Heves Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-20 / 220. szám
2013. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK KEKLAMPASOK NYOMÁBAN 5 Felelőtlen közúti manőverekkel veszéjyeztette a sofőrtársát A jó tűzoltó sokat tanul hivatás Lemondásokkal is jár az, ha valaki „lánglovag” szeretne lenni Bíróért kiáltó konfliktusok Gárdonyi Géza alkotásaiban kérés Az Egri Rendőrkapitányság eljárást folytat közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki szeptember 3-án 11 óra 15 perc körül Fiat Puntójával Kerecsend felől Demjén irányába haladva áttért az út bal oldalára, s irány- változtatásra kényszerítette a vele szemben közlekedő Audit. Ezután a Fiatot vezető férfi megállt az Audi mögött és fenyegette annak vezetőjét. Mindkét jármű továbbhajtott a Füzesabonyi úton, de a Fia- tos továbbra is akadályozta az Audi haladását. Áthajtott a baloldali sávba, ahol a vele azonos irányba haladó Audi mellett többször, jobbra irányt váltott, majd a lassító személygépkocsi elé visszatérve, vészfékezve az úttest közepén lefékezett, ezzel megállásra kényszerítette a másik járművet. Az Egri Rendőrkapitányság kéri, aki az eset kapcsán információval rendelkezik, hívja a 06-36/522-111-es telefonszám 1066-os mellékét, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán. ■ G. R. Vádat emeltek a besurranó tolvajok ellen bemásztak Egy verpeléti férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen még az idei esztendő elején, hogy valaki február 5-én családi házának kerítésén átmászott, majd az egyik szobaablakon keresztül behatolt a portán található épületbe és onnan készpénzt vitt el. Az Egri Rendőrkapitányság nyomozói a jelzést követően, az alapos és körültekintő adatgyűjtésüknek köszönhetően azonosították a feltételezett elkövetőket, H. Sarolta 23 és L. Kálmánná 42 esztendős helyi lakosokat. A két nő ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntető- eljárás. Az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a napokban megküldték az ügyészségnek. ■ G. R. Robbanás utáni pillanatkép az egri Vörösmarty úton. A tűzoltóknak a legváratlanabb helyzetekben kell helytállniuk. Képünk illusztráció. A legismertebb hivatások társadalmi megbecsültségének mérései azt mutatják, hogy a tűzoltók rendre előkelő helyen végeznek a ranglistán. Ezért is jártunk utána, hogy mennyire nehéz bekerülni ebbe az „elit" körbe, s benne maradni. Sike Sándor A Heves Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság szóvivője, Antal Erika tű. főhadnagy szerint ahhoz, hogy valaki hivatásos tűzoltó lehessen előbb fizikai, pszichikai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatokon kell átesnie.. Az előbbi kettőt évente, a pszichikait kétévente újra ellenőrzik.- Csak azok maradhatnak tűzoltók, akik e próbákon megfelelnek - fogalmazott a szóvivő, akit arról is kérdeztünk, miként képezik ki az állomány leendő tagjait. Megtudtuk: a beosztott tűzoltók kiképzése kéthónapos rendvédelmi alapozó és háromhónapos elméleti-gyakorlati szakmai felkészítésből áll. Felsőfokú képesítést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a katasztrófavédelmi szakirányon lehet szerezni. A tiszti rendfokozathoz kötött beosztás betöltéséhez egyetemi vagy főiskolai, a zászlósi és tiszthelyettesihez pedig középiskolai végzettség szükséges. Léteznek olyan beosztások is, amelyek ezen túl további szakképesítés vagy szaktanfolyam elvégzését is megkövetelik.