általános iskola és a középiskola közötti átme­netet, közösségépítést segítse, színházi korok megismerésé­vel, melyben a Gárdonyi Géza Színház színművészei aktívan közreműködnek. A "Neumann ifjú újságírói" című pályázat a média szerepét ismerteti meg a tanulókkal, akik maguk is szívesen ragadnak tollat, írá­saik újságokban és évköny­vekben jelennek meg. Segítsé­gükre volt ebben Doros Judit újságíró, és Bérczessy András, az Eger Tv ügyvezető igazgató­ja, aki előadása mellett a stú­dióba is betekintést engedett a tanulóknak. Időszerű volt a munka, mára megújult az egri irodaépület homlokzata

Next

/
Oldalképek
Tartalom