- Léteznek a tűzoltóságokon különleges szerek, azaz olyan gépjárművek, amelyekkel speciális beavatkozások is végrehajthatók. Ezek, a teljesség igénye nélkül, a műszaki mentőszer, a magasból mentő, a vízszállító, a habbal oltó, a porral oltó. Annak érdekében, hogy a tűzoltók a járműveket megfelelően kezelni tudják, technikakezelői alaptanfolyamra kell járni, majd típusvizsgát tenni. Ahhoz, hogy motoros láncfűrészt vagy hidraulikus feszítő-vágót alkalmazzanak, A FEGYVERES SZERVEK hivatásos tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény tartalmazza, hogy milyen előírásoknak kell megfelelni a tűzoltó hivatás gyakorlásához. Készenléti szolgálati rendszerben dolgoznak. A szolgálati viszony létesítéséa műszaki mentések során kisgépkezelői tanfolyammal kell rendelkezniük - sorolta a főhadnagy. Gyakran szükséges tűzeseti helyszíni szemlét is lefolytatniuk a katasztrófavédelmi szakembereknek. Erre is fel kell készülni kéthetes tanfolyamon, ■ A megyében szolgálatot ellátó állomány fiatalodott, sok az újonc a tűzoltók soraiban. majd tűzvizsgálati dokumentációt kell leadni, s vizsgázni is kell. Egy másik tanfolyam készíti fel a tűzvizsgálókat, hogy minél jobban tudjanak fotózni és dokumentálni a tűz helyszínén. Nem elég tehát csak az alapiskolai végzettség, hogy valaki vonulós vagy hivatali munkarendben dolgozó tűzoltó legyen. nek feltételei: önkéntes jelentkezés; 18. betöltött életév; állandó belföldi lakóhely; meghatározott iskolai végzettség; magyar állampolgárság; kifogástalan életvitel; büntetlen előélet; a törvény szerinti alkotmányos jogok korlátozásának elfogadása. Folyamatosak a képzések, a továbbképzések, a felkészítések pedig a mindennapi munka részévé váltak.- E hivatásban mindig képezni kell magunkat, hiszen rengetegszer találkozhatunk új veszélyforrásokkal. A gyakorlatok is azt a célt szolgálják, hogy a beavatkozó állomány a feladatát még hatékonyabban tudja ellátni. Ezeken a tűzoltók a nem mindennapi káresetek során végzett beavatkozásokat is gyakorolják, hiszen nem találkoznak veszélyes anyaggal vagy súlyos vasúti katasztrófával nap mint nap. A fő cél a megelőzés, a felkészülés, ha pedig eljött a baj órája, akkor a még gyorsabb és hatékonyabb munka a lakosság élete és anyagi javainak védelme érdekében - közölte Antal Erika. Arról, hogy mennyire jellemző a pálya elhagyása, a szóvivő elmondta: az utóbbi öt esztendőben sok középkorú hagyta el a tűzoltóságot, hiszen a törvény lehetőséget adott arra, hogy 25 év szolgálati viszony után nyugdíjba vonulhassanak. így az állomány fiatalodott, sok az újonc, a tapasztalt tűzoltók nyugdíjba vonultak sok rutinnal a hátuk mögött, amit átadhattak volna az újonnan felszerelteknek. A tűzoltó még alkotmányos jogokról is lemond diákművek A cikkünk címében olvasható gondolat jegyében hirdet együttesen különleges pályázatot a Gárdonyi emlékév apropóján az Egri Törvényszék, a Heves Megyei Főügyészség és az Egri Ügyvédi Kamara - tájékoztatta a Hírlapot dr. Nyíri Beáta, a törvényszék elnökhelyettese, egyben sajtószóvivője. Az író születésének 150. évfordulója tiszteletére elindított akcióban a szervezők Heves megyei középiskolai tanulók részvételét várják. A kezdeményezők elsősorban azt szeretnék, hogy az irodalom és a jogi pálya iránt érdeklődő diákok megismerkedhessenek az igazságszolgáltatás munkájával. Utalnak arra is, hogy a bírók, ügyészek, ügyvédek egyik legfontosabb eszköze a szép magyar nyelv, amit Gárdonyi kiemelkedően alkalmazott műveiben. Ráadásul az író novelláinak, újságírói tudósító- - sainak gyakorta voltak témái a szegedi és az egri tárgyaló- termekben folytatott eljárások. Sőt, párbaj miatt börtönnel is sújtották. A válópere éveken át tartott. Alkotásaiban számos olyan konfliktust, bűntényt is megörökített, amelyek polgári -, illetve büntetőjogi procedúrákban szerepeltek. A pályázók teendője, hogy találjanak bármelyik Gárdo> nyi-műben olyan helyzetet, esetet, ami bírósági tárgyaláson bemutatható bíró, ügyész, ügyvéd, tanúk részvételével. A kiválasztott esemény átvagy továbbírható. Meg is kell indokolni, miért azt az alkotást javasolja tárgyalótermi feldolgozásra. Két-öt oldalas írásokat várnak a meghirdetők október 28-áig a ficsornem@egrit.biro- sag.hu e-mail címre, vagy az Eger, Barkóczy utca 1. szám alatti postacímre a pályázó és - iskolája nevének, címének a feltüntetésével. A pályamunkákat neves szakemberekből álló zsűri bírálja el, az eredményhirdetésre pedig november 8-án kerül sor. A pályázat első három helyezettje értékes tárgyjutalmat kap, a legjobbnak minősített művét pedig tárgyaláson mutatják majd be. ■ SZ. Z. m 4 Jogosítványt kaptak a közlekedéshez kresz A vetélkedőn ötvenhat egri nagycsoportos óvodás bizonyította tudását A belvárosi óvodák nagycsoportos gyermekeinek részvételével a Szivárvány Óvoda Katica Tagóvodájának szervezésében a napokban játékos vetélkedőt rendeztek a biztonságos közlekedésről az egri körcsarnokban. Az óvodások, más ügyességi feladatok megoldásán túl, a Heves Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács támogatásával elektromos autókat is kipróbálhattak. A „verseny” hét helyszínen zajlott: egyebek között volt játékos KRESZ-teszt, puzzle-ki- rakó, közlekedési tábla felismerése, kerékpáros ügyességi akadálypálya, de aki szeretett volna, az küzdősportokkal is megismerkedhetett a nap folyamán. A mozgásos rendezvény létrejöttét nagyban segítette a szülői munkaközösség.- Ezúttal nem állapítottunk meg sorrendet, itt valóban a részvétel volt a fontos - mondta dr. Egri Zoltánná, a szervező intézmény vezetője. - Eseményünk végén mindenki megkapta a jogosultságot arra, hogy ezentúl gyalog, illetve kerékpárral közlekedhet. E vetélkedő abból a szempontból is hasznos volt, hogy a kisebbek játékos formában sajátíthatták | el azokat a szabályokat, ame- | lyek a mindennapok biztonsá- % gos közlekedéséhez elengedhe- I tétlenül szükségesek. ■ SZ. E. Közlekedj biztonságosan! - ez volt a jelszó az egri óvodások vetélkedésén Fél órán belül visszakapta az ellopott kerékpárját bűncselekmény Igen gyorsan dolgoztak a bűnüldözők Heves városában, ahol szerdán este mindössze fél órára volt szükség egy lopás gyanúsítottjának a felderítésére - tájékoztatta a Hírlapot csütörtökön Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Történt ugyanis, hogy tegnapelőtt este fél nyolc óra tájban egy hevesi lakos portájára merészkedett hívatlanul egy fiatalember. A családi ház udvarán megpillantott egy kerékpárt, ami olyannyira megtetszett neki, hogy eltulajdonította, és rögtön el is kerekezett a járgánnyal. A meglopott polgár hamar bejelentést tett a rendőrségen, aminek köszönhetően a Heves Rendőrkapitányság egyenruhásai - a helyszíni szemle és az adatgyűjtés után - rövid idő alatt elfogták a bűntény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható ifjút. Nála ugyanis megtalálták a zsákmányként elvitt biciklit, amit a tulajdonosa így harminc perccel később vissza is kapott. A 17 esztendős fiatal ellen lopás vétség megvalósításának megalapozott gyanúja miatt indítottak szabadlábon hagyása mellett büntetőeljárást. A fiú a kapitányságon a kihallgatásakor beismerte a bűncselekmény elkövetését. ■ SZ. Z.